A francia cég neve ismerős lehet bárkinek, aki a 90-es években volt fiatal. Az Infogrames tatus logóját olyan játékok elején láthattuk, mint az Alone in the Dark, az Unreal Tournament, vagy a The Smurfs, míg autós fronton a Test Drive és a V-Rally volt a két nagy dobásuk. Utóbbi 1999-ben, majd 2002-ben kapott folytatást, immáron az Eden Games segítségével (sőt a játék az amerikai piacon még Need for Speed főcímmel is futott), ám a cég megszűnésével, és egyben az Atari 2003-as újjászületésével el is búcsúzhattunk a sorozattól.

Egészen mostanáig, a játék idén ugyanis a Bigben Interactive és a Kylotonn Games segítségével végre feltámadhatott hamvaiból. A FlatOut 4-et és a hivatalos WRC-játékokat is készítő francia-brit páros lecsapva a névhasználati jogokra, elhozta a nekünk a V-Rally 4-et, ami bár sokszínű és viszonylag szórakoztató is lett, pontosan ugyanazt a középszerű élményt kínálja, mint a fejlesztőpáros minden korábbi címe. Elleszünk vele, de inkább csak azért, mert magát a raliversenyzést szeretjük, és nem is a játékot, néhány hét után viszont megy a lemez a polcra, mi pedig elővesszük a DiRT valamelyik korábbi részét. Mint annyiszor korábban.

A V-Rally 4 se tartalomban, se játékélményben nem lett erős. A karriermód a hagyományos recept szerint készült, a futamokon kuporgatott pénzünkön egyre jobb és drágább autókat vásárolhatunk, megnyitva előttünk újabb versenyeket és versenytípusokat, a feladat pedig mi más is lehetne, mint bizonyítani a világ legjobb pilótái között, és bezsebelni a győztesnek járó kupákat. A felhozatalban van hagyományos rally, rallycross, buggyverseny, hillclimb, downhill, és extreme-khana is, melyek során olyan helyeken fordulhatunk meg, mint Anglia, Amerika, Oroszország, Japán, Kína, Románia, Kenya, a Dél-Afrikai Köztársaság, Malajzia, vagy Bolívia.

A különböző pontokon más és más körülmények, időjárási hatások várnak ránk. Míg néhol száraz, kopár fennsíkokon kell versenyeznünk, addig máshol zöldellő, esős és zord őserdők várnak ránk, de a havas és az éjszakai helyszínek sem ritkák. A karrierben az újabb és újabb helyekre elkalauzoló versenytípusokat úgy lehet megnyitni, ha megvesszük a kategóriához szükséges első autónkat, melyet egyébként finomhangolni, bütykölni is lehet, bizonyos keretek között maradva természetesen. Ez a viszonylagos sokszínűség egy gyengének mondható kidolgozás mellett viszont elhozza azt, amitől a legjobban féltünk.

A játék néha képes meglepően élvezetes, néha pedig vállalhatatlanul rossz lenni. Végig ingadozik benne a pályák igényessége és hangulatvilága, csakúgy, mint maga az irányítás és a grafika is, megakadályozva, hogy pozitív képet, jó véleményt tudjunk az egészről mondani. Különböző felületen más és más az autók irányítása, néhol mintha lánctalpast vezetnénk, olyan a tapadás, néhol pedig a legkisebb mozdulatra is kifarol a kocsi, ami visszapörgetés híján el tudja rontani az egész versenyünket. De hasonló az egész máshol is, míg például az afrikai táj már tényleg lélegzetelállítóan gyönyörű, addig a maláj termőföldek világa mintha egy teljesen más évtizedben készült játékot nyitna meg előttünk. Ezenkívül pedig van, hogy pályán belül is felemás a kép. A lemenő nap gyönyörű narancssárgára festi az eget Nagy-Britanniában, aztán ahogy befordulunk az autóval a másik irányba, úgy borítja be rikító fehér színnel az autónkat, olyan csillogáseffektusokat is előhozva, hogy a szemünk törik össze tőle.

A beállításokat hiába túrjuk, az irányítás és az autó finomhangolása nem javít sokat a versenyeken, sőt olyan bugokat is láttam, ami komolytalanná, vagy egész konkrétan lehetetlenné tette a versenyzést. Volt például, hogy Kanadában az első néhány száz méter után valami megmagyarázhatatlan oknál fogva lilára változott a fehér Mini Cooperem festése, míg egy másik helyszínen az út tűnt el, én pedig valami felületesen megrajzolt gödrökbe estem bele, amikből elindulni sem tudtam. Ezek persze javítható dolgok, de azért sokat elárulnak a készítők hozzáállásáról. Ha nem tesznek bele energiát, akkor nem lesz jó az eredmény sem, így működik ez az egész.

De nem akarom csak a negatívumokat sorolni, hiszen ahogy mondtam, a raliversenyek rajongói jól ellesznek azért vele. Nekem nagyon tetszett például az autók felhozatala, melyben a legrégebbi Peugeot 205 és Lancia Delta modellektől kezdve a Citroen Saxón, a régi Mustangon és a 3-as BMW-n át egészen a legújabb Volkswagen Polóig egy rakat autót vezethetünk, a két külső, és egy orra rögzített kameraállás mellett pedig kapunk rendes, műszerfallal és kormánnyal felszerelt cockpit view-t is. Mint a nagy és komoly játékokban. Aztán nem rosszak még a körversenyek sem, amik bár a gyenge AI miatt könnyen magunkénak tudhatóak, azért adnak egy kis felüdülést az óra elleni, megfeszített futamok között, hogy a farolgatós, pontgyűjtős khahnáról már ne is beszéljek. Még ha egyébként más-más játékokban ezek egyenként sokkal jobbak is.

Összességében nem lett rossz a V-Rally 4, de nem is jó. Egy középszerű autóverseny, amit a Bigben Interactive és a Kylotonn Games mindig is szállít nekünk, nem túlhájpolva, és nem is túlárazva, nagy szerencséjére. Aki szereti a páros műveit, és nincsenek kiemelkedő elvárásai sem a játékot illetően, az kellemes órákat rakhat bele, jó vele csapni a sarat, kötöttségek nélkül száguldozni és dolgozni a tizedmásodpercekért, de ennyi az egész. A felsőkategóriás élményeket meghagyja a nagyoknak.

A V-Rally 4 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg, télen pedig megérkezik Nintendo Switchre is. Mi Xbox One konzolon próbáltuk ki.