Black

  • Írta: Ca$h
  • 2006. március 2.
Link másolása
Bevallom őszintén, bár a Criterion a - Burnout sorozat atyja - az egyik kedvenc brigádom, mégsem hallottam és tudtam semmit erről a játékról. A semmiből került elő, csak úgy berobbant a hatalmas pangásba itt a tél végefelé… hogy mekkora volt ez a pukkanás? Rögtön kiderül, lássuk azt a barna macit, vagy inkább feketét? ;)
Az első kérdése gondolom mindenkinek, hogy miért éppen Black? Szerencsére ez a történet elején rögtön ki is fog derülni, ami; mint látni fogjátok igencsak impozáns. Magas színvonalon, modern filmes technikákkal és igazi színészekkel leforgatott történetet fogtok látni, amiből kiderül, hogy a Black egy titkos szervezet. Pontosan olyan, mint amilyenben a jó öreg Sam Fisher dolgozik. Senki sem tud erről a brigádról, még maga a kormány sem igazán. Céljuk, a különböző terrorista cselekmények megelőzése, a világbiztonságot veszélyeztető csúnya gonosz eseményeknek a megakadályozása. A sikeres akciókhoz bármilyen eszközt felhasználhatnak, sokszor akár magát a kormányt is kijátszhatják. Ügynökeik rendkívül különleges kiképzésben vettek részt, tulajdonképpen nem is léteznek, olyanok, mint a szellemek, tetteiket is ennek megfelelően hajtják végre. Nem számíthatnak senkire csak magukra, legfeljebb csak a társaik támogatására. Történetünk egy börtönben zajlik, ahol tulajdonképpen egy visszaemlékezést fogunk végigjátszani. A hangulat eszméletlen, majd meglátjátok, már maga a menü is olyan erőteljes és magával ragadó, amit látni kell. Ha hagyjátok, hogy a gamma magától demózzon egy kicsit, akkor fogjátok csak igazán átérezni az egész feelinget, amit sugallni akartak nekünk a készítők. A fegyver szeretete, a fegyverek szépsége, hogy a gyilkos nem a fegyver, hanem maga az ember, akinek a kezében van, és mi különösen gyilkosak leszünk, ebben biztosak lehettek…
 


Ahogy elindul a játék pár dolgot rögtön észre fogunk venni. Először is, hogy az irányítást át kell egy kicsit állítanunk, hogy a jól megszokott Halós gombokkal nyomulhassunk. Utána hamarosan az is ki fog derülni, hogy nem tudunk ugrani, ami valahol logikusnak tűnik, mivel melyik kommandós filmben láttunk olyat, hogy a főhős idióta módjára ugrálgat. Ez rendben is van, de emiatt sokszor frusztrált helyzetben fogunk kerülni, sokszor szorultba is, arról nem is beszélve, hogy emiatt sokkal lineárisabb is lesz a sztori. Lévén még egy félméteres kerítést is meg kell majd kerülnünk. Eleinte zavaró lesz, de hamar meg lehet szokni. Az is fel fog tűnni, hogy a játékmenet félelmetesen élethűre sikeredett. Ha tárat cserélünk elhomályosul a kép, az ajtókat ki lehet lőni, amik amolyan klasszikus filmes módon ki is dőlnek, – egyik kedvenc mozdulatom  - minden golyónak nyoma van, különböző anyagokon más és más „sebeket" tudunk ejteni, az emberek AI-ja nagyon profi lett, bár ha nincsen fedezék sehol akkor nagyon ügyetlenek tudnak lenni szegénykék. A fegyverek elhúznak rendesen, nehéz velük igazán pontosan célozni. Maguk a fegyverek, mind egytől egyik létezőek, ami magában a grafikában is látszik, mert olyan élethűen meg vannak csinálva, mintha le lennének fényképezve, a tárcsere minden hihetetlenül meg vannak oldva. Már csak az hiányzott a játékból, hogy időnként beragadjanak, vagy besüljenek. Az első pályából még nem derül ki igazán, de a másodiknál már különösen feltűnő lesz, hogy mennyire hihetetlenül szép a játék. Komolyan mondom annyira szép, hogy akár még X360-on is lehetne. Nem tudom, de ezek a Criterionos kölkök igazán elindíthatnának valami XBoxos tanfolyamot, vagy valamit, hogy mindenki ilyen stuffokat készítsen, kedvenc fekete dobozunkra, mint ők.
 


