Gears Tactics teszt

A bejelentésekor két kardinális kérdés merült fel a Gears Tactics kapcsán: vajon sikerül-e átmozgatni a széria esszenciáját egy másik műfajba? Vajon több-e, mint egy XCOM-klón? A válasz szerencsére két határozott igen!

A Gears of War háború tépázta világába belecsöppenni a kétezres években gyakorlatilag szerelem volt első látásra, a széria pedig most is az Xbox-kínálat állandó szereplője. Az adrenalinbomba TPS-sorozat persze változott az elmúlt tizennégy év alatt, de még a Tactics bejelentésekor is hitetlenül fogadtam, hogy körökre osztott, felülnézetes taktikai kiadásban is átélhetem a Locust-horda elleni harcot. Ennyi erővel bármilyen erősen háborúra és darálásra fókuszáló akciójátékból lehetne hasonlót csinálni… és kellene is! A Gears Tactics ugyanis meglehetősen ügyesen ülteti át a szériára jellemző elemeket egy teljesen más műfajba, miközben egy percre sincs megállás benne.

Amit nagyon jól felismertek a The Coalitionnél és a Splash Damage-nél tevékenykedő fiúk és lányok az az, hogy minél több pörgésre és akcióra kell kihegyezni a címet, így a Tactics sok szempontból szakít a konkurencia alapvetéseivel. Míg ezekben a játékokban általánosságban arra koncentrálunk, hogyan osszuk be a rendelkezésünkre álló minimális cselekvéspontot, hogy a leginkább ártsunk az ellenségeinknek, ezzel szemben a Gears inkább azt a kérdést teszi fel, hogy hogyan is kombinálhatnánk ezt a rakat mozgást és manővert, fegyver biztosította kunsztot, ellenségtípust, hogy legalább négyszer lőhessük pofán a drónokat.

A válasz pedig sokrétű, ugyanis ebben világban, ahol két pont közt a legrövidebb út egy fedezéken át vezet, alsó hangon három tetszőleges akciót költhetünk: lőhetünk annyit, amennyi a csövön kifér, akár pisztollyal is, bevédhetünk egy területet, átszelhetjük a pályát egy másik búvóhelyet keresve, buffokat, debuffokat használhatunk, és elszórt lootládákat kaphatunk fel. A szokásos, mondhatni, de ha ügyesen használjuk katonáink képességeit, és optimális felszerelést alkalmazunk, akkor kvázi ezt akár egy emberrel, egyetlen körben is megtehetjük.

A komplex bázisépítés ezúttal kimarad, de őszintén nekem nem is hiányzott: a pofás, küldetések előtti-utáni osztagot bemutató képernyő, az APC felé fordulás és menetelés viszont mind olyan elem, amit elvártam, és meg is kaptam. Oké, a deployment zene nem annyira üt, mint az XCOM-nál. Ebben az újfajta Gearsben viszont tényleg minden visszaköszön, például az is, hogy markáns állú drónok és bosszantó wretchek másznak ki a földből, vagy ha a csapatunkból valaki kidől, akkor csak odaszaladunk és felrántjuk (Fight through the pain!). Berregnek a Lancerek, folyik a vér, fröcsögnek a belek, harcosaink pedig szigorú beszólásokkal oldják a feszültséget. Mindent füst és törmelék borít, a városok szétbombázott, pusztuló épületei ismerősen festenek – Chewie, hazaértünk.

A Tactics mellékág történetközpontú, sőt karakterközpontú: a háborús hőst, a Gears 5 főszereplő Kait papáját, Gabriel Diazt alakítjuk, aki kénytelen előbújni az önkéntes lefokozásból és izolációból, hogy a Locust-horda főtudósának, Ukkonnak a nyomába eredjen. Az eredeti Gears előtt járunk, akkor csöppenünk a cselekménybe, amikor Prescott elnök elrendeli a Hammer of Dawn szuperfegyver bevetését a bolygó szinte minden városa ellen, hogy megtagadja az erőforrásokat az ellenségtől. Gabriel nem egyedül vág neki a vadászatnak: állandó társa a veterán keményarc Sid és a magukra hagyott civilek közül csatlakozó mesterlövész, Mikayla.

