Voltak, akik Alan Wake 2-nek nevezték, vagy inkább csak azt szerették volna, ha annak nevezhető, de elég csupán öt percet nyomulni vele, és rögtön érezni fogjuk, hogy ez bizony nem az. Az eredeti koncepció egy sandbox világ lett volna, ahol kedvünkre mászkálhatunk, kalandozhatunk és felfedezhetünk minden egyes rejtett zugot a térképen. Aki tolta az első résszel, az pontosan tudja, hogy a végeredmény ennek a szöges ellentéte. Eleinte megvolt bennünk az illúzió, hogy hatalmas terek vesznek minket körül, de amint elértünk egy-egy pálya széléhez, már jött is a velőt rázó morajlás, és, ha még mindig volt annyi bátorság bennünk, hogy tovább menjünk, elképesztő mennyiségű taken rontott ránk, hogy végleg elvegye kedvünket a felfedezés örömétől. Ezt a hibát úgy érzem, sikerült kijavítani, mert igaz, a folytatásban csak három helyszínnel fogunk találkozni, de ezek mindegyike egy külön kis világ, aminek a 100%-os bebarangolása jóval több időt igényel, mint amit idáig megszokhattunk.


Szóval szabadságérzetünk, az lesz bőven, ahogyan az öldösnivaló takenek száma is többszörösére növekedett. Igen, sajnálatos módon Alan Wake legújabb kalandjaiban az akción lesz a hangsúly, ehhez szerencsére bőségesen fogunk találni mind fegyvereket, mind pedig hozzávaló skulót. Végre valahára a gyűjtögetnivaló forgatókönyv papíroknak is lesz értelme, mivel minél többet találunk meg, annál komolyabb és erősebb fegyvereket tudunk majd magunkhoz venni. Aki szerette az előd kissé lostos, kissé Twin Peakses hangulatát, akit a Király Pityus hangulat fogott meg, aki képes volt órákig, esetleg napokig gondolkodni a történéseken, és még fórumokat is olvasgatott, hátha közelebb kerül a megoldáshoz, azok egy kicsit most el lesznek keseredve. Hiszen a félig nyitva hagyott történet, ami a letölthető tartalmakkal még inkább elmélyült és csak egyre több kérdést hagyott hátra, sajnos ezúttal sem lesz igazán megmagyarázva.


Alan két éve már, hogy a saját maga által létrehozott szörnyű alternatív valóságban ragadt. Élete szimpla túlélés, a kérdésekre nincsen nagyon válasz, a fény bajnokaként egy célja van csupán, hogy képes legyen megtartani józanságát, hogy ne merüljön el az őrület hívogatóan, kellemes egyszerűségében. Az American Nightmare nem igazán viszi tovább a sztorit, vannak olyan egyszerű kérdések, amik választ kapnak, de legfőképpen csak egy szimpla, végletekig egyszerű hidat képez az esetleges Alan Wake 2 érkezéséig. Nem veszi komolyan magát, sokszor olyan érzésünk lesz, mintha csak egy görbe tükör lenne, a történet paródiája. Mr. Scratch, a főgonosz kellemes színfoltot visz a történetbe, de ő is inkább csak egy pojáca, mint hogy valódi, félelmetes főellenfél legyen.


Leginkább a Dead Rising: Case Zeróhoz tudnám hasonlítani, amikor kaptunk egy komplett mini-sztorit, egy ízelítőt abból, ami majd a teljes játékban várni fog minket. Nagyon remélem, hogy a Remedynek nem ez volt a célja, mert akkor a rajongók kicsit becsapva fogják érezni magunkat. Ha viszont csak egy hidat akartak képezni az első és második rész között, akkor mindenképpen figyelemreméltó darabnak nevezhető. Ugyanis, ha végeztünk a nevetségesen rövid kampánnyal, akkor ott lesz a rendkívül élvezetes és izgalmas árkád lövölde üzemmód.


Ennek csak akkor érdemes nekivágni, ha már végigvittük a történetet és elég oldalt összegyűjtöttünk ahhoz, hogy a legjobb fegyvereket a kezünkbe véve vágjunk neki annak az izzasztóan kemény tíz percnek. Kedvünkre válogathatunk a különböző pályák között, ahogyan azt már a Hordában és Firefightban is megszokhattuk, az ellenfelek hullámokban tőrnek ránk, egyre nagyobb számban jelentkezve. Nekünk a célunk túlélni az adott időt, míg fel nem jön a nap, eközben a lehető legkevesebb sérülést elszenvedve, a lehető legtöbb ellent kinyírva út közben. A harc rendkívül intenzív, és, ha mindegyik pályát három csillaggal teljesítjük, akkor válnak majd elérhetővé a Nightmare fokozatúak, amik aztán végképp próbára fogják tenni a képességeinket.


Nem vagyok biztos benne, hogy egy ekkora történet folytatását jó ötlet volt-e árkád címként megjelentetni. Úgy gondolom, hogy ha már megtették, jó lett volna legalább nyomokban követni az eredeti koncepciót. Olyan ez, mintha a Heavy Rain főszereplőivel kiadtak volna egy FPS co-op lövöldét. A narráció, a gyermeteg párbeszédek, az érezhető cinizmus, és szinte már-már komikus történet folyamatos akcióval végigkísérve nem igazán érezteti velünk azt, hogy a zseniális Alan Wake folytatásával nyomulunk éppen. A grafika láthatóan fejlődött az előd óta, de keserédes ízként ennek sokszor súlyos beszaggatás lesz a következménye, ami nem hinném, hogy az Xbox 360 hiányosságának tudható be.


Az American Nightmare tulajdonképpen olyan, mintha paródiája lenne az eredeti történetnek, önmagában véve emlékezetes darab, ha a kampány miatt nem is annyira, de az árkád lövöldözés miatt mindenképpen. Reméljük, hogy nem ez lesz az alapja a második résznek, mert akkor csúfosan meg fog bukni a pénztáraknál. Próbálom önmagában értékelni, nem pedig az elődhöz hasonlítani, ezért egy jó pontozást kap most tőlem. Én már csak abban bízom, hogy lesz még folytatás, és hogy az nem ilyen lesz, mert akkor bizony nagyon hamar el fogjuk felejteni…