Madden NFL 25 teszt

  • Írta: fojesz
  • 2013. szeptember 26.
  • madden nfl 25, teszt, x360
Link másolása
Nem írunk túl gyakran Madden NFL-tesztet, pedig minden évben megpróbáljuk, becsszó. No de majd most! A huszonötödik szülinapra összerakott kiadást azért mi sem hagyhattuk ki.

Bizony, huszonöt év! 1988-ban indult útjára a Madden NFL-sorozat (eleinte a John Madden Football cím alatt), a népszerűsége pedig töretlen. Igaz, feltételes módban mindenképpen felmerülhet a kérdés, hogy mi lenne a helyzet, ha az EA Sports gyakorlatilag nem konkurencia nélkül töltötte volna el az elmúlt éveket, de ne legyünk rosszmájúak: a Madden NFL-játékok kiváló szórakozást nyújtanak, és aligha lehet vitatni, hogy benne van minden, amitől az amerikai foci amerikai meg foci lesz.

De térjünk vissza a huszonötödik születésnapra. Természetesen az EA Sports is úgy gondolta, hogy illene ezt valahogy megünnepelni, alaposan fel is tüzelte a közönségét, mikor bejelentette: rendhagyó módon ugrik egyet a sorozat számozása, és az idei rész címe nem Madden NFL 14 lesz, hanem Madden NFL 25. Mert huszonöt, értitek. A probléma viszont az, hogy úgy tűnik, itt nagyjából meg is állt a tudománya a készítőknek, mert ezen kívül semmi olyan pluszt, meghökkentőt nem kapunk, ami miatt elégedetten csettinthetnénk, esetleg pezsgőt bonthatnánk az egyébként kétségkívül jeles alkalom apropóján.

Félreértés ne essék, vannak újdonságok a Madden NFL 25-ben, és nem is feltétlenül rosszak. A játék természetesen megkapta a már megszokott vérfrissítését, megújult a játékoskerete, és az alatta futó motor is finomodott némileg. Utóbbi kapcsán ki kell emelni, hogy ezúttal a fejlesztők alaposan rámentek a játékosok animációira, illetve a fizikára, ami miatt az Infinity Engine már a kettes sorszámot viseli - ami azért erős túlzás. Ettől függetlenül a karakterek mozgáskultúrája lényegesen változatosabb, mint korábban, és ha sarkításnak is tűnik, hogy nincs két ugyanolyan mozdulat játék közben, az kijelenthető, hogy nem fognak feltűnni az ismétlődések. A fizika megdolgozása is kétségkívül jót tett a játéknak, az ütközések, az egymásnak feszülések és az esések is sokkal jobban hasonlítanak a hús-vér összecsapásokra. Alapvetően jól vizsgázik a rendszer, egyedül - megjegyzem, a FIFA-hoz hasonlóan - a “tömegjelenetekkel” nem tud mit kezdeni: mikor ötösével gabalyodnak össze a játékosok a földön, az inkább hasonlít valami rongybabákkal játszott Kicsi a rakásra, mint egy sportág valódi szimulálására.

De változott az irányítás is. A Madden NFL-t sokan kritizálják, amiért a támadásoknál hatékonyabb a passzjáték, ez pedig túlnyomórészt a passzrendszer finomságainak köszönhető. Valószínűleg ezért gondolta úgy az EA Sports, hogy ideje belenyúlni a futójátékba is, ahol mostantól a szabadság kapja a főszerepet. Arról van szó, hogy futás, illetve sprintelés közben a bal ravaszt (Precision Modifier) behúzva különböző forgásokat, ugrásokat és indulócseleket produkálhatunk, és bár hasonlókat a korábbi részekben is elő tudtunk csalni, itt kifejezetten intuitív módon működik az egész, könnyebb beletanulni, a profik kezében pedig sokkal ütőképesebb fegyver lehet. Ha épp feléd ront valaki, lassíts egy pillanatra, ugorj félre, ha elesnek előtted (legyen szó az ellenfél vagy a csapatod játékosáról), ugorj egyet, hogy ne taknyolj el. Ugyanígy, ha picit megbillentenek, még menthető a helyzet, kis ellentartással egyensúlyba tudod hozni magad, de ha meg is tolnak, igyekezz te is nyomulni, mert egy-két yardot még nyerhetsz.

Összességében elmondható, hogy a Madden NFL továbbra is kiváló játékélményt biztosít a virtuális amerikai focira vágyóknak. Az új rész is nagyon szórakoztató, benne van minden, ami ahhoz kell, hogy rápörögj a hétvégi meccsekre, vagy elüssétek az időt a haverokkal néhány sör mellett. Izgalmas és fordulatos, bőven tartogat taktikai lehetőségeket, de annak sem kell félnie tőle, aki csak most ismerkedik a sportággal (vagy a Madden NFL-lel általában), hiszen olyan alapvető egyszerűsítések is vannak a játékban, ami az ő dolgukat hivatott megkönnyíteni. A Madden NFL 25-tel nem is ez a baj, mert pontosan annyi újdonságot és pluszt ígér, mint a korábbi részek. Viszont ha már kiemelik a készítők, hogy ez a huszonötödik kiadás, akkor illene valami pluszt is hozzácsapni a recepthez. Hadd legyek csalódott!

Talán a next-gen változat?

