Üdvözöllek a Farever világában, ahol pontosan ezekre a kérdésekre kapjuk meg a választ! A Shiro Games alkotásában ugyanis amint kiválasztottuk a jelenleg elérhető négy darab kaszt (harcos, mágus, tolvaj, pap) közül a kedvencünket és megalkottuk álmaink karakterét, majdhogynem teljesen elengedik a kezünket. Ötletes és kifejezetten üdítő megoldás, bár őszintén szólva, az expozíciót bemutató sótlan képektől és szövegektől azért szívesen eltekintettem volna, de ez van, az élet nem kívánságműsor, a játék meg még early access.
Utóbbi egyébként az optimalizáció terén érződik ki igazán, aminek hála akármilyen beállítás mellett is szerettem volna futtatni a játékot, sehogy sem akart stabil lenni. Mindezt ráadásul úgy, hogy a grafika inkább stílusosnak, mintsem szépnek nevezhető, de reméljük a későbbiekben hamar javítják majd ezeket a frusztrációkat okozó beakadásokat. Különösképpen azért, mert a Farever aktív harcrendszert használ, vagyis nem elég pusztán csak kijelölni az ellenfelet, itt bizony ütni, vágni, hasítani kell és néha az sem árt, hogyha sikerül kitérnünk a bejövő csapások elől. Piszkosul élvezetesek tudnak lenni ezek az összecsapások, de nyilván csak akkor, ha minden összeáll, mert az előbb emlegetett szerveroldali gondok, illetve a folyamatos akadások könnyedén tönkrevághatják az egész élményt.
Mindezért pedig azért nagy kár, mert a Farever amúgy egy kifejezetten jópofa MMO, vagyis inkább MMO light, mivel egy-egy helyszínen sosem futunk majd össze pár tucatnál több játékossal. Borzasztóan szórakoztató, ahogy többedmagunkkal felfedezzük a környéket, kitisztítunk pár kazamatát, felnyitjuk a kihívásokhoz kötött kincsesládákat, vagy egyszerűen csak felugrálunk mindennek a legtetejére. Így van, a játékban fontos szerep jut a platformingnak, sajnos azonban a stabilitási hiányosságok ezt a szegmenst sem igazán kímélik. Velem például többször előfordult, hogy a zuhanásom tompítása érdekében elővett glidert nemes egyszerűséggel elrakta a karakterem, aminek következtében telibe fejeltem a respawnt jelentő anyaföldet, de az sem volt ritka, hogy a nagyobb szakadékok áthidalására szolgáló csáklyám mondta be az unalmast.
De ha ennyire félkésznek érződik a játék, akkor miért éri meg vele jelenlegi állapotában játszani? Hát, ez egy nehéz kérdés. A folyamatos akadások és szervergondok mögül ugyanis néha-néha kisejlenek a remek ötletek, csak sajnos mire meg tudnánk tapasztalni az azokban rejlő potenciált, leesik a képkockaszám, egekbe szökik a késleltetés, mi pedig csak imádkozni tudunk, hogy valahogyan túléljük az elkövetkezendő néhány másodpercet. A szórakoztató harcrendszerről korábban már említést tettem, de legalább ennyire élvezetes a karakterünk felépítése is. Alapjában véve a kasztunk aktív képességeit szintekhez kötve megkapjuk, ebben nincs semmi extra, viszont a később megszerezhető rúnákkal, a fegyverekhez tartozó egyedi trükkökkel, valamint a 10-es szinttől elérhető talentekkel kitárul a játék, hiszen ezekkel akár a feje tetejére is állíthatjuk az addigra már unalomig ismert karakterünk működését.
Szintén tetszett a tárgyalkotás lehetősége, aminek keretein belül szinte mindent elkészíthetünk magunknak, ugyanakkor kisebb probléma, hogy az eszköztárunk eléggé fapados és emiatt hosszú percek mennek veszendőbe csak azért, mert alig találjuk meg benne, amire éppen szükségünk lenne. Ugyancsak furcsa volt a minitérkép, valamint az iránytű teljes mellőzése, ami hiába szolgálja a beleélést, ha közben percenként nyitogatom a térképet, hogy megtaláljam a következő kihívás vagy küldetés helyszínét.
Azt hiszem, már ennyiből érezhető, hogy a Fareverre bizony ráfér még némi tatarozás, ugyanakkor a jóval szabadabb, felfedezésre épülő többjátékos élmény már most is remekül működik. Szerencsére a fejlesztők nem pihennek a babérjaikon és gőzerővel dolgoznak azon, hogy a kezdeti nehézségek – legfőképpen a stabilitási problémák – mihamarabb tovatűnjenek. Remélem, sikerül nekik gatyába rázni a játékot, mert bár garantáltan nem ez lesz a legújabb WoW killer, a potenciál ott lakozik benne ahhoz, hogy egy kifejezetten egyedi és ami még fontosabb, szórakoztató MMO váljék belőle.
A Farever május 6-án jelent meg PC-re, kizárólag korai hozzáférésben.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.