Az, hogy az idei szezon derekán rukkoltak elő az angol fejlesztők játékukkal, talán a legoptimálisabb időpont: a világbajnokság kiéleződött, saját szimpatikus kedvencét mindenki megtalálhatta, bárki számára megadathat a végső dicsőség. A Geoff Crammond-féle Grand Prix 4 és az F1 Challenge ’99-’02 óta várunk erre a pillanatra. Egy ekkora címtől hiába is várunk vérbeli szimulátoros élményt, ahol az időmérőkön ezredmásodperceken és az utolsó felfüggesztés-dőlésszög csúszkájának fél milliméterrel való elmozdításán múlik minden. A Codies inkább a szélesebb közönséget célozta meg, nem azt a maroknyi elvetemült, véreres szemű huszárt, akiknek pornómagazinok helyett műszaki szakkönyvek feszítenek a mellékhelységükben. Ez van, kedves rFactor-bűvölők! Milliós felvevőbázis, hatalmas elvárások – nem lőhettek bakot Birminghamben – na jó, csak egy icipicit. Nem is kerteltünk sokat, nyomtunk egy gyorsversenyt az esős monacói pályán, szánk szélesre tárva, hímvesszőnk meredezve, majd hidegzuhanyként csattantuk is nagyot az Kaszinó-térre vezető jobbos kanyar korlátján. Ez már nem a Grid, kezdjük az elején!
A Codemasters névjegye levakarhatatlanul beitta magát az F1 2010-be. A DiRT 2-ben látott belső nézetű főhadiszállás is jelen van, ahol már nem csupán egy suttyó, tarkahajú off-road versenyző vagyunk, hanem akire milliókat költenek a neves szponzorok, pár centis vacak hirdetőfelületért. Az elején az újságírók rögtön a családi állapotunk, nemzetiségünk felől érdeklődnek, mikrofont tolva az arcunkba. Lényegében itt adhatjuk meg nevünket, szülőhazánkat, mintha csak egy Elder Scrolls szerepjátékban lennénk. Furfangos kérdések ezek, de átlátunk a szitán. Végül előkerül az is, hogy melyik csapat igazolt, mennyire vagyuk belemenősek – azaz a program kiválasztja, melyik nehézségi szint dukál számunkra. High-Tech lakóbuszunk jól áttekinthető, laboratóriumi tisztaságú, kicsit babrálhatunk még a sisakunkkal, láthatjuk az aktuális versenynaptárt és a pontverseny állását. Általános tény, hogy az elszállt sportolók és a pilóták el nem engedik menedzserük kezét, velünk is így lesz kezdőként, jó, ha a szárnypróbálgatásainkat szakértő szemek felügyelik.
Nem akartunk könnyen lezavarható futamokat, kihívást kerestünk, kezdve az első szabadedzéstől a –jobb esetben– pezsgőlocsolással záruló hétvégéig. Az F1 2010-ben sokkal több a realizmus, mint a Codies két utolsó autós címében együttvéve. A motorsport királykategóriája megköveteli, hogy egy gyengébb csapat autójában csak álmodjunk a pontszerzésről, ám egy Ferrariban, vagy egy Red Bullban ülve, már tényleg a dobogó legfelső fokáért küzdünk. Ha Ross Brawn, kiváló F1-stratéga meg nem írt memoárjait tekintjük Bibliának, csalódni fogunk: sajnos nem sajátíthatjuk el az esős futamok által támasztott többféle feltételt, boxutca-stratégiát, de örömmel konstatáltuk, hogy egy F1-es gép beállításainak lehetőségeibe nem csak a műértők merülhetnek el. A Codies meghúzott egy közös nevezőt a szimulátorosság, és az arcade vonal között, kicsit olyan ez az egész, mint a Forma 1 NFS: Shiftje.
