Kezdjük rögtön a körítéssel, ami maga mögött hagyta a korábbi részekre jellemző realisztikusabb ábrázolásmódot és helyette egy mostanság jóval felkapottabb, a 80-as és 90-es évek futurisztikus animéit megidéző látványorgiát kaptunk. Élénk színek, pörgős dallamok, neonfényben úszó cyberpunk városok és 300 km/h felett suhanó robosztus gépszörnyek, melyeknek volánjai mögött harsányabbnál-harsányabb, szófosásban szenvedő manga lányok és fiúk próbálják meghódítani a kacskaringós útszakaszokat. Aki tehát a klasszikus Screamer élményt keresi (ha egyáltalán létezik még ilyen) az csalódni fog, viszont hogyha el tudjuk engedni a nosztalgiával átitatott homályos emlékeinket, akkor egy meglepően kellemes kis árkád őrületben lehet majd részünk, ami sokkal mélyebb játékmenettel rendelkezik, mint azt elsőre gondolnánk.

Merthogy a Milestone csapata – akik az eredeti Screamert még Graffiti néven jegyezték – eszközölt pár olyan változtatást, aminek folyományaként a siker érdekében már nem elég pusztán tövig nyomnunk a gázpedált. Itt bizony gondolkodnunk, terveznünk és taktikáznunk kell, máskülönben esélyünk sem lesz a győzelemre, még akkor sem, ha a legkönnyebb nehézségi szinten igyekszünk boldogulni. Mindezt úgy érték el a fejlesztők, hogy egyrészt alapjaiban gondolták újra az irányítást, másrészt pedig bevezették az Echo rendszert. Ezutóbbi tulajdonképpen nem más, mint egy kétsávos energiamenedzsment, aminek a sync névre keresztelt bal oldali része az általunk bemutatott kunsztok függvényében töltődik, a betelt szakaszokat pedig boostra, valamint pajzsra költhetjük el. Ezek aktiválásakor azonban nemcsak az általuk kifejtett jótékony hatást élvezhetjük majd, hanem szépen-lassan a jobb oldalon helyet kapó entropy méterünket is növeljük, amit felhasználva támadni tudjuk a többieket.

Így van, hiába nincsenek power upok a játékban, az adok-kapok mindenképpen elkerülhetetlen lesz, viszont ennek a megoldásnak hála a szerencsefaktor helyét szinte teljes egészében átveszi a tudásalapú akciózás, ami számomra sokkal barátságosabb, mint mondjuk a véletlenszerűségben bízni. Összesen egyébként kétféle támadásra lesz majd lehetőségünk, az egyik a jóval rövidebb ideig tartó, ezáltal kevesebb sávba is kerülő strike, ami pár másodpercre kivonja a forgalomból a célba vett járműveket, míg a másik ennek a szöges ellentéte. Az overdrive névre keresztelt őrület ugyanis felemészti az egész sávunkat, cserébe viszont egy pajzzsal körbevett faltörő kossá változtat minket, amivel bárkin át tudunk gázolni, azonban mindezzel csak óvatosan, mert ha túltoljuk és falnak csapódunk, akkor mi magunk is parkolópályára kerülünk.

Ötletes rendszer, ami remekül működik a gyakorlatban, ugyanakkor a kezelését eleinte szokni kell, mivel ez a temérdek lehetőség a kontroller ravasza feletti két gombra lett besűrítve, ráadásul még az aktív váltás is idekerült. Utóbbitól nem kell megijedni, a lényeg, hogy a játékban helyet kapó autók automatikusan váltanak, viszont hogyha sikerül manuálisan eltalálnunk a tökéletes pillanatot, akkor egyrészt jobban gyorsulunk, másrészt növekszik a sync méterünk. Azonban nem ez az egyetlen olyan dolog, amivel meg kell majd barátkoznunk, hiszen ahogy fentebb már említettem, a készítők kicsit újragondolták az irányítást is, ami egy meglehetősen furcsa, kétkaros kanyarodásban érhető tetten. Ennek lényege, hogy a bal oldali stickkel az első kerekeket vezérelhetjük, ezáltal érve el finomabb irányváltásokat, míg a jobb oldalival a hátsókra lehetünk hatással, aminek eredményeképpen driftelhetünk.

