Pro Evolution Soccer 2011 teszt

  • Írta: InGen
  • 2010. október 26.
  • pro evolution soccer 2011, teszt, xbox 360
Link másolása
A Pro Evolution Soccer 2011 a sorozat régóta várt főnixmadara. Ezzel végre újra magához tért, feltámadt, a Konami klasszikus focis programja, bár sajnos a tojáshéjat még nem mindenhol tudta ledobálni magáról. Ezért igazi, tüzes madár csak jövőre lehet belőle, viszont helyenként már most is forró!

Akad néhány játéksorozat, melynek a tesztelését elvállalni körülbelül annyira bátor dolog, mint önként kiállni a saját a kivégzőosztagod elé. A Pro Evo mindig is ebbe a kategóriába tartozott, s a probléma nem csak az, hogy az ortodox rajongótábor már a megjelenés előtt 11 pontot adna neki a tízből, hanem az, hogy az utóbbi pár évben a PES egy szimbólummá, egy elvi dologgá változott. Ha ezzel játszottál, azzal gyakorlatilag azt mondtad el magadról, hogy neked nem kell az EA Sports-féle Fifa, ami kategóriákkal jobb volt minden tekintetben, hanem vagy az elitista PlayStationös múlt, vagy akármilyen más mondvacsinált indok miatt a Konami sorozata mellett tetted le a voksod. Ha pedig valaki a rosszabb dologra ad pénzt, miközben mellette mindenki más a jobbik dologgal játszik, akkor automatikusan beindul a kognitív-disszonancia, és a PES rajongótábor egy megvadult dinoszaurusz-csorda erejével, vértől fröcsögő szájjal próbálja megmagyarázni, miért is az ő döntésük volt a helyes.


Nem is kell túl messzire menni ahhoz, hogy erre példát lássunk, elég megnézni a Gamekapocs tavalyi Pro Evo tesztjét, amit egyébként fojesz követett el, s kész csoda, hogy megúszta a keresztre feszítést. Eredetileg idén is ő vésett volna nektek a sorozat legújabb darabjáról, s tudom, hogy már készítette az atombunkert, ahova a rajongók haragja elől tervezett elbújni, ám sajnos az Xbox 360-a (meglepő módon) feladta a szolgálatot, s amíg nem érkezik meg a csere, addig fojfoj maximum csak azzal tud játszani, ami a születése óta hozzá van nőve. Pedig legyünk őszinték, az elmúlt években a PES-t összehasonlítani a Fifával körülbelül annyira volt fair mérkőzés, mintha a mi világhírű csapatunkat, a különlegesen technikás alkoholista-focit játszó Csömör Devils-t eresztették volna össze a Bayern Münchennel. Érezte ezt a Konami is, így a hatalmas rajongói nyomásnak engedve idénre szinte teljesen a nulláról építették újra a játékot. Az eredmény pedig hatásos: a PlayStation 2-es időszak óta most először érzem azt egy Pro Evo-résszel játszva, hogy a megfelelő évtizedben vagyok.


Persze egy év kissé  kevés idő arra, hogy azonnal felhozzák a játékot a Fifa 11 szintjére, így azért akadnak kisebb-nagyobb problémák. Itt van például az új grafikus motor: igen, a PES 2011 végre úgy néz ki, mint ami egy újgenerációs konzolra készült, nem pedig egy mélyhűtőre, s a távolból eléggé meggyőző is: a karakterek általában szépen animálnak, változatos mozdulatokat használnak, s a továbbra is fantasztikus fizikai rendszernek köszönhetően sosem látjuk tőlük kétszer ugyanazt a manővert. Harcolnak a tizenegyesen belül, a másikkal küzdve ugranak a labdáért, szóval megvan minden, ami csak kell. Ráadásul a készítők kicsit állítottak a kameranézeten is, így most jobban hasonlít egy szélesvásznú, HD-felbontású meccs közvetítésére, s habár az operatőr néha képes súlyosan lassan követni az eseményeket, az esetek többségében azért minden rendben van. A gondok akkor kezdenek előjönni, amikor a kamera közelebb megy, s ugyan a fontosabb játékosok arcát felismerhetjük, a természetellenes, waxolt utánérzés még mindig nem tűnt el, a feleslegesen sokszor előkerülő visszajátszásokban pedig túlzásba viszik a motion blur használatát.


