Szóval a világhírű kém képernyős kalandjai igencsak hányattatott sorsúak, amin azért némileg tudott kozmetikázni az IO Interactive égisze alatt nemrégiben megjelent 007 First Light, a vaskalapos rajongókat ugyanakkor nem nyűgözte le maradéktalanul az alaposan megfiatalított, pelyhedző szakállú ügynöktitán. Természetesen a „régen minden jobb volt” hozzáállás nem nagyon vezet semmi jóra, viszont, ha ez a mantra a GoldenEye 007 kapcsán kerül elő, akkor már teljesen más a Bond leányzó fekvése. A Rare klasszikusa ugyanis egy olyan megkerülhetetlen mérföldkő, ami nemcsak Ian Fleming karakterének állított örökérvényű emléket, hanem alapjaiban reformálta meg a konzolos többjátékos élményt.

A játék hatásai tehát megkérdőjelezhetetlenek, ráadásul mind a mai napig érezzük azokat, ezért aztán korántsem egyszerű feladat rekreálni mindazt, ami 1997-ben valósággal felrobbantotta a virtuális harcmezőket. Nem is próbálták meg sokan, Replicant D6-ot viszont ez egyáltalán nem érdekelte és egyedül, valamint a jogok nélkül ugyan, de nekilátott egy olyan szellemi örökös lefejlesztésének, ami a lehető legpontosabban adja vissza a nagy előd nosztalgikus pillanatait. Bár az előzetes látnivalók és információmorzsák biztatóak voltak, kicsit félelemre adott okot, hogy a várható megjelenés évről-évre tolódott és végül csak idén lett végérvényesen kőbe vésve. Ez nagy általánosságban sosem túl jó ómen, az Agent 64: Spies Never Die azonban teljesen szembement a negatív beidegződésekkel és fittyet hányva rájuk elhozta nekünk azt a hamisítatlan életérzést, amit utoljára majdnem 30 évvel ezelőtt, egy Nintendo 64-es társaságában élhettünk át.

Már akik átélték ugyebár, mert bizony nem mindenki tapasztalhatta meg a GoldenEye 007 okozta örömöket és bizony ez alaposan rányomhatja a bélyegét az Agent 64: Spies Never Die-jal elöltött közös légyottunkra is. Ha ugyanis annak idején kimaradt a klasszikus előd, akkor könnyedén előfordulhat, hogy csak egy ronda, nehézkes, butuska és meglehetősen egyszerű akciózásnak tűnik az egész, valójában azonban ennél jóval többről van szó. Ez maga az életre kelt történelem, amit a veteránok szinte garantáltan imádni fognak, ugyanakkor újoncok számára ez csak egy olyasfajta múlt megidézése lesz, amihez nekik pár képernyőképen és videón kívül valószínűleg semmi közük. Biztos riasztó lehet fogódzkodó nélkül belehuppanni ebbe a miliőbe, viszont megéri, mert amennyiben túl tudunk lendülni az 1990-es évekre jellemző műfaji toposzokon, akkor egy olyan, semmi máshoz nem hasonlítható élményben lehet majd részünk, amiről eleddig talán nem is tudtuk, hogy szükségünk van rá.

Replicant D6 egyébként semmit sem bízott a véletlenre és a fentebb már emlegetett jogokat leszámítva szinte teljes egészében újraalkotta a GoldenEye 007-et. Ennek megfelelően a játék grafikája egy az egyben hozza az eredetit (még CRT effektet is kapunk, ha szeretnénk), a zenék kiváló kémes hangzással operálnak, az ellenfelek kellően buták, a pályák egyszerűek és kicsik (így kompenzálva a checkpoint és a mentés teljes hiányát), a mozgás fluid, de kissé körülményes (nincs se ugrás, se guggolás) a precíziós célzás pedig ugyanúgy, egy külön gomb lenyomása után érhető el (ilyenkor megjelenik egy célkereszt, amivel az adott látótér határain belül pontosabban oszthatjuk a halált). Ezek némelyike ma már igencsak megmosolyogtató, ugyanakkor nélkülük nem lenne autentikus az élmény, ráadásul még így is történt némi változás, mivel a többféle nehézségi szintnek hála jóval inkább testreszabhatjuk az elénk kerülő kihívás mértékét, mint azt annak idején tehettük. Utóbbit egyébként egy kooperatív társ bevonásával is mérsékelhetjük valamelyest, merthogy bizony a teljes játék története többedmagunkkal is teljesíthető.

Sőt, kapunk négy fős osztott képernyős helyi, illetve 8 játékosban maximalizált online többjátékos opciókat is, amik valljuk be, manapság nem igazán számítanak alapfelszereltségnek, akárcsak az a rengeteg extra módosító, amiket bekapcsolva alapjaiban változtathatjuk meg az összecsapások menetét. Szinte mindenbe beleszólhatunk, állíthatjuk a győzelemhez szükséges követelményeket, letilthatunk bizonyos eszközöket és fegyvereket, bekapcsolhatunk csalásokat és így tovább, emiatt pedig hiába esünk neki újra és újra a többieknek, szinte sosem kapunk majd két ugyanolyan élményt. Egyébként ez a hatalmas többjátékos potenciál, illetve a megannyi kihívás (a kezdetben szegényes lista az előrehaladásunk függvényében később tovább bővül) kompenzálja azt is, hogy a több mint 10 küldetés nagyjából néhány óra alatt teljesíthető, igaz, nem is teljes áron vesztegetik a virtuális boltokban.

Ez tehát az Agent 64: Spies Never Die, egy remekbeszabott múltidézés, ami miközben hibátlanul alkotja újra az eredetileg még 1997-ben megjelent GoldenEye 007 jellemvonásait, némileg azért modernizál is rajtuk, igaz, utóbbit egyáltalán nem viszi túlzásba. Emiatt aztán főleg azoknál fog igazán betalálni a játék, akik tisztában vannak az ihletforrásként szolgáló klasszikussal, illetve helyén tudják kezelni a játéktörténelemben betöltött szerepét, ha viszont úgy tekintünk rá, mint egy 2026-ban megjelent alkotásra, akkor könnyedén csalódás lehet a vége.

Az Agent 64: Spies Never Die augusztus 11-től érhető el, kizárólag PC-n.