Assassin’s Creed: Unity - Dead Kings teszt

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 1.
  • assassin's creed: unity, dead kings, dlc, ps4, teszt
Fizetős anyagnak szánták, végül ingyenesen jelent meg az Assassin’s Creed: Unity kiegészítője, a Dead Kings. Még szerencse, mert így legfeljebb a szabadidőd megy majd kárba miatta.

Tömören összefoglalva, két okból kiáltottam ki az Assassin’s Creed: Unityt a sorozat legrosszabb darabjának tavaly novemberben. Először is azért, mert olyan állapotban jelent meg, amilyen állapotban megjelent, másodszor pedig azért, mert új generációs epizód létére, nem hogy nem reformálta meg az Assassin’s Creed-formulát, hanem ugyanazt akarta lenyomni a torkunkon immáron hetedjére. Jelenleg úgy áll a mérleg, hogy egy hónapos szenvedés után a Ubisoft kijavította a Unity hibáinak nagytöbbségét, cserébe pedig ingyenessé tette mindenki számára a Dead Kings DLC-t. Túl sok okunk azonban így sincs örülni: ha az első ponton nem is, a másodikon ugyanúgy elbukik a kiegészítő, mint az alapjáték.

A Ubisoft Montpellier mentségére legyen mondva, hogy azért próbálkozott, mind a körítésbe, mind a játékmechanikába próbált újdonságot csempészni, ezek azonban vagy korlátozott ideig hatásosak, vagy korlátozottan működnek. A történet szerint Arno, mielőtt megszökne Franciaországból, egy utolsó kalandra indul, méghozzá de Sade márki kérésére: a Saint-Denis alatt húzódó és a királyok temetkezési helyéül szolgáló katakombahálózatba kell lemerészkednie, és versenyt futva egy sírrablóbandával megszereznie onnan egy rejtélyes ereklyét. Igazi kincskeresős kalandba keveredünk tehát, amely mind a cselekményeket, mind a hangvételt tekintve olyan, mintha a készítők fogták volna a jó öreg Indiana Jones-sorozatot, és elkészítették volna annak a tizennyolcadik századi változatát.

És ez kezdetnek nem is olyan rossz. Megmondom őszintén, a Dead Kings első látnivalói felcsigáztak, mert már azokról lerítt, hogy Arnóra keményebb kalandok várnak, és olyan helyekre kell majd lemerészkednie, ahol a sorozatra jellemző misztikum is többet mutathat magából. A várakozásaim beigazolódtak, már a DLC-nek helyt adó Saint-Denis is kész nyomortanya, ahol sosem süt ki a nap rendesen, de az igazán kemények, azok maguk a kazamaták, ahol sírok és patkányok között, sokszor felfoghatatlan mélységű szakadékok mellett kell ellavíroznunk. Nagy örömömre a küldetéseken is csavartak egy picit a fejlesztők: a miliőhöz illően előtérbe kerülnek a fejtörők, több ponton is csak akkor juthatunk tovább, ha megoldunk néhány egyszerűbb feladatot.

A DLC-ben két-három estére elegendő tartalom van, ami ingyenes kiegészítőhöz mérten derék, a probléma viszont az, hogy az előző két bekezdésben taglaltak, vagyis az újdonság varázsa körülbelül a második sztoriküldetés környékén elillan. A történet ugyanis egyáltalán nem izgalmas, és bár van benne fordulat, ez sem üt akkorát. Igazság szerint egyedül az a kampányvégi adatbázis-bejegyzés érdekes csak, amiből kiderült, hogy mely történelmi esemény inspirálta a fejlesztőket, de ugye a Marvel-mozik sem a stáblista utáni jelenet miatt lesznek jók vagy rosszak. És fejtörők ide, kazamaták oda, maguk a küldetések sem kaptak túl változatos forgatókönyvet: a hat feladatsor szinte mindegyike arról szól dióhéjban, hogy szöszöljünk picit a városban, aztán menjünk le a föld alá, és keressük meg Jeant, vagy tegyük el láb alól Louist. Az ember gép módjára csinálja végig a feladatokat, és ez az, ami már nagyon zavart a Unitynél is.

Saint-Denis városkája körülbelül akkora, mint az alapjátékban Versailles, ezt kell megszorozni kettővel (a katakombarendszer ugyanis nagyjából hasonló méretű), hogy megkapd a teljes bejárható területet. Szokás szerint itt vannak szétszórva a mellékfeladatok, a kisebb küldetések mellett új szimbólumkeresős és nyomozós missziók is várnak ránk. Egy-egy felejthető kooperatív és Heist pályával is bővült a játék, illetve kapunk három terület-felszabadítós minijátékot is: ebben a három nagyobb régiót kell felszabadítanunk az ellenséges katonák uralma alól úgy, hogy elteszünk láb alól három-három parancsnokot. A további időtöltésre pedig maradnak a szokásos gyűjtögetnivalók: ezúttal Napóleon ikonikus kétsarkú kalapjait kell összeszedni (ha már volt neki egy rahedli), illetve ládából is találunk jó párat, amelyek főleg pénzt adnak majd, nem is keveset.