Aztán persze rátérhetünk a PES örök átkára, a hiányos licenszekre, ami ugyan a körítés része, de jelen esetben komolyan befolyásolja a játékélményt is, hiszen egy focis anyag élvezeti értékének felét az adja, hogy az egyszeri futballrajongó a kedvenc csapatával, s annak játékosaival tönkreverheti a haverját, s annak favorit klubját. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy némi csalódást érzünk majd, amikor szembesülünk a ténnyel, hogy az Aston Villa például West Midlands Village néven fut, s valószínűleg csak tovább süllyedünk a kétségbeesés mély bugyraiba, amikor rájövünk, hogy az egész Premiere League-ből összesen két egész csapatot sikerült licencelni, amiből az egyik a Manchester United, a másik pedig a Tottenham Hotspur -de azt amúgy sem akarja választani senki. Viszont legalább a dél-amerikai liga, a Copa Santander Libertadores klubjai bekerültek, s az olasz, illetve spanyol top ligák csapatainak nagyrésze is a helyén van.


Amik viszont továbbra is fantasztikusak, azok a Become a Legend és a Master League játékmódok. Szerencsére a Fifával ellentétben, ahol a két hasonló játékrészt összeolvasztották (kevés sikerrel), itt még mindkettőt megtaláljuk külön. Az első esetében nagyjából egyértelmű, hogy létre kell hoznunk saját kis sztárunkat, s végigvezetni őt a karrierjén, míg az utóbbi esetében a menedzseri teendők is a hátunkon landolnak, s igazából ez a játékmód képezi a PES gerincét. Éppen ezért örömhír, hogy a Bajnokok Ligája mellé immáron bekerült a teljesen licencelt Európa-liga, és az ennek a kettőnek a győztesét összeeresztő UEFA-szuperkupa is. Ráadásul ami legjobb, hogy a Konami elkezdte ledolgozni hatalmas netes hátrányát a Fifával szemben, aminek eredményeképpen bekerült a Master League Online. Itt a győztes (vagy a döntetlen) meccsekért pénzt nyerhetünk, amit aztán bevethetünk a kereskedésbe: a rendszer nagyon okosan működik, ugyanis a játékosok árai folyamatosan változnak a kereslet függvényében, a célunk pedig természetesen felépíteni a csapatunkat, feljebb lépni a ranglétrán, és legyőzni mindenkit, akit csak lehet.


A kommentár sem maradt érintetlenül az idei részben: a már megszokott ESPN-es Jon Champion mellé  szakértőként bekerült az exfocista Jim Beglin. Sokakkal ellentétben én egy sport esetében jobban értékelem a brit kommentátort (főleg ha autókról vagy fociról van szó), mint a magyart, és a két úriember az életben egyébként remek munkát végez, de itt sajnos az esetek nagy többségében a szövegeiknek nem sok köze van ahhoz, amit a képernyőn látunk. Semmi baj, a játékélmény majd kárpótol a hiányos licencekért, az esetenként nem túl briliáns grafikáért és a kisebb hiányosságokkal küzdő kommentárért. Legalábbis ezt gondolhatnánk, s ezúttal szerencsére nem is tévednénk, ugyanis ahol tényleg számít, ott azért a Konami szépen odatette magát. 