Persze a fejlesztők nem is akartak minket a teljes versenyhétvégék zsúfolt és hosszú elfoglaltságával sulykolni: ha szeretnénk, választhatunk egy sima szabadedzést, az időmérő egyetlen, húsz perces, utolsó (Q3) szakaszát, és a futamokon a teljes versenytáv húsz százalékát, netán a közbülső hosszak valamelyikét. Vagy a nagydíjak teljes, minden bemelegítést felvonultató procedúráját is, kiváltképp a 60-70 körös futamokkal, csak görcsbe ne ránduljon a kezünk. Bekalkulálhatjuk a több kiállásos boxstratégiát, s tuti, hogy elleszünk két órán keresztül. Ettől már csak az lenne a durvább, ha ilyen minijáték-szerűen még a Porsche Supercup betétfutamokat is végig kéne tolnunk, de biztos akad olyan, aki otthon, felcsavart központi fűtéssel, az egész testet beborító öltözetben és a nagypapitól kölcsönvett szocreálos kék bukósisakban szeretné élvezni az egész periódust, mert annál autentikusabb élmény nincs is. Végtére is, bármilyen intervallum konfigurálható, szaktudástól, kitartástól és kedvtől függően.
Ha csak a sportág kedvelői vagyunk, nem pedig hívei, akkor nem tudunk belekötni a játékba. Az F1 2010 magvát adó karriermódon felül lehetőségünk van egy szimpla versenyhétvégét lenyomni a testre szabható feltételekkel, vagy elérhetjük rögtön a kívánt nagydíjat a rajtrácsról indítva, a kiválasztott pilóta autójából, a paddockban lófrálva pedig a fotósok legnagyobb örömére a Time Trialban megdönthetjük az eddigi legjobb időeredményeinket. De a legnagyobb jóság egyértelműen a Career, ahol egy totál ismeretlen flótásként, egy harmadosztályú konstruktőrnél, tesztpilótai pozícióból újoncként fecskendeznek minket az álomvilági magasságokban repkedő F1-vérkeringésébe. Onnan pedig a feladat adott: felküzdeni magunkat egy világbajnoki babérokra törő csapatba. Addig viszont nagyon hosszú az út, az elején bőven megelégszünk a pontszerzéssel. Az autó-beállításokba se nagyon kontárkodjunk bele, helyette kéznél lesz a Quick Setup Car opció. Ha viszont nem feltétlenül tombolán nyertük a mérnöki diplománkat, belevethetjük magunkat a fékezési egyensúlyozásba, a sebességfokozatokkal való bíbelődésbe, a leszorító-erő próbálgatásaiba és a gumiabroncs-nyomásokba. Bizony, az autó széles körben finomhangolható, Expert fokozaton még a program automata beállításai is kevéskének tűnhetnek.
A falat kifordul az önjelölt szimulátor-fan szájából, ezt vártuk vagy sem, könnyed fokozaton nem lehet gond a versenyzés, és a „két pilótát hagyok le egyetlen előzéssel”- féle nonszensz helyzetek is mindennaposak. Inkább a szórakoztatás a cél, nem pedig az, hogy peches Hamiltonként megint elfékezzük magunkat és összetörjük az első vezetőszárnyat, káromkodjunk egy ízeset, majd a következő futamon javítsunk -effajta frusztrációval a Codies meg se próbálkozik. Az időmérők sem olyan kiélezettek, mint azt a közvetítésekből látjuk. Meg lehet érteni azokat is, akik elsősorban a valósághű feelinget hajkurásszák lépten-nyomon: azok tolják fel az ellenfelek agresszióját 100 százalékra, s kapcsolják ki a vezetési segédleteket: a fékrásegítést, az ABS-t, majd végül az automata váltót. Ugye az ideális ív gusztustalan felfestését már az elején ignoráltuk? Az FIA szabályrendszerében amúgy is ismeretlen a kipörgésgátló és a Tracking Control. Végül is, aki az extrém kihívásokat szereti, gyárthat magának alul- és túlkormányzott autóbeállítást, a saját egyedi vezetési stílusának figyelembevételével.
