A múlt év végén a konzolosok olyan gyöngyszemet kaptak, amire sokáig emlékezni fognak. Az elmúlás nem jelenti a játék végét, elvégre olyan gyakran előfordul, mint más játékban az ugrás, vagy bármelyik más alapvető funkció. A Dark Souls: Prepare to Die Edition különös és perverz örömöt rejt. Miért tartanak otthon a tehetősek mumifikált macskákat, vagy kitömött állatokat? Miért bír olyan eszmei értékkel a lélektelen porhüvely? A japán From Software mesterművének példaértékű és a régi időkre emlékeztető nehézsége pusztán arra szolgál, hogy felhívja a figyelmünket a hibáinkra. A büntetés olyan, mint az engedetlen gyermek megvesszőzése. Saját kárán tanul az ember már évezredek óta. Az RPG „nagymesterei” - legyen szó a BioWare-ről, vagy a Bethesdáról - ugyan lebilincselő játékokat alkottak meg, ám az előrehaladás könnyen ment, a jutalmazás pedig állandó velejárója a mindennapoknak. Az elképesztő kihívásfaktor remek motivációval bír. A stílus tehát visszaköltözött a számítógépekre, ahol 20 évvel ezelőtt mindennapos volt. 


A Namco Bandai behódolt a rajongói nyomásnak: a konzolos verzió után indított petíciót több ezer rajongó írta alá sóvárogva, aminek meglett az eredménye. Kezeinkben foghatjuk a Dark Souls: Prepare to Die Editiont, amely sajnos egy borzasztóan lecsupaszított, már-már félkész port. Számos hiányosságot könnyen orvosolni lehet maszek megoldásokkal, de az alapvető PC-s jellegzetességeket nem ártott volna megtartani. A From Software mentségére legyen szólva, hogy az 1986-os megalakulásuk óta mindössze három produktumot szállítottak számítógépekre: az elsőt még 2000-ben, míg a Ninja Blade-et 2009-ben. Hamisítatlan konzolos fejlesztőként enyhén szólva sem ingük ez a platform, a Namco-nak illett volna szakértőknek kiadni a port elkészítését. Így az indulás előtt mindenkinek ajánljuk a rajongói fórumok áttanulmányozását annak érdekében, hogy egy teljes értékű játékként vágjunk bele a Dark Souls borzalmaiba. 


Élőholtak igyekeznek a végtelen sötétségbe taszítani az eleddig békés Lordran földjét - hősünk egy olyan fickó, akitől nem áll távol a holtforma, s miután kitör a börtönéből, 75 órás kalandra indul különböző helyszíneken, változatos rémségeket hányva kardélre és a mágia kereszttűzére. Minden a felszerelésünkön múlik, valamint azon, hogy saját magunk jöjjünk rá arra a taktikára, mely a siker kulcsát jelenti. Amit persze nem adnak ingyen – pont ebben rejlik a szerepjáték legkiválóbb érdeme. Jelen cikkben eltekintenénk a Dark Souls történetének ismertetésétől, valamint a karakterosztályok és fejlődési rendszer kivesézésétől, elvégre tavaly év végén már ismertettük veletek a konzolos verzióval kapcsolatos tapasztalatainkat. Szorítkozzunk egyedül a PC-s változat jellegzetességeire. 


A Prepare to Die Edition némi plusz tartalmat is hozzánk vág. Konzolon – vérmérsékletünktől függően - kb. ötven óra alatt a végére értünk, eme kiadás mindezt megtoldja további 10 órával. Attól függően, hogy a 4 új főellenséggel meddig pepecselünk, kitolhatjuk ezt a számot – pluszban az új helyszínek felfedezése is beletelik némi időbe. Anélkül, hogy bármilyen poént is lelőnénk, a világ új szeglete teljesen magával ragadó, az újdonsült ellenségekhez másmilyen harcmodor szükségeltetik, valamint új fegyvereket, pajzsokat és páncélokat is zsákmányolhatunk karakterünk számára. Vélhetőleg némileg könnyebb dolgunk lesz az életmentő felszerelés összeállításában. Nem titok: a konzolos verzió is számos hibával érkezett, a készítők részben gyógyírt találtak a nyavalyára. Az egyik bossharcnál például irreális módon fogyott az állóképességünk, valamint néhány helyen végtelen lélekkel találkoztunk – ezeknek már nyoma sincs. Bár a hibákat sok játékos fordította a saját hasznára, nyugodtan állíthatjuk, hogy kigyomlálva az igazi. Megjegyzés: a konzolosok október folyamán tölthetik le a Prepare to Die Edition extráit egy DLC formájában. 


