Prince of Persia: The Two Thrones

  • Írta: fojesz
  • 2005. május 26.
Nagyon jól tud elsülni egy-egy olyan játék, ami réges-régen megjelent már ugyan, de olyannyira élt mind a játékosok és mind a nagyobb fejlesztők körében, hogy utóbbiak úgy döntöttek feldolgoznak egy-egy nagyobb nevet. Így esett ez nemrég a Pirates!-szel is, akárcsak a Prince of Persiával…

Talán az idősebbek játszottak legtöbbet a legelső Prince of Persiával, melyet Jordan Mechner egyedült készített el az 1980-as évek közepe felé. Saját öccséről mintázta a főhőst, nevezetesen Perzsia hercegét, kinek a szultán lányát kellett megmentenie, lévén őt elrabolta a gonosz varázsló, akit akár nevezhetünk Jaffarnak is. Semmi extra, a kor igényeinek megfelelően 2D-s grafika jellemezte a játékot, melynek olyannyira magával ragadó hangulata volt, hogy sok évvel később még én is kipróbáltam és nagyon megtetszett. 1993. Ez volt azaz év, mikor Mechner bácsi kiadta a második részt, amely szintén akkora sikert aratott, mint az első rész. Aztán leült minden. Bár a játékokkal továbbra is játszottak a kedves rajongók, de Mechner nem akarta folytatni tovább. Ám 1999-ben jött a Red Orb Entertainment, és egy szép lendülettel tönkretett mindent. Ők készítették el, ugyanis a Prince of Persia 3D-t, melynek a legújabb újítása (nahát…) a 3D-re váltás volt. Ez így király, csak az a baj, hogy a játék maga irányíthatatlan és pocsék volt, ami nemcsak a PoP3D-t, de az egész sorozatot is eltemette!

Szándékosan kezdtem egy új „fejezetet” (vagyis bekezdést), lévén ami ezután jött, az nem volt piskóta. Biztosan ismeritek az UbiSoft-ot. Rayman, Splinter Cell. Rémlik? Ez a remek kiadó (és egyben fejlesztőcsapat) vállalta a feladatot, hogy visszategye a trónra, mindenidők egyik legjobb akció-kaland-ugrálós-logikai játékát – ami nem könnyű feladat. Sokan kétkedve nézegették az álomszép képeket: ilyen bukta után már kit érdekel a PoP? Nos, talán még a kétkedők is elismerték: ez bizony egy durva jó gamma. Szerintem nincs olyan ember, aki nem ismerné el, hogy itt valami eszetlen nagy tutkóságot hoztak össze a franciák. A Sands of Time egyszerre rendelkezett nagyon jó történettel, állati szép és mesés grafikával, kitűnő irányítással és a sztoriba illő harci-, logikai-, és ugrálós jelenetekkel. Noha lehettek hibái a játéknak, de egy biztos: ezt a sikert a folytatás csak megkoronázni tudta… Igen, jött a Prince of Persia 2 (tehát a SoT-tól egy új fejezett indult a PoP történelmében, így ilyen szempontból is találó az új bekezdés fogalma jelen esetben…), vagyis a Warrior Within. Hősünk még darkosabb, még jobb lett a harcrendszer, és ami egyértelműen üt: a Sands of Time-énál is jobb sztori. Tele fordulatokkal, árulásokkal és meglepetésekkel – no meg kétféle befejezéssel, ami miatt felmerülhet a kérdés: a PoP3 honnan fog folytatódni?

Spoiler-hegyek…

Remélem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a játékban (mármint a WW-ben) kilenc életnövelő kút volt, melyek kivételnélküli összegyűjtésével egy alternatív befejezéshez juthattunk, ahol az óriás Dahaka ellen kellett megküzdenünk, Kaileena helyett. A PoP3 infóiból kiderül, hogy a játék során kísér majd minket az előző rész romantikusan nagy mellű Kaileenája, így értelemszerűen azoknak áll majd rendesen össze a kép, aki az alter befejezést is végignyomta. (Aki pedig nem is nyomta a WW-t eddig, az most álljon neki, ugyanis erősen kötődik sztori szempontjából egymáshoz a két játék!) Dehogy miért is? Logikusan, ha Kaileenát megöljük, akkor nem jöhet velünk, ám így, hogy Dahaka ellen küzdöttünk barna macánkkal, no problem. A két főszereplő, miután leverték a herceg által létrehozott szörnyet, boldogan tengethették volna életüket, csak akkor nem lett volna PoP3. Talán éppen ezért vágták félbe egy huszáros nyisszantással a WW sztoriját – így legalább lesz miből kiindulni. Ha az alternatív befejezésnél megnéztük a végső filmecskét, feltűnhetett, egy sötét, csuklyás alak. Sokan azt hitték, a hercegről van itt szó, de nem. Ez az ő gonoszabb énje, ki persze hamarabb ért vissza hősünk hazájába, Babilonba, hogy ott aztán felforgasson mindent.

Így indul a harmadik – és egyben sajnos az utolsó – PoP rész. A gonosz én visszatér Babilonba, felforgat mindent, és mindenki a herceg ellen lázad fel. Kicsit elgondolkodtató, hogy akkor hol lesz itt minden „homokos”? Hisz tulajdonképpen ez egy toposz, egy vissza-visszatérő motívum a PoP játékoknál. Ne aggódjunk, Kaileena - mivel félti szerelmét – kiszabadítja az Idő Homokját, hogy azt talán majd segít. Igen, segít benépesíteni Babilon utcáit és sikátorait (ahol egyébként játékunk is játszódni fog) gonosz zombikkal.

