Call of Duty: Black Ops III előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2015. május 9.
  • call of duty: black ops iii, cod, előzetes
A Treyarch három évig fejlesztett Call of Dutyja témájában sokkal inkább hasonlít a Deus Exhez, mint az Advanced Warfare-hez. Katonáink exoskeletonok helyett biotechnológiával harcolnak a jövő háborúiban.

Felejtsd el, amit az Advanced Warfare-ben láttál! A Black Ops III-mal beköszöntött a cyberpunk időszaka, hőseinknek már nincs szüksége exoskeletonokra ahhoz, hogy emberfeletti képességekre tegyenek szert. Az új technológiát „közvetlen idegi interfésznek” (DNI-nak) hívják, amely egyfajta biotechnológia: testbe ültetett implantátumokról van szó, melyek hasonlóak ahhoz, amiket a Deus Exben láttunk. Ezek nagyban befolyásolják az idei rész játékmenetét, lévén sokkal gyorsabban és gördülékenyebben mozoghatunk majd, mint a tavalyi epizódban - ha mindenképpen hasonlítani akarjuk valamihez, akkor a Titanfallban tapasztalt dinamikus mozgás köszön vissza itt is. A korábbi darabos ugrándozás helyébe most falon futás, korlátlan sprint és csúszkálás került, a rendszer sokkal komplexebb és lendületesebb, mint hinnéd.


Ami a történetet illeti, az alapokat az Edward Snowden által kirobbantott lehallgatási botrány adta. A játékosok egy különleges osztag kibertechnológiával felvértezett tagjait irányítják 2025-ben, jó pár évvel a Black Ops II történései után. Visszatérő szereplőkkel ugyan nem találkozunk majd, de az előző rész végkimenetele alaposan rányomta a bélyegét a világra. A sztori elején a CIA Szingapúrban vizsgálódik, ám a dolgok balul sülnek el, így az akciócsoport fele odavész, nem sokkal ezután pedig titkos katonai adatok szivárognak ki, ami a világban zajló titkos hadműveletek kudarcához vezet. A feladatunk az, hogy megtaláljuk a bajba jutott társainkat és kiderítsük, hogy ki áll a háttérben, miközben ez a valaki brutális dróntámadást intéz az USA ellen, ami bolygónk nemzeteit két ellentétes frakcióra szakítja. A történet során megfordulunk Kairóban is, amely ekkor már a Dredd bíró futurisztikus metropoliszához hasonlít leginkább.


A készítők végre rájöttek arra, hogy kezdeni kell valamit az egyszeri végigjátszásra alkalmas kampánnyal. A legfontosabb változás az, hogy nem muszáj egyedül felvennünk a harcot az M.I. által irányított ellenséggel, és bár szólóban is végig lehet nyomni a kampányt, immáron három másik hús-vér játékos is becsatlakozhat hozzánk. A Treyarch ráadásul nem görget akadályokat a játékosok elé: ha a társaink még nem jutottak el a történetben arra a pontra, ahová mi, akkor is beszállhatnak hozzánk. Az már csak hab a tortán, hogy a Black Ops III támogatja a kétfős osztott képernyős módot is.


Mivel a négyfős kooperatív kampány alatt már nem állnák meg a helyüket a csőszerűen felépített, lineáris pályák, ezért ezek most már teret engednek a csapatmunkának is. Szó szerint. Nem csupán a földön, de a falakon is futhatunk, úszhatunk a víz alatt, hogy aztán onnan egy jetpackkel váratlanul a felszínre törjünk, ugrás közben felnyársalva az ellenséget. A Black Ops III helyszínei nyitottabbak lesznek, mint korábban, az ellenséget több irányból is támadhatjuk. A harcok előtt feltérképezhetjük a területet, hogy a begyűjtött információk aztán mindenki HUD-ján megjelenjenek. Máskor arénaszerű szakaszokba botlunk, ahol vissza kell vernünk a rosszarcúak hömpölygő rohamát. A nagyobb pályákat természetesen élettel kell megtölteni, a Treyarch húsz különböző M.I.-típust különböztet meg. A mechák ellen csak az összehangolt támadás működőképes, míg például a rajokban támadó nanobotok ellen nem árt fedezékbe húzódni. Az ellenség immáron a társainkhoz is idomul az adott körülményeknek megfelelően, ráadásul a következő újrajátszáskor megváltozik a felállásuk. A kampány filmszerűsége természetesen megmarad, olykor belső nézetből élhetjük át az áll-leejtős pillanatokat, máskor a kamera külső nézetre vált.
 