Úgy tűnik, az alapjáték mikrotranzakciós rendszere nem hozott túl sokat a Ubinak, a kiegészítőben ugyanis aránylag sok lóvét lehet összeszedni minimális erőbefektetéssel, így az olyan erősen túlárazott fegyverek és kiegészítők is könnyen megszerezhetők lesznek, amikért korábban elég sokat kellett gürizni. Igaz, cserébe Arno képességein nem fejleszthetünk már, nincs olyan küldetés az új területeken, amelyek képességpontokat adnának, így az erősítés az új felszerelések formájában érkezik.

A Dead Kings két vadonatúj kiegészítővel bővíti Arno kelléktárát, viszont egyikről sem mondanám, hogy különösen indokoltnak tartom a szerepeltetését. Az egyik ilyen a lámpás, ami a felesleges játékmeneti bonyolítás mintapéldája: három célt szolgál, világíthatunk és tüzet gyújthatunk vele a föld alatt, illetve elijeszthetjük a segítségével az utunkat elálló denevéreket és bogarakat, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy random helyeken be kell kapcsolnunk, és ugyanígy random helyeken olajat kell hozzá szereznünk. Egyedül két-három fejtörőnél van igazi haszna, ahol az a feladatunk, hogy ugrabugrálva eljuttassuk a tüzet A-ból B-be, de ezeken túl sok hozzáadott értéket nem képvisel. Ezen kívül hozzáférhetünk a kétségkívül látványos, de nem túl hatékony guillotine fegyverekhez: ezek közelharcban lassan forgatható harci bárdként, távolról pedig területre ható mozsárágyúként funkcionálnak. Brutális a megjelenése, ledöbbensz akkorát durrant, de engem személy szerint inkább hátráltatott a csetepaték alatt.

A Dead Kings számomra ugyanolyan élmény volt, mint az alapjáték. Eleinte érdekesnek tűnt, aztán elég hamar monotonná vált, a történet sem hozott különösebben lázba, és a játékmeneti újdonságok sem teszik kihagyhatatlanná a kiegészítőt. Habár olyan mértékű technikai gondok nincsenek már a játékkal, mint tavaly novemberben, hibák azért most is akadtak: nálam a crashtől kezdve a szakadozó online játékon át a scripttörésig minden előfordult, sőt egyszer a HUD-ot is eldobta a program, ami olyan jelenség, amivel úgy általában is ritkán találkozni. A jó oldala a dolognak az, hogy a DLC ingyen van, így a szabadidődön kívül nem veszítesz semmit a kipróbálásával - persze ez elég meredek kijelentés ennyi megjelenéssel a nyakunkon.


