Forza Motorsport

  • Írta: Ca$h
  • 2005. június 1.
Link másolása
Emlékszem, amikor még nem volt más igazán jó konzol a piacon, csak a PS1-es. Volt pár cimborám, aki rendelkezett vele, és természetesen rendkívül sűrűn látogatott cimbik voltak ezek...

Akkoriban jelent meg a Gran Turismo első része, amitől konkrétan lepetéztünk. Aki ismerte annak idején a stuffot, az tudja miről írok itten… ;) Aki nem, az meg vessen magára! Szóval a cucc annyira komoly volt, hogy képes volt minket napokig, sőt hetekig lekötni. Akkor döntöttem el, hogy egyszer majd nekem is lesz konzolom, és tolni fogom 1000rel! A sors úgy hozta, hogy Boxot vettem, amire természetesen nem volt G.T., mivel az PS exluzív. De szerencsére voltak egyéb más progik, amik kitöltötték a bennem lévő, valljuk be nem túl nagy űrt… (lévén nem vagyok hatalmas autósjáték fan…) Amikor is csoda történt, a semmiből megjelent a Forza Motorsport, ami pont akkorát ütött belém, mint 6-7 évvel ezelőtt a G.T. !!!

Ekkor döbbentem rá, hogy valahol mélyen ott lapul bennem a driver, mert egyre jobban le tudnak kötni, az ilyen jellegű anyagok. Lehet, hogy idővel én is fanatikus leszek? Hiszen ha jobban belegondolok, akkor a kedvenc játékaim között ott van a Burnout3 a MidngihtClub3 és persze az NFSU1(!!!). Miután nekiálltam tesztelni a F.M.-et, rá kellett jönnöm, hogy igazuk volt a PS-eseknek, amikor is az egekig magasztalták a G.T. sorozatot. Az utolsó G.T.-vel nem játszottam még igazán, de hallomásból tudom, hogy gyönyörű szép, és hihetetlenül profi cucc, namost a hírek szerint az F.M. felveszi vele a versenyt, ami újabb pontot jelent nekünk Boxosoknak ebben a véres és igazán komoly „konzolháborúban"… =) Szóval a lényeg az, hogy az F.M. stílusa szerint ugyanolyan, mint a G.T., rengeteg pályával (közel 100), kocsival (több mint 300), fejlesztéssel, lehetőséggel rendelkezik és igaz, hogy jogosítványokat nem kell szereznünk ahhoz, hogy bizonyos pályákon versenyezhessünk, mindezt itt a szintlépés lehetősége váltotta fel. Hogy ez mit jelent? A dolog igazán egyszerű, minél több pénzt szerzünk versenyzésünk során, annál magasabb szintre kerülünk, mint valami szerepjátékban, csak itt a pénz a lényeg nem a tapasztalati pont. Szóval miután elérjük a magasabb szinteket, elérhetőek lesznek a komolyabb pályák, amik természetesen annál nehezebbek, minél magasabb szintet képviselnek, de ez ugyebár egyértelmű. Szóval a másik porbléma a dologgal kapcsolatban, hogy minden egyes versenynek, amik egyébként több belső szakaszból, területből állnak, meg van a kocsi követelménye. Ez azt jelenti, hogy csak megadott osztályú verdával lehet bennük indulni. Vasakhoz vagy vásárlással tudunk jutni, ami a nehezebb módja a dolognak. Vagy pedig a tökéletességre törekszünk, és ha minden egyes területen, szakaszon aranyt érünk el, akkor egy-egy verseny teljesítése után nekünk ajándékoznak egy tütűt! Így egy idő után már egészen szép mennyiségű benzinfaló fog sorakozni a garázsunkban, amikből ha gondosan kiválogatjuk a jobbakat, akkor a kevésbé erős gépeket akár el is adhatjuk, és ezzel elég pénzt nyerünk ahhoz, hogy upgradelni tudjunk. Ugyebár egy ilyen jellegű proginál nem számít újdonságnak, hogy rengeteget tudunk fejleszteni. Mind motor, mind teljesítmény, mind pedig a külsőségekben. Ebben a játékban erre rengeteg opciót készítettek nekünk a fejlesztők. Ahhoz, hogy teljesen maxira kifejlesszünk egy vasat, kb. 30-40.000 dodóra lesz szükségünk, ami nagyon sok pénz. Szóval ha olyan maximalisták vagytok, mint én, és a könnyű versenyeket szeretitek, akkor érdemes erre menni. Egy kocsival kb. 3-4 versenycsoportban lehet indulni, ha mielőtt ezt megteszitek a kocsit mindenben maxira fejlesztitek, akkor akár azt is megtehetitek, hogy az ellenfelek nehézségi szintjét maximumra rakjátok, mert kevés tudással is képesek lesztek nyerni. Igaz nem könnyen, de sikerülni fog. Itt merül fel a progi egyik erőssége, hogy rendkívül életszerűre sikerült megalkotni a gyermeküket, ami annyit tesz, hogy ha mindent bekapcsoltok (ABS, TCS, stb… ) akkor is úgy fogtok csúszkálni, mintha valami korcsolyapályán lennétek. Az autók rendkívül életszerűen reagálnak, mind a sebesség, mind az út típusa, mind az nehézségi tényezők fejében. Érdemes bekapcsolni azt a bizonyos vezető nyilacskákat, amik nem csak az ideális ívet mutatják nektek folyamatosan, de még azt is könnyen nyomon lehet követni a segítségével, hogy mikor kell fékezni, illetve mikor kell abbahagyni azt. Ha a nyilak pirossá alakulnak, akkor érdemes satuféket nyomni, ha már kezdenek zöldek lenni, akkor vissza lehet menni a gázra. Vannak verdák, amiknél működik a motorfékes kanyarbevétel, van amelyikeknél nem. Ez típustól függ, mint azt írtam rendkívül odafigyeltek arra, hogy reális legyen minden. Ez a progi elsősorban szimulátor, és csak azután arcade játék…

