The Witcher 2: Assassins of Kings teszt

Ritka egy olyan produktum, ami az első perctől kezdve az utolsó órákig, de a tucatnyi elérhető befejezés okán hosszú hónapig képes lekötni az angolszász fantasy meséktől már megcsömörlött rajongókat. Pedig a CD Projekt RED csak vette a fáradságot és Witcher-rajongók elvárásait tartotta mindvégig szem előtt; sötét és durva világot alkottak meg, mely egyaránt gazdag és sűrű, ugyanakkor kiszámíthatatlan. Nincsenek jók és rosszak, csupán olyanok, kikre mindkettő etikai jelző illik, kinél az egyik, kinek a másik nyom nagyobbat a latba. A The Witcher 2 pont attól elég félelmetes, hogy a markáns és lenyűgöző történeti vonalán egyáltalán nem könnyű megtalálni az erkölcs mindig járható útját. S ez így van rendjén, hihetetlenül magával ragadó a játék egésze, a fejlesztők sikerrel vették az akadályt, így a 2007-ben megjelent első rész óta minden téren sikerül előrelépniük, attól eltekintve, hogy a jelek szerint a kezelőfelület teljesen kompatibilis lehet egy hivatalosan még nem bejelentett konzolos kitérővel. Mondanunk sem kell, mennyire jó érzés lenne, ha mindenkihez eljutna a The Witcher 2 üzenete.


Az Assassins of Kings által képernyőre vetülő világról a rajongók már jól tudják a könyvekből és az első játékból, hogy nem egy tipikus fantasy-világ. Persze a műfaj sarokkövei, mint az elfek és törpék ugyanúgy jelen vannak, de a hatalomtól megrészegült emberek egyáltalán nem gerinces módon elnyomták őket, legtöbbjük elzárkózva él. Minden úton és útfélen az alkoholizmusba menekülő, folyton káromkodó megnyilvánulásokkal találkozunk, ugyanakkor a vadonból még nem haltak ki a színes szörnyvilág szülöttei, így egy witcher ebből a helyzetből csak jól jöhet ki. Minden apró nüansz a helyén van, ettől sokkal üdítőbb és izgalmasabb az Andrzej Sapkowsi által lefektetett vízió kézzel fogható formája. Maga a tesztpéldány prémium kialakítása és tartalma is szintén elvarázsol, ritka egy ilyen igényes kiadás: a játék lemezén felül találunk részletes segédletet, „Így készült” DVD-t a játék hivatalos zenéjével, papír-makettekkel és a The Witcher 2-ben használt pénzérme hű másával. 


A prológus egy temerian börtönben indul, hat hónappal járunk az első rész történései után. Ríviai Geralt nem éppen kényelmes helyzetben van, régebbi munkaadója, Foltest király gyilkosságával gyanúsítják, látszólag minden ellene szól. Kihallgatója, az uralkodói titkosszolgálat vezetője szerencsére elég türelmesen hallgatja végig hősünket arról a bizonyos végzetes napról, mely végül a király halálához vezetett. Ez utóbbi egybeesett azzal a bizonyos ostrommal, ahol a király elkobzott fattyait szeretné begyűjteni az áruló családtól, a harcba beleszól egy sárkány is – valamint egy gyilkos, aki az Északi Királyságok uralkodóinak fejét gyűjti: a kelepcébe esett Foltesten még Geralt sem tudott segíteni. Így vagy úgy, a mese hihetőnek hat a vallató számára, mutánsvadászunk csakhamar megkísérel kijutni a börtönből, mely szintén nem egy sima menet. Hű, bájos társával, Triss Merigolddal igyekeznek tisztára mosni a witcher nevét, megkeresni az igazi gyilkost és az útjukba eső települések kisebb-nagyobb dolgát is a vállaikra veszik. Számos politikai dráma, fajgyűlölet, zsarnokság, trónörökösödési viszály tarkítja a történetet mikor már ténylegesen megkapjuk Geralt irányítását egy Flotsam nevű, koszos halászfaluban. Ez utóbbi már nem tudja betölteni kereskedelmi célját, mivel a szomszédos erdő hitvány elfjei, a Scoia'tael tagjai folyamatos rajtaütéseket hajtanak végre, a tengerpartot pedig egy hatalmas csápos szörny, a Kayran tartja rettegésben. Lesz tennivaló bőven. 


