Bayonetta demóteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2009. december 8.
Link másolása
Végtelen hosszú lábak, formás feszes mellek, szemüveges titkárnő fej, minden végtagon egy pisztoly, halálosan hatásos hajzuhatag… igen-igen ő Bayonetta, a boszorkány, aki 500 éves álmából felkelve azt se tudja, hogy kicsoda és mi a szerepe a világban…
Az eredetileg Resident Evilnek készülő, majd hála istennek külön sorozattá váló Devil May Cry alkotója, Hideki Kamiya ezúttal igencsak elengedte a pihent agyát, mikor megalkotta ezt az új mítoszt. A hangulatot a képekből már sejteni lehetett, de a valóság még ennél is sokkal abszurdabb. A főszereplő végtelenül nőiesen magabiztos viselkedése, a járása, ami legfőképpen úgy néz ki mintha folyamatosan egy divatbemutató színpadján lenne, a komplex kombórendszer, a látvány, de legfőképpen a minősíthetetlenül idióta zene mind olyan érzést kelt bennünk, mintha ez a játék nem venné komolyan magát. Ha nem Kamiya csinálta volna, azt gondolhatnánk, hogy az ilyen stílusú gammákat hivatott parodizálni.


A demó három részből áll, először természetesen a gyakorló szobában megismerkedhetünk a számomra fantasztikusnak tartott alapmozdulatok
Made in Japan
A játék fejlesztése 2007 januárjában kezdődött el és közel három év után, 2009 októberében fejeződött be, a Bayonetta ekkor jelent meg Japánban. A rengeteg TV-s reklámnak és a Japánban nagyon híres pop énekes MiChi-nek köszönhetően a fogadtatás igencsak jóra sikerült.
sokaságával. Külön gomb lesz a lábunkra, a kézifegyverekre és természetesen a már most legendásnak tartott pisztolyokra, amikből összesen négy is Bayonetta tulajdonában van, amiket nem rest akár egyszerre is használni. Ellentétben a megszokott irányításokkal, itt amolyan verekedős anyagokra jellemző módon, időnként fél-, illetve teljes fordulatot is kell csinálnunk a joyjal ahhoz, hogy a legmenőbb mozdulatokat előhozzuk. Például ha csinálunk egy teljes balra kört és utána folyamatosan nyomogatjuk az Y-t, akkor Bayonetta egy, leginkább John Woo mozihoz hasonlatos effekt kíséretében elkezd körbe-körbe nézelődni és közben a mi irányításunk segítségével mindenkit szanaszét lőni a közelében.


A különböző végtagjainkkal végrehajtható kombók általában egy látványos „hajtámadással” végződnek, amikor a ruhánkat is képző hajzuhatagunk leválik a testünkről és valami vicces formát öltve (mondjuk egy hatalmas csizma) jól odaver az ellenfelünknek, ezzel gyakran a halálát okozva. Mondanom sem kell, hogy a különböző gombok megfelelő kombinálásával, esetlegesen kombózás közben fegyvert váltva, végtelen hosszúságú támadásokat tudunk bevinni, aminek csak a bekapott sérülés vethet véget.


Ha hosszabb ideig nem ért minket semmilyen sérülés, akkor összegyűlnek a pontok az úgynevezett kínzó támadásokra (Torture attack), amiknek brutalitását poénos képekkel igyekeznek ellensúlyozni. Természetesen védekezésre és kitérésre is képesek leszünk, sőt, ha pont abban a pillanatban térünk el egy támadás elől, amikor éppen hogy csak nem találnak el minket, akkor a játék átvált boszorkány módba (Witch Time), amikor bullett time-os effektekkel kísérve a körülöttünk lelassult világot oszthatjuk ki, de nagyon rendesen. Módfelett látványos és élvezetes vele játszani, gondolom nem kell tovább részleteznem.


Az első pályán rögtön betekintést nyerhetünk abba a beteg és leginkább egy szürreális álomra emlékeztető stílusba, amit ez a gamma képvisel. Bayonetta a
Vigrid
A játék Vigridben, egy képzeletbeli európai városban játszódik. Bayonetta egy magasan képzett boszorkány, aki az alakváltásra helyezte a hangsúlyt, azon belül is a hajával képes alakokat váltani. A rajta lévő ruhát, ami egyben egyfajta páncél is a haja képzi. A kezében lévő két fegyveren kívül a lábaira is van csatolva egy-egy. Illetve fel van szerelkezve egy hatalmas kétkezes katanával illetve egy aranyszínű ostorral is, aminek a végén egy kobra-fej van.
holdfényben fürödve nyugodtan nézi, ahogy szárnyas lények tucatja közeledik felé az égen, s miután távolodik a kamera vesszük csak észre, hogy tulajdonképpen egy Big Benhez hasonlatos leszakadt óratoronynak a tetején állunk, ami össze vissza forogva zuhan éppen egy hatalmas hegyről lefelé. Ezek után kezdetét veszi az őrületes harc, a furcsa, leginkább angyalszerű idióta kinézetű lények ellen. Közben persze a torony zuhan tovább, nekiütközik mindennek, egyre kisebb darabokra esik szét, majd mikor már kezd forró lenni a helyzet, egyik szikláról a másikra ugrálva, közben persze az ellennel harcolva érjük el a pálya végét. Hát igen, Bayonetta -akárcsak Dante-, nem éppen az a bepánikolós fajta…


