Akik a ’90-es években voltak gyerekek hozzám hasonlóan, bizonyosan találkoztak a klasszikus magyar és amerikai Disney rajzfilmek mellett több japán portékával is. Igaz, akkor sokunk nem tudta, hogy a Nills Holgerson, Csip-Csup Csodák, Maya a méhecske és Tsubasa Kapitány az anime kategóriába esnek, mondjuk az utolsónál a név enyhén árulkodó volt. A japánok amúgy is erősek a sport tematikájú animációs cuccokban, elég, ha a legutóbbi ilyen kosaras mozifilmre gondolunk, amit nálunk is vetítettek pár éve (First Slam Dunk), vagy ott a Netflixen látható 100 Meters – a Kuroko no Basket és a Haikyuu is elismert szériák. Tsubasa eredeti kalandjai véget értek 2024-ben 43! esztendő után, amikor a mangaka visszavonult az írástól. Életművét több mozgóképes sorozat feldolgozta, legutoljára a 2023-as anime varázsolta el a rajongókat, majd most a korábbi videójáték kapott egy folytatást, amit felügyelt Tsubasa megalkotója, Yoichi Takahashi is.
Az adaptáció a World Youth történetívet dolgozza fel, de bőségesen kibővítve azt, mivel saját focistával válhatunk a „pálya ördögévé”, ha érted a poént ;). Mivel a manga sztorija egyenes ágon futó történet, így mindig egy dologra összpontosít, ellenben a videójátéknak hála megismerhetünk egy csomó olyan új vagy régi ismerős csapatot és játékosokat, akik nem kerültek rivaldafénybe. A program gerince természetesen most is az arcade foci lesz, de másodvonalon egy csomót fogunk olvasni, mozizni, flashback jeleneteket átélni. Ez a része nem annak szól, aki a valódi gameplay-re váltott jegyet, inkább az elvetemült rajongóknak írták a tengernyi párbeszédet. A jelenetek vizslatása különféle jutalommal jár, amit az arra szolgáló menüben próbálhatunk ki/fel, ezek legtöbbször mez variánsok lesznek vagy új képességek. Az egyjátékos történet módban 22 nemzet csap össze, remélhetőleg a meccsekből győztesen keveredünk ki, mert nem babra megy a játék!
A World Fighters több mint 110 irányítható karakterrel operál, akik a kinézeten túl spéci technikáikban különböznek egymástól, úgy mint a legendás Tigris és Sas lövés vagy Tsubasa Drive-ja. Sokkal több animáció és jelenet került a meccsekbe, szinte minden megmozdulás lehet epikus és túlzó, de még pont az észszerűség határain belül. Látványos védekező manővereket hajthatunk végre, a hátvédek rendre aktiválódnak és belefejelnek a labdába, lezúzzák a támadót. Itt nem létezik a sárga és piros lap intézménye, ha a spuri belefúj a sípba, az a mérkőzés elejét, félidőjét vagy végét jelenti, a játék ezáltal kegyetlen és néha másodpercenként rúgnak fel műholdnak. Amikor elfogy egy focista kitartása, akkor egész sokáig nem jön rendbe a srác, ugyanakkor mi magunk is becsúszhatunk a csatárok ellen büntetlenül egész nagy sikerrel. Azt már le se merem írni, hogy jó ütemben játszva csak úgy pattognak le rólunk a védők, minél több sikeres cselt és labdaérintést végzünk, annál jobban bolondul meg a laszti is. A maxolt arany aurában úszó labdát teljes erővel megküldve sztárkapus legyen a talpán, aki megfogja, az ilyen bombák még a hálót is átégetik – a felkombózott labdákat ráadásul el is lehet lopni a támadótól.
Fejlődött a védekezés is, immáron a kapusokkal a jó irányba vetődve egy verekedős címet idéző életerő látható, ami a rúgás erejével azonosan csökken a sikeres védés után – a tökéletes védésnél alig sebződünk. Minden kapus rendelkezik egy csodával, ami véletlenszerűen aktiválódhat a csörte alatt, ezek által egy a szereplőre jellemző 100%-os védést hajt végre. Maga a szoftver nem annyira látványos, a stadionok és a közönség például hagynak kivetnivalót maguk után, de a fű, a játékosok és a rengeteg animáció eltereli a kíváncsian rosszalló szemeket a háttér hibáiról. A képességek könnyen és gyorsan kapcsolhatóak be, így jó időben végrehajtva szuper módon szerezhetjük vissza azt a fránya labdát. Viszont néhány mozdulathoz nagyon pontos időzítés tartozik, így amikor becsúsznak ellenünk egy mozis jelenettel megspékelve szinte biztosan a füvet fogjuk rágni utána. Ezt a rövidke gyakorlás árán se tudtam teljesen elsajátítani, ami szomorú, mert a stuff könnyű nehézségi fokozaton sem túl megengedő, itt a 2:1 arányban behúzott mérkőzések már jó eredménynek számítanak – ha belerázódsz már jóval könnyebben söpörsz végig a pályán.