Mint szerepjáték, a The Witcher 2 lineáris mederben halad előre, de eközben tonnányi erkölcsi döntés elé állítja a játékost, melyek aprólékosan befolyásolják a történet végkimenetelét, számos elágazással, a szálak pedig később összefuthatnak ugyan, de rejtett értékeit tekintve minden eddigi próbálkozásnál hívogatóbb a játék. A cselekményt nem muszáj kiskutya módjára követnünk, lehetőségünk lesz jó pár melléküldetés kibogozására, mivel witcherünk szakmáját tekintve mégiscsak szörnyvadász, s ennek a hóbortjának szinte minden fontosabb helyszínen változatos eszközökkel hódolhat. Üres óráinkat szerencsejátékkal üthetjük el: kockapókerrel, szkander-bajnoksággal és sok egyéb, véletlenszerűen fölvett ügyes-bajos kívánalmak teljesítésével. A világ maga pedig ármánnyal, erőszakkal és szexszel övezett, öröm figyelni, amint a lakosság a mindennapi dolgát végzi, belehallgatni pletykálkodásaikba, átélni a környezet változatos képét, s azt, hogy a napnyugta és az időjárás mennyire szíven találja az érző szíveket, elmerengeni a veszélyes erdőkön, a koszos városokon, bujálkodni egyet a kristálytiszta vizekben. Meglátogatni egy közeli kazamata rémeit, különféle növényeket és érceket gyűjteni főzeteinkhez és fegyvereink, páncéljaink fel turbózására. A lengyelek igen aprólékos munkát végeztek, kiismerni eme világ minden szeszélyét már komoly elfoglaltságot követel meg tőlünk.


Némileg visszalépésnek hat az előző rész óta, hogy immáron nem lehet izommetrikus nézetben terelgetni hősünket, ám a nézdahátam stílusnak is megvannak a taktikai lehetőségei. Akciójátékként is megállja a helyét a The Witcher 2: nem lehet kimerevíteni a játékot, viszont lelassítani igen. Bevethetjük a vajákunk jelvarázslatait, két fegyver között is válthatunk; az ezüstkard a szörnyek ellen hatásos, a hagyományos mindenki más ellen. Érezhetően az volt a CD Project RED célja, hogy szélesebb közönséget ragadjon fülön a harcrendszerrel, mely elsőre egyszerűnek tűnik, mégis elég kihívással szolgál, sőt – aki az előd dinamikusabb stílusát szerette, csalódni fog. Van egy könnyű és egy erősebb támadásunk az egér bal illetve jobb gombján, a pontos időzítés nagyon fontos, s míg nem tanuljuk ki a több ellenfeles harc fortélyait, tényleg meg fogunk izzadni, mivel már normál szinten is nehéz a dolog. A fénytámadások sokkal gyorsabbak, bár a célzás ez esetben eléggé komplikált; ledöntik, megbéklyózzák az ellenséget, ez az idő pedig elég arra. hogy látványos kivégzésekkel tegyünk pontot az i-re. Máskülönben blokkolnunk és oldalra kell vetődnünk folyton – a lényeg az, hogy ne kerüljünk a rosszarcúak hatáskörébe. Geralt egy macska fürgeségével van megáldva, ha ráérzünk a harc ízére, nagy gond nem lehet… csak a főellenségeknél .


A mágikus jelek ismerete mindehhez ad egy plusz löketet, egyetlen hátránya, hogy ez is az állóképességünkből táplálkozik, így ha nagyon beleélnénk magunkat a tűzlabdák dobálásába, sokkolásba, a telekinézisbe, a hipnotizálásba és a mágikus csapdák potyogatásába, előfordulhat, hogy még a kardunkat sem tudjuk magunk elé emelni a fáradtságtól. Túlerőben mindig jól jön a mágia, bár még ez sem garancia a sikerre, mígnem Geralt tapasztalati pontjait el nem költjük új harci fortélyokra és erőnlétünk fejlesztésére, netán teljesítményfokozó italok bevetésére. Bárhogy is van, Geralt túl sokszor harap fűbe idő előtt, a kezdeti asztalcsapkodások után jótékonyan arra kényszerítve minket, hogy mélyen elássuk magunkat a képességfában és abban a szellemben, hogy ne lehajtott fejjel rohanjunk a csatába. Alapvető fejlettségi szintet el nem érünk, nem is álmodhatunk az új kardforgatási kunsztokról, csapdakészítésről és a bájitalkeverésről, s arról, hogy majd meditáció közben kellően betárazunk jótékony löttyökből és bombákból. A játék előrehaladtával a továbbfejlesztett képességek és fegyverek segítségével a frusztráció átfordul kényelmes hack’n slashbe – szerencsére nem mindig, a gyorsmentést elősegítő gomb sok esetben még így is sok kellemetlenségtől menthet meg minket.