Hőseinkkel az első dolgunk a verbuválás lesz, ami nem a legegyszerűbb a végítélet kellős közepén: célzottan felkutatjuk a korábban ismert COG-csapatokat, hátha találunk túlélőket, illetve kiszabadítunk foglyokat is, akik azonnal csatlakozhatnak hozzánk. Ők azok a bakák, akik seregünk gerincét alkotják, ennek ellenére egészen aprólékosan testreszabhatjuk őket, kötődhetünk hozzájuk, de elvesztésük mondhatni természetes része a játéknak a hősökhöz képest. Ezzel szemben, ha valaki végleg elhasalna a Gabe-Sid-Mikayla trióból, kalandunk azonnal véget ér: a legutóbbi checkpoint, vagy a teljes pálya újrakezdése marad csupán a lehetőségeink között.

A Gears Tactics tehát pörgős, vértől csatakos, és akad permanens halál is (ne hordjatok sisakot – vagy legalább rejtsétek el!), de nézzünk az Emergence Hole mélyére, és tekintsük át a mögöttes rendszert. Minden katonánk az öt elérhető karakterosztály valamelyikének szakértője, és minden osztályon belül négy irányba specializálhatjuk embereinket. Ezek nem zárják ki egymást, így egy-egy harcost gyengébb, de többfajta skillel is felvértezhetünk, ha éppen ezt szeretnénk.

Minden irányban találunk egy hangsúlyos skillt, melynek egyre erősebb változatát nyithatjuk meg, és pár kiegészítőt, amelyek tökéletesen támogatják annak használatát. Akár egy szakmán belül változatos és más-más esetekben hasznos karaktereket építhetünk, így a rendszer nálam jól vizsgázott. A történet bizonyos pontjain ráadásul respecializációs tokeneket is kapunk, szóval, ha úgy érezzük, valamilyen másik irányba szeretnénk terelni a bakákat, erre is adott a lehetőség.

A Support-karakterek, mint Gabriel, felelősek a csapat vezetéséért: többek közt felcserek, taktikai géniuszok, olyan skillekkel, amelyekkel több cselekvéspontot tudnak adni az osztagnak és saját maguknak, alapértelmezett szolgálati fegyverük az ikonikus Lancer. A felderítőkkel ezzel szemben igyekeznünk kell a jónép arcába mászni, mert shotgunnal nyomulnak, egyedi képességük a láthatatlanság, és egyik lehetséges specializációjuk, hogy minél többet lőjenek – tökéletes szinergiában a supportok olyan képességeivel, amelyek ölésre adnak bónuszt.

A nehézgyalogosok egy Vulcan gépágyút cipelnek magukkal, feltehetőleg a mosdóba is, és egyre növekvő előnyöket kapnak, minél tovább campelnek a csatamező egy pontján. Potenciális robbantási szakértők, akiknek a fő feladata a masszív sebzés kiosztásán kívül a területkontroll, valamint az ellenség zavarása és debuffolása. A mesterlövészek titulusa, azt gondolom, magáért beszél, csodálatos kritikustalálat-buildeket lehet építeni velük! Végezetül a Vanguard osztályba tartozók arcok igazi keménylegények, egyedül Sidnél és az előrendelői ajándékként járó Cole-nál láttam ezt a kasztot. Az ő fő fegyverük a retro-Lancer - a nagyfaterék idejében még bajonett volt a láncfűrész helyett -, ezek a katonák pedig kifejezetten a tankolásra-túlélésre koncentrálnak minden porcikájukkal. Sid és Cole hiába kerülnek földre, maguktól felpattannak, ráadásul minden körben regenerálódnak valamennyit.

Az elérhető karakteropciók és specializációk jól átláthatók, közepesen tapasztalt szemmel is egészen hamar összerakhatunk egy egymás képességeit támogató, ütőképes osztagot. Nem csak az akciópontokkal és skillekkel, de a felszereléssel sem fukarkodik a Gears Tactics, amely a szokásos HP- vagy crit %-bónuszok mellett akár hasznos passzív képességeket is tartalmazhatnak. Egy részüket a küldetések közben található pályákon elszórt ládákból nyerhetjük ki, mások pedig jutalomként ütik markunkat a misszió végeztével.