Az irányítás kezes, és sima ügy, ha nem billentyűzeten szeretnénk a tabellán előretörni. Kontrollerrel is hamar kézre áll, alapesetben kicsúszásnál vagy szende piruettnél is készséggel a helyes irányba rak a játék. Tőgázzal a start után amúgy se szabad száguldozni, mert a kanyarokban merész fékezésnél bizony a kocsi önálló életre kél, amíg a gumi és a féktárcsák be nem melegednek -legalábbis kikapcsolt ABS-nél és kipörgésgátlónál. Szinte tökéletesen sikerült lefordítani ezt a terelgetési mechanizmust joypadra, az autó valós viselkedése is példanélküli, jót tett az ex-F1 pilóta, Anthony Davidson felügyelete a fejlesztésénél. De ez csak annak jön át, aki mer kockázatot vállalni és az autó nem magát fogja vezetni a cél felé. Kormánnyal még kívánatosabb, sőt így a leginkább marasztaló. Vegyük szigorúan a támogatott perifériák listáját, így biztosak lehetünk abban, hogy a finom mozdulatokra is bődületesen precízen reagál a program. Hibáknál van korrekció: a GRiD-ben debütált idő-visszatekerési funkcióval - a nagyobb malőröket kivédhetjük a limitált számú flashbackkel, melynek mennyisége függ az éppen aktuális nehézségi szinttől. Bár egyesek szerint ez felér egy ordenáré csalással, kétségkívül jól jön, amikor a futam 90 százalékát hibátlanul teljesítettük, erre egy sehonnani Petrov belénk rongyol hátulról. Mintha csak az orosz tajgáról jött volna éppen a Transz-Szibériai Expresszel, lelohasztva a kedélyeket. A limitált megoldás bőven jobb, mint a Forza 3-ban, ahol végtelen számú visszatekerés tudatában könnyen kísértésbe eshettünk. Az ötféle kameraállás közül mindenki megtalálja a neki megfelelőt, bár igazából csak négy (bukósisak-nézet, pilóta feletti felső-közvetítőkamera, orr és a külső nézet) a használható, a TV-s közvetítőnézetek inkább csak esztétikai sallangok.
Lássuk a leginkább a sarkalatos témát, a nagy dérrel-dúrral és önfényezéssel beharangozott dinamikus időjárás-rendszert! A fejlesztők igazán büszkék lehetnek a lefektetett alapokra, hiszen joggal jelenthetjük ki: az F1 2010-ben minden eddigi próbálkozást alaposan felülmúló technológiát alkottak meg. Nem csupán a látványnak tesz oda egy lapáttal, ha az időmérőn, vagy futamon elered az eső, hanem az alkalmazott taktikának is. A verőfényes napsütéstől kezdve, a felhős, szürke, depressziós időjáráson és a szemerkélő esőn át a heves záporig igen széles a skála, ráadásul mindig figyelnünk kell a meteorológusok előrejelzéseire is, ha nem akarunk meglepetéseket. Tisztelettel bevallom, ilyen durva csapadék-szimulálást én még videojátékban nem láttam, fogást rajta nemigen találhatunk. Nagyon is elképzelhető, hogy Belgiumban a pálya egyik része száraz, míg a másikon áll a víz, tapadásunk elveszik, a füvön szinte siklunk, s a sóder olyan, mintha a mocsárban szlalomoznánk. Rohanunk be a pit stopba a megfelelő gumiért, ami lehet köztes, vagy esőgumi. Az égi áldás abbamaradása után az ideális ívek fokozatosan száradnak fel, ha még intermediate abroncs van rajtunk, keressük a nedvesebb szakaszokat. Szárazon viszont érezni a lágy gumikeverék hatását: fokozatosan kopik, ám az aszfaltra felvitt gumiréteg miatt a tapadás is sokkal jobb a futam derekán. Az biztos, hogy az időjárás-megvalósítást a Codies soron következő játékaiban újra élvezhetjük. Odafigyelésből csillagos ötös!
Maga a vezetési élmény óriási, pláne, ha azt olyan környezetben tehetjük meg, amelyik megszólalásig hasonlít a valós életben megtalálható társára. Nem semmi bevenni közel 300-zal a hírhedt Eau Rouge-t – ott mutatkozik meg, hogy van-e vér a pucádban. De a Parabolicát Monzában abszolválni szintén felemelő. Küzdeni a jó a pozícióért, hátrányunkat ledolgozni körről-körre, ideális ívben fordulni a kanyarra, hogy meglegyen a kellő kigyorsítás - mind jellegzetes pillantatok. Hajtűkanyarban sem mindegy, milyen sebességgel esünk be, vert helyzetben pedig ellentámadni sem utolsó. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája korrekt, hibáznak, más és más vérmérséklettel rendelkeznek, bár hajlamosak „vonatozásra” és túl korán kezdenek el fékezni kanyar előtt. Reménykedjünk, hogy jövőre ez jó irányba fog változni.
