A Persona 4 eredetileg 2008-ban jelent meg PlayStation 2-re az Atlus Persona-sorozatának ötödik részeként. A játék kritikai és közönségsiker lett (még ha viszonylag szűkebb rétegnek is szólt), a JRPG-k legnagyszerűbb címei között emlegetik. Ha valami jó, ahhoz kár hozzányúlni, de egy kicsit mindig lehet még profitálni belőle, így 2012-ben megjelent a játék PS Vitás átirata, a Persona 4 Golden is.

Ez a változat új szereplőket adott a játékhoz, új lehetséges befejezést, kozmetikai kiegészítőket, nehézségi szinteket és hasonlókat. Alapjaiban nem írták újra, csupán kiegészítették, kicsinosítgatták az eredetit. Újabb nyolc évvel később ez a verzió jutott el végre PC-re is, másodikként a szériából az első epizódnak számító Megami Ibunroku Persona után. A változások ezúttal már szinte csak a grafikát érintik: 4K-ra felhúzott, nagy képernyőket támogató látvány, amit valamennyire feljavítottak, de választható nyelv és feliratozás is fért még bele.

Ha annyi a kérdés, hogy miként is sikerült a port, akkor rövidre zárhatjuk ezt a tesztet. A Persona 4 Golden PC-s változata megtartott mindent, amitől szerethető az eredeti játék. Kijavítottak néhány hibát, a bármikor változtatható nehézségnek hála mindenki a neki tetsző kihívásként élheti meg, a teljesítményvadászok idejét pedig a Steam-achievementek köthetik le. Arra azért ne számítsunk, hogy „mai játékot” kapunk a port képében, a grafikán még így is meglátszik, hogy nem mostanság készült, és az irányítás is kicsit szögletes lett – a karakterünk néha természetellenesen gyorsan mozog, a forgás pedig kicsit lassúra sikeredett. Ezek azonban semennyivel nem csorbítják a Persona 4 Golden élvezeti értékét, a varázsa érintetlen.

Ha nem álltál meg itt, felteszem, azért, mert nem ismered a játékot, vagy hallottál róla, de nem tudod eldönteni, játssz-e vele. A Persona 4 Goldent viszonylag nehéz lenne egyetlen zsánerbe szorítani: vannak benne szerepjátékos elemek, dungeon crawling és körökre osztott, taktikus harc, ugyanakkor épp ekkora szerepet kap a visual novelekre jellemző történetmesélés és a barátkozás is. Ebben a játékban nem csak szerencsesütis bölcsesség, hogy nincs hatalmasabb a barátságnál, ugyanis mindegy, mennyit harcolunk, ha nem veszünk részt a játék otthonát adó kisváros életében, akkor az erőnk nem teljesedik ki igazán.

A történet Inaba vidéki kisvárosában veszi kezdetét, ahová a főszereplő cserediákként érkezik egy évre. A városhoz szokott kamaszfiú élete legnagyobb kalandjába botlik: sorozatgyilkos garázdálkodik az időnként rejtélyes ködbe burkolódzó településen, és a főhős az egyetlen, aki megállíthatja. Ő ugyanis különleges adottsággal rendelkezik: úgynevezett personákat képes életre hívni, afféle szellemlényeket, amelyek révén felveheti a harcot a tévék képernyőjén túl létező dimenzió árnyaival.

Ez elsőre zavaros lehet, sőt talán sokadjára is – ha járatos vagy az animékben, tudod, hogy a japánok rengeteg szokatlan történetet képesek elmesélni, a legfurcsább figurákkal. A Persona 4 Goldenben sincs ez másként. Egy nagyon összetett sztorit kapunk, amely merít a középiskolai drámákból, a vígjátékokból és a krimikből is, mindezt pedig a jungiánus pszichológiával keveri. A szereplői a cselekmény során összebarátkoznak, miközben szembenéznek lényük legsötétebb részeivel, amelyet maguk előtt is letagadnának. Komoly témákkal zsonglőrködik, közben pedig olyan felemelő popzenék szólnak, hogy nem tudsz nem bólogatni rájuk.

