A Mafia sorozatot már a kezdetektől a Grand Theft Autóval állították szembe, holott már az első rész sem volt igazán GTA 3 valódi kihívója. Az alvilági történetek hasonlósága ellenére a GTA inkább a nyitott világra és az abban zajló őrületre helyezte a hangsúlyt, míg a Mafia az összetett karaktereivel és jól megírt cselekményével keltette fel magára a figyelmet. Az évek során a trendeket követve aztán ez a sorozat is megpróbálta a harmadik résszel meglovagolni az open world játékok emelkedő népszerűségét, a pár éve megjelent remake azonban megmutatta, hogy a Mafia széria továbbra is a lineárisabb küldetés struktúrával tudja megszólítani a rajongóit.

 

Ez pedig nem csak a játékosoknak, de a fejlesztőknek és a kiadónak is kedvez. Az elmúlt években az egekbe szöktek a fejlesztési költségek, egy-egy játék elkészítésének ideje pedig akár 5-6 évbe is beletelhet, így nem csoda, hogy a részletesen megalkotott nyitott világot szívesen cserélik le a készítők lineárisabb vagy legalábbis kisebb játéktérre. Azért is fontos ezt kiemelni, mert a Mafia: The Old Country a sorozat korábbi felvonásaihoz képest egy határozottan kisebb - és vidéki jellege miatt - kevésbé zsúfolt térképen játszódik. Cserébe azonban a barátságos 50 eurós áron rakták fel a boltok polcaira, ami a kiadók jelenlegi árazási szokásait figyelembe véve meglepően kedves gesztus.

A Mafia: The Old Country Szicíliában, a képzeletbeli San Celeste környékén játszódik az 1900-as évek elején. A térkép a vidék sajátosságainak köszönhetően sokkal szellősebb: az előző epizódok nagyvárosai mellett San Celeste is inkább csak egy kisebb falunak tűnik. Habár méreteiben szerényebb, mint a korábban megszokott metropoliszok, részletgazdagságban határozottan túlmutat elődein a The Old Country. A fejlesztők egyre ügyesebben kezdik használni az Unreal Engine 5-öt, ez pedig itt is megmutatkozik. A Mediterrán vidék gyönyörűen elevenedik meg a szemeink előtt, a készítők pedig hihetetlen precizitással és aprólékossággal alkották újra ezt a miliőt. A szőlőültetvényekkel körülölelt Torrisi-villa különösen pompás, de a szűk, sikátorokkal teli, utazós Instragram-oldalak képeit megidéző város vagy gyümölcsösökkel teli dimbes-dombos vidék is festményszerű képeket tár majd elénk.

A küldetések helyszínei a legapróbb részletekig kidolgozottak és mutatósak, de az átvezetők alatt sem panaszkodhatunk majd: az arcmimika rendben van, a rendezés pedig filmszerű. A játék azonban furcsa kettősséget mutat, hiszen ha a küldetések során - vagy a később elérhető szabad kóborlás módban - letérünk a kijelölt és történet szempontjából fontos utakról, akkor már találkozhatunk pár igénytelen megoldással. Sőt, volt hogy egy félreeső épületbe belépve átestem egyszerűen a térkép alján, mivel nem volt kidolgozva a belső tér - bizonyára nem így képzelték el a fejlesztők az olasz alvilágba tett látogatásomat.

A Mafia szicíliai térképe nem egy igazi open world, hiába szórták tele pár gyűjtögethető hülyeséggel. Nem nagyon van felfedeznivaló a fontosabb helyszíneken kívül, a vidék pedig inkább tűnik csak egy szépen feldíszített alagútnak, semmint valódi lélegző világnak. Nincsenek például rendőrök, és a világ lakói is csak addig maradnak szerepben, amíg az előre megírt jelenetek során el nem haladunk mellettük. Ha valaki élő és valósághű szimulációra vágyik, az bizony ne The Old Countryban keresse.

És akkor mi az, amire itt számítani lehet? Természetesen egy jó történetre, hiszen ezek a Mafia játékok erősségei. Főhősünk a fiatal Enzo, aki gyermekkora óta kényszermunkás egy bányában, hogy ott édesapja adósságait törlessze. Innen egy kalandos és tragikus szökés után szabadul. hogy aztán pillanatok alatt a helyi alvilág egyik fejese, Don Torrisi kötelékében találja magát. A történet jól megírt párbeszédekkel, és remekül megrendezett átvezetőkkel szórakoztatja a játékost, és piszkosul élveztem az első felét. Sokaknak talán lassú és vontatott, a játékmenet szempontjából pedig unalmas módon indul be a sztori, később azonban azért felpörögnek az események.

