A Gunboat God tipikusan az a játék, ami fölött könnyen el lehet siklani a nem túl előnyösen összevágott előzetese miatt, a montázsokban egy információkkal túlzsúfolt óriási vizuális katyvaszt tekinthetünk meg, ami elsőre engem is elbizonytalanított. A melbourne-i Janson RAD alkotása ezzel ellentétben egy mesterien összeállított shoot ’em up, ahol nemcsak az egyszerű grafikai megjelenítés, de az addiktív, pörgős játékmenet is kiemelkedőnek mondható a hasonló címek között – külön elismerésre méltó, hogy egy szóló projektről beszélhetünk. A játék egészen a végéig tartogat újabbnál újabb fegyvereket és kiegészítőket, de egy extra nehézséget is be lehet kapcsolni további jutalmakért, ami egy párhuzamos new game plusznak felel meg.
Az egyszerű arcade alapra fektetett játék egy kevéske sztorit is kapott, amiben a felhők felett magasodó citadellában kezdünk. Vagyis csak kezdenénk, ugyanis a civilizáció utolsó bástyájában nem tűrik a gyengeséget, az első pár másodperc után pedig már száműznek is minket az égi palotából. A száműzés alatt persze egy Taigetosz manővert kell elképzelni, mivel a csapóajtó alatt tátongó iszonytató mélységet csak egy csoda folytán lehetne túlélni. Úgy néz ki a szerencse ezen a téren ránk mosolyog, a biztos haláltól megment egy csónak, ami bizony egyéb meglepetéseket is tartogat a birtokbavétele után. A kompatibilitást ellenőrző szkennelést követően egy igényes tutorial következik, amiben előkerül egy löveg, majd a ladik jogos tulajdonosa ijeszt ránk alaposan.
A Yeti nevű krokodil elsőre félelmetes benyomást kelt, de az ijesztgetés után már nem is tűnik annyira rosszarcnak, kutatás céljából megtarthatjuk a löveges hajót, később pedig egészen baráti viszonyt alakítunk ki a vajszívű hüllővel – valahol a fia is csatlakozik idővel. Konzolon a kétkaros irányítással precízen lehet manőverezni az akadályok, tüskék, aknák és változatos ellenfelek rengetegében, ami eleinte egészen könnyű feladat, de a pályák és világok váltakozásával bizony a nehézségi szintet is feltekerik nekünk. Az erőszintet mutatja is néha a progi a küldetések megkezdése előtt, emiatt rá is térhetünk egy fontos dologra, a fejlesztésekre. Ez eleinte egészen egyszerű lesz, Yeti a pályák után szerzett különböző nyersanyagok egyikéből fel tudja tuningolni a hajó sebzését és szuper támadását, egy másikból pedig az adott fegyverek tulajdonságait lehet maxolni.
Ez később kiegészül a rangok után szerzett motyóval, valamint a kihívások teljesítéséért is jutalom jár, a Dread mód pedig szintén ad hasznos cuccokat. A pályák után fix mennyiségű nyersanyagot tehetünk csupán zsebre, szóval nincs lehetőség farmolgatni a könnyebb szinteket, ezt a részét okosan oldották meg a fejlesztők – emiatt lehet refundolni is adott fejlesztéseket. Az elszórtan megtalálható opcionális kihívásokat érdemes visszakövetni némi fejlődés után, az uránium rudakból beváltható képességek majdnem annyira hasznosak lehetnek utunk során, mint a folyamatosan gyarapodó tűzerőnk. A változatos fegyverek között mindig lesz olyan, ami kicsit fényesebben csillog az aktuális pályatípusoknál, de egy idő után a kedvenceket fogjuk folyamatosan járatni.
A megjelenítésnél kifejezetten tetszik az árnyjátékos megoldás, a színes és rétegesen mögénk helyezett háttér az adott világ környezetét mutatja be, ami ráadásul nem végig egy színnel és díszlettel operál. A játéktérben látható dolgokról nekem elsőre az egyik kedvenc arcade címem ugrik be, a kifejezetten egyszerű, de mégis zseniális Downwell szintén a fekete-fehér-vörös triót használta, amihez a Gunboat Godhoz hasonló élvezetes játékmenetet párosítottak. Jelen alanyunknál a vízfelszínnél van a választóvonal, ez alatt a hullámzó és saját életet élő folyadék feketével jelenik meg, ahogy a felette kimagasló akadályok és a karakterünk is ezt a színt vetik be. A víz alá kerülő tárgyak, sziklák, élőlények és egyebek fehérrel emeltetnek ki, emiatt soha nem lesz kavarodás ilyen tekintetben sem.