Nem tagadom, elsőre elég nyakatekertnek tűnik a dolog, de némi szenvedés után azért hozzá lehet szokni (vannak bekapcsolható segédletek is), onnantól kezdve pedig kifejezetten élvezni fogjuk az ily módon bemutatott kunsztjainkat. Szerencsére a pályák széleihez érvén nem igazán büntet minket a rendszer, szóval bátran lehet füstölni a gumikat, legalábbis akkor, hogyha éppen nem overdriveban csapatjuk, mert ebben az esetben rögtön felrobbanunk. Egyébként itt említeném meg azt is, hogy korántsem mindegy, melyik karakterrel állunk majd rajtvonalhoz, mivel egytől-egyig rendelkeznek egy passzív bónusszal, amik sokszor alapjaiban változtathatják meg az aktuális versenyhez való hozzáállásunkat. Valaki a drift után kap több syncet, másnál kevesebb sávba kerül a támadás, de akad olyan is, aki a kiosztott KO-k függvényében extra pajzsra tesz szert. 

Ezen képességek hatásai már kisebb létszám esetében is kifejtik áldásos hatásukat, de az igazi káosz akkor szabadul el, amikor mind a 15 karakter a pályákra szabadul. Ráadásul az őrület tovább fokozható azáltal, ha kikapcsoljuk a 3 fős csapatok közötti dinamikát, aminek eredményeképpen egy elképesztően szórakoztató, mindenki-mindenki elleni harcot kapunk, amihez képest a Mario Kart csak egy szimpla kedd délután. Szerencsére bőven akad majd játékmód, ahol mindezt megtapasztalhatjuk, sőt, ezt az élményt akár meg is oszthatjuk másokkal a helyi négyfős, illetve az online 16 fős többjátékos lehetőségeknek hála, amiknél egyébként a gépi csalás gyakorisága is mérséklődik valamicskét. A legjobb az egészben pedig az, hogy akármelyik opcióra is szavazunk a menüben – a történetorientált Tournamenttől kezdve egészen a különféle kihívásokig – a megnyert futamok végén garantáltan kapunk valamilyen jutalmat (karakterek, pályák, autók, zenék, külső tuning elemek, művészeti képek), ami a mai, battle passek és napi, illetve heti küldetések világában kifejezetten kellemes meglepetés volt.

Akárcsak az, hogy bár a motorháztető alatt az Unreal Engine 5 duruzsol, az optimalizáció több, mint korrektre sikeredett. Magas beállítások mellett, bekapcsolt DLSS-sel az RTX 3060 TI-omnak még akkor sem kottyant meg a 60 fps, amikor éppen a legnagyobb kavalkád kellős közepén próbáltam valahogyan túlélni. A motor árnyoldalától tehát nem kell tartanunk, az előnyei pedig magukért beszélnek, a Screamer látványvilága ugyanis egészen lehengerlő. Mondjuk ebben nagyban közrejátszik az is, hogy a fejlesztők tökéletesen kapták el a fentebb már emlegetett futurisztikus anime életérzést, ami valósággal magába szippantja az erre fogékony játékosokat. Imádnivalóan pozőr, szinkronizált átvezetők, elképesztően menő kocsik és folyamatosan lüktető japán taktusok gondoskodnak arról, hogy egy pillanatra se akarjunk kiszállni a virtuális fenevadak volánjai mögül, még akkor sem, amikor a csalásra hajlamos gépi ellenfelek éppen sokadjára fagyasszák le arcunkról a mosolyt.

És ha már lefelé görbülő száj, akkor essék szó a Screamer talán legnagyobb hátrányáról is, az áráról. Merthogy hiába a stílusos megvalósítás, a szórakoztató játékmenet és a rengeteg lehetőség, még mindezek ellenére is kicsit soknak érződik az érte elkért 60 euró. Az árkád versenyjátékok ugyanis csak nagyon ritkán szoktak elmerészkedni a Forza Horizon és a Gran Turismo által uralt ártartományba, ami egyáltalán nem véletlen, amikor pedig egy-egy kiadó mégis bepróbálkozott vele, akkor annak rendszerint csúfos bukás lett a vége. Nem is kell messzire menni, elég, ha ránézünk a Milestone egyik másik projektjére, a Hot Wheels Unleashed 2-re, esetleg a kissé korábbi Blurre, vagy épp a Split/Second: Velocityre, amik szintén nem voltak rosszak, sőt, de a kezdeti árcédulájuk egészen konkrétan kinyírta őket és csak jóval később, jókora leárazásokat követően kapták meg a nekik járó elismerést. Félek, hogy a Screamernek is hasonló lesz a sorsa, annak ellenére, hogy ez is egy piszkosul élvezetes árkád gyöngyszem, de ez valószínűleg senkit sem fog érdekelni, mivel hamarosan érkezik a Forza Horizon 6, ami mindösszesen 10 euróval kerül majd többe, ráadásul még a Gamepassben is benne lesz. Kár érte, kiváló ügynök volt!

A Screamer március 26-tól érhető el PlayStationre, Xboxra és PC-re. Mi utóbbival száguldoztunk.