Tetszett, hogy a fiatalok nem fáradnak el a félidő után, hanem egy nagyobb fokozatra kapcsolnak. Mondjuk az már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy a szuper staminás ellenfelek rasen shuriken módjára passzolták a gömböt, majd bikázva gyengítették egyre fáradtabb kapusom. Észnél kell lenni nagyon, inkább egy bunyós alkotásnak éltem meg a tesztelést, mintsem egy hagyományos, jó focinak. Az arcade vonal persze elvitt, mert baromi látványos, de a történet itt érdektelen a játékmenettel szemben, pedig az eredeti mű alkotója kitett magáért. A töltési idők elfogadhatatlanok így 2026-ban, sokszor többet tölt a cucc, mint amennyit a játszma előtt a tanító mód pár másodperces kis videója demonstrálni próbál. Mintha több idő lenne kibontani egy csokoládét, mint elfogyasztani azt, hogy érthetőbben fejezzem ki magam.
Az egyjátékos módon túl lehetőség van offline és online csatározásra is, sajnos az utóbbi nem talált ellenfelet a teszt időszak alatt. Előre letárolt csapatunkkal is a pályára léphetünk, az összeharácsolt pontokat ekkorra már beváltottuk kedvenc mezekre, hajstílusokra és egy lasztira. Lehetőség van zenéket is vásárolni, de magában a shopban is meg lehet ezeket hallgatni, így ezt a részét nem annyira értettem – tán a meccsekhez lehet őket kiválasztani még. A főmenü témáját is testre szabhatjuk, az egyik ilyen évfordulós háttérképet a mangaka rajzolta a game kedvéért, ami elég babául fest, bár ez lehet pont a prémium kiadás extrája.
A karakter kreálásra visszatérve hatalmas szabadságot kapunk ezen a téren, temérdek haj, szem és orr stílus közül lehet választani, amiket aztán arcformával és egyéb finomhangolásokkal tehetünk egyedibbé. Ezáltal nem csak magunkénak érezzük a karaktert, de meglepően sokféle anime stílust csalhatunk elő a kifejező szemekkel, szemöldökökkel és arcvonásokkal. A sztori módban „néma” sportolónkkal sok helyen van lehetőség a dialógusok megválasztására, így picit RPG-s hangulatunk támad, ezek viszont nem befolyásolnak semmit, max egy hangyányit a reakciók térnek el. A stadionokat egy picit leszóltam az elején, de akadnak a szabadban megalkotott pályák, ezek pedig kifejezetten impozánsra sikerültek.
A japán szinkronhangok az új animékből lettek átemelve, így teljesen autentikus élményt nyújtanak, de ezen a téren amúgy is baromi erősek az ottani művészek. A meccsek előtt nem csak az aktuális egyre nehezedő tutorial tréningek figyelnek be, de a felállásokat is tanulmányozhatjuk és a szuper képességeket is cserélgethetjük. A gépi ellenfelek ritkán hibáznak, bedobás például részemről egyszer sem történt, valahogy mindig úgy cseleznek a vonal mentén is, hogy pöckölik ki a labdát. A különböző posztokra helyezett focistáknak könnyen megtölthetjük a szuper mércéjét, így a csatárok a brutális kapura lövésekkel tudják az ellenfél kapusát tűz alá venni, a középpályások viszont a trükkös passzokkal vagy az extra hatékony cselekkel nyösztörkélhetik a védőket.
A játékmenet, gyorsan tanulható, egyszerű és élvezetes, a lerohanások és a becsúszások tökéletes védése és hárítása azonban már több szakértelmet igényel. Bizonyos helyzetekben a csoportos szuper is aktiválódhat, de ehhez bizonyos feltételeknek teljesülnie kell, ilyenkor egy rövid átvezetővel mellénk szegődik plusz egy-két haver. A szimpla passzokon és lövéseken kívül beadásokat is intézhetünk, ilyenkor egy valódi, epikus focimeccs érzés elevenedik meg, a jókor benyomott fogadással pedig parádés fejeléssel fejezhetjük be a műveletet. A passzokat is el lehet rontani figyelmetlenséggel, ugyanis nem mindegy milyen erősséggel nyomjuk be a gombot, ha csak megtappoljuk közelre megy a laszti, hosszan nyomva viszont egészen messzire elível – ugyanezen elven a kapura lövés erőssége is változtatható.
A szavatosság a sztori részéről nem tart olyan sokáig, mint szeretnénk, viszont ott van még a multi is, az online ranked mód pedig még kipróbálatlanul is csábítóan hangzik. Ennél más kompetitív játékokhoz hasonlóan szezonokra osztva lehet bizonyos rangokat elérni, majd ettől függően várhatjuk a jutalmakat. A játék főként az anime rajongóinak szól, de bárki tehet vele egy próbát, az árazás viszont nagy valószínűséggel el fogja riasztani most még az átlag játékost, azt picit talán túl magasra lőtték be. Az arcade foci kedvelői szintén jól fognak szórakozni vele, de senki ne várjon azért egy FIFA vagy Football Manager szintet. A nosztalgia faktor szintén erős lehet, a meccsek lejátszása után kifejezetten kedvet kaptam a régi és új sorozathoz.
A Captain Tsubasa 2: World Fighters augusztus 28-án jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X/S, Nintendo Switch és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.


