Necrophosis: Full Consciousness teszt (Xbox)

Egy évvel a PC-s debüt után végre konzolokra is megérkezett a Dragonis Games lovecrafti belső nézetes horror-kalandjátéka, a Necrophosis. A Scorn kisöccsének beillő alkotás ráadásul nem is akármilyen formában tette mindezt, a Full Consciousness címre keresztelt kiadás ugyanis a Forbidden Path DLC-vel felvértezve robogott be a Microsoft és a Sony gépeire egyaránt, csakhogy teljes legyen a rémálomszerű, kozmikus borzalmakkal és tömény nihilizmussal átitatott élmény. Ezek után már semmi panasz nem lehet a konzolportra, ugye? Tesztünkből kiderül!

De kezdjük szépen az elején, mivel az alapjátékról nem írtunk cikket, ezért röviden ismertetném, hogy miről is van szó. A groteszk, belsőnézetes kaland eonokkal a kozmosz pusztulása után veszi kezdetét egy haldokló, sivár, sivatagos világban, amit élőholtak népesítenek be és egyetlen céljuk, hogy végre átkeljenek a túlvilágra. Ebbe a világba lép be a játék főszereplője, maga a Tudat (a kiegben a Tudattalan), hogy egy rejtélyes hivatásnak eleget téve szabadjára engedjen valamit, vagy inkább valakit. Aztán ahogy halad előre a történet előkerülnek a lovecrafti mitológia Öreg Istenei és Nagy Öregjei is, Cthulhu nagyúrral az élen, míg a DLC-ben maga Yog-Sothoth is feltűnik. Közben pedig olyan témák kerülnek terítékre, mint az univerzum elkerülhetetlen halála vagy az idő homokja mely mindent felemészt és nem hagy hátra mást csak ürességet és kopár senkiföldjét. 

Ami a játékmenetet illeti, nos az nincs túlbonyolítva. A játék 6+1 félig open-ended kialakítású pályát ölel fel, amiken a játékos számos fejtörővel fog szembesülni. Ezeket tetszés szerinti sorrendben lehet megoldani a továbbjutás érdekében, közben pedig különféle információkhoz lehet jutni a játék világáról és a történetéről. Ami rögtön feltűnhet az az, hogy a Scornhoz képest jóval nagyobb a játéktér, egyáltalán nem olyan szűk, korlátolt a bejárható terület, mint az Ebb Software alkotásában. Emiatt a játékos nagyobb szabadságnak örvendhet, mivel nincs jelen az a fojtogató érzés mint a Scorn esetében.

Valamint a frusztráló harcjeleneteket is hanyagolták a készítők és a checkpoint rendszer is jóval barátságosabbra sikeredett a Scornénál, ami mindenképpen pozitívum. Továbbá helyt kapott egy inventory rendszer is, ahová elraktározhatjuk a begyűjtött tárgyakat és eszközöket, mint például érméket, belsőszerveket, csontokat stb., amik a puzzle-ök megfejtéséhez szükségesek. A begyűjtött tárgyakról egy pár soros információt is tudunk így szerezni, ami mélyebb betekintést nyújt a játék világába. Ezek alapján már sejthető, hogy a nagy tesóhoz hasonlóan ennek a játéknak is az atmoszférateremtés lesz az erőssége, semmint a gameplay. Ebben az aspektusban pedig élen jár a Necrophosis, ugyanis a hangulat az egyszerűen csillagos ötös. 

Pont, mint a Scorn, úgy a Dragonis játéka is egy erősen atmoszferikus mű, ami inkább tekinthető egyfajta művészeti alkotásnak, amely ötvözi az irodalmat, a festészetet és a zenét egy interaktív környezetben. Sőt, talán még jobban is, mivel az Ebb Software játékához képest rengeteg irodalmi utalással van megpakolva a Necrophosis, William Blake-től egészen H.P. Lovecraftig. Mindehhez társul a Scornhoz hasonlító H.R. Giger-Zdzisław Beksiński által inspirált látványvilág, ami felteszi az i-re a pontot és egy borzalmas, pokoli atmoszférát teremt. Mindenfelé emberi (?) és állati (?) csontokból készült gépek és hatalmas homokkő épület- és szobormaradványok hevernek, a játékteret alkotó sivatagban pedig torz, emberszerű élőholtak fetrengenek, vánszorognak vagy éppen imádkoznak a halálért. Néhány ilyen jelenet egyébként konkrét utalás Beksiński műveire, például a tábortűz körül ülő halottak vagy egy hatalmas, kozmikus köpenyszerű entitás, aki Lovecrafttól idéz.

