Transformers: Fall of Cybertron teszt

  • Írta: InGen
  • 2012. szeptember 7.
  • fall of cybertron, teszt, transformers, x360
Link másolása
Amíg a moziban hódított a Transformers, a High Moon Studios egészen más oldalról közelítette meg az univerzumot, és visszatért a gyökerekhez. Most már biztosak vagyunk benne: aki igazi Transformers-élményekre vágyik, az csak videojáték formájában kaphatja meg.

Aki egy kicsit jobban szereti a Transformers-világot annál, mint hogy elmegy a moziba megtekinteni az éppen aktuális Michael Bay-filmet, az tudja, hogy nem semmi világról van itt szó. Ugyan az 1984-ben indult, lassan 30 éves univerzum annyi újraindításon, változtatáson és ki tudja még min esett az idők során, hogy mindezt pontosan végigkövetni szinte lehetetlen. Amennyiben azonban az igazán hardcore Transformers-élményre vágyunk, elég elővenni a Generation One-nak nevezett érát, és ezzel együtt az 1986-os rajzfilmet. Ebben az időszakban voltak az átváltozó robotok igazán népszerűek (legalábbis Amerikában), ekkor volt minden gyerek álma, hogy a homokozóban a saját kis robotjával szétzúzhassa a szomszéd gyerek sokkal gyíkabb robotját.


Ezt próbálta megragadni a High Moon Studios a két éve megjelent War for Cybertronnal, és már akkor is szinte tökéletesen sikerült belőniük a formulát. Legalábbis szerintem, mert a gamersajtó elég nagy része nem értett velem egyet, ennek ellenére a mai napig úgy gondolom, hogy ez a cím volt az utóbbi évek egyik leginkább alulértékelt játéka. Szerencsére azonban bőven elment belőle annyi példány, hogy a különböző projektjeit mostanában inkább elkaszáló Activision zöld utat adjon a folytatásnak. Az előszelek kellemesen voltak: a különböző nyilatkozatokban a fejlesztők kifejtették, tökéletesen tisztában vannak vele, min kell változtatniuk ahhoz, hogy a Fall of Cybertron sokkal jobb legyen, mint elődje. Nézzük meg, hogy a gyakorlatban mire jutottak vele.


Nos, az első rész egyik leggyakrabban felemlegetett hibája (s ezt én is elismerem), hogy némileg repetitív volt – már, ami az egyjátékos kampányt illeti. Gyakorlatilag egy egyszerű shooterről beszélünk, ami nem alkalmazta a manapság divatos fedezékbe bújást, és lassú előrehaladást, helyette viszont a kemény, arcbamenős zúzást favorizálta. Ezt csak alkalmanként törték meg olyan pályák, ahol például lopakodni kellett, de összességében azért a nagyüzemi ravaszhúzás és előrefelé haladás jellemezte a játékmenetet. A Fall of Cybertron ezen úgy próbál meg változtatni, hogy gyakorlatilag folyamatosan cserélgeti az éppen irányított központi karaktert: míg az elődben ugyan alkalmanként kaptunk más robotot, itt szinte még hozzá sem szoktunk az egyikhez, már jön is a következő.


Ebből azonban az következik, hogy szinte minden egyes transformerrel más stílusban kell majd játszanunk, és ehhez a stílushoz építették fel a készítők a küldetéseket is. Cliffjumper például láthatatlanná tud válni, így vele nyilvánvalóan lopakodnunk kell majd, Bruticus inkább szeret szétzúzni mindenkit, így vele jóval tágasabb, sok esetében rombolható környezet kapunk, Jazz pedig a mobilitását és a húzókampóját bevetve tud a különböző platformok között közlekedni. Ezzel a karakterrel fogjuk átélni a kampány néhány legélvezetesebb részét, ahogy folyamatosan mozgásban kell lennünk, és menekülnünk a minket üldöző halálos veszélyek elől. De mellettük nem maradhat el természetesen a némileg klasszikusabb shooter-mechanikákkal operáló Optimus és Megatron sem.