Ahogy az EA Sports tette a Fifa 11 esetében, a PES fejlesztői is megújították a passzrendszert, azzal a céllal, hogy közelítsék a játékban látottakat a valósághoz. Először is, sokkal jobban oda kell figyelnünk a labda terelgetésére és a passzolásra, amiben nagy segítség az okosan a játékosok feje fölé helyezett erőcsík. Ahogy a Fifa esetében, most már itt is több külső tényező befolyásolja, hogy az átadás eljut-e a címzetthez, a legfontosabb azonban, hogy a korábbi automatizált rendszerrel ellentétben itt elég pontosan be kell lőnünk mind az irányt, mind pedig a labda sebességét. Ez persze kezdetben sokszor nem teljesen fog összejönni, de ha sikerül, akkor olyan látványos keresztlabdákat, és olyan ütős passzokat adhatunk le, hogy minden egyes megmozdulás után sikongatva fogunk körbe-körbe rohangálni a nappaliban.


Szerencsére a PES játékmenete továbbra is a támadásra és az akcióra fókuszál, amiben segítségünkre lesz, hogy a jobb analóg karral előhozhatunk egyénileg beállítható cselkombinációkat, amikkel mindig meglephetjük az ellenfelet.  Mindazonáltal az egész játék lassabb és megfontoltabb, mint korábban, hiszen sokkal több kontrollunk van a labda felett, az átalakított passzolásnak és labdakezelésnek köszönhetően sokkal jobban tudjuk irányítani a mérkőzés menetét, mint azelőtt. Ami látványos és izgalmas, de a szintén átalakított védőknek (végre nem kolbászolnak el mindenfelé, hanem védik amit kell) és a tápos kapusnak köszönhetően sokkal kevesebb gól születik, mint például a Fifa 11-ben -ahol egyébként szintén jóval nehezebb pontot szerezni mint korábban. 


Hozzá kell tenni, hogy a PES 2011 mérkőzései sem hasonlítanak jobban a valóságra, mint a Fifa 11 meccsei, de nagyon látványosak, és egyszerűen öröm vezényelni a csapatunkat, amivel úgy gondolom, a Konami elérte a célját. Szintén jó ötletnek tartom, bár a legtöbb focirajongónak valószínem fog tetszeni, hogy különböző mókás dolgokat is megvehetünk a játék során: csapatunkat felszerelhetjük például sütőtök-fejekkel, de a legjobb a Castlevania-stílusú stadion. De a szerkesztővel egyébként gyakorlatilag olyan arénát készíthetünk magunknak, amilyet csak szeretnénk: beállíthatjuk a nézőteret, a gyepet, a fényeket, de mindezzel maximum a havernak dicsekedhetünk, ha átjön, mert online sajnos sehogy nem tudjuk megosztani alkotásainkat.


Szóval, jelenleg úgy állunk, hogy a Konami elindult egy nagyon jó irányba, csak sajnos nem volt elég idő arra, hogy mindent véghezvigyenek, amit elterveztek. Ezért habár a PES 2011 egy nagyon jó, nagyon élvezetes focis anyag, a minden korábbinál összetettebb és teljesebb Fifa 11-gyel így még nem tudja felvenni a versenyt. Viszont úgy gondolom, hogy ha jövőre beleerősítenek, és bepótolják a játék maradék hiányosságait, akkor a következő idényben minden eddiginél szorosabb lesz a verseny a két program között. Sőt, jövőre már a Fifának kell majd futnia a pénzéért.

62.
62.
sayainbarni
azóta már meglett a Ffia is:D
61.
61.
sayainbarni
Nekem mpst ez van meg ,és nem bántam meg hogy ezt vettem.Sokkal élethübb mint a Fifa.
60.
60.
urbandani
#kedves 57!! ha kellemse játékélményt és realisztikus füvet szeretnéllátni akkor mindenképpen a pes-t ajánlom.De ha téged jobban érdekel az évről évrejobban kinéző és tleg jobban élvezhetőfifa akkorazt ajánlanám mert a fiába van 25 ligamíg a pesbe 6-7 tehát ha igazán tleg akarsz egy jobb és ésrdekesebb focitlátni teli ujitásokkal akkor fifa de ha téged a játékélmény és a realisztikusabb dolgok(nézők, fű,...) akkor mindenképpen a pest szerezd be.!!..tapaszatalataim alapján ink a fifát veddmeg de a pesiskiri.!
59.
59.
ivanv
#57: kedves slacee!

