Alan Wake's American Nightmare teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2012. március 4.
  • alan wake, american nightmare, teszt, x360
Link másolása
A srácok ott a Remedynél nem sokat pihenhettek. Alighogy kijött a legendás hírű Alan Wake PC-s verziója, már ki is adták az American Nightmare-t Xbox 360-ra, aminek már az előzeteseiből is sejteni lehetett, hogy teljesen más lesz a hangulata, mint az elődjének.

Voltak, akik Alan Wake 2-nek nevezték, vagy inkább csak azt szerették volna, ha annak nevezhető, de elég csupán öt percet nyomulni vele, és rögtön érezni fogjuk, hogy ez bizony nem az. Az eredeti koncepció egy sandbox világ lett volna, ahol kedvünkre mászkálhatunk, kalandozhatunk és felfedezhetünk minden egyes rejtett zugot a térképen. Aki tolta az első résszel, az pontosan tudja, hogy a végeredmény ennek a szöges ellentéte. Eleinte megvolt bennünk az illúzió, hogy hatalmas terek vesznek minket körül, de amint elértünk egy-egy pálya széléhez, már jött is a velőt rázó morajlás, és, ha még mindig volt annyi bátorság bennünk, hogy tovább menjünk, elképesztő mennyiségű taken rontott ránk, hogy végleg elvegye kedvünket a felfedezés örömétől. Ezt a hibát úgy érzem, sikerült kijavítani, mert igaz, a folytatásban csak három helyszínnel fogunk találkozni, de ezek mindegyike egy külön kis világ, aminek a 100%-os bebarangolása jóval több időt igényel, mint amit idáig megszokhattunk.


Szóval szabadságérzetünk, az lesz bőven, ahogyan az öldösnivaló takenek száma is többszörösére növekedett. Igen, sajnálatos módon Alan Wake legújabb kalandjaiban az akción lesz a hangsúly, ehhez szerencsére bőségesen fogunk találni mind fegyvereket, mind pedig hozzávaló skulót. Végre valahára a gyűjtögetnivaló forgatókönyv papíroknak is lesz értelme, mivel minél többet találunk meg, annál komolyabb és erősebb fegyvereket tudunk majd magunkhoz venni. Aki szerette az előd kissé lostos, kissé Twin Peakses hangulatát, akit a Király Pityus hangulat fogott meg, aki képes volt órákig, esetleg napokig gondolkodni a történéseken, és még fórumokat is olvasgatott, hátha közelebb kerül a megoldáshoz, azok egy kicsit most el lesznek keseredve. Hiszen a félig nyitva hagyott történet, ami a letölthető tartalmakkal még inkább elmélyült és csak egyre több kérdést hagyott hátra, sajnos ezúttal sem lesz igazán megmagyarázva.


Alan két éve már, hogy a saját maga által létrehozott szörnyű alternatív valóságban ragadt. Élete szimpla túlélés, a kérdésekre nincsen nagyon válasz, a fény bajnokaként egy célja van csupán, hogy képes legyen megtartani józanságát, hogy ne merüljön el az őrület hívogatóan, kellemes egyszerűségében. Az American Nightmare nem igazán viszi tovább a sztorit, vannak olyan egyszerű kérdések, amik választ kapnak, de legfőképpen csak egy szimpla, végletekig egyszerű hidat képez az esetleges Alan Wake 2 érkezéséig. Nem veszi komolyan magát, sokszor olyan érzésünk lesz, mintha csak egy görbe tükör lenne, a történet paródiája. Mr. Scratch, a főgonosz kellemes színfoltot visz a történetbe, de ő is inkább csak egy pojáca, mint hogy valódi, félelmetes főellenfél legyen.