Szerencsére nagyjából már csak egy hónapot kell várnunk arra, hogy végre a kezeink közé kaphassuk ezt a szépséget. A Bayonetta egy meglepően ígéretes darabnak tűnik és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az angol Edge magazin, melynek szigorúságához képest a GameSpot egy fanboy oldal, 10 pontra értékelte a japán verziót… Hmmm… elgondolkodtató nemde? Találkozunk egy hónap múlva!

Kapcsolódó cikkek

68.
68.
BDK1997
67.
67.
suigetsu
Nekem naon nem jött be:(

Legalább egy jó főszereplőt raktak volna bele:S



66.
66.
Drider
:D Fekete humor... semmi valóságtartalma sincs. Nincs is konzolom, soha nem is volt, a PC-s játékokat is általában boltból veszem és elítélem a kalózkodást... de ezt nem hagyhattam ki! ;)
65.
65.
Ca$h
Töröltem a hozzászólást gyerekek és a stáb nevében is köszönjük a "házirend" támogatását...
64.
64.
Drider
#68: Értem, én sem vagyok az a warezolós típus, legalábbis "nem támogatom".



ui.: PS2 modchip-ek és tört gépek eladók, amíg a készlet tart! Több száz új, PS3 játék, darabja 500FT, minőségi, márkás DVD-re/BluRay-re másolva! E-mail: olcsojatek@mindeningyen.wz Telefon: 06 XX XXXX... ja, bocs xD lebuktam...
63.
63.
Giga0509
#67: jólvan mind1,szerintem így is meg lehetett érteni mit akartam :D
62.
62.
Drider
#65: Persze értem én, mi a helyzet, de akkor is hibásan fogalmaztál: a nem támogatott nem ugyanazt jelenti, mint a tilos/tiltott/nem engedélyezett stb.... a Windows XP is lassan nem támogatott OS, mégsem tiltják, merthogy júúúj, te XP-t használsz, mikor az tilos... Olyat sem hallottam még, hogy valakit Windows 98 használaton kaptak rajta és küldték börtönbe 10 évre... :D
61.
61.
Drider
A GameTrailers megint kitett magáért és ez azt bizonyítja, hogy továbbra sem képesek normálisan beállítani a PS3 HDMi kimenetén az RGB skálázottságát: http://www.youtube.com/watch?v=5HvdRfUmoqQ


Mindegy, úgysem érdekel különösképp az effajta japán, hentelős anime.
59.
59.
Drider
#63: akkor miért nem azt írta?
58.
58.
Drider
#61: az nem jelenti azt, hogy nem engedélyezett! ;D
57.
57.
Giga0509
#60: Nem támogatott a warez az oldalon!
56.
56.
Ca$h
#56: Igen, itt általában ez szokott folyni... :/
55.
55.
Horvi14
54.
54.
VIPD
tényleg azon veszeketek h melyik karakter buzisabb vag kurvássab mint a mássik ?
53.
53.
Rudolf008
Amugy sztem az Xbox360-nak jobbak a színei...

De valószínűleg csak kijelző különbség, nem értek hozzá.
52.
52.
Raam989
#51: Nem. En azt mondtam, hogy ha Bayonetta kurvas, akkor Dante buzis. Szerintem te kevered a kurvas es a `noiesen vagany` (nem jut eszembe jobb szo) kifjezeseket. A kurva vinnyog mindenert, Bayonetta nem.
51.
51.
Ca$h
#52: Te mit keresel itt, Nem rádióznod kéne... :(((( Bárcsak veletek lehetnék! :((((((((((((((((((
50.
50.
InGen
Én simán buzi lennék Dante miatt :DD
49.
49.
keiji maeda
Dante buuuziiiis?????? normális vagy? ő egy nagyon laza karakter a hanja a beszéd stilusa meg a ruhája sem buzis egyáltalán nagyon el vaqgy tévedve
48.
48.
Ca$h
#48: SOHA nem tennék ilyet, veletek főleg NEM! :))))))
47.
47.
Raam989
#47: Férfitársaidnak tennél csak rosszat, ha kitörölnéd... :D
46.
46.
Ca$h
#46: Zjuhuhuuuuuj... normál esetben ezt a hozzászólást ki kéne törölnöm, de nincsen szívem hozzá. Reménykedjünk benne, hogy senki nem veszi észre! :))))
45.
45.
Raam989
De tessék, egy kis Bayonetta Hentai kolleksön, néhány igazán fincsi, és néhány igazán szaftos képpel:

http://www.sankakucomplex.com/2009/12/08/bayonetta-hentai-gallery/
fap-fap-fap-fap-fap... :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...