A játék erőssége az élethűségében rejlik, annyira azért nem sikerült életszagúra mint mondjuk a Half Life2, de azért már közelít hozzá. Remekül ki lehet használni a helyzetből adódó eseményeket, mint a fedezékeket, a hordókat, vagy autókat, amik ugyebár ha megfelelően találjuk el őket igencsak nagyot tudnak pukkanni. Nem igazán tetszett az a dolog, hogy időnként kapni szoktunk segítőket, egyet, kettőt néha hármat, akik igaz, hogy meglepően jól harcolnak, aminek mi örülünk vala. DE! Itt jön a nagy DE, mert míg a CoD2-ben az volt a bajunk, hogy állandóan újratermelődnek a segítők – néha pont az orrunk előtt - és hogy eléggé buták is szegénykék, addig itt nincsen velük semmit gond, jól harcolnak meg minden, csak éppenséggel teljesen immortalok szegénykéim. Vagyis ha véletlenül mondjuk rájuk dobnának egy atombombát, akkor is csak megráznák magukat és csak annyit mondanának nekünk, hogy: „I'm hit! I'm hit… I need cover fire…" No igen, ez egy mínusz pont, de nem is nagyon lesz már több belőlük.  Nagyon baba, ahogy kész Arnold Svarcis filmet tudunk csinálni magunknak, amikor csak úgy kommandózunk előre és mindenkit szétgyakunk, meg szétrobbantunk, a telep szirénája meg csak visít, mindenki üvöltözik, a parancsnokok osszák az észt, a kiskatonák meg csak hullanak. El van találva ez a játék nagyon! Érdemes egy kicsit jobban körülnézni a pályákon, nem csak a legfőbb küldetéseket hajtsuk végre, hanem igyekezzünk minél többet teljesíteni. Például keressünk aktákat és diplomata táskákat, sosem feledkezzünk meg a széfek, laptopok és szekrények szétlövéséről. Ezen kívül minden pályán van egy nagy kék tekercs, egy „blueprint", ami a következő küldetés eligazítását szokta segíteni, és végül de nem utolsó sorban sose feledkezzünk meg a szinte minden pályán jól eldugott extra fegyverről sem, ami sokat segíthet a könnyebb és sikeresebb küldetések végrehajtásában.
 


Mindent egybevetve egy nagyon süti kis programmal lettünk megajándékozva így a semmiből, a téli pangós időszak végefelé. Remélem, hogy a Black egy hosszú és sikeres XBox-os évet nyitott most meg előttünk, és azt is remélem, hogy a nagytestvér (X360) egyenlőre még nem fog kivégezni minket. Úgyhogy: GOGOGOGOGOOOOOO!!!
6.
6.
PS4jacksony
Méltán az FPS ek királya itt a fegyvereknek súlyuk van
5.
5.
KhamÛl
A negatívumnál megemlített "Saját embereink halhatatlanok" dolog nagyon is igaz ami easy vagy normál fokozaton teljesen lényegtelen azonban komolyabb nehézségi szinteken már bizony jó hogy ott van az a két ember velünk! Valamint a másik dolog hogy pont akkor kapunk segítséget amikor semmi szükség nem lenne rá! Én pl az utolsó pályán (Spetriniv Gulag) nagyon is elvártam volna a segítséget.Talán az az eggyetlen rész a játékban amikor tényleg kellene egy kis segítség de nem kapunk! :)
Ezt leszámítva tényleg nagyon jó játék! :)
4.
4.
D4R3D
Ez szerintem a legszínvonalasabb FPS Playstation 2 konzolon, bár egyáltalán nem tökéletes, rengeteget csal a játék...
3.
3.
pisti968
Hello , én ps2-őn akasztottam ki a Black-et , bevallom : Régóta játszom lövöldözős játékokkal , de ez a játék még így is elég nehéz volt:D Feher Mario-nak kicsit igaza van , lehetne több fegyver.De eltekintve a fegyverhiánytól , még így is egy nagyon király játék.Szerintem érdemes megvenni ezt a játékot.Sok szerencsét hozzá ,, GOGOGOGOGOGOOOO"
2.
2.
Dentis 360
A Black az potenciális mestermű:D
1.
1.
Shagy
az egyik kedvencem xboxon :D nagyon fasza
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...