Leginkább a Dead Rising: Case Zeróhoz tudnám hasonlítani, amikor kaptunk egy komplett mini-sztorit, egy ízelítőt abból, ami majd a teljes játékban várni fog minket. Nagyon remélem, hogy a Remedynek nem ez volt a célja, mert akkor a rajongók kicsit becsapva fogják érezni magunkat. Ha viszont csak egy hidat akartak képezni az első és második rész között, akkor mindenképpen figyelemreméltó darabnak nevezhető. Ugyanis, ha végeztünk a nevetségesen rövid kampánnyal, akkor ott lesz a rendkívül élvezetes és izgalmas árkád lövölde üzemmód.


Ennek csak akkor érdemes nekivágni, ha már végigvittük a történetet és elég oldalt összegyűjtöttünk ahhoz, hogy a legjobb fegyvereket a kezünkbe véve vágjunk neki annak az izzasztóan kemény tíz percnek. Kedvünkre válogathatunk a különböző pályák között, ahogyan azt már a Hordában és Firefightban is megszokhattuk, az ellenfelek hullámokban tőrnek ránk, egyre nagyobb számban jelentkezve. Nekünk a célunk túlélni az adott időt, míg fel nem jön a nap, eközben a lehető legkevesebb sérülést elszenvedve, a lehető legtöbb ellent kinyírva út közben. A harc rendkívül intenzív, és, ha mindegyik pályát három csillaggal teljesítjük, akkor válnak majd elérhetővé a Nightmare fokozatúak, amik aztán végképp próbára fogják tenni a képességeinket.


Nem vagyok biztos benne, hogy egy ekkora történet folytatását jó ötlet volt-e árkád címként megjelentetni. Úgy gondolom, hogy ha már megtették, jó lett volna legalább nyomokban követni az eredeti koncepciót. Olyan ez, mintha a Heavy Rain főszereplőivel kiadtak volna egy FPS co-op lövöldét. A narráció, a gyermeteg párbeszédek, az érezhető cinizmus, és szinte már-már komikus történet folyamatos akcióval végigkísérve nem igazán érezteti velünk azt, hogy a zseniális Alan Wake folytatásával nyomulunk éppen. A grafika láthatóan fejlődött az előd óta, de keserédes ízként ennek sokszor súlyos beszaggatás lesz a következménye, ami nem hinném, hogy az Xbox 360 hiányosságának tudható be.


Az American Nightmare tulajdonképpen olyan, mintha paródiája lenne az eredeti történetnek, önmagában véve emlékezetes darab, ha a kampány miatt nem is annyira, de az árkád lövöldözés miatt mindenképpen. Reméljük, hogy nem ez lesz az alapja a második résznek, mert akkor csúfosan meg fog bukni a pénztáraknál. Próbálom önmagában értékelni, nem pedig az elődhöz hasonlítani, ezért egy jó pontozást kap most tőlem. Én már csak abban bízom, hogy lesz még folytatás, és hogy az nem ilyen lesz, mert akkor bizony nagyon hamar el fogjuk felejteni…

Kapcsolódó cikk

28.
28.
Macccy
#27: Nagyon szép, összeszedett vélemény, de a terjedelem és a fogalmazás akkor sem változtat azon, hogy Neked nem tetszett az Alan Wake PC, miközben azért a játékosok (!) nagyobbik része már harmadszor játssza végig és éheznek a folytatásra. Akár warez verziók letolása, akár vásárlás után! Az a tény, hogy a te elvárásaidnak nem felelt meg, az egy magánvélemény amit valóban részletesen kifejtettél lentebb (Ca$h meg is könnyezte), de ettől még a játék jelenlegi formájában igenis működik a történet és a mechanika - most még mindíg nem az American Nightmare -ről beszélünk!