én abszolút nem érzem magam elfogultnak, ezért válszolok is a véleményedre.
xboxon játszom, megvan a fifa 08,09,10, pest azonban soha nem vettem meg. a fifa évről évre fejlődik, de a sablon mindig ugyazaz. ez nem feltétlenül rossz, mert vannak olyan pozitív oldalai a játéknak, amit bűn lenne mellőzni vagy kicserélni. fokozatosan építenek rá az előző szériára, azonban a hibákat mindig csak finomítják, igazi megoldást nem találnak. nem nevezném kifejezetten arcadosnak, hiszen a fizikája elég kifinomult, de nagyon gyorsan rá lehet unni és túl gyorsan lehet kitapasztalni.
mivel pesem eddig még nem volt,ezért arról nem tudok nyilatkozni: hogyan építkeznek stb., de a gameplay videókat elnézve nagy lélekkel bír a legújabb kiadás. a licenszek pedig patcsh formájában javíthatók...igaz szerintem mindenkit zavar,hogy egy elég nagy kaliberű játék(ami a fifával veszi fel a versenyt) nem rendelkezik olyan általános licenszekkel mint pl. a chelsea. tehát úgy látom, hogy a pesnek felül van értékelve az ára, nem kapunk olyan háttérrel rendelkező játékot mint a fifa, de véleményem szerint ez ideig-óráig elnézhető a konaminak, hiszen nincs olyan régóta ebben az "ágában" a videojátékoknak.
úgy érzem hogy a pesnek sokkal nagyobb a lelke, nehezebben lehet ráunni, hiszen ki ne örülne a hálót szaggató hatalmas góloknak??? :D
58.
58.
slacee
ui.: Bocs a sok elgépelésért, siettem:)
57.
57.
slacee
Hali!

