Mondjuk üröm az örömben, hogy utóbbinak bizony így is meglesz a böjtje, ami leginkább az akció-szerepjáték korai hozzáféréses mivoltából fakad. Ugyanakkor a mindösszesen 13 főből álló Paraglacial csapatának az a hatalmas szerencséje, hogy a legnyilvánvalóbb hiányosságok szinte kivétel nélkül a szegényes tartalomban érhetőek tetten, amit könnyedén orvosolhatnak majd a tervek szerint másfél év múlva esedékes hivatalos megjelenésig. A végső cél egyébként egy nagyjából 15 órás, lineárisabb dark fantasy kaland, ami üde színfolt lehet az olyan, manapság divatos nyílt világú időzabáló monstrumok mellett, amik inkább a mennyiségre, mintsem a minőségre helyezik a fő hangsúlyt. Nos, a Fatekeeper nem ilyen lesz, legalábbis reméljük, mert egyelőre csupán egy igen kis szeletébe nyerhettünk betekintést, amit viszont ebben a néhány órában láttunk, az mindenképpen bizakodásra adhat okot.
Kezdjük rögtön a megvalósítással, hiszen ez lesz az első olyan dolog, ami valósággal letaglózza az embert, ugyanis nincs mit szépíteni, a Fatekeeper lehengerlően jól néz ki. Legyen szó akár düledező várromokról, napsütéses erdőségekről, esetleg sziklákba vájt sötét kazamatákról, az aprólékosan kidolgozott, részletgazdag környezet minduntalan elvarázsolja az embert, még annak ellenére is, hogy a bejárható szakaszok amúgy meglehetősen lineárisak. Mindez azonban egyáltalán nem zavaró, mivel egyrészt a pályák felépítése szinte tökéletes, másrészt pedig az egymást követő álleejtős pillanatok miatt felocsudni sem lesz időnk. Az Unreal Engine 5 tehát teszi a dolgát, a legszebb az egészben viszont az, hogy a fejlesztők nem elégedtek meg pusztán a látószerveink kényeztetésével, hanem mindeközben még az idegeinket is kímélni szerették volna, aminek eredményeképpen egy kifejezetten baráti optimalizációt kaptunk.
Utóbbi azért is hatalmas szó, mert az időnként szinte fotórealisztikus minőséget produkáló látványorgián túlmenően a ragdoll fizika terén sem spóroltak semmin, aminek hála minden egyes tereptárgy és ellenfél úgy esik, csetlik, botlik és csonkolódik, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Ennek folyományaként pillanatok alatt bárhol csodálatos káoszt tudunk teremteni, hiszen elég néhány jól irányzott kardcsapás, rúgás, valamint pár célba talált varázslat, vagy hordó és máris elszabadul a pokol. Szakadó testrészek, literszám kiömlő vér, illetve a feng shuit teljesen nélkülöző, alapjaiban újragondolt épületbelsők kísérnek tehát majd végig minket a kalandunk során. Ami viszont ezt az egészet valóban a piedesztálra emeli, az nem a csörtéink végeztével elénk táruló, belsőségekben gazdag tetthelyszínek lesznek, hanem az odáig vezető út.
A fizika alapú harcrendszer ugyanis nemcsak a különféle tereptárgyakra és élettelen testekre fejti ki jótékony hatását, hanem minden másra is, emiatt pedig egy olyan lomha, mégis elképesztően élvezetes játékmenetet kapunk, ahol az összes ütésnek, rúgásnak és elsütött tűzlabdának súlya van. Bár a folyamatosan apadó staminánk valamennyire igyekszik kordában tartani minket (nem kell megijedni, a játék egy pillanatra sem megy el soulslike irányba), ha ügyesen sáfárkodunk az általunk megálmodott build lehetőségeivel, akkor még így is könnyedén megállíthatatlan gyilkológépekké válhatunk. Mindebben hatalmas segítségünkre lesz a meglehetősen szerteágazó fejlődési rendszer, illetve a megszerezhető felszerelések nyújtotta bónuszok, amikkel felvértezve egészen eltérő karaktereket is létrehozhatunk. Szerencsére az alkotásaink egytől-egyig életképesek lesznek, szóval legyen szó akár egy kétkezes pallossal daraboló tankról, tőrökkel felszerelt tolvajról, esetleg a mágiát előnybe részesítő varázslóról, az ellenfeleink sosem érezhetik magukat biztonságban.
Akármelyik mellett is tegyük tehát le a voksunkat, csalódni nem igazán fogunk, hiszen mindegyikkel élvezetes a haddelhadd, ha pedig mégsem tetszene az általunk preferált sebzésosztás, akkor bármikor válthatunk közöttük. Korai hozzáférés ide, kevés tartalom oda, már most rengeteg variációs lehetőséget kapunk ezen a téren, melyek száma a hivatalos megjelenéshez közeledvén valószínűleg csak növekedni fog, szóval én már most kíváncsian várom, hogy miféle egzotikus gyilkolószerzeteket hozhatunk létre a teljes verzióban. Ott, ahol vélhetően a történet is jobban kibontakozhat majd, mert jelenleg azon túl, hogy mi egy vérszomjas druida bőrébe bújva és egy beszélő patkánnyal kiegészülve osztjuk a súlyos testi sértést, nem igazán tudunk meg többet.
A Fatekeeper tehát már most, korai hozzáférésben is egy elképesztően ígéretes, lenyűgözően látványos és piszkosul élvezetes próbálkozás, ami remekül idézi meg a Dark Messiah of Might & Magic által még 2006-ban lefektetett dark fantasy miliőjű akció-szerepjáték alapjait. Csak remélhetjük, hogy a fejlesztők hasonló színvonal mentén bővítgetik a produktumukat, mert amennyiben így lesz, akkor pár éven belül egy olyan játékkal gazdagodhat ez a meglehetősen alulreprezentált műfaj, amit bátran odatehetünk majd az Arkane Studios klasszikusa mellé. Csak győzzük kivárni!
A Fatekeeper június 2-tól érhető el korai hozzáférésben, kizárólag a Steamen keresztül.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.