Ahogy már említettem, sokszor még hozzá sem szoktunk egy-egy transformerhez, máris jön a következő, így úgy érezzük, hogy a készítők nem igazán használták ki a bennük rejlő lehetőségeket – talán most már túlságosan is féltek attól, hogy a játék önismétlővé válik, és egyáltalán nem mertek kockáztatni. Mindez kombinálva a kissé lassan beinduló első fejezettel azt jelenti, hogy ezúttal sem sikerült tökéletesen eltalálni az egyjátékos részt – ami ráadásul most már tényleg csak egyjátékos, hiszen kivették belőle az elődben még elérhető online kooperatívot is. Mindezt azonban megbocsáthatjuk, ha eljutunk a végjátékba, ahol egész egyszerűen zseniálisan oldották meg, hogy szinte folyamatosan új, addigra más ismerősként visszaköszönő karakter kerül a kezünk alá, a cselekmény iszonyatosan pörög, és persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy alkalmunk lesz irányítani a legendás Grimlockot, az ő dinoszaurusz-formájával együtt.


Amit továbbra sem sikerült rendesen belőni, az az átalakulás. Végülis a Transformers lényege az lenne, hogy kedvenc robotjaink át tudnak alakulni járművé, erre azonban alapvetően az egyjátékos módban nem sokszor lesz szükségünk, a készítők ugyanis nem adnak rá különösebb okot, hogy csak úgy átváltozzunk. Ezért főként csak akkor megyünk át majd járműbe, ha éppen egy olyan pályaszakasz következik, ahol láthatóan végig kell majd autóznunk, hiszen sétálva eléggé hosszú lenne, vagy amikor ezt a továbbhaladás mindenképpen megköveteli. Ezen kívül már csak legfeljebb azokra a rövid időszakokra érdemes átváltozni, amikor éppen kifogytunk töltényből, és muszáj használnunk a járműves formánk fegyverét. A következő részre valahogy megoldhatnák, hogy az átalakulás szervesebb részét képezze a játékmenetnek.


Változtak a helyszínek is. Míg az elődben inkább a szűk és zsúfolt terek voltak jellemzőek, a Fall of Cybertron nagyobb, sokszor inkább arénákra hasonlító pályákat hoz, melyeken tényleg tisztességes mennyiségű szétrombolható elem kapott helyett. Gears of War-szerűen fedezék mögé bújni továbbra sem tudunk, de éppen elég tereptárgyat helyeztek el a fejlesztők ahhoz, hogy legalább be tudjunk néha húzódni a tűzvonalból. Ráadásul a terep végre igazán, transformersesen él: mivel a robotok anyabolygója, a Cybertron éppen kimerülni készül energon forrásából, gyakorlatilag elkezd elpusztulni, és ez vizuálisan is megjelenik. A körülöttünk látható környezet folyamatosan változik, alakul át, és pusztul el. Nagyon hangulatos, és nem utolsó sorban nagyon látványos is.


S ha már beszéltem a bolygó pusztulásáról, akkor érdemes pár szót ejteni a történetről is. Pár órával járunk a War for Cybertron eseményei után, és a történet gyakorlatilag akörül forog, hogy Optimus és a jófiúk el szeretnék hagyni a döglődő bolygót, és új hazát keresni maguknak (így érkeznek meg majd a Földre), míg Megatron és a decepticon-brigád inkább azt szeretné, ha mindenki maradna bulizni. Éééééééés… gyakorlatilag ennyi. Be kell látnunk, hogy a sztori igazából nem a FOC erőssége, mint ahogy egyébként a különböző párbeszédek és szövegek sem. Utóbbi mondjuk nem teljesen igaz: amikor a játék komoly próbál lenni, az nem igazán sikeres, amikor azonban tökös egysorosokat durrogtat, és számos utalást tesz a klasszikus Transformers-rajzfilmre, na, ott tényleg átjön a hangulat.


Ebben egyébként sokat segítenek a szinkronszínészek is, hiszen Peter Cullen immár 30 éve szolgáltatja Optimus hangját, de visszatér a Megatronként megszokott Fred Tatsciore is. Akadnak azonban meglepetések: Gregg Berger a Transformers-rajzfilm után 25 évvel most először adja újra a hangját Grimlocknak, Nolan North pedig sztárvendégként érkezett, hogy szinkronizálja Cliffjumpert, Bruticust és Brawl-t. Sokáig lehetne még sorolni, egy a lényeg: igazi sztárparádét kapunk. Ahhoz azonban, hogy ez tökéletesen működjön, az audio többi részének is a helyén kellett lennie. S szerencsére a helyén is van: a különböző fegyverek brutálisan szólnak, a transformerek fém-a-fémen bunyói iszonyatosan kemények, és a zenék kiválóak. A grafikáról már nem is beszélnék bővebben: az első rész is az egyik legszebb Unreal-motoros játék volt, ez pedig még csak tovább ment, szóval abszolút nem lehet okunk panaszra. 


