Világsztárnak kijáró kegy övezi Duke Nukem minden léptét, Las Vegas legdrágább szállodájában lakik, magányos perceiben leszbikus ikerlányok kényeztetik, perverz kívánságait mindig van, ki teljesítse. Fiatal hölgyrajongók egész hada várja, hogy szüzességét nekiadhassa, a városban minden az ő nevét viseli, közvetlen vonala van az amerikai elnökhöz, dicső tetteit a Duke Múzeum őrzi, maszkulin testét az utókor számára hétméteres aranyszobrok örökítik meg. Hosszú évek teltek el azóta, hogy a szőke macsó visszaverte az idegenek támadását, az édes nyugdíjas éveknek most azonban vége, a fenevadak ugyanis újra köztünk vannak, a tervük pedig nem más, mint az emberiség leigázása.


A kaszinóváros romokban hever, a felhőkarcolók ledőltek, az utcákat káosz és félelem uralja. Ekkora erővel a hadsereg se tudja felvenni a harcot, nekünk kell hát rendet tennünk, ki a Desert Eagle szemébe néz, kegyelemre még csak nem is számíthat, az istenek haragja 357-es Magnum töltények formájában öltött testet. Hollywoodi összecsapások várnak ránk, utunkat rondapofájú idegenek és szexre éhes nők szegélyezik: a tangás hátsók, és a peckesen álló, pucér mellek látványa drogként nehezedik elménkre, ágyéktájon egyre szűkebb a farmer, hősünk tüzelésre kész, kezdődjön hát a mészárlás.


Vissza kell zavarni a szörnyeket oda, ahonnan jöttek, ki a 90-es évek közepén találkozott a Duke Nukem 3D című legendával, az tudja, mire számíthat. Ezekben az időkben a játékokat kis-flopin cseréltük, internetről még csak nem is hallottunk, s az számított menőnek, ha valaki 16 MB-ra tudta bővíteni a 486 DX2-es számítógép memóriáját, egy címet ekkor nem a brutális grafika, vagy az eposzi méreteket öltő történet tett emlékezetessé, hanem valami egészen más. Varázsa volt mindennek, mi megmozdult a képernyőn, önfeledt boldogságba merültünk a legkisebb sikerélménytől is, az pedig, hogy egy játékban tudtunk kapcsolókat nyomogatni, vagy akár csak hozzánk is szólt egy karakter, maga volt a virtuális valóság, a megtestesült jövő.


A Duke Nukem Forever atmoszférája, hangulata, és stílusa ezt a gyönyörű kort idézi, itt nincsen komoly cselekményszál, csak ránehezedünk a ravaszra, és a cicababák máris a lábaink előtt hevernek. A túlfűtött erotika, ahogyan korábban, ezúttal is a játék magját képezi, hősünk szövegétől elolvadnak a nők, bárkivel is találkozzunk, azonnal felajánlja, hogy szeretkezik velünk, akár ott helyben. A dolgok a sztriptíz bárban teljesednek ki, a küldetésünk itt, hogy találjuk meg az egyik táncos elveszett vibrátorát, cserébe pedig egy privát előadást kapunk majd, s ha nem bírnánk várni, akkor a WC-ben glory hole szolgáltatás fogad minden betérőt, senki se tudja, kit rejt a túloldal, de nem is fontos, remek munkát végez.


Ellenség akad szép számmal ezúttal is, küldetésünket vaddisznók, emberszabású fenevadak, repülő poliplények, és dühöngő óriások nehezítik, a sorozat rajongóinak pedig a fegyverek se lesznek szokatlanok. Van a tarsolyunkban pisztoly, sörétes puska, gépfegyver (melyet Duke stílusosan oldalra döntve tart ki), rakétavető, idegen lézerágyú, sőt visszatért a két kedvencünk is, a fagyasztó, meg a miniatürizáló. Előbbivel jéggé dermeszthetjük a ránk támadó szörnyet, aztán csak oda kell menni hozzá, és belerúgni egy hatalmasat, hogy darabjaira törjön, utóbbival pedig patkányméretűre kicsinyíthetünk szinte bárkit, hálátlan feladat jut a cipőtalpnak, hulljon a férgese, túl sok is van még belőlük.


