Quantum Break előzetes

  • Írta: Shifty
  • 2016. január 13.
A Quantum Break a Remedy legújabb szerencsejátéka, amiben az élőszereplős, tévésorozatokra hajazó betétek keverednek majd a játékbeli akcióval. A finn stúdió ismét hatalmas tétekkel játszik.

Valószínűleg teljesen más utat járt volna be az elmúlt húsz év alatt az Espoo-ban székelő finn Remedy, ha a '90-es évek közepén nem csatlakozik az akkor még garázscégként szerencsét próbáló csapathoz Sam Lake. Nélküle ugyanis a Max Payne csak egy Dark Justice néven futó top-down shooter lett volna, ami hírből se ismerné a démonaival küzdő, esendő főhőst, a noir-hangulatot, na és persze azokat a kamuműsorokat, amelyek egyszerre állítottak görbe tükröt a bűnügyi sorozatoknak és a szappanoperáknak. A játék sikere azonban megadta a végső lökést Lake-nek, aki innentől kezdve tudatosan kezdett kísérletezni a tévés történetmesélés és a videojátékok házasításával. A következő lehetőségre végül a csapat pszichológiai thrillere, a hét éven át fejlesztett Alan Wake adott lehetőséget. Itt már tudatosabban alkalmazta a Remedy a tévés formátumot, hiszen a játék struktúrája úgy épült fel, mintha egy tévéshow lenne, ahol epizódokra szabdalva éltük át az eseményeket.

Ekkor született meg a Quantum Break alapötlete is. Az Alan Wake fejlesztése során ugyanis már felmerült az időutazás témája, némi kvantummechanikával fűszerezve, de a Remedy akkor ezt még elvetette. A koncepció azonban csak időlegesen porosodott a fiók mélyén. A Quantum Break magvai ugyanis a Microsoft közreműködésével hamar gyökeret vertek, köszönhetően az Xbox One közelgő megjelenésének és annak az új iránynak, amit akkoriban még képviselni akart a Microsoft. A multimédiás eszköznek szánt Xbox One-ra eredetileg saját gyártású műsorok is készültek volna, ez pedig teljesen egybecsengett a Quantum Break tévésorozatos ötletével. A redmondiak végül belátták, hogy az irány rossz, a 2013-ban bemutatott új Remedy-játék viszont megtartotta az eredeti koncepciót, függetlenül attól, hogy az elmúlt években több változáson is átesett a Quantum Break.

Persze a Max Payne-mozifilm sikertelensége rengeteg, a koncepció létjogosultságát megkérdőjelező kérdést is felvetett. A Remedy azonban okulva abból a fiaskóból, minden kreatív döntést maga hozott meg, így a történetmesélés végül nem külön, hanem egyszerre történik majd, azaz a két médium nem csak kiegészíti, de teljessé is fogja tenni az élményt. Lake szerint az új modellnek köszönhetően a játékok számára még hihetőbb világot tudnak teremteni, miközben kiszélesednek a cselekmény ábrázolásának határai is. A Quantum Breakben ez úgy fog megvalósulni, hogy a több órányi játékot négy, egyenként 22 perces, élőszereplős epizód "szakít" meg, de amíg maga a játék leginkább a főhősre koncentrál, addig az egyes részek a játék főgonoszát helyezik fókuszba. Többet tudhatunk meg a hátteréről, motivációjáról vagy például az egyes szereplőkhöz fűződő viszonyáról is, miközben a játék közben hozott döntéseinkkel nem csak a cselekményt, de az epizódokat is befolyásolni tudjuk. A Quantum Breakben ugyanis lesznek olyan történeti csomópontok, ahol a főgonosz Paul felett vehetjük át az irányítást, képességeinek köszönhetően ilyenkor befolyásolhatjuk a jövőt, ezzel pedig az egész játék narratíváját. Ez azt is jelenti, hogy a 22 perces epizódokhoz alternatív jelenetek is készültek, ez pedig némileg rásegít majd az újrajátszhatóságra is. 