Szemet szúrt, említetted azt, hogy "tartalmilag meg sem közelíti mindazt, amiről korábban szó volt". Nos hozzád hasonlóan én is követtem az Alan Wake fejlesztését a kezdetektől, de nem bánom hogy nem lett egy könnyen unalomba fulladó sandbox koncepciót követő játék belőle! Ez a 'zsanra' nem működik minden környezetben és ahelyett, hogy egy feszes tempóra pumpálná a horror-thriller alapkörnyezetet, valószínűbb, hogy leült volna több ponton és végig sem játszottad volna. Amíg zsúfolt mocskos Liberty City utcáin rádiót hallgatva cirkálsz, hallgatod járókelők poénos beszólásait, önmagukban komikus helyzeteket találhatsz és ideig óráig leköthet a "menj A -ba, vedd fel a járművet, menj B -be, nyírd ki a bandát, vidd a drogot C -be" típusú küldetés tervezés, addig Washington állam sűrű erdőiben - főleg mert a történet eleve megköti - maximum mókusok és rókák között sétálgathattunk volna, de sokan vannak akiket nem kötne le az erdő. Napszakok dinamikus változása a fény-árnyék harc koncepció okán dettó megvalósíthatatlan volt ... De nem kell messze menni - hogy közeledjek az American Nightmare témához (elvégre EZ annak a blokkja) - ott a példa a 'Fight till Dawn' mód, melyben egy csapásra felszabadítják az izzadó tenyerű játékost a felkelő nap arany sugarai! El lehet képzelni, hogyan tett volna ez keresztbe az izgalmasra hangolt túszejtős kooperációs fejezetnek, ha Alan nem törődve fogságban szenvedő hitvesének tényével kijelenti, hogy márpedig ő nem hajlandó felmenni a 'Szerelmesek Csúcsára' amíg fel nem kel a nap és meg nem itta az első kávét!
Nem tudom az alap koncepció mely részeit hiányolod még, de amennyire emlékszem a többi megvalósításra került végül 2010 májusban:
- sok négyzetkilométer élő, bejárható észak amerikai erdőség némi természetes határral (hegyek, öblök, patakok és szakadékok)
- kis városi idilli környezet sok odaillő színes karakterrel, történeteikkel
- járműhasználat lehetősége
- izgalmas és innovatív harcrendszer (ez megosztó, mert bár sokaknak tetszik, többen "repetitív" jelzővel illették ezt a merőben új stílust)
- szövevényes történet egy horror íróról, az ő megelevenedett írásáról és ráadásként rengeteg háttér történet és anyag más műveiről
- technikailag ma is meglehetősen komplex fény/árnyék rendszer amely alapköve a játéknak
... és több tonnányi easter-egg tartalom, érdekes háttér történetek, utalások

Nem célom elviccelni az átgondolt hozzászólásod és főleg nem fogok belemenni a warez százszor kitárgyalt okainak fejtegetésébe! Ez nem az a téma. De még mindig azt mondom Alan Wake ügyben, hogy warez -től függetlenül eszi a nép, ahogy olvasók egy jó King horror regényt esznek a gyenge ponyvák uborkaszezonja után! A tesztben szereplő American Nightmare -t pedig a helyén kell kezelni és nem összekeverendő az elismert alapjátékkal!
27.
27.
#26: Én köszönöm hogy biztosítjátok a felületet hogy ezt leírhassam. :)

Természetesen én sem támogatom vakon a warezt, de ez szerintem kiderült az írásomból. Nagyon sajnálom hogy a dolgok idáig fajultak, sajnos generációváltás generációváltást követett, és mivel minden kritika feleslegesnek bizonyult, a játékosok pedig vakon lecsaptak minden folytatásra amit csak eléjük raktak, így az eredmény az amit most látunk: zuhanó színvonal, egyre gyengülő sorozatok, meggyalázott legendás címek. Amit meg éveken át ígérgetnek mint az Alan Wake-t, végül kiadják PC-re, de az optimalizáltság pozitívumaitól eltekintve maga a játék tartalmilag meg sem közelíti mindazt, amiről korábban szó volt.