A kicsinyítő másik oldalán szintén megfordulunk majd, a végigjátszás során vannak részek, mikor csak úgy tudunk továbbjutni, ha mi is apróra megyünk össze. Szellőzőrendszerekben közlekedve, vagy rádiós játékautót vezetve jutunk el célunkhoz, mialatt kegyetlen ellenségek vadásznak ránk, s akadnak logikai részek is, pontosan kiszámolt ugrások, és gondolkozással teli, hosszas megoldáskeresések várnak ránk ezúttal is. Jópofa dolog pedig, hogy Duke tarsolyában találunk speciális kiegészítőket, a napszemüvegbe például beépítettek egy éjjellátó funkciót, csak be kell kapcsolnunk, s máris fényt hoz az éjszakába, vicces dolog, mikor a korom sötétben az ellenség nem vesz észre, mi pedig közvetlen közel merészkedve, egy hatalmas pofonnak köszöntjük őt. De hasznos még a Holoduke is, mely a virtuális másunkat engedi szabadon. Mialatt ellenségeink az alteregónkkal vannak elfoglalva, addig mi a hátuk mögé kerülve végső csapást mérhetünk rájuk, s a sor még nem ért véget, ha egy kis extra erő kell, akkor Duke bekap egy marék szteroidot, illetve rádobhat egy doboz sört, mely jó fél percre még sérthetetlenné is teszi őt.


Az irodai számítógépeken Excel táblázatok helyett szexképek várnak ránk, használhatjuk a mosdó szappanadagolóját és kézszárítóját, a női részen vehetünk tampont az adagolóból, a folyosón pedig működik az ital- és a cigarettaautomata is. Mindent meg tudunk nyomkodni, s mini játékokat is tolhatunk, a kaszinóban félkarú rablót lehet játszani, a bárban pedig léghoki, flipper és alien abortusz vár ránk, pucér női rajzon vannak üregek vágva, melyből mindig kidugja a fejét egy műanyag kis idegen, a reflexeinken múlik, hogy hányat tudunk leütni.


Izgalmas órák várnak hát ránk a Duke Nukem Foreverben, az egyetlen és legnagyobb hibája viszont a játéknak, hogy elveszett a múlt és a jelen között. A kilencvenes évek hangulatát kívánja feléleszteni napjainkban, a megvalósítás viszont hat-nyolc évvel ezelőtti szinten van, a grafika, az animációk, a rendezés rettenetesen idejétmúlt, ha az Xbox 360 megjelenésekor adták volna ki, talán azt mondtuk volna, hogy elmegy, de lehet, hogy még akkor se. A látvány pocsék, bármerre is nézzünk, homályos textúrák és elnagyolt részletek várnak ránk, a táj kietlen, a vízbe merülve pedig először azt hittük, valami programhibát látunk, kékké változott minden, slussz, passz. Ilyen részletek mellett nem kaphat jó értékelést a játék, s akkor a piszok hosszú töltési időkről, az alacsony frame rate-ről, és a pocsék multiplayerről még nem is beszéltünk, csapnivaló mind.


A lövöldözős részek a játék minden hibájától függetlenül igen kellemesek lettek, jó dolog szétloccsantani a malacok agyát, a kalandok élvezetesek, és bárhova is nézzünk, biztosan találunk valami apró poént. Duke egy kőkemény férfi, büfög, káromkodik, és csajozik, amikor csak lehet, s az együtt töltött órák se repülnek el gyorsan, a kampány kellően hosszú, elleszünk vele egy darabig, mire levadásszuk az utolsó főellenséget is.


A Duke Nukem Forever igazi nosztalgiajáték. A mai kor fiataljai nem fogják értékelni, hiszen kell egy 15-20 éves játékos múlt az értékek felfedezéséhez, az elődöt nem elég, ha emulátorral most kipróbáljuk, őt akkor kellett látni, mikor az még a megtestesült csoda volt. Mindazonáltal szar van a palacsintában, amit a játék a jelenlegi formájában nyújt, az rettentően kevés egy igazi sikerhez, felrakjuk a polcra, mert a történelem része, de ennyi év várakozás után sokkal többet vártunk tőle.