Amiről azonban mindenképp érdemes még beszélni, az a multiplayer. Az elődben is viszonylag népszerű volt egy ideig, később azonban kihalt, a készítők pedig azt ígérték, ez nem történhet meg a folytatással. Nos, talán éppen ezért, viszonylag kis mennyiségű játékmódot implementáltak, annak reményében, hogy ezekre mindig találunk majd társakat: a Team Deathmatch, azt hiszem, magáért beszél, mint ahogy a Capture the Flag is, a Conquest és a Head Hunter azonban már nem. Előbbi gyakorlatilag a klasszikus domination megfelelője, ahol pontokat kell elfoglalni, majd azokat tartani, míg a Head Hunter a Halo-rajongóknak lesz ismerős, ahol az ellenfelekből kihulló sparkokat kell felvenni, és elvinni egy (itt mindig változó) pontra. Raádásul a kampánnyal ellentétben itt muszáj folyamatosan használnunk az átalakulást annak érdekében, hogy versenyben tudjunk maradni a többiekkel, meg egyáltalán, ahhoz, hogy életben tudjunk maradni.


A legjobb azonban a visszatérő Escalation, ami a horda itteni megfelelője, és az előddel ellentétben már itt is csak a négy különböző karakterosztállyal indulhatunk. A 15, egyre nehezedő hullám legyőzése közben krediteket gyűjtögethetünk, melyekből újabb felszerelést vásárolhatunk, vagy ajtókat nyithatunk ki, hogy ezzel némileg bővítsük a játékteret. A készítők ígérete szerint fejlődött a testreszabási lehetőség is: a játék közben XP-t szerezhetünk és szinteket léphetünk, és minél magasabb szintűek vagyunk, annál több különböző alkatrészből rakhatjuk össze saját robotunkat – megcsinálhatjuk, hogy hasonlítson egy-egy főszereplőre, de lehet akár teljesen egyedi is. A megszerezhető alkatrészek száma azonban még mindig viszonylag kevés, és a választható színkombinációkból sincs túl sok.



Összességében tehát a Fall of Cybertron több ponton javít az előd hiányosságain, még ha sok esetben nem is feltétlenül teljesen sikeresen – a kampány például nem egyértelműen jobb, de mindenképpen más. A multiplayer viszont élvezetesebb, mint valaha, a hangulat elég sokszor az egekben van, és teljesen átjön a Transformers-életérzés. Látszik a készítők igyekezete és szeretete, itt ugyanis megtaláljuk azt megmagyarázhatatlan dolgot, ami sok mai produktumból hiányzik: a lelket. Ami kissé ironikus egy olyan játék esetében, ami élettelen dolgokról szól.

26.
26.
2pacal
Nagyon király lett az gamma...A Graffon csak néztem,mondom ez mi,ez nagyon szép...
A vitába beleszólva mint 2konzolos:
Ps3 ekszkluzív játékai simán verik az Xbox360 ekszkluzív címeit grafikában és általában a multi címek meg boxra pofásabbak...Ez van...
25.
25.
Racsni1987
#24: ÉN szerintem jól gondolom a dolgokat. Én nem azt mondtam, hogy egy wii és ps3 között nincs különbség, hanem azt hogy nem annyi mint azt én legelején gondoltam és mások is gondolják. Ratchet and Clank ps3-on egyik legszebb és legjobban futó saját fejlesztésű sorozat. Én ebből indulok ki, hogy itt sem mindegyik rész néz ki úgy ahogyan az első rész, de az első rész szaggat. Nekem a super mario galaxy 1-2-nél is van szaggatás meg még super mario sunshine-nál nagyon. Kirby-s részeknél is nagyon sok van. New super mario bros wii-nél a 3. világnál. Nem hiszem hogy szervizre lenne szükségem, nem egy konzolom van és nem egy játék ilyen.

