Valószínűleg nagyon kevesen tudják – még a fanok között is –, hogy a Sword Art Online eredetileg egy light novel sorozatként indult Japánban, Kawahara Reki tollából és abec művésznéven alkotó illusztrátor rajzaival, és webregényként publikálták 2002 és 2008 között. Aztán ezt annyira felkapták, hogy fizikai kiadásban is megjelent, majd tíz évvel az indulás után, 2012-ben elstartolt az animeváltozat is. Ez 2020-ig egészen négy évadot is megélt, bár abban nagyjából mindenki egyetért, hogy az első évad volt az etalon.

A Sword Art Online akkora mánia volt annak idején, hogy lényegében az egész „isekai” zsánert felemelte az animekultúrában, és azóta folyamatosan, minden évben egy rakás „másik világba átkerülős” történet jelenik meg. Nyilvánvalóan ennek is megvannak a maga haterei, de a rajongói bázis is töretlen, és bár régóta nem volt új SAO – innentől ezt a rövidítést fogom használni – light novel vagy anime – ez utóbbi viszont készülőben van, és az Echoes of Aincrad ultimate kiadásához is megjelent egy egészestés film –, a videójátékos adaptációk egész sorával igyekeznek kielégíteni a fandomot.

Csakhogy igazán jó játék még nem készült ebben a franchise-ban, pedig az online MMO-szerű kezdeményezésen át a shooterekig (mivel sci-fi évadja is volt az animének) mindent kipróbált a Bandai Namco. Aztán amikor bejelentették az Echoes of Aincradot, sokaknak felcsillant a szeme, mert a trailerek és infók alapján ez aztán tényleg az első évad hangulatát és világát tükrözte egyből, és hamar lehetett azt is tudni, hogy ezúttal egy teljesen egyedi karaktert alkothatunk majd, hogy vele fedezhessük fel az égben lebegő, sokszintes Aincradot. Aztán megjelent egy ingyenes, igazán hosszú demóverzió a prológusból – amit mindenképp ajánlok kipróbálásra az esetleges vásárlás előtt –, és mindenki belekóstolhatott az eredménybe.

A prológus egyébként gyönyörűen bemutatja, hogy mire számíthatunk a játék nagy részében, viszont mégis elképesztően lassan és vontatottan vezet be minket a történetbe és a világba egyaránt. Nos, ebből már sejthetitek, hogy az egész, teljes játék is eléggé lassan csordogáló és elnyújtott. De ne rohanjunk ennyire előre! A prológusban azzal is szembesülünk, hogy nincs az a részletes karakteralkotás, amit beígértek, hanem egy előre legyártott főhőssel kezdhetünk bele a dungeonözésbe. Ez bizonyára sokakat meg fog akasztani, vagy akár bosszantani is. Viszont veterán SAO-fanként eszünkbe juthat, hogy az eredeti sztoriban mi történik a fiktív VR-MMO játék bétatesztje végén, és akkor a fejünkhöz is kaphatunk.

Anélkül, hogy a teljesen SAO-szüzeknek elspoilerezném a történetet, annyit leszögezhetek, hogy a prológus után a saját, részletesen megalkotott karakterünkkel csatangolhatunk és harcolhatunk tovább. Abból pedig lesz bőven! Mármint a csatangolásból is, hiszen Aincrad világa döbbenetesen óriási, amit kénytelenek leszünk eleinte végiggyalogolni, közben legyakva az elénk kerülő lényeket. Egyébként a játék nem open world, inkább semi-open, mert a szintek különböző, hatalmas területekre vannak felosztva. Ezekben itt-ott elszórtak a fejlesztők pihenési pontokat, amik egyrészt feloldják a térképet, másrészt mentési pontként és fast travel pontként is szolgálnak a küldetések előtt. – De ez nagyon fontos részlet! A küldetés közben végig gyalogolni kell, nincs ide-oda teleportálás! Viszont, ha meguntuk a mókát, és kilépünk, a következő játéknál kiválaszthatjuk, hogy melyik pihenési ponttól folytatjuk a küldetést.

Furcsa vagy sem, mivel az Echoes of Aincrad és maga a SAO egy kitalált virtuális világban létrehozott MMORPG-ről szól, annak számos negatívuma is megjelenik itt. Vagyis például a grindolás. Ahhoz, hogy a karakterünk (és a hozzácsapható társa) fejlődjön, és könnyen teljesítse a következő küldetését, töméntelen mennyiségű szörnyeteget kell ledarálnia. Ebben szerencsére jól jön az, hogy maga a harc baromi fluid, pörgős és vagány, ráadásul a társunk képességeivel összedolgozva igazán látványos megoldásaink lesznek egy-egy dög kivégzésére. Viszont sajnos el van túlozva, és egyszerűen túl soknak érződhet. Ráadásul sokszor ismétlődik ugyanaz a boss, és hiába jár érte busás jutalom, tizedszerre már lehet, hogy a szemünket forgatjuk ugyanarra a benga állat vaddisznóra.

A történet annak ellenére, hogy lassan indul be, egészen kellemes; a társaink érdekes karakterek saját kis történeteikkel a való életből – amiket néha pont úgy kotyognak ki, mint régi jó MMO-s haverjaink Wowozás közben a chatablakban –, viszont a főhősünk elég béna figura. Azzal önmagában semmi baj nem lenne, hogy nem beszél hangosan (egy csomó szerepjáték így működik), de ez a szerencsétlen többnyire csak olyan dialógusopciók közül választhat, hogy „bólint” vagy „megrázza a fejét”.

Talán a játék legfőbb erőssége a hangulata és az audiovizuális tálalása. Ezek nem mellesleg abszolút össze is függenek. A zene nem bombasztikus, de igazán kellemes hangzású, a városok és a tájak – de főleg előbbiek – pedig gyönyörűen meg lettek alkotva. A karakterek animációja is részletes és látványos, de nyilván animés stílusban, viszont a környezet realisztikusabb ábrázolást kapott, nagyon szép effektekkel. Éppen ezért furcsa kissé, hogy a hatalmas, semi-open world területek idővel mégis üresnek tudnak hatni. Ez valószínűleg azért is lehet így, mert az NPC-k csak a városokban császkálnak.

PlayStation 5-ön játszva természetesen itt is van teljesítmény és minőség mód is, amiből én a magasabb felbontású textúrák miatt az utóbbit választottam. Érdekes, de nem konstans 30 fps-sel futott a játék, hanem összevissza ugrándozó 30-50-nel. Vagy legalábbis én abszolút így érzékeltem, és ez szerintem rosszabb megoldás, mint egy szépen lefixált szint.

Talán a tesztem alatt megfogalmazódhatott az olvasóban, hogy „akkor ez bizony nem egy jó játék”, de ezt most szeretném megcáfolni. Az Echoes of Aincrad egy élvezhető, kellemes szerepjáték, ami sok mindenben irtó részletes, és nem mellesleg tökéletesen átadja a SAO univerzumának hangulatát; jobban, mint eddig bármelyik adaptáció. SAO-rajongóként egy egész pontszámmal magasabbat szeretnék neki adni, de muszáj úgy néznem rá, mint bármely más játékra. Szóval bizony kénytelen vagyok kiemelni, mennyire grindolós, mennyire egyhangú és vontatott tud lenni helyenként, miközben várjuk, hogy az egyébként jó sztori haladjon a karakterekkel. Nos, ennek fényében érdemes nekivágni!

Az Echoes of Aincrad 2026. július 9-én jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.