Shay Patrick Cormack a Testvériség ellensége. Az asszaszinból lett templomos megdöntheti a rendet, melynek néhány évvel ezelőtt maga is tagja volt. Társai elárulták őt, azóta csak a bosszú élteti. Ismeri céljaikat, tisztában van a módszereikkel, és nagyon nem ért velük egyet, az Assassin’s Creed: Rogue az ő történetét dolgozza fel. Hősünk két fronton indul csatába: felveszi a harcot hajdan volt mentorai ellen, miközben a hétéves háború amerikai eseményeiből, a francia és indián harcokból is kiveszi a részét.


Két szálon folytatódik idén az Assassin’s Creed. Míg a PC-re és újgenerációs konzolokra megjelent Unity a francia forradalom idejébe kalauzol el minket, addig a kizárólag PS3-ra és Xbox 360-ra kapható Rogue visszatér a meghódított, vad és messzi Amerikába. A játék az Assassin’s Creed III, a Black Flag és a Unity epizódokat kapcsolja össze, olyan rég látott hősöket vonultatva fel, mint Haytham Kenway, Adéwalé és Achilles Davenport. Az amerikai területek végső felosztásáért folytatott háború csak nevében szólt a franciákról és az indiánokról, igazából a franciák vívták a britek ellen, mindkét oldalon kiegészülve szövetséges indián törzsekkel. Ennek a hajnalán járunk, kilenc véres, és kegyetlen év vár most ránk.


Az eseményeknek az Észak-atlanti óceán, az Appalache-hegység völgye, Alabama és New York állam, illetve többek között a kanadai Québec tartomány ad otthont, a játékmenet pedig ezúttal is a sorozattól már megszokott és jól bejáratott elemeket vonultatja fel. Hősünket külső nézetből irányítva élhetjük át az újabb nagy háborúk idejét, kalandoznunk és hajóznunk kell, miközben emberünk a jelenben az Abstego Industries újabb titkaira derít fényt. Visszatért a sorozat minden klasszikus eleme, ezúttal is szédítő magasságokba mászhatunk fel pillanatok alatt, tudunk fákon és háztetőkön ugrálni, ellenségeinket ezúttal is rejtett pengékkel, csendesen, a lehető legkisebb feltűnést keltve kell eltenni láb alól.


A szárazföldi vadászatot a puskaporosnál jóval csendesebb légfegyverek teszik izgalmasabbá, de fejlődött a hajózás is. Immáron ellenségeink is meg tudnak minket csáklyázni, aminek a vége az, hogy ők szállnak át a mi fedélzetünkre, mi viszont tudunk például égő olajjal támadni, ami a tengeri ütközeteinket a korábbiaknál is kockázatosabbá teszi. A hajónk neve egyébként Morrigan lesz ezúttal, merülésre és méretre kisebb, mint a Jackdaw volt, cserébe viszont jobban manőverezhető, amire szükségünk is lesz. Rengeteg időt fogunk a fedélzeten tölteni, az északi vizek fagyos áramlatainak következtében pedig hatalmas jégtáblák, és jéghegyek is nehezítik utunkat. De a felsorolásból nem szabad kihagyni a területfoglalós, és épületfelújítós részeket se, hogy a különböző mellékküldetéseket ne is említsem.


Lehet ezúttal is kraftolni, gyárthatunk magunknak saját felszereléseket, de vásárolni is tudunk természetesen. Az újdonságok sorát erősíti még a gránátvető, a gázmaszk, illetve a tűzijáték, melyek hasznosságát kifejezetten ezek használatára megrendezett küldetésekben tapasztalhatjuk meg, illetve fejlődött még a verekedés is. Ellenségeink támadását blokkolva azonnali válaszcsapásokat tudunk csinálni, ezt már a játék elején megtanuljuk egyébként, nem kis összetűzésünk lesz ugyanis a sokak által inkább csak nagyszájúnak, mint komolynak nevezett kapitányunkkal.


A játék a sorozat korábbi epizódjait is hajtó AnvilNext motort használja, melyet a fejlesztésért felelős Ubisoft Sofia minimálisan újított csak fel. A látvány a PS3 és az Xbox 360 technológiai szintjének megfelelő, a korábbi szabadon bejárható és hatalmas terek megvannak ezúttal is, gyönyörű a téli táj, a naplemente és a napfelkelte, de nem hiányoznak az ismert hibák se. Apró fizikai gondok, beakadások, vagy véletlen felkapaszkodások, furcsán viselkedő emberek, és kisebb bugok akadnak, mindez a „tökéletes moziélményt” nyújtó 30fps mellett - nem tudom kiverni a fejemből a Ubisoft nyilatkozatát. Sose toljátok fullba a kretént. A Rogue egyébként még így is messze összeszedettebb és magasabb szinten áll, mint a Unity, mely Arno Victor Dorian legendás kalandjai helyett a szemünk előtt eltűnő és megjelenő embereivel, a repkedő kalapjaival, brutális gépigényével, nem működő online részével, rossz képminőségével és folyamatos szaggatásával szerzett hírnevet magának. És hatalmas részvényzuhanást a kiadónak.


Érdekesség, hogy cikkünk alanya most nem kapott magyar nyelvű feliratot, illetve nincs benne se co-op mód, se egymás elleni multiplayer. A hivatalos magyarázat szerint a készítők szerették volna a történetre helyezni a hangsúlyt, az igazság viszont az lehet, hogy nem volt ilyenekre idő. Meg amúgy is egy átkötő részről van szó, ami ráadásul egy letűnt konzolgenerációra jelent meg már csak, szerintem ki akartak hozni még belőle annyit, amennyit lehet. Jó hír viszont, hogy a legfrissebb hírek szerint a készítők taktikát váltottak, és ahelyett, hogy egyetlen csapatra bíznák az évente megjelenő nagy Assassin’s Creed-részek elkészítését, két fejlesztőcéget dolgoztatnak majd felváltva. Valahogy úgy, ahogy a Call of Duty esetében is történik. Az biztos, hogy ennél nagyobb baj már nem lehet belőle, jó lenne újra régi fényében látni a sorozatot, megújult erővel, frissen és ütősen.


Az Assassin’s Creed: Rogue csak másodhegedűs a Unity mellett, a csatát mégis ő nyerte. Nincsenek benne világmegváltó újdonságok, nem akarja újraértelmezni a játékot, csak elmesél egy újabb történetet úgy, ahogy azt korábban is megszoktuk. Az ismert forgatókönyvvel, a már sokszor bevált játékmenettel. Ez pedig jól áll neki. Ha szereted a sorozatot, érdekel a templomosok rendje, és tetszett az amerikai környezet, akkor ezt is imádni fogod, a játék már kapható a két régi konzolra, míg a PC-s verzió valamikor 2015-ben érkezik.