A verekedős játékok igencsak tág univerzumában a Dead or Alive sorozat mindig is egyedi helyet foglalt el. A Team Ninja produktuma ugyanis sosem próbált a Street Fighter vagy a Tekken nyomdokaiba lépni, helyette saját identitást épített ki a Ninja Gaiden univerzumával vegyítve, a villámgyors harcrendszerével és a híres háromszög-alapú támadás-dobás-kontra mechanikájával. A Dead or Alive 6 aktuális generációs kiadása a Last Round alcímmel ezt a jól bevált örökséget hozza vissza. Csakhogy a hatodik epizód, ahogy az a 2019-es tesztünkből is kiderült, korántsem volt tökéletes.
A grafika terén már 7 évvel ezelőtt is kissé elavult volt a játék, és ez néhol még az alaposan felújított, felskálázott verzióban is kiütközik. A karaktermodellek és az animációk (együtt bizonyos „jiggle”-fizikával, sérülésekkel, ruhamozgásokkal) még mindig egészen szépek és látványosak, csakhogy több helyszínen és háttérelemen látszódik a technológiai korlátok csúfos jelenléte. A vizuális vérfrissítés tehát egyáltalán nem egyenletes minőségű, időnként feltűnnek elnagyoltabb textúrák is. Ráadásul a sztori módban pontosan ugyanolyan felbontásban maradtak meg az átvezető videók, mint ahogy régen voltak, így elég furán néz ki a váltás ezek között és a konkrét gameplay között.
Na és ha már a sztori mód szóba került: nyilván ezt nem érintették a változások, de az újoncoknak üdítő lehet, hogy egyáltalán rendelkezik ilyennel a játék. A sorozat rajongói már az eredeti megjelenéskor is örülhettek a karakterek közötti kapcsolatok és események kibontásának, viszont a történetvezetés már akkor is kissé laza és széteső volt sokszor. Ráadásul hozzá kell tenni, hogy rendkívül rövid a történet, és egyáltalán nincs túlbonyolítva; egyes szereplők pedig elképesztően bután viselkednek, és ez gyakran hat elég nevetségesnek. No de szerencsére rendesen kárpótolnak minket azok a karakterek, akik... nos, dögösek és vagányok!
A harcok viszont tényleg baromi gyorsak, dinamikusak, jól néznek ki. A rendszer könnyen tanulható, viszont épp elég komplex is ahhoz, hogy a tapasztaltabbak is élvezhessék. Na meg a mindenféle irányban mozgó harcosok mindenféle állleejtő kombóra és speciális ütésre/rúgásra képesek. Csak győzzük szuflával, hiszen nemcsak mi leszünk állati erősek és villámgyorsak, hanem a gép által (vagy más játékos által) irányított hősök is! Cserébe, ha jól megtanuljuk a védekezést, simán borsot törhetünk az orrukra.
Szerencsére a rövidke sztori mód mellett több egyéb opciónk van arra, hogy szétverjük az ellenfeleinket. Ott van például a DOA Quest, amiben különféle feladatokat teljesíthetünk a kékhajú NiCO tudóslánynak, egyúttal pedig kipróbálhatjuk az összes harcost. Az Arcade Mode ezzel szemben a legtöbb klasszikus verekedős játékhoz hasonlóan működik; kiválasztunk egy számunkra kedves karaktert, majd vele mehetünk végig az ellenfeleken.
Aztán játszható még a Time Attack is, amiben az ellenfeleket minél rövidebb idő alatt kell legyőznünk; illetve ott van a Survival, ahol a folyamatos küzdelem egyre több ellenféllel, korlátozott életerő-visszatöltéssel zajlik. Ezeken túl az otthoni, lokális co-op módban is használható Versus Mode-ot is választhatjuk egy-egy alkalmi meccsre. Minden másra természetesen beléphetünk az online mérkőzések világába is, csak ott sajnos arra érdemes számítani, hogy nem lesznek tömegek.
A Last Round kiadás egyértelmű és legnagyobb előnye a tartalom mennyisége. A széles karakterválaszték, a rengeteg kosztüm és az összegyűjtött kiegészítők miatt tényleg egy komplett csomagot kapunk. Csakhogy ennek is van egy elég sajnálatos szépséghibája: mégpedig az, hogy nem minden öltözet elérhető automatikusan. Noha több alternatív öltözék feloldható pusztán játékkal és a megszerzett Player Pointok elköltésével, a ruhatár maradék része fizetős DLC-k mögött található. Vagyis még a Last Round kiadás sem nyújtja azt az érzést, hogy ténylegesen minden a rendelkezésünkre áll. Egyedül az enyhítheti csalódottságunkat, hogy az ára végre nyomott, nem úgy, mint az eredeti megjelenéskor.
A Dead or Alive 6: Last Round csomagja 2026. június 25-én jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.






Lobognak a nagy csöcsök, száll a p.na szőr!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.