Az egyik ilyen "fordulópont" során például lehetőségünk lesz eldönteni, hogy az egyik piszkos ügyünk szemtanúját eltesszük láb alól vagy éppen megzsaroljuk. Ha az előbbi döntés mellett tesszük le a voksunkat, akkor szembe kell néznünk a Monarch döntéseit megkérdőjelező tüntető aktivisták akcióival, ha viszont lefizetjük a szemtanút, akkor lehetőséget adunk arra, hogy Jack a történet egy adott pontján találkozzon vele, információkat szerezzen tőle, azok birtokában pedig előnyt kovácsoljon a multivállalattal és Paullal szemben. A Quantum Break története azonban előre rögzített, így ezek a döntési lehetőségek csak a narratíva színesítését szolgálják, és mivel az epizódokban több mint negyven ilyen opció közül válogathatunk, valóban elég sokszínű történetmesélésben lesz majd részünk.

A játék központi figurája egy Jack Joyce (Shawn Ashmore) nevű fickó, aki közel hatévnyi távollét után tér vissza szülővárosába, Riverportba, ahol többek között legjobb barátja, Paul Serene (Aidan Gillen) várja. Paul egy ambiciózus fizikai kísérlet vezetője, a támogatók azonban folyamatosan azzal fenyegetik, hogy ha nem lesz képes valami kézzel fogható eredményt felmutatni, akkor megvonják tőle a támogatást. A tudós így figyelmen kívül hagyva a kötelező protokollt, engedély nélkül kezdi el tesztelni a Jack testvére, Dr. William Joyce (Dominic Monaghan) kutatásain alapuló időgépet. Jack ugyan nem tudós, de Paul hívására csatlakozik a kísérlethez. Ugyan Will figyelmezteti őket, hogy a korai teszt akár törést is okozhat az időben, a két barát ezt figyelmen kívül hagyja. Ahogy az persze előre borítékolható volt, az időgép tesztje során valami balul sül el és kitör a káosz.

Paulnak nyoma vész, de amikor két évtizeddel később váratlanul visszatér, már egy egészen más embert köszönthetünk személyében. A Monarch vállalat vezetőjeként arra kéri Willt, hogy segítsen helyrehozni a korábban okozott bajt, de ezt Jack testvére megtagadja, így Paul hidegvérrel meggyilkolja. Ez a drámai átalakulás azonban nem a véletlen műve. Az időutazás során szerzett tapasztalatok még keserűbbé, még kegyetlenebbé tették. Az egyik átvezető epizódból például kiderül, hogy Paul a közel 17 évnyi utazgatás közben megpróbálta megváltoztatni a múltat. Tizenegy évesen szemtanúi voltak Jackkel egy férfi halálának, Paul pedig úgy érezte, ezzel a hatalommal a kezében akár változtathat is mások sorsán. Azonban hiába tért vissza többször és próbálkozott bármivel, képtelen volt megmenteni annak a férfinak az életét, így arra a következtetésre jutott, hogy az idő egy zárt hurok, ahol bizonyos eseményeknek mindenképpen be kell következnie. Jack látva, hogy mivé lett egykori legjobb barátja, kénytelen felvenni a kesztyűt, ez azonban kezdetben igencsak nehéz feladat lesz, hiszen amíg Paul a 17 év alatt teljesen kiismerte a balesetnek köszönhetően szerzett képességeit, addig Jack még csak tudatában sincs annak, milyen erővel bír.

Ami a játékmenetet illeti, az igazából kétrétegű lesz. Egyrészt kapunk egy fedezékrendszerre épülő lövöldözést, másfelől a természetfeletti képességeink jóvoltából többféle módon is manipulálhatjuk az időt. Ezek használata arra ösztönöz majd minket, hogy állandóan mozgásban legyünk. Az egyik ilyen képességünk a Time Stop lesz, aminek segítségével létrehozhatunk egy hatalmas időbuborékot, amivel rövid időre megállíthatjuk az időt. Az ilyen pillanatokat kihasználva kicsit átrendezhetjük az erőviszonyokat, az ellenfelek tárait is kiüríthetjük vagy éppen a szintén mozdulatlan tárgyakat manipulálhatjuk. Aztán ott lesz a Time Shield nevű képességünk, ami egy erőteret von körénk, ezzel lassítva és felfogva a felénk záporozó lövedékeket. A Time Rush segítségével Jack mozgását lehet felgyorsítani, így a közelharcok során szinte észrevétlenül vihetünk be ütéseket. Végezetül pedig ott lesz nekünk a Time Dodge, amit aktiválva a legforróbb helyzetekből menekülhetünk el, valamint a Time Vision, amit használva a fontosabb tereptárgyakat és az ellenfeleket is megtalálhatjuk. Természetesen mindegyik képességnek saját visszaszámlálója lesz, így csak rövid ideig lehet őket használni, ráadásul bevetésükhöz és fejlesztésükhöz úgynevezett chronon nevű erőforrást kell gyűjtögetnünk.