tyűűű, újra megy a Fiafa vs. Pes harc. Nem értem, hogy lehettek ílyen szűklátókörűek. Leírom az én meglátásomat. Még anno ps2-esem votl és megvotl egy időben a Pes 6 valamint a Fifa 07-08, itt nekem játszhatóságban magasan a Pes vitte a prímet, de viszont minden másban a fifa, pl manager mód, licencek stb. mégis a Peessel játszottam többet. Megjegyzem mégegyszer, hogy ez konzol volt ps2. Aztán vettem egy ps3-as konzolt, amit nem kell jellemezni, szuper gép. Megvan rá a Pes 2008, 2010, nahát ezek vmi iszonyú pcsék játékok lettek, főleg a 2010, vmi ocsmány szar játékélmény, fociztam én is versenyszerűen 6 évig, szóval nem csak úgy dumálok, de tényleg iszonyatosan rosszak a mozgások, lővések, szinte minden a 2010ben. Fifa 08,09, 10 egyértelműen sokkal jobb játék, már nem csak licenszben, hanem játékélményben is. Persze ebben is van rengeteg hiba, de pl nem olyan debil futással közlekednek a játékosok, mint Pesben(2010), nem is értem, hogy milyen lény futhat így, hogy honnan vették ezeket a mozgásokat. Szóval érdekelne milyen lett az új PES 2011, gameplay vidiket néztem rengeteget róla, de még mindig nem merem megvenni a játékot, mert nm akarok ennyi pénzt kidobni, mint a pes 2010-ért,azt nagyon megbántam, hogy megvettem, pedig dícsérték....Bár vidik alapján sokat javult a 2010 óta az új rész. Licenszek és a master leage mód elég szánalmas sajnos úgy tűnik. Eddig nagyobb esély van a Fifa 11-re, hoyg megvegyem. Kérem olyan válaszoljon a kérdésemre, aki nem elvakul Pes rajongó. Nem is értem, hogy lehet csak ehhez, vagy ahhz ragaszkodni. Mint mondtam írásom elején, hogy volt idő amikor a pes-sel sokkal többet játszottam, de mára nagyon leromlott a játékélménye. üdv.
56.
56.
Johnny T-Bone
megnéztem pár youtube-os gameplay videókat a FIFA 11 élénk UV színekei baromira ocsmányak... A PES grafikája sokkal realisztikusabb... az arcok és a licencek az egyértelműen a FIFA 11-é...meg a körítés de a foci, maga a játék élményben a PES a jobb SOKKAL !!!
55.
55.
Johnny T-Bone
GYEREKEK !! NINCS SZEMETEK ??? Hogy lenne mar szebb a FIFA 11 mint a PES 2011 ??? A FIFA grafikaja NAGYON gyenge - én nem hiszem el, hogy van akinek az UV zöld gyep meg a HULK-szerű játékosok jobban tetszenének a PES korrekt gyepszönyege és eléggé részletes karakterei. Egyetlen gyengéje a PES-nek a licencek...ezt leszámítva MINDENBEN jobb mint a FIFA 11 - Én a FIFA-ról álltam át a PES-re - tudom, hogy mit írok....
54.
54.
ivanv
#52: hát én xboxon játszom...nem ugyanaz.:D
53.
53.
citydevil
#51: Ez mennyire dilettáns beszólás már?
Atyaég!
52.
52.
nasario
#51: A ps2 más tészta :)
51.
51.
PcSanyko
Én PS2-n játszottam vele.Grafikát nem változtattak csak gyorsabbak lettek a játékosok és a menü változott benne....Szóval nem sok újat mutattak szerintem.....
50.
50.
nasario
#46: Nekem megvan mindkettő (egyenlőre) Ha 1 könnyed focizgatásra taktikai változások nélküli meccsekre vágysz ott a FIFA.Ha komolyabban érdekel a virtuális foci és nem akarod a hajadat kitépni a csaló gép miatt akkor a PES.A Fifa egy arcade jellegű focit a Pes pedig inkább 1 szimulátor ha lehet ilyet mondani 1 focis gammánál :)
49.
49.
ivanv
#47: köszi a tanácsot.:D
48.
48.
citydevil
#46: Vannak már kint nagyon jó patchek,de ami teljeskörü,azt decemberre igérik,tehát ezen sem múlhat semmi.A Fifában ha megnyered a bajnokságot,nem történik semmi,mivel se BL sem EL.Akkor meg minek a szenvedés.
47.
47.
citydevil
#46: Nyilván a Pes sokkal jobb választás és a grafikával is vitatkoznék,de persze a Fifa baromi csilli-villi. Mivel nem a falra teszed,hanem játszani akarsz,akkor csak is PES !
A Fifa nem kihívás.Nekem a 2010-es Fifa és a vb van meg,de már elő nem veszem,mióta megvettem a PES-t.
46.
46.
ivanv
sziasztok. nem tudom hogy melyiket vegyem meg. a fifanak sokkal szebb a grafikája, de a pesnek a gameplay-e élvezhetőbb és látványosabb, ott a bl, és a baromi nagy gólok. tudnátok segíteni? van esetleg vki akinek mindkettő megvan?
45.
45.
nasario