21.
Macifasz
Nemrég fejeztem be. Szerintem sokkal de sokkal jobb volt, mint az alapjáték bármelyik küldetése. Legyen az fő vagy mellékszál. Jóféle kincskeresős pályák, amik a régi részeket idézték, év egy szerethető, haláli jó fej karakter a kis srác személyében. Az alapjátékban maximum Elise volt szerethető, de ő is csak azért, mert szép volt. :-D
20.
Errol ez jut eszembe csak.
"Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. "
A szarra epitett masik szar egy nagyobb kupacot eredmenyez.
De semmi esetre sem aranytombot
19.
patka21991
#18: Előfordulnak hibák, de ekkora bughalmazzal utoljára a Total War: Rome 2-ben találkoztam (asszem a BF4-nél voltak még problémák, de azzal nem játsztottam, nincs személyes tapasztalatom). És tőlük nem kaptunk semmi ajándékot, ha jól emlékszem, ezért jó pont az Ubisoftnak és meg is tudok nekik bocsátani, de elfelejteni nem fogom. És nemis szabad felejteni, mert az ilyen feledékenységekkel ösztönözzük a cégeket, hogy félkész játékokat dobjanak piacra. Szóval inkább csússzon a megjelenés és kapjunk egy majdnem kész játékot, mint adjanak ki félkészet és jobb esetben szúrják ki a szemünket ajándékokkal...
18.
Karakasi92
#11: értem én, hogy mindenki azt érzi, hogy "ez a minimum, ami jár ezek után" , csak manapság ez sajnos nem egyedi eset, hogy egy játék, a kiadásának pillanatában nincs kész és a kiadó nagyon ritkán szokta ezt kárpótolni... Szerintem se jó így, de most a játékosok kaptak egy DLC-t ingyen (ami szerintem élvezhető volt), a kiadó meg talán kompenzált valamit a kezdeti durva bakiból... ez egy win-win szituációnak tűnik, és úgy tudom, akiknek gyűjtői kiadásuk volt, még a far cry 4-et is megkaphatták, vagy más teljes játékokat.
Arról nem is beszélve, hogy én pl 2 hete vettem meg, használtan a lemezt és így is megkapom a DLC-t, nem csak az előrendelőknek, meg a megjelenés napján megvásárolt játékokhoz jár ingyen.
Biztos van aki szerint ez így kevés, vagy már maga a sorozat kezd hamvába hullni, de ez a unity nem lett azért annyira kriminális, mint aminek be van állítva. A DLC-t meg kifejezetten sajnáltam volna, hogy ha kihagyom, pedig ha fizetős lett volna, nem igen lett volna hozzá szerencsém.
17.
Zombiekiller6
Kb. 1-2 óra után az egyik mentés elbaszódott és nem tudtam tovább haladni egy bug miatt. Max ha elölről kezdeném az egészet, de ahhoz semmi kedvem, szóval jó, hogy ingyen volt. Legalább hangulatos.
16.
chymera
Nem tudom miért, de nekem ez a dlc sokkal borzalmasabbnak tűnik mint az alapjáték. Inkább hagynák az egész Unityt és foglalkozzanak a következővel vagy szüneteltessék az egész AC-t és adjanak ki egy rendes, teljes értékű Prince of Persia-t
13.
Dercsi
Minden Assassins kijátszva 98-100%-ban. Ez meg a gondolat szintjén sem fogalmazódott meg bennem, hogy megvegyem... Pedig annyira vártam, hogy még az előzeteseket sem néztem meg... :( Mondjuk kétségtelen, a DLC ingyé van, de valaki a más, valaki a saját hibájából tanúl. Nekem egyenlőre pénzért sem kell...
12.
felegyi
Ez így nem lesz elég... eddig minden részt megettem, kivéve a Unity-t. Gondolkodtam a megvételén, de most hogy ennyi a szar körülötte várok amíg 5k-ért beszerezhető lesz. Már a IV sem adta azt a real "Assassin" érzést mint az elődök...
11.
fojesz
#8: Azért a "gesztust" érdemes idézőjelesen emlegetni, elvégre azért kaptuk meg ingyen a DLC-t, mert az alapjáték olyan volt, amilyen.
10.
DarkLord
Én amikor végigjátszottam a Unity-t azonnal elsőként negatívumnak azt róttam fel, hogy semmi misztikum nem volt a játékban. Persze alig vártam, hogy vége legyen, mert annyira unalmas volt az egész, hogy ilyen rossz rész még nem volt a sorozatban. Ez azonban ahogy látom a misztikummal nem spórol még érdekelne is, de a franc se szed le megint 40giga felesleges anyagot csak emiatt.
9.
roli33
Ahhoz képest, hogy ingyen van, 6 pont? Mennyit kapna, ha fizetős lenne? :D
8.
Karakasi92
Nekem a DLC jobban visszaadta a régi AC hangulatot mint a story. Nem mondom, hogy rendben van ez a játék így, de én értékelem a gesztust, hogy ezt még ingyen hozzácsapták. Persze ízlések és pofonok...
7.
HellRomero
Kár, hogy a megjelenésen kívül (és most a grafikai hibákat ne analizálgassuk tovább) ez az AC verzió komoly visszalépés. Sajnos valóban unalmas lett. Én igazi fan vagyok az első rész óta nyomom, és bár Desmonddal valami más is meghalt a sorozatban, még a Black Flaget is igyekeztem 100%-osra kitolni. Imádom ezt a sorozatot, de ez a játék komoly csalódás volt. A DLC meg felrakta a koronát rá. A gond ezzel az, hogy előfordulhat a következő AC-t már nem veszem meg azonnal, vagy egyáltalán nem és szerintem ezzel nagyon sokan lesznek így. Erre azért oda kellene figyelni, mert a bevétel fontos, de csak ha van mögötte valami hosszabb távú stratégia is. Nem baj, játszom a Inquisiton-nel, az legalább jó játék...
6.
amadeusz gyermeke
Ennyire azért nem gáz, de ajándék lónak nenézük a fogát.
4.
moonborn
És még emailezik nekem a Ubisoft hogy mért nem játszok,meg hogy rég voltam online,h nem automatikus email lett volna válaszoltam volna rá azzal: Mert egy szart adtatok ki és kérem vissza a pénzemet !!
3.
mdr88
Ha van valami amiért megbántam, hogy pénzt adtam, akkor az a Unity. Adjanak akármennyi ingyen DLC-t kárpótlásul a még mindig fenn álló bugtengerért.
2.
Ramirezx
Megyek és újrakezdem inkább a Castlevania Lords of Shadow-t, persze szigorúan az első részt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...