Sajnos ez van, a warez undorító dolog: de az is ami a játékvilággal történik. Mint régi játékos, én sajnálom legjobban...
26.
26.
Ca$h
#25: A warezt semmilyen szinten nem támogatja az oldal, ezért arra kérnénk, hogy ne nagyon reklámozd a dolgot ... emellett viszont meg kell említenem, hogy ritkán lehet nálunk ilyen értelmes és összeszedett véleményt olvasni! Köszönjük!
25.
25.
#24: Mikor volt értelme játékokat vásárolni, akkor még én is lelkes vásárló voltam. Azonban nem fogom a pénzemet költeni valamire, ami nem érdemli meg. Arról pedig igenis tudni akarok, hogy valami mennyire lett rossz, saját tapasztalatból. Én nem azért járok ilyen oldalakra mint ez is, hogy innen szerezzem a tapasztalataimat, meg megmondják nekem hogy mi a frankó, nem, azért járok ide, hogy megnézzem mások véleményét, és kinyilvánítsam a sajátomat. Ha ez azzal jár hogy őszintén be kell ismernem hogy valamit nem eredeti verzióban játszottam, hát legyen. Volt már rá példa hogy megvettem játékot azután, hogy letöltöttem, mert nem volt pofám tovább tolni anélkül, hogy megtisztelném a vásárlással a fejlesztőket. Itt ez nem történt meg, és nem is fog, mert a játék egy félkész vicc. Külön lenyűgöz az, amikor magukat HC-nak tituláló fanboyok az ilyen égbekiáltó kudarcok hype-hadjáratával támogatnak egy egyébként is egyre silányabb szintre süllyedő iparágat, a játékipart. A játékok egyre több pénzből készülnek, de egyre kevésbé érezni. Az egyetlen amit érzek, az az, hogy ezeket már öltönyös üzletemberek gyártják, előre megfontolt üzleti modellek alapján.

A játékipar egy vicc, és a fanboyok kitartó óbégatása tette azzá, ahogy mindent mindig megünnepelnek az idióta collector's edition-jeikkel meg fujjolnak a warezra. A warez a színvonal zuhanásának egyenes következménye. Aki ezt nem látja, az merengjen el azon, vajon miért mert tönkre a PC játékipar.

Nem szentesíteni akarom a warezt, de van amikor ez a jó válasz. Valahogyan tenni kell az olyan játékokkal szemben, amelyek csak lehúzzák az összképet. Ebben a kegyetlen világban mindenhol azt mondják a pofánkba, hogy csak a legjobb maradhat talpon, a legerősebb, legiskolázottabb: hát persze, de akkor legyen ez érvényes a szolgáltatásokra is. Elegem van abból, hogy a mozikban, a neten, a rádióban, a kedvenc iparágamban, a játékok világában is csak a szemét érkezik. Hát nem adok érte pénzt, és ezzel vágom el magam módszereivel a pénz ellenőrizetlen folyását, ellehetetlenítve azokat, akik nem méltóak erre a piacra. "Természetes" kiválasztódás, talán?
24.
24.
#20: Az ilyenek miatt találják fel az ACTA, SOPA és hasonló baromságokat. De egyre inkább úgy gondolom, hogy a sok birka meg is érdemli... gratulálok, legyél magadra büszke !
23.
23.
adamsfamily
Végigvittem ezt is és az első részt mind a 2 dlc-vel és szerintem kivételesen jó játék,csak nagyon sok ember még esélyt se ad neki.
22.
22.
Macccy
#20: Evvan' ... Nem hype, csak nem jön be mindenkinek ...


@Jordan1985: megy ez még lejjebb, mint a másik 2 DLC. Azok is voltak 400 MSP -ért akciósan ha jól emlékszem. (kb. 1200 Ft) Egyben viszont nem lesznek - szerintem - mert ez XBLA önálló cím, azok pedig kiegészítők a főjátékhoz.
20.
20.
Egyik játék ami miatt áldom a warezt: megjelent PC-re, letöltöttem, végigszenvedtem az utolsó küldiig, hátha a végére emelkedik a színvonal. Ez nem történt meg. Csalódtam. Töröltem. Szerencsére nem dobta ki érte pénzt az ablakon. Véleményem szerint agyon hypeolt MS reklámjáték lett, semmi több, reklám amiért az emberek rohantak Xboxot venni... (Ismerősök közül is többen...)