Szintén újdonság, hogy karakterünket teljesen testreszabhatjuk a kampány során. A kinézetünkkel (végre női katonák is lesznek!) és a felszereléssel való pepecselés mellett a végtagjaink helyére különböző implantátumokat szerelhetünk. Nem csupán fegyverekről van szó, katonánk adrenalinszintjét és gyógyulási képességét is befolyásolhatjuk. Ezek variálása megannyi taktikai lehetőséggel kecsegtet! A kairói misszióban például az egyik játékos egy drónnal tisztítja meg a terepet, a másik katona felrobbantja a földi akadályokat, a harmadik a terminálokat hackeli meg, míg a negyedik gyalogosan likvidálja az ellenséget, és teljesíti az adott feladatot. A dinamikus csapatmunka tehát kulcsfontosságú, mindenkinek megvan a maga szerepe, az útvonal végigjátszásonként változhat. Ha nyakunk körül szorul a hurok, barikádokat és mesterlövészfészkeket építhetünk magunknak.


Ami pedig a kompetitív multit illeti, néhány változás azért akad az idei részben is. Ha a titanfallos parkour-mozgás nem jönne be, még mindig választhatjuk a tradicionális formát, de miért is tennénk, amikor az új módszer sokkal rugalmasabb? Ráadásul horizontálisan sem ütközünk akadályokba, egyetlen fal sem állhatja utunkat. A harcok gördülékenysége miatt immáron bármikor használhatjuk a fegyvereinket, nem muszáj megállnunk, vagy lassítanunk. Ami a mordályokat illeti, fontos megemlítenem, hogy a felhozatal ezúttal is impozáns, mindegyikre ötféle kiegészítés rakható a Gunsmith menüpontban, ahol egyedi festéseket és emblémákat is alkothatunk. Persze a testreszabás során nem csupán kozmetikázásról lesz szó, nyugi.


A multiban választható karakterosztályokat specialistáknak hívják, ezekből kilencfélét találunk a Black Ops III-ban. Mindegyikük két-két különböző képességgel és egy-egy speciális fegyverrel rendelkezik. Ha a meccsek elején elköteleztük magunkat az egyik osztály mellett, utána már nem változtathatunk a döntésünkön, igaz, más megkötés nincs, egyféle kaszt képviselőjéből többen is lehetnek a pályákon. A fejlesztők eddig négy karakterosztályt lepleztek le. Az első az Outrider, amely íjjal és robbanó nyílvesszőkkel van felszerelkezve, ügyesen célozva azonnal megöli az ellenséget, Combat Focus nevű képességével pedig még a falakon keresztül is észleli a riválisokat - ez a funkció a kezdők számára lehet vonzó. A Reaperek egyfajta kísérleti háborús robotok, akik roppant erősek, lévén jobb karjuk minigunná alakítható, így már érthető, hogy miért hívják „aratónak” őket: ha valaki a tűzvonalukba kerül, az gyorsan a padlón találja magát. A Glitch nevű képességükkel visszateleportálhatnak abba a pozícióba, ahol néhány másodperccel korábban voltak, így kis szerencsével a durvább helyzetekből is kimászhatnak.