Én megnéztem youtube-on ps3 és xbox360 verzió közötti különbséget a játéknál, én semmi különbséget nem láttam. De az hogy valakinek nem tetszik ps3 verzió nem azért van, mert hanyag munkáról van szó, hanem csak ennyi telik a gépből és elavult a játék grafikai motorja.

Én már ezeknek a manipulatív dolgoknak nem dőlök be. Super mario galaxy2-t analóg tv-n hasonlítsd össze ezzel, nem fogsz grafika terén különbséget látni. Super mario galaxy2-ben alig vannak recék, és objektumok apró részletessége is szépen kivehető, vagy legalábbis nem csúnyább ennél.

UI:
Még egyszer mondom, szerintem én látom jól a dolgokat vita ezért fölösleges, egyébként nem is én hoztam föl, hanem a tesztelő is adta alá a lovat. Akinek nem tetszik a ps3 verzió, az azért van mert csak ennyi telik ki a gépből. A ps3 nem mai gép és nem mai fejlesztés van benne. Én csak arra jöttem rá, hogy a Nintendo a wii-vel nem is csinált olyan rossz munkát a wii fejlesztése során. A ps3 és a wii között az a különbség, az a játék aminél a wii-nél kihozzák a maximumot, az a ps3-nál átlagos kinézetű játéknak minősül. A ps3-on és gondolom xbox-on is a játékok többsége átlagos, ahogy a wii-nél is az szokott lenni. Én a nintendo konzoljain a saját játékait preferálom, azokból viszont mindig kihozzák a maximumot, van egy-kettő jó nem nintendo-s cím és ennyi, de még azok sem olyan csúnyák, ha összerakunk egy 3d-s wii-s és 3d-s ps3 játékot és akkor horribilis különbséget látunk.

God of war-ból kár kiindulni, (egyébként a sorozatot nem szeretem) mert a játékok többségére ps3-on nem az a grafikai minőség a jellemző és az sem igaz, hogy multiplatform játékokra korlátozódik ez, hanem ilyen a saját fejlesztésű játékok többsége is. Én ezzel nem azt mondom hogy a ps3 rossz, mert én máshol más cikknél meg azt hallom állandóan xbox-on ilyen csúnya olyan ronda a grafiakai megjelenítés. Természetesen az xbox sem rossz, de valakinek semmi sem elég, van aki állandóan mindig telhetetlen. Az hogy a Nintendo-t meg leszólják, az meg egyszerű sznobság, ahogy ps3-at is xbox-szal szemben, de ugyanezt csinálják pc-vel és xbox-szal is, mert valakinek semmi sem jó. Itt jellemző pesszimizmus és az állandó siránkozás, ritkán hallok olyan embert aki valami jót pozitív dolgot mondana, mert itt ilyen a mentalitás.
24.
24.
adam6751
#22: Azért az Uncharted-ról annyit hogy az első részénél vannak szebb játékok(persze a maga idejében gyönyörű volt) XBOX 360-ra,például .: Gears of War 3.
Tehát nem hiszem hogy nem azért nincs XBOX-ra Uncharted mert "belehalna"
bár a 3. részt lehet tényleg nem bírná(sőt valószínű).
Tudod mit igazad van az Uncharted 2,3 óta nem láttam szebb játékot leszámítva a The Last of Us-t. :D és bánom hogy nem a PS3-at választottam :(
23.
23.
adam6751
#17: "nem azért van mert nem tudtak vagy nem akartak rá megfelelően programozni, hanem csak ennyi telik a gépből."

Ezt azért erősen kétlem
Ha meg PS3-on valami "recés" vagy szaggat,az csak is fejlesztési hiba lehet.
Vagyis a fejlesztők hibája ha az általad említett problémák megjelennek.Esetleg szervizre van szüksége a konzolodnak(szerintem).

És előre is elnézést kérek mindenkitől ha hülyeséget beszélek.
22.
22.
rezy
#17: Hát komám eléggé elvagy tévedve, nekem van ps is meg xbox is, meg tudom ítélni melyiknek szebb a grafja... xbox behalna pl egy unchartedtól hidd el... gears 3 is nagyon szép de azért nem közelíti meg... azért mondtam ezeket mert ezek jelentik kb a 2 gép csúcspontját, csak azért randább a multi címek nagyrésze mert sokan nem tudnak, vagy idő hiányában nem akarnak foglalkozni a cellek megszelídítésével, ez nem azt jelenti hogy a ps 3 nem szárnyalná túl a wii-t :D nem is tudom hogy tudod a 2-t összehasonlítani :D:D
21.
21.
sherex
#17: Ekkora faszságot rég olvastam >:( Most nem fogok magyarázkodni mert telón leírtam mindent csak a drágalátos kis kütyüm baszott normálisan elküldeni .
17.
17.
Racsni1987
#15: Én még darksiders 2-ből indulok ki, ps3-as verzió több pontot kapott mint az xbox és pc verzió, és én darksiders 2 ps3 verziónak a grafikájától nem voltam elájulva.