Nincs Xboxom, de nem hinném hogy ez lenne a max. amire képes lenne: nem tudom pozitívumot említeni a játékból, na jó, talán csak kettőt: "Max Payne" cameoja mint Zane, valamint a tényleges karakter is befigyel a manuscriptek között a második fejezetben, nézzétek meg! Másik: az Anderson ikrek metál koncertje a farmjukon: na az epic volt. De ennél sokkal de sokkal többet vártam ekkora hype után...
18.
18.
Macccy
#17: OFF már nagyon :) ... a DeadSpace valóban jó grafikailag nagyon bár többnyire szűk helyszín és lightmapek, de valóban jók a fény/árnyékok, az SC nem egy kategória, abban amennyire emlékszem nincs igazi mozgó fényforrás, nem nagy stressz (mint az elemlámpa).

A fizika hiánya egyáltalán nem igaz! Havok + Umbra (multi-core) fizikai engine dolgozik benne, keress rá. A játékban konzervdobozok, hintaszék, de hordók, ládák, farönkök, elhajló növényzet (!), járművek, fáklya, eldobott fegyver, lőszeres doboz, stb ... Lehet nem egy HL2 szintű erre kihegyezett rendszer, de nem is hiányzik belőle és ha már említetted, a fenti két játéknál sokkal jobb a fizikája.

A régi módi arcmimika (zsibbadt arcizmok) stimmel, de megint csak mi az hogy "előző generációs"? Találsz nagyon sok szimplább arcmimikával és sokkal rosszabb beszéd szinkronnal ellátott játékot ma is, hol hát a határ a "generációban"? L.A Noire -hoz persze nem hasonlítható. De aláírom, ez gyenge pontja volt valóban.

Még mindíg azt gondolom, hogy a bonyolult világítási/részecske rendszer és effektek (és kicsit talán a fizika) oltárán lett feláldozva a vsync, de bízom benne hogy a második részre tudnak még javítani is! ; )
17.
17.
Prézli21
#16: Ami hirtelen beugrik az a Dead Space, az új Splinter Cell, amik hasonlóan színvonalas árnyékolást használtak és egyikük sem csak egy platformra készült és nem 540p-ben renderelt (amit már jóformán subHD-nak se lehet nevezni). A fizika teljes hiányáról és az előző generációs arcmimikáról nem is beszélve. Voltak benne érdekes és látványos dolgok (már ami a grafikát illeti), de exkluzív voltához mérten borzasztó kevés volt.
16.
16.
Macccy
#15: Akkor ezt másként látjuk: szerintem smart -tal nem látszott semmi lassulás, se zavaró tearing (értem ezt úgy, hogy játszik az ember és nem teszteli a szakadást). De most kíváncsi vagyok, meg is nézem megint ...

Abban sem értek egyet, hogy rosszul írták volna meg technikailag az engine -t. Szerintem azért van szükség a subHD felbontás + élsimítás kombinációra, hogy cserébe sok effektet, nagyfelbontású soft shadow -t és rengeteg aktív fényforrást kezelhessen a jelenetben. Komolyan nem emlékszem rá, melyik játékban volt ennyi fény és vetett árnyék egyszerre ... Persze lehet, hogy rosszul látom, de úgy gondolom ez az alapja és most próbálják finomítani.
15.
15.
Prézli21
#14: Az a baj, hogy hiaba a smart vsync, a jatek igy is gyakran be tud lassulni, csak kevesbe latvanyos, es persze beut a kepszakadas is (ami szerintem rohadt zavaro). Az a ciki, hogy ez mar a masodik exkluziv jatekuk a hardverre es meg most sem tudnak ra ugy fejleszteni, ahogy az elvarhato lenne. Az elso AW felbontas szempontjabol szegyen volt es most sem tudjak elerni meg a sima 720p-t sem, de cserebe az elsimitasbol is engedtek.
14.
14.
Macccy
#8: Cikkírónak valószínűleg (bár nem fejtette ki) azért szaggatott be, mert bekapcsolta a fix VSync -et, biztos érzékeny a szeme a 'tearing' -re (nekem nem, komolyan észre se vettem nagyon sokáig!) Ha az ON akkor a durvábban fényjátékos, akciósabb részeken leesik a frame rate kb 20 köré.