#43: Ja és még valami....van egy ilyen lehetőség is hogy helyezett lövés aminek nagy hasznát vehetitek a 16.oson belüli lövésekhez.Sőt enélkül is lehet gólt lőni a kapu közelében...nem is értem hogy ezt miért irtad....
44.
44.
nasario
#43: "Nagy hiba hogy kötött hogy kinek paszolsz Pl:nem tudja a Villa normálisan vissza paszolni a Puyolnak vagy Pique-nek.nem lehet a 16-on belül négyzettel golt löni csak x-el ez nagyon idegesitö már vagy 2 joystick halt már meg miatta" Annak passzolsz akinek akarsz 360 fokban...csak 1 kicsit jobban ismerné kellene a játékot.Biztos elkerűlte a figyelmeteket apukáddal hogy van egy ilyen gomb hony manuális passz
43.
43.
Belfegor94
Sziasztok.
Mi apukámmal sokt focizunk(ps3).de egyértelmüen a Pes09 volt eddig az a játék ahol lehetett focizni.A Pes10-ben az 1 emberrel elrohangálás(villám picsáju messi) meg hogy nem lehetett normálisan kiugratni és ez a játékot nagyon elrontotta és azért lett jobb a fifa ami már kezdett focira hasonlitani.De az a pes 11-es hol jó hol rossz.pl valamelyik nap játszottunk online apukám 6 kapufát lött de a srác nem birt kijönni a kapuja elöl és a 88. perc után sikerült egy háromszöget nyomni azt belötte 2 percen belül 2 göl de a srác nem birt focizni.Egyértelmüen most a Fifa magasan veri a pes-t.Nagy hiba hogy kötött hogy kinek paszolsz Pl:nem tudja a Villa normálisan vissza paszolni a Puyolnak vagy Pique-nek.nem lehet a 16-on belül négyzettel golt löni csak x-el ez nagyon idegesitö már vagy 2 joystick halt már meg miatta.A sok csel egyáltalán nem kéne a se a Pes-be se a Fifába csak minimális cselek mert hogy ha trükközni akarok és cselezni mint egy barom akkor Fifa street-el fogok játszani.Miután kapsz egy golt utána nagyon nehéz nyerni lebutitja a csapatot ha néztek igazi focit akkor látjátok hogy olyat nem csinálnak a Madridiak hogy kaptunk egy gólt és ne tudunk futni se paszolni ugyan ugy hajtják magugat söt még jobban mint azelött és az minden csapatnál igy van.Csak az Ea és a Konami nem tudja ezt jól megcsinálni.
42.
42.
Robben84
#41: én imádok focizni ha idöm engedné napot is eljárnék de hétvégeken mindig focizunk haverokkal. És bar mindkét játék tetszik nekem mégis a Fifa a befutó. És én semmivel nem tartom jobban arcadenak mint a pest. De ha lessz pénzem azért majd beszerzem a pest is. Jah és ami a legszomorúbb mindkét játékban az a hihetetlenül ronda közönség. Ezzel már igazán kezdhetnének valamit.
41.
41.
Eltiron
Én bizony a Sensible Soccer óta tolok fociszimulátorokat, amit ki lehet próbálni, azt kipróbáltam, tehát a véleményem megalapozott.
Íme: ha valaki kocafocis és az arcade-jellegű dolgokat szereti, évi meccsélménye kimerül a BL-döntő alatti sörözésben, az kazuárkodjon a Fifával. Nekem teljesen élvezhetetlen. Ha valaki olyasmit akar, ami emlékeztet a valódi focira, annak viszont egyértelműen a PES a játék. Mindkettőt pc-n tolom, persze, a konzolverziókhoz nem tudok hozzászólni, de irányításban és realizmusban a PES messze a FIFA fölé nőtt.
A licencek hiánya persze tényleg nagyon gáz, én a holland bajnokságot tolom és eléggé kiábrándító, hogy csak Eredivisie-csapatok vannak, az év végén kiesetteket random fantáziacsapatokkal helyettesíti a progi (PES United, atyám!), de ennek ellenére beletettem kevesebb mint 2 hét alatt kb. 30 játékórát, míg a fifa kb 2 óra tesztelés után kukába ment. Verdikt: A pes-t megveszem, fifából marad a manager (ami viszont tényleg jó, jobb, mint a CM vagy az FM).
40.
40.
nasario
#38: Én a legtöbb esetben úgy lövöm el a labdát hogy hosszan szöktetem magam és mielőtt odaérne akkor nyomom a lövés gombot.(jo kis bombák lesznek persze olyan játékossal kell próbálkozni aki a valóságban is képes hasonlóra) Vagy amit még használok hogy a lövés elött nem nyomom a sprintelést.
39.
39.
nasario
#33: A videó mind a 3 gépre vonatkozik,mivel nincs külömbség a verziók között.
38.
38.
Kriccs
#29: Hát én igyekszem úgy lőni ,mint tavaly, amikor hozzád hasonlóan hálószaggató gólokat lőttem. De most...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...