Ha karrier módban új fejlesztésekre ácsingózunk, és ki szeretnénk lépni a másodpilóta szerepkörből, bizonyítanunk kell csapatunk számára. Noha semmi különleges és elérhetetlen célt („legyél utolsóból az első”) nem támaszt elénk a program, igyekszik mindig az adott szituációnak megfelelően viselkedni, s rádión folyamatosan értesítenek minket az aktuális kívánalmakról. Kisebb csapattal bőven elég a pontszerzés, majd a fokozatosan jobb és jobb helyezések elérése, ha ez megy, akkor következő szezonban máris egy profibb csapat szerződésének örülhetünk. Imádtunk jól beszólni a sajtótájékoztatók során a rivális csapatnak, vagy akár márkatársunknak is. Nem célszerű oda kakilni, ahonnan eszünk, ne szidjuk csapatunkat, azért mert a kocsi egy hulladék, kivétel nélkül köszönjük meg nekik a befektetett munkát. Ha azt kérdezik, hogy szerintünk ki a legfőbb riválisunk a bajnokságban, vágjuk rá bőszen, nagyon is elképzelhető, hogy céltudatos szájkaraténknak köszönhetően egy újabb szerződéssel leszünk gazdagabbak.
Az EGO engine jelenléte ugye egyértelmű manapság a Codiesnál, hiszen szinte minden produktumukat ezzel a motorral tárják elénk. Nagyon örültünk, hogy nincsenek túlzó effektek, mint a DiRT 2-ben, letisztult külcsín fogad minket, az esős versenyektől pedig heves maszturbálásba fogunk. Néhány fanyalgó számára a sárgás képet adó filter kicsit zavaró lehet, de mi már megszoktuk a jellegzetes lágyabb kontrasztot a kiadó játékaiknál. Az autók modelljei a megszólalásig realisztikusak: a pilótánk gépészkedése, fej- és kézmozgása szinte olyan, mint a TV-kben, s a pályák milliméterpontos kialakítása is példaértékű. Egyedül a fizikába és a törésmodellbe köthetünk bele; ugyan az elülső szárnyak és a kerekek teljes amortizáció bekapcsolásánál könnyen elveszthetőek, nüánsznyi, ámde a menetteljesítményt befolyásoló horpadásokra nemigen számíthatunk, hát még az ezzel járó hátrányos aerodimanikai változásokra.
Bőven elviseltünk volna egy kicsit részletgazdagabb sérülési rendszert, nyugtassunk meg magunkat azzal, hogy a valóságban egy F1-es autót úgy építenek, hogy ne hulljon teljesen darabokra. A fizika csalárdságain csóválhatjuk a fejünket: nem egyszer ütközünk egy riválissal, 0-ra lassulunk nagy hirtelenjében, s a tehetetlenség törvénye is sokszor csak smafu. Igaz, hogy könnyűek az autók, de azért nem annyira, mint egy papírmasé. Meglátásunk szerint a Codies is megpróbált egy elfogadható alternatívát kidolgozni, de látszik, hogy nem jutott teljesen dűlőre. Az audió részleg döbbenetesen profi munkát végzett: a motorhangok fülsiketítőek, a versenyek szünetében hallható zenére nem is vágytunk annyira, legalább kicsit felpörgünk, ha bírjuk a stílust. És ami a legfontosabb: Gyulai, Czollner és Palik-féle szakbarbárok csapongó kommentárja kimaradt szerencsére.
Csak hangos tapsvihart érdemel a Codemasters, hogy oly sok év után újfent egy multiplatform játékkal örvendeztette meg a sportág szerelmeseit, s bár látszik rajta, hogy számos gyerekbetegséggel küzd: a fizika hagy némi kívánnivalót maga után, nem minden szimulátor-rajongót nyernek meg termékükkel, olykor még a színes, köztes töltelékek dacára is monotonná válhat a játék, de ez igazándiból nem is a birminghami stúdió sara, hanem a sportág jellegzetessége. Szavatosság szempontjából a több szezonon átívelő karriermód bőven elegendő elfoglaltságot nyújt, nem beszélve a multiplayerről, ahol már most több online bajnokság vette kezdetét. A jövőre érkező folytatásban a fizikán és a törésmodellen kötelező lesz változtatni, és titkon reménykedünk még a Safety Car bevezetésén is. Az F1 2010 egy erősen hiánypótló alkotás, erős vezetői kitartással és szemhunyásra való hajlandósággal megáldott rajongók részére.