A harmadik specialista Seraph névre hallgat, és olyan pisztollyal operál, amely egyetlen lövéssel fekteti meg a szerencsétlen ellenfeleket, akár többet is egyszerre. (Ugye nektek is Titanfall-féle Smart Gun jut eszetekbe?) Persze a pontos találatokhoz időre van szükség, ha pedig ennek épp híján van, a fegyver másodlagos (lassabb és gyengébb) tüzelési módját is használhatja. Speciális képességével bizonyos ideig növelheti a scorestreak mennyiségét. A kasztok közül már csak a Ruin maradt ki, aki gravitációs tüskéket vethet be a harcokban, melyek nem csupán a közelharcban jönnek jól, hanem brutális területre ható csapás is kivitelezhető velük, igaz, ez is sok időt vesz igénybe, és arra sincs garancia, hogy nem ölik meg harcosunkat az animáció kezdetén. Noha az Overdrive képessége egy rövid ideig felgyorsítja a mozgását, csak a tapaszalt játékosok kezében lehet működőképes osztály.


Az elmaradhatatlan zombimódot ezúttal sokkal mélyebb narratívával vértezik fel, a tartalom mennyisége ráadásul egy teljes játékéhoz lesz mérhető. Annyi biztos, hogy XP-alapú, mély fejlődési rendszert találunk a bizarr kooperatív mókában, de semmit sem bonyolítanak túl, még mindig könnyű lesz rákattanni, és a fejlesztők az újrajátszhatósági értéket tartják a legfontosabbnak. Ami a PC-seket illeti, a Treyarch rájuk is gondolt a „száz százalékosan” dedikált szerverekkel és a FOV állíthatóságával, és az sem mellékes, hogy megfelelő konfigurációval akár 200 fps-el is futhat a port.

Minden adott tehát egy tisztességes Call of Duty-csomaghoz. Első ránézésre a Black Ops III sokkal több lehetőséggel kecsegtet, mint az Advanced Warfare, a különböző specialistáknak hála a multiba új ízt csempésznek, és a kooperatív kampányra is régóta fájt a rajongók foga. Ha mindez a gyakorlatban is jól működik, idén az átlagosnál több újdonságot kapunk. Dacára annak, hogy a motor marad, az Activision ezúttal szakít az előző generációs konzolokkal, így a Call of Duty: Black Ops III már csak PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelenik meg november 6-án. Az előrendelők egy bétateszten is részt vehetnek 1-2 hónappal a premier előtt.