A cselekmény második felétől azonban sajnos feltűnnek azok a hiányosságok, amik kissé a középszer felé terelik a The Old Country-t. Egyrészt rendkívül sablonos ez a szicíliai Mafia mese, tele olyan panelekkel, amiket a zsáner rajongói már álmukból felébresztve is felsorolnak. Romanticizált erőszak? Pipa. Hülyére vett, naiv főhős? Szintén pipa. Karakteres, de kontrollmániás főnök? Ő is itt van. Haverok, akik akik játsszák a menő maffiózót? Ők is megvannak. Ezek az elemek nem csak a hasonszőrű filmekben vagy sorozatokban tűntek már fel, hanem magában a Mafia sorozatban is. A legnagyobb probléma pedig ezzel az, hogy rendkívül kiszámíthatóvá válik tőle a cselekmény. Kilométerekről láttam a fordulatokat, amire persze mondhatjuk, hogy talán éppen ez volt cél, de mivel nem fogja össze az egészet egy narrátor, hogy valamiféle tanmesét faragjanak belőle - bár ezt az elemet is láttuk már jó párszor - kicsit ilyen streamingre belőtt, átlagos Netflix film hangulata lett a végére.

Fentebb írtam, hogy a játékmenet lassan, már-már unalmasan indul be, és hát senki se mondja, hogy nem szóltam: a lassú sétákra és semmittevő párbeszédre érzékeny játékosok kössék be a biztonsági öveket (vagy inkább igyanak egy kávét), mert bizony az első 2-3 óra elég kevés interakcióval operál. Nekem a Red Dead Redemption 2 leglassabb pillanatait idézte a felvezetés, ott azonban ugye ez egy közel 50-60 órás játékba van beleszuszakolva, valamint egy teljes értékű open worlddel meglocsolva tálalják. A The Old Country egyértelműen a leglineárisabb és leglassabb darabja a sorozatnak, amiben az akció- és lopakodós jelenetek egyfajta töltelékként funkcionálnak.

A tűzpárbajok látványosak és szórakoztatóak, de borzasztóan egyszerű fedezék-shooter alapokon nyugszanak. Minden előre scriptelt, és megrendezett, kerülésre, ne adj isten taktikázásra abszolút nincs lehetőség. A lopakodós szegmensekkel hasonló a probléma: ez nem egy sunyulásra kitalált játék, így az ilyenkor jól megszokott eszközhöz nyúltak a fejlesztők: kialakítottak egy folyosót, amin a megfelelő időben észrevétel nélkül átslisszanhatunk. Ettől eltérni nincs értelme, mert az ellenfelek csak az előre megadott úton működnek kiszámíthatóan. Van pár lopakodós szegmens, ahol az azonnali lebukás a játék végét jelenti: rettentő idegesítő volt, főleg hogy ez küldetésről küldetésre változik, így sosem tudhatjuk mikor kapunk game overt.

Ezeken felül kapunk a trailerekben jó előre beharangozott késpárbajokat is, melyek egyfajta boss fightokként funkcionálnak. Tudom, hogy ez egy tradicionális szicíliai szokás, de azért akadt pár nevetséges pillanat, amikor a főhősünk gránáttal, revolverrel és shotgunnal is felszerelkezve úgy dönt egy égő épületben, hogy ő most nekiesik késsel a rá támadó meláknak. Nagyobb probléma volt a buta, és más közelharccal operáló játékoktól eltérő gombkiosztás. Négyzettel parryzni? Ki a frász találta ez ki? És miért nem lehet megváltoztatni?

Az irányítás egyébként úton útfélen aláásta a szórakozást. Mert hiába problémáztam itt a játékmenet középszerűségén két bekezdésen át, azért a rossztól távol áll a megvalósítás. A gombkiosztás azonban belerondít itt-ott: a fegyverválasztás nagyon fura és eltér a mai sztenderdektől, de az is érdekes volt számomra, hogy a mára szinte teljesen eltűnt gombnyomogatós pillanatokat valahogy szükségesnek érezték a fejlesztők. Szerencsére kikapcsolható ez a funkció, de inkább egyfajta erőltetett interaktivitásnak tűnt, mint valódi játékelemnek, hogy az ellenfelek elkábításához nyomkodni kell egy gombot.

Visszaolvasva a remake-ről írt tesztemet, a Mafia: The Old Country rendkívül hasonló utat járt be a végigjátszás során: a kezdeti lelkesedés és hangulatbomba után, a játék második felében már a középszerben fogunk dagonyázni. A történet csodálatosan van tálalva és jó alapokkal indul, a közepétől azonban klisés és otrombán van lezárva. A játékmenet lassan adagolja az akciót és korrektül van összerakva, viszont nélkülöz bármilyen mélységet, amit egy modern címtől elvárhatnánk. Bizonyára, a Mafia: The Old Country egyfajta próbálkozás a kiadó részéről, hogy egy népszerű franchise-t visszafogottabb keretek közé szorítva, de hasonló minőségben, jól árasítva dobjon a piacra. Így azonban habár semmi bántót nem művel a játékossal a cím, az élmény minősége végül egy átlagos Netflix-film és a közepesen szórakoztató italozós falunap közé tehető.

A Mafia: The Old Country PC-re Xbox Series konzolokra, valamint PS5-re jelent meg. Mi az utóbbin teszteltük, az alapgépen.