Már a konzolos megjelenésekor egyértelművé vált, hogy a Death Stranding 2: On the Beach nem pusztán egy mezei folytatás, hanem egy alaposan továbbgondolt, minden téren még ambiciózusabb projekt, mely majd minden szempontból megpróbált rálicitálni az első részre. Hideo Kojima ismét egy olyan világot épített, mely egyszerre melankolikus, nyugtalanító, ám a felszín alatt mégis reményteli; a pusztulásra ítélt világ és az emberi kapcsolatok, traumák még mélyebb boncolgatása kapja a főszerepet ezúttal is mind játékmeneti, mind narratív szinten is. Tesztünk főszereplőjének egyik legnagyobb erénye, hogy úgy volt képes újból visszarántani a játékost a saját világába, hogy rogyásig pakolták újdonságokkal, ám mégsem vesztette el az első részt abszolút meghatározó egyediségét. A játékmenet mindenkinek ismerős lesz, aki próbálta az első részt, ám közben jóval dinamikusabb, összetettebb, és változatosabb. Történeti síkon ismét rengeteg filmszerű átvezető vár majd ránk, tele emlékezetes karakterekkel és olyan jelenetekkel, melyek garantáltan az agyunkban fognak motoszkálni jó pár héttel a játék befejezése után is. Ahogyan 2019-ben, úgy ezúttal is fontos leszögezni, hogy monumentális és közel tökéletes alkotás ide vagy oda, a Death Stranding 2 sem szól mindenkinek, sok ráhangolódást és kitartást vár el a játékostól, ám cserébe ezúttal is egy különleges és páratlan élményt nyújt. És végre PC-n is!

Ráadásul egy olyan PC-s portot kaptunk, ami maximálisan a Sony portjainak csúcskategóriájába repíti a címet, szinte mindent megkapunk, amire csak szükségünk lehet. Számomra a legnagyobb durranás az ultraszéles monitorok támogatása volt, ami nyilván manapság már kezd alapvető elvárásnak számítani, ám két évtizednyi 16:9-es arány után, ha az első játék a Death Stranding 2 lesz, amit ultraszélesen fogsz játszani, valószínűleg neked is leesik majd az állad, olyan jól passzol az egész látványvilághoz, a kietlen tájakhoz, és a zord hangulathoz a „szélesvászon”. Emellett pedig nyilván kihasználhatjuk a monitorjainkban rejlő magasabb képfrissítési rátát is, hiszen a konzolos verzióval szemben nincs felső limit az fps terén.

Na igen, és ha már fps, akkor jöhet is a PC-s portoknál a legfontosabb kérdéskör; a teljesítmény. A játék gépigénye az előző részhez képest nyilván brutálisan megugrott – már amennyiben a maximális beállításokat célozzuk meg. Ennek nyilvánvaló oka, hogy grafikai fejlődés terén nagyot lépett előre a játék, a környezet minősége immár olykor tényleg fotó-realisztikusan hat, és még ki-be kapcsolható sugárkövetést is kaptunk. Mindent maxra tekerve egy RTX 4070 Super társaságában 1440p-ben 45-55 közt ugrált az fps, ami alapjáraton nem túl combos, ám a látvány tényleg lehengerlő, és szerencsére kaptunk mindenféle teljesítményjavító opciót is! DLSS, FSR és XESS felskálázás, hozzá mindhárom gyártó saját Frame Generation megoldása, melyekkel még a gyengébb vasakon is javítható a helyzet, az én esetemben Quality DLSS mellett 2x-es Frame Generation társaságában a játék átlagban 130-150 fps környékén hasított Very High beállításokon. Utóbbiakat egyébként nem igazán ajánlom, a textúrák és a tereptárgyak esetén bőven elegendő a High szint, ugyanis látványban minimális lesz az eltérés, viszont rengeteg gépen megszüntetik az apróbb beszaggatásokat, főleg, amikor nagyobb távolságokba célozgatunk a mesterlövész puskánkkal.

Az irányítást illetően minden gombot kedvünk szerint állítgathatunk, a DualSense kontrollerek Haptic Feedback funkciói is működnek, és a mozgásérzékelőket is bevethetjük a sikeresebb célzás érdekében. Ez nyilván egyéni preferencia, ám a dinamikusabb és pörgősebb harcrendszer, és a gyakoribb mesterlövészkedés miatt PC-n és billentyűzet-egér kombóval villantja meg igazán Sam a katonai képességeit, amit nyilván a fejlesztők is éreztek, ezért is jött az új, hibát abszolút nem tűrő To the Wilder nehézségi szint.

A To the Wilder szint valószínűleg a legtapasztaltabb játékosokat is képes lesz újrakezdésre kényszeríteni, ugyanis minden szempontból veszélyesebbé teszi a Sam előtt álló kihívásokat. És itt nem csak az olyan alapvető változásokra érdemes gondolni, mint az ellenfelek megnövekedett látótávolsága, az 50%-kal feltolt sebzése, a fejlesztett, AI alapú gondolkodása, vagy a minden eddiginél vadabb BT zónák, melyek elől már elsprintelni se tudunk, hanem magára az utazásra is. Tárgyaink gyorsabban degradálódnak, a környezeti kihívások sokkal intenzívebbek lesznek, és a staminánk is rendkívül gyorsan kifogy. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Nos, indulás előtt az eddigiekhez képest hosszú percekkel tovább kell terveznünk minden egyes utunkat. Ha úgy vágunk neki a vadonnak, hogy majd csak lesz valami, szinte biztos, hogy kudarcra leszünk ítélve, a siker egyetlen módja, ha tényleg minden lépésünket alaposan előre megtervezzük. Cserébe egyébként az egész élmény sokkal jutalmazóbb is, drasztikusan más érzés úgy játszani, hogy a legjelentéktelenebb kis küldetés is valós veszélyeket rejteget az önfeledt bóklászás helyett.

Összességében örömmel kijelenthetjük, hogy a Nixxes Software csapata remek munkát végzett, és mondhatni, egy tökéletes PC-s portot kaptunk a Death Stranding 2: On the Beach-hez. Persze a Death Stranding 2 továbbra sem lesz mindenkinek való, de soha nem is akart az lenni. Viszont aki hajlandó ráhangolódni Kojima különös agymenésére, az PC-n most a legjobb formájában élheti át ezt a furcsa, melankolikus kalandot. A kiváló portolás, a brutális grafika és a rendkívüli technikai rugalmasság együtt pedig pontosan megmagyarázza, hogy miért is robbant ekkorát a Steamen: egész egyszerűen ritka, hogy egy ennyire egyedi játék, ennyire jól legyen kivitelezve.

A Death Stranding 2: On the Beach PS5 mellett már PC-n is elérhető.