Kapcsolódó cikkek

26.
PS4jacksony
Olyan mint a Crysis és a Killzone zabigyereke :)
Már a sok modern öldöklős rész helyett,szívesen látnék újra egy második világháborús cuccot sok sok új ötlettel...
Egész jónak tűnik...
23.
xICEMANx
A név megmaradt, de a játék már rég nem az amit a név takarna. Sajnálom, hogy elmúltak a régi idők amikor még a Call of Duty cím jelentett is valamit. Ezek már szutyok szarságok, főleg a multi része... Össze vissza lövölde futurisztikus fegyverekkel meg bohóckodás meg ugrabugrálás a falak oldalán meg sorolhatnám a sok majomságot. Egy darabig érdekes aztán unalmas villódzó eszetlen lövöldévé válik a dolog. R.I.P. Call of Duty
22.
aordog
Nem úgy volt hogy jön WiiU-ra is??
20.
Hofi3
Vicc ez a sorozat amióta áttért a modern korba a Modern Warfare-el.
18.
DON GONDOCS
Ha csak fele annyi tartalom lesz benne mint amilyen játékokból másoltak, már nem lehet panasz. Régen az volt a gond hogy sehová sem fejlődik a sorozat, most meg talán túl sokat? Igaz ez már nem olyan cod lesz mint amit megszoktunk, de eszt is meglehet szeretni.
17.
medson
Nem néz ki rosszul de így is hidegen hagy ez a sorozat és hidegen is fog amíg nem jön egy II. vh-s rész mai technológiával (bár már nem reménykedek ebben :/).
16.
peti1106
Chappie, te vagy az? :D
7.
Pharaoh
6#: Haverral közözen veszünk játékokat általában (sokszor leértékelve), ő tele van konzolokkal, nekem egy korrekt PC-m van, de egyikünk sem multizik.
5.
Pharaoh
A Destiny nem tetszett. A Titanfall nem tetszett. Az Advanced Warfare nem tetszett. A Deus Ex féle megvalósítás pedig itt nem fog működni (GitS féle mélység pláne nem). (Nem egy pesszimista fanyalgó vagyok, de az utóbbi időkben nem tudnak megfelelő minőségű FPS-eket gyártani, talán a Metro: LL volt az utolsó, ami bejött.) A BO2 volt a CoD csúcsa, a következményekkel járó döntési lehetőségekkel, a többféle befejezéssel, a teljesítmény alapon unlock-olható és küldetések előtt testreszabható felszereléssel, a választható mellék missziókkal, a "commander módban" kontrolálható drónokkal, a létező fegyver és eszköz prototípusokkal stb.. Nekem, kövezzetek meg, de még a Ghosts is tetszett (bár nem volt a top epizódok között), azzal, hogy egy posztapokaliptikus környezetbe helyezték a cselekményt újító szándékkal a CoD-ok esetében és a Project Thor mintájára egy kinetikus fegyverrendszer képezte a bonyodalom alapját (mellesleg a 2. rész testvérharcos sztorija is érdekel, bár eddig a trailer-ig ezt vártam jobban). Itt ismét a kamu fegyverek miatt hiteltelen nekem az egész. A sorozatot egyébként imádom, de az AW volt a legalja és ez úgy tűnik, hogy ennek a folytatása lesz. A megszokott átemelések (értsd lopások) már ebben a trailerben is megszaporodtak:

A droidok kinézete az Elysium: Zárt Világ-ból:

http://epn.tv/wp-content/uploads/2013/08/Elysium-robot-image.jpg

A bionikus kéz fegyverré alakítása a készülőben lévő Ghost in the Shell Online játékból (57. másodperctől):

https://www.youtube.com/watch?v=UYucNjpnXHg

Vagy a Deus Ex Human Revolution-ből (2:09-től)

https://www.youtube.com/watch?v=Kq5KWLqUewc

A robbanó/gyújtó "Swarm" a G.I. Joe: Megtorlás-ból (10. másodperctől):

https://www.youtube.com/watch?v=mKNpy-tGwxE

A dupla "dárdával" rávetődő jelenet az új Mad Max filmből (35. másodperctől):

https://www.youtube.com/watch?v=YWNWi-ZWL3c

Az íj, nem is mondom honnan, mert ennek komplett "szezonja" volt a videójátékok (és filmek) körében (pl.):

http://gameswallpaperhd.com/wp-content/uploads/2013/12/crysis-3-pc-graphicscrysis-3-e3-trailer-features-psycho-prophet-slow-mo-nano-bow-qcnokzxk.jpg

A gömb alakú "fűrész" drón a Transformers: Kihalás Korá-ból (7:43-tól):

https://www.youtube.com/watch?v=neX7OgSOibQ

Ezek a feltűnőbbek. A Coop, a Zombi mód és a Multi nem érdekelnek. Engem nem győzött meg a trailer (és az előzetes sem). Dislike.

(Véleményeim az eddigi részekről:

http://www.gamekapocs.hu/tag/pharaoh/blog/6087/video_jatekos_filmes_katonai_sikerek_all_in_one

http://www.gamekapocs.hu/tag/pharaoh/blog/8599/call_of_duty_advanced_warfare_villamteszt_kritika )
4.
petred
Mindig is a treyark csinalta a jobb codokat :D
3.
Serovics
Nagyon fain kár hogy 360-ra már nem jön
1.
shatterhand
Lassan mar nem a ii.vh codert fogtok sírni hanem a jelenkoriert.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...