A játék ugyanakkor türelmet is vár a játékostól, mielőtt feltárulna a maga teljességében – ha nem pörgetsz végig minden egyes beszélgetést és anime-jelenetet, akkor két óra is eltelik, mielőtt az első érdemi harccal találkoznál. Addig csak ülsz egy helyben, az ujjad már begörcsöl az Enter fölött, és hallgatod (vagy olvasod) a sok-sok párbeszédet. Hiteles szinkronmunka teszi teljessé a játékot, a japán és az angol hangok között találni is néhány nagyobb, a szakmában járatos nevet.

Amikor végre megkapod az irányítást, hirtelen olyan nyílt világ zúdul rád, amit nem sok helyen találni – amilyen tétlen voltál eddig, olyan gyorsan el tudsz veszni a rendelkezésedre álló tevékenységek között. Mindez össze van kötve egy időmenedzsment-rendszerrel is: míg sok cselekvés „ártalmatlan”, addig mások az adott napszak vagy nap végét jelentik. Az elvesztegetett lehetőségeket nem nyered vissza.

A dolgod nagyjából két részre oszlik: a való világban és a TV-n túliban is másféle feladatok és játékélmény vár. Inabában a főhőst fejlesztgetheted, miközben barátságokat kötsz a helyi tinikkel. Ezek az ismeretségek kiemelten fontosak: a harcokban használt personák erejét az úgynevezett Social Linkek, közösségi kapcsolatok határozzák meg. Minden ember, akit megismersz, a Nagy Árkánum tarottkártyáinak valamelyikét képviseli, és ha a kapcsolatotok fejlődik, az ezen szimbólumok alá tartozó personák is erősödnek.

A főhősnek öt tulajdonsága van (mint a megértés vagy a bátorság), amiket javíthatsz. Ezek révén diákmunkákra jelentkezhetsz (pénzt és további ismerősöket szerezve), mellékküldetéseket kaphatsz, vagy párbeszédopciók nyílnak meg előtted. A tudásodat az iskolában is pallérozhatod, időnként tanári keresztkérdésekre kell megfelelned – még ha rá is guglizol ezekre, néhány dolgot te magad is tanulhatsz.

A Persona 4 Golden egyik egyedi aspektusa, hogy a feladataid a naptárhoz vannak kötve, egy éved van arra, hogy a cselekmény végére érj – ez nagyjából százórányi tartalmat jelent. Az előtted álló hét időjárás-előrejelzését mindig láthatod, ezt tartsd szemmel, ugyanis a történet kulcsfontosságú eseményei esős napokon történnek, és határidőd is van rájuk. Ha nem mented meg idejében a rászorulókat, akkor vége a játéknak. Ilyenkor visszamehetsz egy hetet, hogy helyrehozd, amit az időd rossz beosztása miatt elszúrtál.

A megmentés a tévén túli dimenzióban történik. Itt kaptak helyet a dungeon crawler-elemek, ezekben fogsz harcolni. A sztori szerint minden elrabolt (és hamarosan meggyilkolt) személy ebben a világban köt ki, akit elemésztenek az árnyak és a saját sötét oldala, ha mi nem lépünk közbe. Tematikus labirintusokon kell átküzdenünk magunkat, amelyek tömve vannak furcsábbnál furcsább árnyéklényekkel.

Ha összeakadunk egy ilyennel, azonnal harci üzemmódba lépünk. A démonokkal szemben nem vagyunk egyedül, segítenek minket a barátaink, akik szintén rendelkeznek egy-egy personával. Mi magunk azonban többel is, amiket csata közben is váltogathatunk, és ez komoly fegyvertény. Minden persona és gonosz szellem másféle támadásokra képes, legyen az fizikai vagy elemi, és míg egyes típusokra érzékeny, másokkal szemben ellenálló vagy akár teljesen immúnis. Ellenfeleinket mindig szemügyre vehetjük harc közben, de fontos, hogy mindig a leghatékonyabb képességeinket használjuk, különben csak pazaroljuk az erőforrásainkat. A dungeonök többemeletesek, így botorság rögtön a földszinten ellőni az összes puskaporunk.