Pár tipp, mert jó fej vagyok…

Most következzen pár tipp a sikeres játékhoz! Ha rám hallgattok, akkor bekapcsoltok minden segítséget, ilyeneket mint az ABS-t, a TCS-t, a csúszásgátlást. A sérülési szintet viszont maxira rakjátok, mert ha jól vezettek, és követitek a vonalat, akkor úgyse lesz komolyabb sérülés, ezen kívül az A.I. szintet is maxira rakjátok, mert ha elég erős a verda és ti már rutinosak vagytok, akkor nem lesz gond a géppel, maximum annyi, hogy egyszer sem szabad hibázni, de ehhez már hozzászokhattunk nem igaz? ;) A kocsikat kívülről teljesen tunningoljátok fel, mert a külső tunning plusz pénzt jelent. Ügyeljetek arra, hogy minél kevesebbet törjétek a vasat, mert az meg mínusz pénzt jelent, természetesen. A jobb analóg joy-jal minden irányba el tudtok nézni, ami elsőre nem tűnik olyan hasznosnak, de miután megtapasztaljátok a gép intelligenciáját, rá fogtok jönni, mennyire jó kis dolog ez a játékban! ;) A program rendelkezik egy úgynevezett „Drivatar" opcióval. Ez egy rendkívül érdekes dolog. Ugyanis ez nem más, mint egy robotpilóta, aminek a vezetési képességét rajtunk keresztül lövik be. Tehát eleinte teljesíteni kell pár gyakorló pályát, amin keresztül a legfontosabb paramétereket százalékos pontossággal beállítja a gép. Mint például, hogy a hajtű kanyarokat milyen pontosan szoktuk bevenni. Az összes adatból csinál egy átlagot és ez fogja az ő intelligenciáját alkotni. Ez egy nagyon jó dolog egyébként. Bármikor tudunk rajta csiszolni, minden azon múlik, hogy mi hogyan vezetünk. Szóval, ha belőttük a Drivatarunkat, amiből egyébként egyszerre többet is képezhetünk, akkor néminemű pénz fejében (ami eleinte soknak fog tűnni) elkűldhetjük versenyezni magunk helyett. Nyilvánvalóan, ha okosak vagyunk, akkor olyan pályára küldjük, amiben a legjobban tudja képességeit kamatoztatni, mert mondjuk ha 180 fokos kanyarban gyengék vagyunk és az adott pályán több ilyen is van, akkor előbb vagy utóbb a gép hibázni fog, amit később nagyon nehezen tud korrigálni. Erről oldalakat lehetne írni, a lényeg az, hogy képesek vagyunk egy autópilótát magunk helyett versenyeztetni, ha mi már unjuk a levest. Ez egy nagyon jó dolog, örvendezzünk vala… Érdemes ezt tenni, ha képesek vagyunk az átlagát olyan 75-80%-ra feltornászni, ami megjegyezném kuuuuuu**a nehéz lesz! :/ Mert akkor csak úgy ömleni fog a pénz a házhoz. Asszem ennyi tipp egyelőre elég is volt, ha van kérdésetek van akkor keressetek meg vele, nem lesz nehéz…

Értékelés

A játékról igazából, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Elképesztő a grafikája, nem hiszem, hogy szegény boxból képesek lennének ennél többet kisajtolni. A hanghatások azért kívánnak maguk után dolgokat, mint például a motor hangok, de akik ezzel nem törődnek, azoknak fel sem fog tűnni. Az igencsak jó zenéről a JunkieXL gondoskodott, akik ismerik, tudják milyen durván jó zenéket nyomnak a srácok. A játszhatóság tekintettel arra, hogy ez egy szimulátornak készült nagyon jó. Még mindig jobb, mint a Richard Burns Rally … ;) A szavatossággal és a hangulattal abszolút senkinek nem lehet gondja, tekintettel a gamma hosszúságára és az XBox Live opcióra ugyebár. Remekül el lehet szórakozni vele, egészen novemberig, amikor is megérkezik a kistesó, aki meglehetősen le fogja alázni szegény öreg fatert… az XBox 360 ütni fog, a PS3-ról nem is beszélve… mi lesz itt gyerekek, halljátok?!? … bele se merek gondolni!!!

5.
5.
semike
Termeszetesen megvan a hatos is! Tobb szaz oram van benne,csak evek ota nem vettem elo az elsot es most igy par v kihagyassal rajottem,h meg mindig nagyon jo jatek! Amugy is hajlamos vagyok regi cuccokat tolni. :)
Nosztalgia faktor :)))
3.
3.
semike
Nekikezdtem sokasszorra.
Mekkora jo eg game ez emberek!!:)
Jo nehez!
Hetedik reszig el leszek vele :)
2.
2.
sherex
várjunk ps1-n játszani az meg hogy lehet én úgy tudtam hogy a forza az xbox van csak ha nem így van akkor írjatok
1.
1.
zsozso930
Hello!

Nekem Xbox-om van és megvan a játék el is kezdenék vele játszani de a kameraállás szar:( A kocsinak az elejét mutatja így pályát nem is látom:@Valaki segítsen !!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...