A vörös színt a lövésre, effektekre és hasonlókra tartogatták, ezeken kívül pedig talán a gyűjtögetős pályákon láthatunk más színt a felvenni valóknál. A pályák jelentős részében az ellenfelek megsemmisítése lesz a célunk, amit változatos formában többféle módon kérnek, de kell védenünk néha a szerelő krokit, versenyezhetünk mentorunkkal, levadászhatunk neki fontos alkatrészeket, vagy a célig dekázhatunk egy kiszemelt emberkét. A fejlesztéseknél abszurd méretű komponensek kerülnek elő a parányi lélekvesztőből, amin látványosan ügyködik Yeti szikrák és egyéb effektek kíséretében, ez sokat hozzáad az élményhez, a csavarkulcs és hegesztő pedig a felberrenő hangok miatt is felemelő pontja lesz a kalandozásunknak.
A világok eltérő hosszt kaptak és mindegyikben a témához és leíráshoz kapcsolódó ellenfelek jelennek meg, eléggé beszédes módon a természetben tanyázó vadak után a lepusztult és elsüllyedt város, majd a veszélyes mocsár és a toxikus, radioaktív anyagoktól élhetetlenné vált terület választ el minket a végső kihívástól, a bosszútól. Minden világ végén főellenséget kapunk az arcunkba, amik küllemben és viselkedésben is eltérnek egymástól, ráadásul több fázisos összecsapásokkal számolhatunk náluk. Ezek élvezetesek és izgalmasak, az aktuális fejlettségi szintünkhöz mérten pedig az első találkozás némelyiküknél okozhat kellemetlen meglepetéseket. Maxra húzott hajóval, képességekkel és fegyverekkel persze egészen más lesz a téma, a visszalátogatásoknál jelentősen fordul a kocka.
A zenék kellemes retró érzést adnak, de őszintén szólva a fegyverek sűrű durrogtatása mellett csak a nyugisabb küldetéseknél érvényesülnek, amit hallottam, az viszont tetszett. A játékban van co-op lehetőség is, amire második nekiülésnél néztünk rá, de nem azt kaptuk, amire számítottunk. A dupla hajós felállás helyett egy lövést és mozgást felosztó, együttműködős kamu kooperatív móddal találtuk szembe magunkat, ezért pár pálya letolása után hagytuk is az egészet – azért belerázódva élvezetes így is. Az egyszemélyes részleggel nagyon jól szórakoztam, a fejlesztgetésen és a kihívásokon kívül a fokozatosan becsatlakozó új ellenségek is tették a dolgukat, de a tengeralattjáró, léghajó és „szellemhajó” moddolások is mindig új távlatokat nyitottak meg.
A kombómércénk a sikeres találatokkal a sebességet és a mozgékonyságot is növeli, így a piciny hajó hatalmas ugrásokat és merüléseket tud bemutatni, ami a veszedelem elkerülése mellett az akadályok leküzdését is megkönnyíti. A bejárható terület sokszor szűkösre van szabva bójákkal, ezek mögé csak pár pillanat erejéig érdemes kificcenni, de más esetekben egészen nagy a mozgástér. Az ellenfelek egy része a humanoid Mad Max szökevényekkel az élükön nem bírják a vizet, így őket könnyebben lehet a hullámsírba segíteni, de bizonyos dögök kifejezetten a mélyben élnek, mások pedig mindkét terepen ádázul üldözhetnek – a kezek és cápák például csak a vízfelszínen járőröznek. Az alap lövegen kívül többek között válthatunk majd shotira, railgunra, gránátvetőre és csóvával operáló fegyverre, de a közelharchoz egy kis kardot is bevethetünk, ami baromi erős a megfelelő helyzetekben és kezekben.
Összességében egy profi 2D-s lövöldét kaptunk a Janson RAD csapatától – ez Thomas Janson személyét takarja –, ami az egyszerű vizuális ábrázolás mellett egy addiktív és élvezetes arcade mókát kínál korrekt játékidővel, ráadásul még ott van a Dread mód is. A csak ott használható képességek és a rendesen benehezített pályák extra jutalmakkal kecsegtetnek, amihez még egy plusz színvilágot is terveztek – legalábbis a háttérnek és a menünek. A poénos dialógusok, a részletes térképek és az egyéb apróságok sokat dobnak az értékelésen, több ízben érződik, mennyire gondosan figyeltek a fejlesztés egyes szakaszainál. A főszereplőnk ahogy mutogatással jelzi hajójának a célpontokat szintén zseniális, bár ezt az intenzív harcok során már kevésbé tudjuk megfigyelni. A műfaj kedvelőinek kötelező darab, de az egyszerű és élvezetes játékmenet miatt bárki kézbe veheti – és még az árazása is baráti.
A Gunboat God PC-n jelent meg, amit PlayStation 5 és Xbox Series X/S platformok követtek, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.