Az igaz hogy én fall of cybertron-tól ps3-on láttam saját fejlesztésű szebb játékot konkrétan ratchet and clank future széria 1. és 3. részét, ami szaggat. Az se jobb, ha játék szebb de szaggat. Szerintem ez azért olyan amilyen, mert ps3 hardware csak ennyit tud, nem azért mert hanyag munkát csinálták. Ez azért sem logikus nekem a war for cybertron tetszett.

Az igaz, hogy az előző rész tetszett, de én akkor jöttem rá, hogy grafikai fejlődés tekintetében a wii és ps3 között nincs akkora fejlődés és különbség mint ahogyan azt én korábban gondoltam, vagy sokan most is gondolják.

Ps3-on sem tűntek el a recék, ugyanolyan recések a játékok vagy még recésebbek mint egyes wii játékok. Az igaz hogy ps3 bizonyos grafikai hatásokat és effekteket szebben megtudja jeleníteni vagy a wii egyáltalán nem tudja, de a játékok többsége a ps3-on is recés. Ratchet and Clank kapcsán mondom ezt, ami ps3-on viszont tényleg nagyon jól néz ki, azokra meg az jellemző hogy szaggat. Én konkrétan azért vettem ps3-at nintendo ds helyett, mert annak idején úgy voltam vele hogy kiábrándító, hogy a wii-n a játékok grafika terén nem tökéletesek és még egy kicsit szaggatnak is, de amikor megvettem ps3-at, rájöttem a játékok ugyanolyan recések vagy még jobban szaggatnak mint a wii-n.

Visszatérve a war for cybertron-hoz én most is augusztusban vettem egy konzolt és azon vacilláltam, hogy xbox-t vagy nintendo 3ds-t válasszam. Korábban is azon gondolkoztam ps3 megvétele kapcsán hogy olyat vegyek amit szeretek vagy ami szebb grafikát és fps megtartást ígér. Mivel ps3-on sok más játék kapcsán konkrétan pl transformers war for cybertron kapcsán is ez ps3-on is ígéret nem a valóság én ezért választottam 3ds-t az xbox helyett.

A nintendo 3ds kapcsán jöttem rá, hogy az interneten mennyi a manipulatív dolog. Konkrétan a nintendo 3ds-en a játékok csúnyák. Super mario 3d land ugyanolyan szép játék mint ez a játék, fall of cybertron ps3-on. Másik hogy az xl rosszabb mint az eredeti sima, mert pixelesebb. Én xl-t vettem, és nekem az a tapasztalatom hogy a játékok nem pixelesek.

Egyébként karácsonyra wiiu-t fogok kérni, de az is lehet hogy még egy xbox-ot is kérek, de mindenféleképpen xbox-hoz is lesz majd szerencsém, következő konzolgenerációban nintendo mellett Ms-t fogom preferálni, ha játékpiac ugyanúgy megint pc orientált lesz mint a mostaninál. Szerintem ezért van fölkapva az xbox. Ezt most azért mondtam, mert amit mondani fogok, nem szeretnék abból adódóan félreértés és vitát. Az igaz hogy az xbox nem rossz, de annyira minőségi konzol vagy más szóval társaitól annyival jobb konzol nem lehet, ha ahol vettem nintendo 3ds-t garancia levélben tételesen fel van sorolva az xbox-nál mit lehet csinálni vagy mit nem, ha ugyanaz társainál nincs megemlítve, meg a legtöbb vásárlói panasz mindig az xbox-szal kapcsolatos.


