Band Hero

„Fiúk, gyertek gyorsan! Kiárusítás van a pipere osztályon! EMBEREK! Kiárusítás van a pipere osztályon! Jaj nekem, gyerünk! Oh, milyen tüneményes cipőt találtam magamnak. Igyekezzetek, a pláza hét óra múlva bezár. Jaj, hogy miért nem lehet a plázában lakni...”

A metroszexualitás nem bűn, de ahogy a 7. 08-as South Parkból megtanultuk már, rossz kezekben valóságos emberiség elleni fegyver is lehet. A gay-kultúra most a gitáros játékokat is utolérte, Axel Steel hátrazselézte a haját, Izzy Sparks csőnacit húzott, Casey Linch melíroztatott, Johnny Napalm rózsaszín szatén pulcsit vett, a Black Sabbathot pedig kitúrta a Culture Club és a Village People. Oda a sörszlopáló, lázadó rocker hangulatnak, melegedik a Guitar Hero, a Band Herót pedig ezennel önhatalmúlag átkereszteljük Gay Heróra.
 

A Band Hero (akarom mondani a Gay Hero) a Guitar Hero sorozat legújabb tagja, mely hátat fordítva az eddigi játékok szeretett és jól bevált stílusának, ezúttal a Viván felnőtt popzenefaló fiatalokat kívánja meghódítani. Itt nincsenek headbangerek, a szöges bőrdzseki is a múlté, a színpadot rágógumisztárok és egyslágeres tiniribancok özönlötték el, csoda hogy a Jonas Brothers és a Tokio Hotel kimaradt a felhozatalból. De ne temessük még előre a játékot, lássuk mire is számíthatunk, ha a konzolunkba erőszakoljuk a kis műanyag korongot.
 

A játékmenet teljes mértékben a Guitar Hero 5-re épült. Lehet gitározni, basszusozni, dobolni és  énekelni, illetve csapatunk hangszereitől és érdeklődésétől függően ezek bármilyen kombinációját kipróbálhatjuk. Az éneklés a hagyományos karaoke szabályait követi, gitározáskor és doboláskor pedig a felénk suhanó, különböző hangokat rejtő színes pöttyöket kell eltalálni kontrollerünk segítségével. A részletekkel nem untatnék senkit, minden egyes Guitar Hero és Rock Band cikkünkben untig ismételjük a játékszabályokat, térjünk inkább a lényegre!
 

Igazi házibuli kiegészítőként a játék egy party play móddal kezd. Berakjuk a lemezt, a számok pedig automatikusan elindulnak, nekünk nem kell semmit nyomni, a játék egész estére biztosítja a hangfalakba valót. A lényeg, hogy bármikor bármelyik hangszerrel becsatlakozhatunk a játékba, akár a zene közepén is nekiállhatunk dobolni vagy gitározni, csak a start gombot kell megböknünk a kontrolleren. Ezt a módot már az előző részben is szerettük, nem kell egy külön ember, aki foglalkozik a vendégekkel, és mindig berakosgatja az analfabétáknak a zenéket.
 

A menübe belépve az előző  részből már megismert training, competitive, quickplay és career módok fogadnak minket, melyből -mint mindig-, ezúttal is az utolsó érdemel némi magyarázatot. A kampány ezúttal is a csillaggyűjtögetésre fókuszál, minden szám után kapunk pontokat, és ha eleget összegyűjtöttünk belőlük, akkor sorra elérhetővé válnak az új, friss számokat tartalmazó helyszínek. Ezen kívül megtalálhatóak a hagyományos, különböző hangszereket megcélzó challenge kihívások, melynek keretein belül csak akkor jár elismerés, ha mondjuk elérünk egy adott pontmennyiséget, vagy például ha minden gitárszólót hibátlanul eljátszunk a számban.
 

