Ha egy terebélyes űrgárdista sereget terelgetnél, minden apró részletre odafigyelve, akkor a Warhammer 40.000: Carnage-t gyűlölni fogod. Való igaz, hogy a játék az akcióra épül és orkokat kell benne lekaszabolni, a mobilos felhozatalt tekintve is unalmasnak és egyszerűnek számít. Pedig a vancouveri Roadhouse Interactive nem ma kezdte a szakmát: korábbi játékai, az Elemental Power és a MechWarrior Tactics elég jónak számít a műfajában, persze a stúdiótól nem állnak távol a baklövések – gondoljunk a Family Guy Online-ra, amit még a bétaverzió idején elkaszálták. A közelmúltban iOS-re és Androidra megjelent Warhammer 40.000: Carnage az utóbbi munkájukra hajaz: összecsapott, lélektelen és nem tudott mit kezdeni a masszív licenccel. Lehet, hogy velem van a baj, nem kedvelem a 2-3 perces szinteket és az egygombos csatákat.


Adott egy roppant unalmas, háttértörténet nélküli Space Marine, akit irányítani fogunk a játékban. Feladatunk is faék egyszerűségű: meg kell mentenünk a bolygónkat a pusztulástól, amely egy kegyetlen ork horda invázióját nyögi. Oké, lehet, hogy nem kell regénybe illő sztori egy olyan kaliberű címnek, ahol a szinte csak harcolnunk kell, ám ez mégis kevés. Tekintve, hogy rengeteg tehetséges író dolgozik a Games Workshopnak, csak rövid e-mail váltásba került volna kölcsönkérni valami fiókban lapuló scriptet, ha már a kanadai fejlesztő képtelen volt egy tisztességes darabot összerakni. Miről is szól a játék? Űrgárdistánkat oldalnézetből irányítjuk, balról-jobbra haladunk a pályákon, akadályokat ugrálunk át, miközben az összes szembejövő zöldbőrű lényt elpusztítunk. Olykor hasznos kiegészítőket aggathatunk hősünkre, amikkel hatékonyabbakká válnak a harcban, így az exponenciálisan nehezedő kihívást is abszolválhatjuk. Nem egy designeri mestermű, ugye?


A játékmenet ötlettelenségét később elrettentő példaként lehetne felhozni. A szinteket villámgyorsan teljesíthetjük, a csaták végtelenül repetitívek. Karakterünk közelharci és távolsági támadásokban is jártas, ezek kivitelezése roppant egyszerű. Három találat elegendő egy kombóhoz, ha lenyomva tartjuk az egyik gombot, akkor annál erősebbeket sózhatunk oda, illetve az ellenség csapásait is blokkolhatjuk. Bár az összetettebb hack’n’ slash címek is hasonló rendszert vonultatnak fel, a Carnage-ban valójában nincs értelme védekezni: az orkokat egy-két sikeres találat után leteríthetjük, sok esetben még azelőtt, hogy közel érnének hozzánk. Ahogy mondtam, csak futunk előre és lövöldözünk, fejtörőkre és más extra játékelemekre ne számítsunk.


A játékban folyamatosan új fegyverekre teszünk szert, egész impozáns a felhozatal, a bolt pistolt plazmapisztolyra cserélhetjük le, ha a láncfűrész nem lenne elég jó, akkor karmokat ereszthetünk az öklünkre, így mindenki a saját stílusának megfelelő űrgárdistával nyomulhat. A pályák végén bizonyos mennyiségű ezüstöt kapunk, ezekből vehetjük meg a vásárlásra véletlenszerűen felsorakoztatott fegyvereket, amik nem feltétlenül jobbak, mint a jelenlegi mordályaink. Háromféle valuta van a Carnage-ban: arany, ezüst és blood ore (utóbbi csak a Fireteam-küldetések után jár). Aranyat valódi pénzért is vehetünk és bármire elkölthetjük a játékban – ezzel nem is lenne baj, ha a produktum free-to-play cím lenne. De nem az: 1400 forintot adtunk ki érte, így elvárható lenne, hogy ne kelljen pluszban a pénztárcánkba nyúlnunk, ha valóban ütősebb fegyverre fáj a fogunk és nem érjük be a random kínálattal. Nem vitás, lehúzó üzleti modellt használ a játék.


Néha combosabb ellenfelekbe botlunk, akiket csak három-négy sikeres csapás után ölhetünk meg - ha valami megmagyarázhatatlan okból karnyújtásnyira kerülnének hozzánk, nincs gond, a láncfűrészünkkel miszlikbe szabdalhatjuk. Kombókat sem kell hozzá bemagolnunk! Aztán ott vannak a főellenségek, akik nem restek hatalmas kalapácsokkal leteríteni a lábunkról, ha nem vigyázunk. Ha ugrándozva elkerüljük az impulzusokat, karabélyunkkal már messziről ártalmatlaníthatjuk őket - minden a jó időzítésen múlik, de veteránok számára az ilyen helyzetek is nevetségesek. Apropó, ugrálás! Viszonylag sokat kell szökdécselnünk a pályákon, legtöbbször azért, hogy a padlón tátongó lyukakon centizve túljussunk, ám mozgáskultúránk e része kimondottan csapnivaló, nehezen kivitelezhető, ezért jó párszor lezuhanunk a semmibe.


Találunk a Carnage-ben egy Fireteam Missions névre hallgató négyfős kooperatív módot. A kutya ott van elásva, hogy csak Facebook- és Google Plus-ismerősöket invitálhatunk meg némi közös játékra. Ha ők nem rendelkeznek a játékkal, vagy távol áll tőlük a stílus, nem hagyatkozhatunk más online társakra. A co-op egyébként nem különbözik a kampánytól, ugyanazokat a küldetéseket zongorázhatjuk végig többedmagunkkal, igaz, az ellenállás is erősebb lesz. Az újrajátszhatóság annyiból áll, hogy az új felszerelésünkkel visszatérhetünk a korábbi missziókhoz, némi aprósággal megbolondítva: játszhatunk éjszaka, netán robbanó ellenfelek ellen, letilthatjuk a közelharci fegyvereket és így tovább. Ettől még a Carnage nem lesz okosabb és változatosabb.


Amibe viszont nem tudunk belekötni, az a grafika: tényleg impozáns külcsínt kapunk a tenyerünkbe, s mindezt tetézik a rockos betétzenék is. Azt sem árt figyelembe venni, hogy a látványnak megvan az ára, egy izmosabb készülékre lesz szükséged hozzá, jó sok RAM-mal. Olykor elkaphat a gépszíj, a játékmenet pergőssége – ez főleg a kezdeti percekre lesz igaz, ám később kiismerjük a lehetőségeket (vagyis azok hiányát) és onnantól leírja magát a program. Nem elég, hogy fizetős a Carnage, ezen felül még nyíltan kapzsi is, az ismétlődő harcok pedig még a legelszántabb rajongók kedvét is elvehetik.

A Warhammer 40.000: Carnage-t az ASUS PadFone 2 készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.