A Madden NFL 25 egyike annak a négy EA Sports-játéknak, amit a fejlesztőcég jelenleg PlayStation 4-re és Xbox One-ra készít. A játék mindkét konzolon nyitócím lesz, és alapvető újdonsága az új Ignite engine, ami az EA valamennyi next-gen sportjátékát hajtani fogja. A motor nemcsak döbbenetes látványt ígér, de a játékmenet is élethűbb lesz: a rendszer lényegesen pontosabban követi majd a karakterek mozgását, így az összecsapások is élethűbbek lesznek, és persze a mesterséges intelligencia is okosodik. A borítón a Minnesota Vikings játékosa, Adrian Peterson feszít majd.


Oké, az eddigi játékmódok mellé kaptunk újakat is, de ezek közel sem olyan mélységűek, hogy feltétlenül el kellene ájulnunk tőlük. A karriermódnak megfeleltethető Connected Franchise-on belül immár nemcsak játékost vagy edzőt alakíthatunk, hanem csapattulajdonost is, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig meglévő játékmenetre ráhúztak még egy réteget. Persze csalódni fogsz, ha teljes értékű menedzserprogramra vágysz: mindez kimerül abban, hogy a karaktered fejlesztgetése és a csapat terelgetése mellett lehet válaszolgatni a médiának, foglalkozni a merchandise-kacatokkal, meg persze a stadionodat is fejlesztheted és javítgathatod, sőt akár el is költözhetsz a csapattal, ha jobban tetszik a napfényes Los Angeles és a tengerparton napozó lányok. Hasonló csalódás a Skills Trainer mód, ami például a FIFA-ban egy kifejezetten izgalmas, kihívásokkal teli gyakorló játékfajta volt: itt ezt sikerült primitív tutoriallá butítani, ahol nincs más dolgunk, mint az oktatóvideókban levetített mozdulatokat leutánozni, lehetőleg minél kevesebb hibával.

Ráadásul rossz látni, de a Madden NFL-sorozat alatt futó motor alaposan elhasználódott így a generáció végére, és értelemszerűen az EA nem is nagyon akarta tupírozni már ilyen téren. Persze az új animációk és a felfrissült fizika sokat segítenek, de ettől függetlenül a műanyag, baltával faragott karaktermodelleket nehezen veszi be az ember gyomra, még röhejesebb, hogy a pályát körbeálló fotósok és csapattagok mozdulatlanul tűrik, ahogy bevágódunk közéjük egy rosszul sikerült elkapás után. Csúnya a közönség, és a gyep is olyan sima, mint valami padlószőnyeg, az egész nagyon illúzióromboló, és a prezentáció közel sem olyan hatékony, mint amilyen lehetne. És igen, ilyenkor óhatatlanul az is feltűnik, hogy a fejlesztők rendre ugyanazt a receptet keverik újra az aláfestő muzsikáknál is: a Black Eyed Peas, a Black Sabbath és a Guns N’ Roses például állandó darabjai a játékbeli szünetek alá vágott zenei felhozatalnak, most sem maradtak ki.

Ne értsétek félre, a Madden NFL 25 nem rossz játék, a viszonylag alacsony pontszám egyértelműen az elszalasztott születésnapi ünneplésnek szól - ha megvetted a Madden NFL 13-at, az idei epizód kihagyható darab a számodra. Balszerencse, hogy a huszonötödik Madden NFL megjelenése épp a generációváltás küszöbére esett, mert ez előre eldöntötte a sorsát: az EA Sports egyébként sem tömi tele újdonságokkal a folytatásait, akkor pedig főleg nem fogja, ha párhuzamosan kell dolgoznia a next-gen változaton is. Ami persze biztosan szép és jó lesz, de ez a legkevésbé sem vigasztalja azokat, akik most, Xbox 360-on vagy PlayStation 3-on szeretnének játszani.

15.
15.
Atti93
Ha valakinek megvan PS3ra és néha tolna egy gamet ak vegyen fel :) :
AttiTheAce
14.
14.
csalonzo
A trailer grafikája tényleg nem túl biztató, de maga a rendes játék ezerszer szebb. :)
12.
12.
Szerintem aki next-gen masinát is vesz, az már erre ne költse a stexet, Ignite-al mérföldekkel szebb lesz, ebben eléggé béna a karakterek mozgása...
11.
11.
shatterhand
Ez van amikor nincs konkurencia. A 2K sokkal minőségibb volt mindig is.
9.
9.
simon 555
Majd next-gen masinákon az új motorral:)
Remélem arról is lesz majd teszt.
8.
8.
nukebomb
#1: Megnézve a trailert ez egyértelműen poén volt, annak viszont igen jó! :) Aki meg nem érti, és elkezd rajta pörögni, hát... :)

Amúgy sztem eléggé rendben van, de NFL-t még nézni is bonyolult, nem hogy játszani. :)
6.
6.
hurkagyurka2
"selejt" az új beszólogatós tag, bekóstolta a Batman: Arkham Origin-t is...
5.
5.
Azeroth87
Nem azért, de én végignéztem a teljes videót és a vége felé is elég szar a grafika. Ez nekem is feltűnt elsőre! Szerintem selejt is arra gondolt!
4.
4.
JackBauer
#1: szerintem poén, vagyis biztos,de annak jó:D
3.
3.
nasario
#1: Sírok a nevetéstől! :D
2.
2.
johnnydirteen
Lehet picit tovább kellett volna nézni:) ugyanis a 15. másodpercig csak a 88-93-as játékokból van videó :)

peace
1.
1.
selejt
mi ez az ocsmány hányinger grafikájú szar? 15 másodpercig bírtam nézni a trailerét beszarás hogy ezt ki merik adni 2013-ban!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...