Vannak hírek, melyekről mindenki értesül, még az is, aki normális esetben maximum a Gamekapocs oldalait olvassa. Ilyen volt a Sötét Lovag: Felemelkedés coloradoi premierjén történt brutális gyilkosság, ahol egy James Holmes néven futó, éppen az egyetemi doktoriját csináló fiatalember az egyik reggel úgy ébredt fel, hogy Jokernek képzelte magát. Ez alapvetően még nem is lett volna akkora probléma, néha másnaposan én is hajlamos vagyok azt hinni reggel, hogy valójában inkább hagyma vagyok, és hagyma pozícióban szeretnék feküdni a nap további részében. A fő különbség azonban az, hogy Holmes – amerikai lévén – rendelkezett fegyverekkel. És – szintén amerikai lévén – nem a nagypapi légpuskájára kell gondolni, hanem némileg durvább arzenálra. Egészen konkrétan egy AR-15 félautomata géppuskára, ami gyakorlatilag az M-16-os civileknek szánt változata, de még így is képes több száz töltényt kipumpálni egy perc alatt. Ha ez nem lett volna elég, a biztonság kedvéért Holmes hozott még magával egy Remington 870-es shotgunt, valamint egy .45-ös Glock pisztolyt is. A szomorú végeredményt mindenki ismeri: 12 halott és 59 sebesült.

Az amerikai társadalom az ilyen esetekben kétféle módon reagál, és most sem történt ez másként: az egyik felük a fegyvertartással kapcsolatos törvények szigorítását kéri, a másik felük pedig azonnal elment fegyvert vásárolni, elvégre meg kell védeniük magukat a Holmeshoz hasonló ámokfutók ellen. Az adott héten 43%-kal több fegyverviselési engedélyre szóló kérelmet nyújtottak be Coloradóban, mint az azt megelőző héten. 

Ez tehát nem éppen a legjobb időszak arra, hogy pár héttel később az Electronic Arts büszkén bejelentse, új partneri kapcsolatokat hozott létre a Medal of Honor: Warfighter kapcsán. A sajtóközlemény szerint ezek a bizonyos partnerek különböző merchandise-termékeket gyártanak majd, melyekből a bevételt jótékonysági célokra fordítják.

És ha már háborús játékról van szó, a jótékonyság is ebbe az irányba megy: többek között a Navy SEAL Foundation és a Special Operations Warrior Foundation felé, melyek célja, hogy segítsék azokat a családokat, ahol a családfő nyilvánvalóan nem tért haza az utolsó küldetéséből. Vagy hazatért, de az Egyesült Államok zászlójával letakarva.

Alapvetően ez így korrekten hangzik, ugye? Egészen addig, amíg, ki nem derül, kik az Electronic Arts új partnerei, és milyen jellegű merchandise-ról van is szó. Nos, amikor játékokkal kapcsolatos merchandise-ról beszélünk, valószínűleg mindannyiunknak valami olyasmi ugrik be, hogy esetleg lehet venni egy műanyag rohamsisakot, amit kirakhatunk otthon a polcra, netán egy nyakba akasztható dögcédulát, vagy egy 10 centi magas szobrocskát is el tudunk még elképzelni.

A Medal of Honor: Warfighter új partnerei nem ilyen termékeket gyártanak. Vegyük például a McMillan Groupot, melynek jelmondata: „Shoot to Win”. A honlapjukra ellátogatva megtudhatjuk, hogy a cég igazi katonai és civil felhasználásra szánt géppuskákat és vadászpuskákat gyárt. Tudtátok például, hogy a TAC-300-as snipert különböző extra felszereléseket tartalmazó csomaggal 7999 dollárért hazavihetjük, ami 610 dollárnyi megtakarítást jelent ahhoz képest, mintha külön vennénk meg az extrákat? És azt, hogy éjjellátó irányzékot is lehet rá vásárolni 859 dollárért? Vagy, hogy a spéci késeket és eszközöket gyártó SOG készít egy teljesen fém, egyenes pengével rendelkező tomahawkot, mely a játék megjelenésével egy időben jön ki? Ezeknek az együttműködéseknek a lényege tulajdonképpen az, hogy a Medal of Honorba a valóságnak megfelelő fegyverek kerülhessenek, ugyanakkor a másik fele némileg durvább: a gyártók olyan kiegészítőket árusítanak majd a fegyverekhez, melyeket a játékban láthatunk.