A harcok közben tapasztalati pontot és pénzt is szerzünk, néha egyéb, eladható vagy felhasználható holmikkal együtt. A tapasztalati pontokkal lépnek szintet a főhős és a personái, valamint a barátai is – a főhős fejlettsége adja meg, milyen erősségű personákat vagyunk képesek létrehozni. Míg a harc a dungeonökben zajlik, azokra sokféleképp felkészülhetünk.

Inabában vásárolhatunk fegyvereket és egyéb felszereléseket a kis kompániánk számára, de a Bársonyszoba nevű, terek között létező térben a personáinkkal is sáfárkodhatunk. Ezeket a szellemlényeket képesek vagyunk összekombinálni, hogy erősebb harcosokat kapjunk. Bár a dolog néha félresikerülhet, a végeredmény általában olyasmi lesz, ami ötvözi az alapját adó personák erősségét – ezt az is befolyásolja, épp milyen nap van és milyen minőségűek a barátságaink. Ismételten: nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot ápolj a barátaiddal, és minőségi időt tölts velük. A játékban, de a való életben is, csak mondom.

Ez a rengetegféle lehetőség elsőre tuti ijesztőnek hat, és maga a játék is rossz abban, hogy elmagyarázzon mindent, szóval néhány következményt a magad kárán fogsz megtapasztalni. Szerencsére naponta többször is menthetsz (automentés nincs!), így ha nagyon elrontanál valamit, és nem akarod vállalni a hatásait, akkor csak egy-egy napszakot kell visszalépned. A sok tennivaló azonban arról is gondoskodik, hogy magadénak érezhesd a történetet. Folyton csak harcolnál? Hajrá, a legtöbb dungeon többször is bejárható, bár a jutalmak nem lesznek akkorák, mint elsőre. Barátkozni szeretnél, diákkörökbe vagy plázázni járni? Számos ismeretséget ápolhatsz. Ha a harcot nem vesszük, egy egész komoly életszimulátor van előttünk. Az élmény egyik irányba sem húz el túlságosan, az Atlus szuperül egyensúlyoz a lehetőségek között, és végig többféle utat kínál a sikerhez.

A Persona 4 Golden legnagyobb varázsa talán mégis a sztori, amit összepakoltak hozzá, illetve a szereplők, amikkel feltöltötték. Minden karakter egyedi (még ha archetipikusak is), a történet olykor humoros és jópofa, máskor elgondolkodtató. Észre sem veszed, és beszippantott – mint a főszereplőket a tévé. Játék közben repülnek az órák, a szórakozásod pedig szinte minden kiszolgálja ebben az alkotásban. Nem gond, hogy a grafika nem épp 2020-as, nem gond, hogy a popzenék olykor repetitívek tudnak lenni, az összhatás szinte tökéletes. Amúgy ha csak a történet érdekelne, animét is gyártottak belőle – az eredetiből és a Golden-verzióból is –, de az élmény egy jelentős részéről lemondasz, ha csak azt nézed meg. Bár angoltudás szigorúan kötelező hozzá.

Ha szereted a gondosan felépített szerepjátékokat, akkor a Persona 4 Golden remek választás – nyilván, ez a 2008-as eredeti érdeme főleg, de ez nem von le semmit a PC-s változatéból sem. El lehet merülni benne, mert ha nyitott vagy rá, a történet és a karakterei kiváltják azt a kíváncsiságot belőled, ami a játék folytatására űz. Ha túlélted az első órákat (kínosan kevés dolgod van), és az nem szegte a kedved, egy darabig tuti elleszel vele.

A Persona 4 Golden PS Vitára és PC-re jelent meg.