Hagyni kell azt 'Intelligent' -en, sok játék használ ilyet és szerintem kurvanagy ötlet, ha lett volna régebben ilyen PC játékokban, akkor használtam volna tuti! (lehet már van)
13.
13.
Macccy
#12: Hehe, a lentebb *spoiler* -ben elhangzott dolgok valóban jók voltak ...


A helyén kell ezt kezelni na, EZ egy 3500 Ft -os induló árú (az alapjáték volt 12 ezer - kiegészítő epizódok 2,5 ezer) és 3-4 óra játékidejű mellék epizód, árkád móddal a kikapcsolódásért! Ennyiért teljesen jó
12.
12.
The Lone Drow
Ez szerintem pont azért lett más hangulatú, mert egy Night Springs epizódba csöppenünk bele, amit Alan írt, ebből azt akarom kihozni, hogy, ha az első játékba nézel 1-2 részt, az is totálisan cinikus. Mondjuk én az elsőben is sokallom kissé az akciót, de az egyéni vélemény :)
11.
11.
Dcrysis02
Szerintem is elég nagy túlzás hogy nulla a történet. A Remedy előre leszögezte hogy ez egy mellékszál lesz, és azért egy-két sztori darabkát elhintettek ide-oda.

*SPOILER*
Megtudtuk hogy:
-Alan még mindig csapdában van
-Fejlődött a 'tehetsége' mióta utoljára láttuk
-Küldhet üzeneteket a Világba álmok, rádióhullámok segítségével
-Több rosszakaratú lény is él a sötét helyen, (Big Bastards) és Scratch nekik próbált utat fúrni.
-Plusz egy üzenet van az OGoA számában: "Újra meg fog történni. Egy új városban, minek a neve Ordinary." (?Mindennapi, közönséges?)

Azért lehet min töprengeni. :)

10.
10.
goblinfing
Alan Wake sztorija és kb minden ami benne van olyan Max Paynes nem is csoda hisz Sam Lake írta mind2-öt az az ember 1 Stephen King
9.
9.
McDuff
én leszedtem a trialt,hát nekem sajnos nem adja:/hangulata sem olyan már,a történetről ne is beszéljünk,nem is értem mi zajlik a képernyőn.
de lehet hogy csak mert nagyok már az elvárások.viszont így letölthető címként megállja a helyét!
8.
8.
Megacsiga
Hát érdekes cikk, azért a nulla sztori elég túlzás és nekem egy alkalommal sem szaggatott be. Én nekem kellemes csalódás volt a játék, hiszen eleve arcade én nem is vártam sokat. Azt sem értem miért negatívum hogy akciódús, hiszen a készítő eleve mondták hogy ilyen lesz. Fő ellenfél szerintem haláli egy figura :-) na mindegy, lényeg hogy nekem nagyon tetszett és jól elszórakoztam vele pár órát
7.
7.
Hubert Cumberdale
Most egy kicsit elszomorított ez a teszt :D Na mindegy akkor marad az első rész.
6.
6.
vuliem
#5: Igen, nekem is ez a bajom vele... Nem vagyok biztos benne, hogy akarok vele ezzel játszani, nehogy lerombolja a felhőkarcolót, amit az első rész felépített bennem.
5.
5.
karneol81
"Nulla sztori"...
Ez bizony baj.
Akinek kimaradt az Alan Wake annak bátran ajánlom, az nagyon el van találva.
1.
1.
givi6
Érdekes, ha bár még nem játszottam Alan Wake-el most meghozta a kedvem a teszt, a barátaimtól csak jót hallok felőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...