A képességeknek azonban nem csak a harc során, de a játék más pontjain is szerepük lesz. Az idő ugyanis nem csak segít minket, de olykor vissza is támad. A kalandjaink során többször belefutunk olyan helyzetekbe, amikor az idő megtörik, instabillá válik, az ilyen momentumok pedig azt eredményezik, hogy megáll körülöttünk vagy éppen összekeverednek az idősíkok. Képességeink jóvoltából viszont mi ellenállunk az ilyen helyzeteknek, így szabadon fedezhetjük fel a környezetünket és az eseményeket, amire azért is szükség lesz, mert az időgép okozta káosz komolyan megkavarta az idővonalat. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy futunk majd bele egyre keményebb törésekbe, ahol csakis képességeink segítségével tudunk majd boldogulni. De nem csak emiatt lesz szükségünk a természetfeletti képességeinkre, hanem a Monarch biztonsági erői által kifejlesztett kísérleti kütyü miatt is. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy viselője is manipulálja az időt, így velünk egyenrangú ellenfelekkel is szembe fogunk nézni.

Amíg a Max Payne a vegytiszta, bullet time-ra kihegyezett akcióról, az Alan Wake pedig a rejtélyekről szólt, addig a Quantum Breakben az idő manipulálásán lesz a hangsúly. A játékmenet minden aspektusa erre épít, miközben a történetmesélés egyszerre vegyít két médiumot, annak minden előnyével és hátrányával. A Remedy azonban ironikus módon épp az idővel van versenyfutásban, mert bár tavasszal végre boltokba kerül a Quantum Break, azért biztosan van még min dolgozniuk. Az eddigi információk alapján azonban minden a menetrend szerint halad, így jó eséllyel áprilisban tényleg kiderül, megérte-e várni a játékra.

A Quantum Break április 5-én jelenik meg, kizárólag Xbox One-ra. Cikkünk a Game Informer előzetese alapján készült.

 

Kapcsolódó cikkek

10.
alan wake? interaktív film? na ne fárasszál már 'haver.'
8.
donald42
Az Alan Wake jatekmechanikailag tipikus konzolos ostobasag. Leginkabb a Quantic Dream altal megalmodott interaktiv filmekre emlekeztet. Ugyanaz a bajom vele, mint rengeteg horror filmmel: a tortenet lehet, hogy jo, de a legrosszabb eszkozoket hasznaljak a megjelenitesre.
Mellesleg errol is nagyon regota nyaladzanak, csak nehogy a Watch Dogs, vagy az Alien Colonial Marines sorsara jusson!
7.
Lovy11
Hát ideje már, hogy one ra is hozzanak magas szintű játékokat. Eddig nagyon kevés van rá, pláne exkluzív
6.
alan wake kv nagy volt, imádtam mai nappig top game hangulatban.
ne krjatok már fel hogy vennem kell egy One-t xd
5.
McDuff
én vagyok hülye vagy a fejlesztők találtak ki vmi újat,de mi a picsáért van az összes képen a HK416-n fordítva a reddot?????????
3.
Yanez
#1: Nem ők az egyetlenek
2.
Pain
#1: Én az Alan Wake-nél baromi nagyot csalódtam. Viszont, ha a QB olyan jó lesz, mint anno a Max Payne 2 volt, akkor még egy ok a listámon, hogy a generáció vége fele beruházzak egy Xone-ra.
1.
logic5
A Remedy az egyetlen kiadó/fejlesztő, akikben még nem csalódtunk. Igaz, csak TPS-t adnak ki, de azt mindig maximális sikerrel. Várjuk! Hajrá Sam Lake!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...