Az Egyesült Államok különböző szervezeteinél, és persze főként az interneten mindez kivágta a biztosítékot, s a legtöbben komolyan felháborítónak tartják a dolgot. Feltehetjük persze a kérdést, hogy miért? A dolog eleve tárgytalan itt Európában, a civilizált világban, hiszen Amerikával ellentétben nálunk sosem fordulhat elő olyan, hogy valaki legálisan egy M4A1-et tarthasson a hálószobájában. Odaát pedig amúgy is vehet mindenki fegyvert, függetlenül a játéktól – az, hogy a játék direktben ráirányít ezeknek a gyártóknak a honlapjára, már nem tűnik túl nagy dolognak. Viszont a hatásai súlyosak lehetnek. A játékokat egyébként is folyamatosan támadják különböző idióták, és lassan már minden fegyveres bűncselekmény kapcsán felmerül, hogy az elkövető a GTA / Call of Duty / Hitman / Counter-Strike (a nem kívánt törlendő) valamelyikével edzett a dologra. Ha pedig a jövőben valamikor előkerül még egy félkegyelmű, aki magát Bane-nek képzelve fegyverekkel kezd el öldökölni, és utólag kiderül, hogy a gépágyúit a Medal of Honoron keresztül rendelte, azt hiszem, mindannyian el tudjuk képzelni, hova fajulnának a dolgok. Márpedig erre elég nagy esély van, az Egyesült Államokban ugyanis évente körülbelül 10 ezren halnak meg különböző fegyveres bűncselekmények következtében.

Az ördögi körnek tehát legfeljebb az vethetne véget, ha Obama elnök tényleg megszorítaná a fegyvertartással kapcsolatos törvényeket. Ami persze sosem fog megtörténni, hiszen akkor az alabamai bőrnyakú egyrészt úgy érezné, hogy 20 centivel rövidebb a pénisze, másrészt pedig valószínűleg megőrülne, amikor a lánya egy olyan fiút hoz haza, aki nem szereti a Credence Clearwater Revivalt, és nem lenne otthon egy shotgun, amivel elkergethetné. Ez pedig sok szavazót terelne az ellentáborhoz. Ráadásul még mindig érvelhetnek azzal, hogy amikor olyan mészárlások történnek, mint a Batman vetítésen, akkor nekik is szükségük van fegyverre, hogy meg tudják védeni magukat. Ami persze hatalmas baromság, hiszen bárki, aki amatőrként használt már komoly stukkert, el tudja mondani, mennyire nehéz dolog rendesen bánni ezekkel. Én ugyan csak egyszer lőttem egy pisztollyal, aminek az lett az eredménye, hogy a célpont helyett háromszáz méterrel odébb található fa szenvedett sérülést, és közben megsüketültem, egy barátom próbálkozott géppuskával is. Elmondása szerint ugyan hosszas célzás után az első lövés nagyjából (értsd, szív helyett a jobb felső váll) célba talált, a továbbiak azonban mindenhova mentek, csak a bábu közelébe nem.

Egy igazi fegyvert elsütni brutális élmény, amire hosszú gyakorlással lehet csak igazán felkészülni, de még akkor is elég valószínű, hogy egy hozzád, vagy hozzám hasonló arc, aki nem katonai edzéssel tölti az életét, inkább csak magában tesz kárt a folyamat során. Éppen ezért teljesen kizárt, hogy a mozis vetítésen, amikor egy felkészült támadó előrántja a karabélyát, te időben elő tudod húzni a kabátod alól a Desert Eagle-t, célozni vele, majd lőni úgy, hogy eltaláld azt, aki éppen géppuskatűz alá vette az ordítva pánikban mindenfelé menekülő tömeget. Valószínűleg lőnél egyet valahova az égbe, esetleg ledurrantanád a csillárt, majd megsüketülve, szétrázott végtagokkal állnál.

De nem menekülhetünk a valóság elől. A valóság pedig az, hogy a férfiak, legalábbis azok, akik a lábuk között még működő szerszámmal rendelkeznek, vonzódnak a fegyverekhez, és az erőhöz, amit ezek képviselnek. Ha látunk egy pisztolyt, azonnal kézbe akarjuk venni, megfogdosni, ha pedig kiderül, hogy töltény is van hozzá, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol veszélyek nélkül elsüthetjük párszor. Ha pedig ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, nem lehet hibáztatni sem az Electronic Artsot, sem a fegyvergyártókat. Elvégre, eleve azért játszunk ezekkel az FPS-ekkel, hogy legalább virtuálisan megtapasztalhassuk, milyen érzés egy hosszú sorozattal három rosszfiút lekaszálni a terepről. Ezzel pedig semmi probléma nincs, amíg megmarad ezen a szinten. Ha pedig nem marad meg, ott nem a játék, nem a gyártók, és nem is a törvények a hibásak.