A kiadás előtti interjúkban a From Software már a falra festette az ördögöt, a végleges játékban bebizonyosodtak aggodalmaink: a verzió kizárólag 720p-ben fut, az egyetlen támogatott képarány a 16:9-es. Rengeteg piacon lévő monitor már ennél magasabb felbontással bír, de több esetben meg kell barátkoznunk a kép alatti és feletti fekete csíkokkal. Szerencsére a rajongók viszonylag hamar előálltak a megoldással, amely lehetővé teszi, hogy a képmegjelenítőnknek leginkább megfelelő felbontáson toljuk a Dark Souls-t (a képarány viszont ugyanaz marad). Csak simán másoljuk a .rar tartalmát a játék főkönyvtárában és írjuk át az .ini fájlt a kívánt értékre, s már csak le kell tiltanunk a játékban az elsimítást. Nyilvánvaló, hogy a játékosok többsége nem kíván külső forrásra támaszkodni, a kiadó kezelhette volna gyakorlatiasabban is a kérdést. 


Többünknél zavaró lehet a 30 képkocka per másodperces sebesség, ami szintén a konzolos verzió sajátossága. Nem neveznénk játszhatatlannak, de a látvány minősége simán elbírná a dupláját is, főleg azoknál, akik szeretnénk kihasználni a drága pénzén vett hardverjeiket. Kétségtelen, hogy a konzolon sok esetben még a 30 fps is csak ímmel-ámmal jött össze. A fenti fix papíron hiába növeli a sebességet, amikor a látvány átmegy „low power” minőségűvé – szóval beüt az ördögi kör. Ha szerényebb konfigurációval rendelkezel, már akkor örülni fogsz, ha eléred a hivatalos sebességlimitet. Nem titok: a PC-s Dark Souls egy rosszul optimalizált kódhalmaz, nincs mit szépíteni. 


Ha arra vetemednél, hogy billentyűzet és egér párossal irányítod a játékot, lelkesedésed hamarjában elfogy és utad a legközelebbi hardverboltba visz, ahonnét egy kontrollerrel a kézben térsz vissza végtelen bizalmad tárgyához. Ha mégis feleslegesen kínzod magad, órákig fog telni egy viszonylag félkész gombkiosztás felfedezése, ám ez is csupán olyan, mint élőhalottnak a csók: nem fogja meghálálni. A rajongók ez esetben is kiokoskodtak egy megoldást, amely némileg enyhíti az esetlenséget, de még mindig nem az igazi. Az egyetlen járható út egy gamepad beszerzése, elvégre ne akard magad feleslegesen terhelni - sőt sok esetben a másodperc tört részén múlik a siker, ami egy esetlen irányítással rengeteg ősz hajszálat (és ripityára tört billentyűzetet) eredményez. Az addiktív játékmenet olyan, mint a drog: nem semmi furcsaságra viszi rá az embert. Ha külső szemlélőként tekintenénk magunkra, bizonyára a hasunkat fognánk. Vajon hány zseniális mém veszett már így el?


A multiplayert vétek lenne kihagyni, hiszen barátaink bármikor becsatlakozhatnak szellemformában és összedolgozásra sarkallhatnak. Nem beszélve az előttünk járó játékosok falakon és tereptárgyakon hagyott üzeneteiről, melyek lehetnek jó szándékúak, netán fondorlatos csapdák is. A játékhoz mindenképpen Games for Windows kliens szükséges, még akkor is, ha a Steamen vásároltad meg és akkor is, ha csak offline mulatságra vágysz. A sokak által szidott rendszer nem okoz meglepetéseket, ám a csalók kiszűrése szinte lehetetlen. Rengeteg olyan alakkal találkozunk, akik csak arra mennek rá, hogy a becsületes arcokkal kiszúrjanak. 


Minden az egyszeri és ártatlan szemmel pislogó kalandorra hárul: iszonyatos nehézségű játékmenet, grafikai hiányosságok, elbaltázott irányítás és csapnivaló online keretrendszer. Akkor a Dark Souls miért emelkedik ki toronymagasan a modern szerepjátékok közül? A képlet igen egyszerű: ha ráérzünk az ízére és a reménytelen harci helyzetekben a rémségek taktikáját saját maguk ellen fordítjuk, valamint nem vetjük meg a hosszú és kínkeserves tanulást, akkor a játék egyedi és megismételhetetlen élménnyel kecseget. Szinte hihetetlen, hogy egy-egy nehezen megszerzett diadal milyen boldogsággal jár: gyakran kapjuk magukat azon, hogy magasba emelt karokkal artikulálatlan örömkiáltást hallatunk, gyengéd nyálpermetet eregetve a képernyőre. Bajnokká csak akkor válhatunk, ha megtanulunk szenvedni, és nem félünk a haláltól, mivel az megszokott séma. Nem számít milyen szintű vagy, ha pocsék a felszerelésed és sután mozogsz a harcban. Ritka kegyetlen világ ez, de a Dark Souls így válik becsülendő etalonná. A tavaly adott pontszám helytálló a játék egészére nézve - a PC-s verzió a fenti hibák miatt nem kaphat ugyanennyit.