Ui:
Fall of cybertron-hoz visszatérve, szerintem ha valakinek nem tetszik ps3 verzió nem azért van mert nem tudtak vagy nem akartak rá megfelelően programozni, hanem csak ennyi telik a gépből. Állítólag ps3 erősebb mint az xbox, ez szerintem túlzás, de azt viszont mindenféleképpen gondolom, hogy ps3 hardware tekintetében nem rosszabb xbox-nál. Maffia kapcsán szokták prezentálni, hogy ps3-on rondábbak a játékok mint az xbox-on. Az igaz hogy a Maffia xbox-on szebb mint ps3-on, de a fórumozói vélemények alapján az xbox-on jobban szaggat is.
16.
16.
Racsni1987
#15: Hát én nem tudom, de gamerankings alapján pontszámok tekintetében akkora különbség nem lehet. Először pc és ps3 verzió között 15 százalék, majd 3 százalékra csökkent, elméletileg pc-s verziónak sokkal szebbnek kell lennie. Xbox 360 és ps3 verzió között kezdetben 13 százalék volt a különbség majd 6-7 százalékra csökkent. Gamerankings pl. azokat pontszámokat amit egyazon oldal xbox és ps3 verzióra egyaránt ugyanannyi pontot adott, azt xbox-nál megemlíti de ps3 verziónál kihagyja. Ez is befolyásoló tényező, hogy az egyiken miért több miért kevesebb.

Meg ami lényeg, hogy war for cybertron ps3-on nem volt csúnya, egyesek véleménye szerint a játék nem sokkal de nagyon kicsivel grafikai téren fejlődött. Szóval én ezért nem hiszem, hogy a fall of cybertron annyival látványosan rondább lett mint az xbox változat, ha az előző játék is ps3-on szép volt.
15.
15.
InGen
#14: Itt tényleg elég nagy különbség van a PS3-as és xboxos verzió között, előbbi látványosan rondább.
14.
14.
Racsni1987
#5: miért mivel másabb ps3 verzió az xbox-nál? Gondolom ha igaz is amit mondasz akkora különbség azért nem lehet. Egyébként én is nemcsak ennél a játéknál vettem észre, hogy a hd önmagában nem jelent semmit. Pl. super mario galaxy 2 analóg tv-n sokkal szebb mint ps3-on 720p-os hd játék.

Ha nincs nagy különbség, szerintem ezzel kapcsolatban vitát ne robbants ki, mert elveszed másoknak kedvét a játékhoz.
13.
13.
Drazhar
Az előző is bitang volt, ez is baromi jó lett. És ugyan tényleg lehetne több, de a mai átlagosnak mondható játékidő felett van azért ~8-10 óra.
Bár mindent max-ra fejlesztve eléggé agyaggalamb lövészet feelingje volt az egésznek, kb 1 lövés/ellenfél :D
12.
12.
aki a homokozóba vitte a transfomerjét, annak úgy kell... XD
11.
11.
vmiki88
#9: Nem tudom mit kell keresgélni, a War for Cybertron és a Fall of Cybertron a legjobb Transformeres játékok.
10.
10.
metercsiken
Nekem bejön így a trailer alapján.
És szerintem azért az egy kicsit túlzás, hogy annyira sz@r a grafika!
9.
9.
markoci555
transformersnél a story a fontos meg a single szerintem, nem a multiplayer, ezt biztos nem de valamelyik újabb transformerst az elsők közül biztos kipróbálok azt végre tudom milyenek is ezek, de remélem nem a filmre épülnek
7.
7.
green01
Hát ez az értékelés hogy jött ki!?sok játék kapott it 8-9 es pontszámot de mindegyik 1000 x jobb ennél a szarnál.a garafika meg--- 2005 be való pár mai effekttel megbolonditva.
6.
6.
Exinor
#5: Nem a grafika miatt fogom megvenni, hanem azért, mert vissza tudja adni az IGAZI transformers hangulatot, egyébként meg semmi gond nincs a grafikával.
5.
5.
KD
aki még nem tudja annak mondom h ne vegye meg ps-re, gyalázatosan ronda
4.
4.
KeXxX
nekem valahogy nem jött be. hamar unalomba fulladt nálam...
3.
3.
DON GONDOCS
A rövid kampány nem túl biztató
2.
2.
Jinbobo
Én letöltöttem a demóját. Szerintem nagyon jó game! Tetszik a szingli mód is, és a multi is.
1.
1.
hedzsooo
Kevés időm volt hozzá, kevéskét toltam még PC-n, de tényleg eddig a legjobb, pöpec nagyon! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...