Páncélzat terén sisak-vért-csizma itemekkel érdemes számolni, míg a fegyverekre mindenféle kiegészítőt aggathatunk, módosítva a csövet, tárat, válltámaszt, célzót – ezek szintén adhatnak extra passzív képességeket vagy valamilyen számszerűsített előnyt. Fő feladatunk az lesz, hogy a felszerelésünket és csapatunkat a lehető legoptimálisabban kombináljuk, és ha ügyesen sáfárkodunk, egészen elképesztő látványban lesz részünk. A Gears Tactics egyik legjobban sikerült része a pörgősség, amit az elérhető képességek abszolút kiszolgálnak, a hihetetlen fluid animációk, a látvány mind-mind megmutatják a könnyedebb taktikai RPG-k következő evolúciós lépését.

Gyönyörű és katartikus az a pusztítás, amivel megtizedelhetjük az eredeti Locust-hordát - ügyes tervezéssel, remek Overwatch-helyezkedéssel, a buffok és extra akciókat biztosító manőverek kombinálásával legalább olyan flow-élményt kapunk, mint amikor az eredeti, adrenalin- és tesztoszteronbomba TPS-ekben mentünk fedezékről fedezékre, zsinnyegtettük a Lancert, daráltuk a drónokat, és káromkodtunk egy elbénázott újratöltés közben.

A Gears Tacticsban minden a helyén van, amiért az eredeti trilógiát is szerettük: a külsőségek, a hangulat, a humor mind-mind telitalálat, a COG és a Locust harcának “ikonikus” elemeit tökéletesen átültették egy RPG-rendszerre, amelyet, remélem, nem utoljára látunk. Igazából még a hullámzó nehézséget is ide sorolhatnám, ha kötözködnék, mert alapvetően nehéz fokozaton teljesen simán haladtam minden extra küldetéselemet elsőre megoldva, mégis olyan bossfightba futottam bele, hogy a fal adta a másikat. Most, hogy itt az XCOM: Chimera Squad, egészen sok opciója akad a műkedvelőknek, de erre erősen ajánlott a rárepülés a stílus és Gears-széria rajongóinak. Aki ismerkedne a zsánerrel, de a Phoenix Point túl nagy falatnak tűnt neki, az is bátran tehet vele egy kört. Még ilyen spinoffokat!

A Gears Tactics egyelőre PC-re jelent meg, melyet egyelőre ismeretlen időpontban az Xbox One-változat követ majd. A tesztkódot a Microsoft biztosította számunkra.

Kapcsolódó cikkek

15.
petpong
#14: Én még nem vettem meg, pedig imádom magát a Gears Of Wart, de egy próbát teszek vele azért, a Steamen ugye van refund amennyiben nem jönne be.Stratégiai köntösben van, ezért is tartok tőle, igazán nem az én világom. Mondjuk kíváncsi vagyok, nálam is hogy muzsikál majd 4K - n egy 2080 Ti társaságában.
14.
delphijos
#13: Na, azt kell mondjam, a Quadro M4000-en 4k High-ban ( Az AA-t vettem vissza performance mode-ra ) átlagosan 47 fps-t mért a benchmark. De 30 alá sose ment. Ez több mint jó.
13.
delphijos
Nekem most jön lefele. Remélem a nem gémer VGA ( Quadro ) bírni fogja :)
12.
Kawada
#11: Valahogy megkéne álljam, hogy ne próbáljam ki a melós, öregedő "gémer laptopon". Ha menne, az nagy baj lenne... :)
11.
Neotechtr
Tegnap rálestem egy nagyon minimálisat erre a Gears Tactics játékra. Az sem biztos, hogy a tutorial-on túlmentem, ott hagytam abba, hogy már 4-en vagyunk. Ezek alapján még nem érdemes játékmenetről beszélni. Viszont jó dolog, hogy van a cuccban egy benchmark. Ennek segítségével hamar kiderül, hogy érdemes lehet többeknek is bátran rápróbálni a legultrább grafikára. Ahhoz képest milyen jól tud kinézni a játék, főleg az átvezető videókban a karakterek, nincs olyan botrányosan nagy gépigénye. Az én gépem momentán sehol sem komoly, de nem tudtam sehogy bevinni a benchmarkot 60 FPS alá, szóval maradt rottyon. Viszont kinézem belőle hogy jóval-jóval gyengébb gépeken is elfuthat simán. Na meg ez a fajta játék maga a szilárd tökéletesség 30 FPS-el is. Nekem amúgy is van ez az előfizetés, nem bántam meg, hogy rányomtam. Egyébként nem csak egérentyűzettel lehet jól menni, a kontroller is teljesen meg van jóra okozva.