Ugyanakkor sajnálatosan pont ez a dependencia az, ami végül aláássa a játék történetének egyediségét, mivel azt az érzetet kelti, mintha a Necrophosisnak nem lenne önálló identitása. A rengeteg utalás a New England-i író munkásságára (meg úgy en bloc a fél angolszász irodalomra) egy idő után úgy hat, mintha a készítőknek nem lett volna elég kreativitásuk saját történettel előrukkolni, így inkább meglehetősen posztmodern módon megpróbálták imitálni az angolszász irodalom meghatározó darabjait.

A probléma csak az, hogy ők nem Lovecraft, így ez a szinopszis egy gyengébb fanfictionnek érződik a Rhode Island-i fenegyerek műveihez képest, ami ráadásként még inkább zavaros is, semmint elgondolkodtató. A nagyon mély, filozofikusnak szánt monológok a halálról meg az elmúlásról és az örök körforgásról bár elsőre hatásosnak tűnnek, valójában inkább csak hatásvadásznak nevezhetők. Ezek a nagy ívűnek szánt, örök igazságokat firtató kinyilatkoztatások, amik a szereplők szájából elhangzanak jobban megfigyelve csupán üres lózungok és felszínes gondolatfoszlányok, amik elsőre bár jól hangzanak, másodjára viszont szembetűnik, hogy nincs semmi értelmük.

A legrosszabb azonban a technológiai része a játéknak, a konzolport ugyanis effektíve játszhatatlan lett. Az első pályán még minden rendben van, a másodikon viszont már megjelenik egy hatalmas bug, egész pontosan, hogy kontrollerrel nem működik a kurzor. Ez a főmenüben még nem okoz gondot, azonban van egy minijáték, amiben az egyik szerencsétlen élőhalottból kell kiszedni a testét belülről rágó férgeket (kb., mint az Operáció c. társasban). Na már most, ehhez a kurzort kellene használni, az viszont meg se mozdul a kontrolleres irányítás miatt, ez pedig igencsak megnehezíti a továbbjutást.

Szerencsére a Play Anywhere funkciónak köszönhetően az Xbox-os kiadás PC-n is játszható, így egy gyors platformváltást követően az egérrel már teljesíteni tudtam a kihívást. Azonban mivel egy konzolportról beszélünk nem túl szerencsés, ha a PC-s változatra kell támaszkodni, hiszen akkor már alapjáraton ez utóbbit vásárolta volna meg a játékos. Meg persze azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez a luxus csak a Microsoft konzolján érhető el, akkor mit szóljanak azok, akik PS5-re szerezték be a Necrophosist?

A teljes lehalást azonban a harmadik szint hozza el, szó szerint. Itt ugyanis a játék a Microsoft konzolján rendszerint kicrashel, ezzel idő előtt véget vetve az egyébként érdekes kalandnak. Hiába telepítettem újra, hiába töröltem a mentést és kezdtem a legelejéről, az ominózus szint konzolon mindig crashelést okozott emiatt pedig sosem értem a végére a Dragonis Games játékának. Öröm az ürömben, hogy legalább a Forbidden Path fejezetet külön be lehet tölteni, így a DLC nyújtotta kalandot volt szerencsém megtapasztalni, viszont ez továbbra sem javít a tényen, hogy a teljes élmény az effektíve nem létezik.

Végítéletként elmondható, hogy a Necrophosis: Full Consciousness bár roppant erőteljes atmoszférával operál, inkább érződik valamiféle művészeti-informatikus sulis projektként készült alkotásnak, semmint valódi videojátéknak. Viszont még ezzel sem volna semmi baj, ha nem volna ennyire instabil, legalábbis ami a konzolportot illeti, mert jelen formában sajnos szó szerint játszhatatlan, emiatt pedig értékelhetetlen is.

A Necrophosis: Full Consciousness május 28-án jelenik meg PC, Xbox Series X/S és PlayStation 5 platformokra. Mi az Xbox Series S változatot teszteltük.