A Gay Hero már a menüben melegszik, minden rózsaszínbe és babakékbe öltözött, a menüpontok diszkós betűtípussal íródtak, ami így a The Ballad of Gay Tony után még aránylag hangulatos is, ám amint meglátjuk a zenei felhozatalt, azonnal elmegy a kedvünk az egésztől. A popzenei irányvonalat Jesse McCartney, Robbie Williams,  Aly & AJ, Taylor Swift, Hilary Duff, Lily Allen, Nelly Furtado és a Spice Girls képviseli benne, míg a rockzenét olyan borotvált tökű tini garázszenekarok szolgáltatják, mint az The All-American Rejects, a The Airborne Toxic Event, a Santigold, a The Kooks, a Yellowcard vagy a The Last Goodnight. De hogy ne legyünk ennyire homofóbok, megemlítendő még az általam csak „majdnem rock" kategóriának nevezett Evanesence, No Doubt, Maroon 5 és Snow Patrol csoport is, illetve ott van Janet Jackson, a Jackon 5, a The Rolling Stones, vagy éppen David Bowie, akik egész tűrhető, olykor már jónak is nevezhető számokat játszanak. A felhozatalban akad még Carl Douglas: Kung Fu Fighting, és Roy Orbison: Pretty Woman is, a legkeményebb viszont a Culture Club, a The Turtles és a Village People trió, ők igazán illenek a játék szellemiségéhez!
 

Érdekesség, hogy a karrier során játszható karakterként feltűnik Taylor Swift, a Maroon 5-ból ismert Adam Levine, továbbá az egész No Doubt zenekar is, illetve mint korábban, a beépített karakterkészítőnek köszönhetően ezúttal is alkothatunk saját, teljesen testre szabott embert. A zenészként még használhatjuk az Xboxos avatárunkat is, aki viszont talán egyedül a multiplayerbe tud csak színt vinni, oda is csak akkor, ha mindenki a saját emberét választja.
 

A teljes bundle set ezúttal is egy darab gitárral, egy dobbal és egy mikrofonnal érkezett. A gitárt a Guitar Hero 5-ből örökölte meg a csomag, a dob viszont teljesen megújult, ezt pedig kivételesen nem az amcsik, hanem végre mi, európaiak élvezhetjük először. Az elosztása hasonló a World Touréhoz, ezúttal is három kör alakú dob, és két felső cintányér kapott rajta helyet, a változás viszont a részletekben rejlik. Az érintőfelületek kiemelkednek a keretből, így könnyebb eltalálni őket, míg a tányérok immáron nem háromszög, hanem kör alakúak lettek, jobban hasonlítva az igazi hangszerekhez. Ha a Logitech méreg drága Wireless Drum kontrollerét nem számítjuk, akkor jelen állás szerint ez a most kapható legjobb dob kiegészítő, úgyhogy aki gondolkozik egy ilyen beszerzésén, az most cselekedjen!
 

Az achievementekre többnyire nem szoktunk kitérni a tesztek során, de most van egy olyan jópofa díj a játékban, melyet muszáj megemlítenünk. Összesen húsz secret acsi van, melyek mind egy-egy számot rejtenek magukban, és ha ezeket mind megtaláltuk, és legalább 98%-ra eljátszottuk, akkor megkapjuk a Treasure Hunter névre keresztelt díjat is, ami nem kevesebb, mint 490 G-vel ajándékoz meg minket. A feladat persze nem könnyű, mert a rejtett acsik nem árulják el, hogy melyek ezek a számok, viszont van hozzájuk segítség: a szám címét noha kicsillagozzák, de több betűt is megadnak belőle, úgyhogy egy kis agyalással nem nehéz rájönni a megoldásokra!
 

Immáron több mint másfél  éve játszok Guitar Heróval, azóta mindegyik játékot kipróbáltam, még a Rock Band Track Packeket is, de ez valahogy mindennek az alja. A Gay Hero csak a GH5 profira sikerült copy-paste játékmenete miatt érdemelte meg a tőlünk kapott pontot, a zenei felhozatala viszont egyenesen csapnivaló. Olyan számok vannak rajta, hogy nem egyszer majd' lecsukódott a szemem gitározás közben, egyáltalán nem lehet zúzni rájuk, ez egy teljesen más világ, mint amit eddig megszoktunk a sorozattól. Gay Hero, buzi-e vagy?