Így értelemszerűen lesz hentelés is bőven. Király, hogy épp most esett meg az E3, mivel kézhez kaptunk a helyszínről három pofás videócskát. Nem taglalom mennyire királyak ezek (mert nagyon királyak, én mondom!), hanem elmesélem azokat a frenetikus harci mutatványokat, amiket láttam. Egyszerű a képlet: a Herceg nekilendül egy rúdról a falon lévő szűk vájatba, hogy aztán ott lecsússzon, mint ahogy azt korábban tette egy létra esetében. De ekkor jött a meglepi – és egyben a tömör gyönyör… - hősünk leérkezve elkapja az egyik őr nyakát, beledöfi kését, de közben lévő lendülettől pördül egyet és felrúgja a másik őrt, hogy végül benyomhassa neki a kegyelemdöfést! Ez igen! Csak van egy bibi, amellett, hogy jól néz ki: emlékeztek a Chaos Theory (a Splinter Cell harmadik részének alcíme) első E3-as videóira? Sam lóg a világítótornyon és lerántja a mélybe az arra szerencsétlenkedő testvért. Ez is nagyon felhevített mindenkit, csak az volt a probléma, hogy az egész (!) játék során kétszer, ha lehetett alkalmazni. Bonyolultságából, illetve helyzetfüggőségéből ítélve ez az új PoP kombó is ilyen használhatatlannak tűnik, ami pedig nem túl jó. Sokan láthattátok az eddig megjelent képeken a másik kombót. Itt hősünk belecsimpaszkodik késével az ellenfél hátába, és szépen félbevágja. Hosszas, de nagyon durva trükk ez, ami sokkal hasznosabbnak tűnik, mint az elsőként említett mutatvány.

Aztán lesznek itt ügyességi részek. Kiemelném ide a fogathajtást (nem a Star Wars félét… :P) , ahol hősünk eszeveszetten menekül, persze közben ide-oda kell lavírozni, nehogy belefussunk valamibe, illetve le kell néha öldösni a ránk törő kollegákat. Lesznek itt a szokásos „falon futok, közben gyakok” illetve a „lendülök a kereken, ha leesem, az Időt visszatekerem”-féle dolgok. Ezeket a részeket már nem lehet elrontani, hiszen olyan tökéletesen van megoldva az irányítás, hogy nem fogunk idegeskedni a sokszori nekifutások miatt – persze a kameranézetek ismét bezavarhatnak… És természetesen minden tökéletesen illeszkedik a pályákba, a környezetbe, sose fogjuk azt érezni, hogy az egyik rúd csak a nehezítés miatt került a végleges helyére. A logikai feladatokról nem derült ki semmi, én viszont szinte biztos vagyok benne, hogy a játék hangulata miatt ezek még ritkábbak lesznek, mint a WW-ben. Nem tudom elképzelni ugyanis, hogyha folyton menekülnünk majd, akkor hogyan tudunk megállni 10-20 percre, csakhogy kinyissunk egy kaput valamilyen furmányos módon. Persze ez csak az én elképzelésem, lehet, hogy bedobnak valami meglepit az Ubi-s arcok – ugye ez tőlük nem szokatlan… :)

Említettem már a Herceg gonosz énjét, akit maga a herceg hozott létre, csakúgy, mint Dahaka barátunk esetében. Szinte biztos, hogy ez az én is irányítható lesz majd, már képet is láttunk róla, ahogy harcol. Ostorral a kezében… no igen vannak új fegyverek is a játékban, így például a láncok és az ostorok (szado-mazósok előnyben…). Ehhez társul a még darkosabb fíling is. Sokan azt mondták a WW befejezése után (közöttük vagyok én is), hogy inkább a mesés világ, ne csesszék már el a SoT fílingjét. Ám a fejlesztők nagyon sok visszajelzést kaptak ezzel kapcsolatban, miszerint számos játékosnak ez oldaláról volt szimpatikusabb a gém. Így maradt a darkos hangulat, ám azért a környezeten már jobban érződik az 1001 éjszakás kiruccanás visszaadása interaktívan. Na jó: ha tényleg szuper lesz a játék, akkor senkire nem zúdítom rá Prof. Klefety áldásait (remélem, most meg vagytok ijedve :)). A játékmenethez tartozik még, hogy lesz egy kis lopakodás is a dologban. Persze nem Sam Fisher módon kötelező lesz ez, hanem, csak ha kedvünk tartja, hátulról támadhatunk sunyiban. Szerintem ezt se sokan fogják használni, de azért jó lesz ez is.

Szomorúan láttam, hogy míg a CT agyon lett újítva a grafika terén, addig a KB körül semmi változás. A herceg ugyanúgy néz ki, a környezet is, stb. Szép ez a játék még most is, de azért a CT után már kellett volna ide valami vizuális új. A zenét immár nem a Godsmack fogja játszani, de valószínűleg marad a rock stílus, keletiesen megbolondítva. Végül remélem, hogy az előző rész bődületes bugjai után most már nem élvezhetjük a programozok melléírásait, vagy ha esetleg nem mernek 100%-ra értékelt játékot kiadni, azért egy utólagos javításhoz legyen már arcuk…

Összességében ütni fog ez a játék, méghozzá a rövid fejlesztési idő ellenére is! Megint tovább van fejlesztve minden, ami bizony a WW sikerének receptje is volt. Ha kijön, nem fogok tiltakozni az esetleges végigtolása ellen… (És persze remélem, hogy ezt a befejezés dolgot nem gondolták teljesen komolyan… :()

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...