Felhasználható nyersanyagok, fegyverek és páncélok tekintetében tényleg elkényeztet minket a The Witcher 2, jobb felszerelést kínáló boltok sokasága található meg a városokban, a minitérkép külön jelöli a gyógyfüves kereskedőt és a kovácsot is. A kínált portéka és a nálunk lévő cuccok összehasonlításakor mindig pontosan látjuk, hogy melyik a jobb. Az igazán durva fémek árát meg is kérik rendesen, így a szorgos gyűjtögetők anyagi helyzete is javulhat. Kicsit furcsa, hogy bárki házába megyünk be, soha semmilyen megtorlás nem ér minket, még akkor se, ha netán pofátlan módon a házigazda orra elől nyúljuk le féltve őrzött holmiját.  Emellett a napló is jól használható, számon tartja az aktuális, folyamatban lévő küldetéseket és a már teljesítetteket is, néha nem árt egy kicsit megállni, felmérni a lehetőségeinket, szerencsére a számunkra tetsző missziót kiválasztva a térkép jelölni fogja, hogy hova kell mennünk, s a HUD-on is megjelenik, milyen küldtetés-tárgy hiányzik az üdvösséghez.


A vizualitást tekintve megemelhetjük a nem létező kalapunkat a lengyel srácok előtt, tényleg eléggé magasztos munkát végeztek. Minden a helyén van a legutolsó bevert szögig, a dús vegetációt tekintve, a halmozottan is látványos látótávolsággal – még akkor is, ha a többségük csupán díszlet. Ennek viszont ára van: talán túl szigorú a gépigény, viszont jól skálázhatóak a beállítások, így némi kompromisszummal és a legutóbbi patch (mely egyúttal kiveszi a sebességggyilkos DRM védelmet is) megléte esetén már érezhetően jobb a helyzet A történet szerteágazóságát tekintve számos karakterrel találkozunk majd, az a fizimiskájuk, grimaszaik és színes hanglejtésük mind-mind egyedülálló, a szinkron többségét brit színészek kölcsönözték. A PlayOn dicséretére legyen szólva, hogy szinte tökéletes magyar feliratokkal látta el a The Witcher 2-t, de tény, hogy néhányszor talán túl feltűnően leplezték a magvas káromkodásokat egy-egy szerényebb kifejezéssel. A mesterséges intelligencia megfelelő, igaz, ha netán csatlós szegődik hozzánk, bizony alaposan kételkedünk majd azok épelméjűségében (ne haragudj Triss, de így van). A koronát a zseniális zenei betétek teszik fel a játékra, a szokásos RPG-normákhoz képest is masszív a muzsika, ha felcsendül a lágy női ének, torkunk összeszorul, viszont csatáknál is kellően dinamikus és adrenalin-pumpáló.


„Mondtál valamit, vagy csak fingtál?” – egy mogorva flotsani őr szavai.

Száz százalékosan megéri az első pár órában tapasztalható nehézkességet türelemmel végigzongorázni, már csak a The Witcher 2-ben rejlő komoly narratív mélységek miatt is. Képes valóban eposzi magasságok meghódítására, a tizenhatféle befejezés pedig tényleg árulkodik a morális döntések szerteágazóságáról – valaki tényleg emlékszik rá, hogy régen mi tette naggyá az RPG-ket. Maga az univerzum alakulását változatos párbeszédek előzik meg, hiszen minden alapja a beszélgetés, még akkor is, ha a Sapowski víziója ronda és alattomos, de sokkal jobban bejön, mint az unalomig ismert angolszász nagyok. Üdítő formában öntötték szoborrá a The Witcher 2-t, sokszor állunk meg a semmi közepén, szemlélve a minket körülvevő gazdag és részletes, ámde groteszk világot. Nem éri meg zsörtölődni az apró hibákon, melyből technikai oldalon kívül igen kevés van, 30-40 óra szórakozás garantált. A műfaj szerelmesei fellélegezhetnek, tényleg nincs minden veszve, nem minden fejlesztő hisz a kazsuálosodásban. A CD Projekt RED ambíciói magasak voltak, pont elég lett arra, hogy az akadályt sikerrel vegyék, a The Witcher 2 a legjobbak közül való, az idei év tagadhatatlan siker-várományosa.

Kapcsolódó cikkek

• The Witcher 2 - Enhanced Edition teszt
• The Witcher 2 Launch Party
• The Witcher 2 bétateszt