Még játszani fogok vele, de nekem szimpatikus most a cucc.
10.
Neotechtr
Az a helyzet a review bombing-al, hogy több dolog miatt történhet ilyen és valamikor teljesen igazságtalan, valamikor pedig úgy éreztem, hogy igazságos volt. Ezért én nem tudom azt mondani, hogy vérlázító hülyeség minden bombing, de azt sem, hogy jó dolog. Minden esetre a review bombing maga az egy észrevehető rejtett utalás a kiadó felé valamire és csak fizetős vásárlók tudják csinálni. Olyan meg nem igazán van, hogy valaki megvesz egy játékot, totál bejön neki, élvezi, utána meg rárakja a negatívot, mert miért ne.
9.
Kawada
#8: Félreértettél. Semmiképp nem vagyok a review bombing nak nagy híve, bár még mindig indokoltabbnak tartom egy MS játék MS-hoz fűződő szolgáltatásának hibája miatt review bombingolni mondjuk ezt a játékot, mint a korábbi Metro játékokat is leértékelni például a picsába, mert valakinek nem tetszik, hogy egy olyan platformon jelenik meg annak folytatása, ami neki személy szerint nem tetszik. Azért vannak árnyalatok a témában. De alapvetően egyetértek azzal, hogy pl. üzleti lépések vagy egyéni platform preferenciák miatt egy játékot leértékelni, egy alapvetően suttyó és primitív lépés.

Másrészt pedig nem véletlenül szólt neki a kérdés (ezt nem azért mondom, mert ne "ugathatnál bele", persze, mondd el a véleményed nyugodtan).
8.
AfterLife
#7: Bocs, hogy beleugatok, de ha te fizetsz egy szolgáltatásért, amin keresztül különféle tartalmak érhetőek el, és ez a szolgáltatás valami hiba miatt nem működik, az nem a tartalom minőségét fogja kérdőre vonni, hanem a szolgáltatásét. Szerintem ez minden értelmes, gondolkodni tudó ember fejében nyilvánvalóvá válik. Ergo nem a játékot kezdem el óvodás módjára szidni, hanem jelzem a Microsoft felé a problémámat, korrekt hangnemben. Aki szeretne normális jellemzéseket, véleményeket, kritikákat olvasni az adott játékról, az baromira kiakadhat, ha ilyen óvodás sikítozásokba botlik, hogy rohadjon meg mindenki, a játék is, a fejlesztők is, meg persze mindenki... csak mert neki nem megy a Live.

A Metro Exodus sem tehet arról, hogy a kiadója engedélyezte az ideiglenes Epic exkluzívvá tételét. Mert ilyenkor nem a játék a rossz, hanem az üzleti ideológia, ami mögötte van. De persze ez is meglátás kérdése. Van, akit nem érdekel, hogy hol veszi meg, és hogy az Epic mennyire gusztustalan és pofátlan módon nyomul, mást meg zavar és emiatt ignorálja a vásárlást. Szóval, ha valaki 0 pontot szór a játékra, akkor azzal azt sugallja, hogy a játék a rossz és nem az üzleti szemléletmód.
7.
Kawada
#4: Sok patkány... Fizettek érte, nem megy és még a pofájuk is jár.

Jut eszmbe, biztos elíélted a Metro:Exodus review bombingolását amit azért kapott mert Epic ex lett. Ugye?
6.
kryszisz
#4: Egyetértek, román kolléga:P
5.
kanguru
Miyen nehez ha 100-szor se kell visszatolteni az allast egy bossnal akkor faceroll casual jatek...
4.
crytek
japók vagy kínaiak(nekem egyre megy) faszán review bombingolják steamen negatívba mert nekik valami baj van a live-al... Ilyenkor nyilván a játék a hibás a retardáltak...
3.
iNKARNATE
#2: Javítottuk az FB posztot, köszi! :)
2.
Ronam
Lépet? Ott valami elírtál szerintem :)
1.
McDuff
Kíváncsi leszek. Ma ha hazaérek, behúzom és teszek vele egy próbát Game Pass-nek hála.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...