Ráadásul teszi mindezt olyan hanyag eleganciával, amit egész egyszerűen nem lehet nem imádni. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, akkor be kell, hogy valljam, velem nem igazán volt nehéz dolga a játéknak, mivel az én életemben kétszer is fontos szerephez jutottak ezek az elbűvölő, fémből készült kisautók. Természetesen elsőként gyermekkoromban, amikor is a képzeletünk által megalkotott környezetekben száguldozva hajtottuk meg szüleimmel a különféle járgányokat, másodjára pedig most, apaként, ezúttal viszont már nem én, hanem a fiam ül a rendezői székben. Csodálatos emlékek, illetve pillanatok ezek, amiket a HOT WHEELS™ Infinite Rush játszi könnyedséggel idéz meg, ugyanakkor ez a gyönyörűen megkomponált kezdés mit sem érne akkor, ha a játék maga egy hibáktól hemzsegő, unalmas nosztalgiaszökevény lenne, szerencsére azonban erről szó sincs, sőt.

A Milestone csapata ugyanis szerény véleményem szerint a HOT WHEELS™ Infinite Rush képében nemcsak a valaha készült legjobb HOT WHEELS™ játékot tették le a terepasztalra, hanem egyúttal a saját, folyamatosan egyre jobb és jobb minőséget képviselő portfóliójuk ékkövét is. Kezdjük ott, hogy a meglehetősen árkádra belőtt vezetési élmény kifejezetten szórakoztatóra sikeredett, ami azért sem hátrány, mert az időnk tetemes részét a volán mögött fogjuk tölteni. Sok újdonságra mondjuk nem érdemes számítani, mivel a játékmenet olyan hozott anyagokból dolgozik, mint a folyamatosan gyűjthető és elhasználható turbó (autótípusoként más és más módokon), a kilinccsel előre kanyarodás, a felvehető gyorsítók, vagy épp a közeli ellenfelek oldalba taszajtása, az összkép azonban annyira koherens, hogy hiába nincs új a nap alatt, ezt egy percig sem fogjuk sajnálni.

A startpisztoly eldördülése, illetve az ingerszegény tutorial után ugyanis már semmi más nem fog számítani, csak az eszement száguldás, az ide-oda előzgetések, a kiélezett szituációk és a nyakatekert pályák által tartogatott egyéb meglepetések. Piszkosul élvezetes, ahogy több százzal csapatjuk neki a városi utcák sűrűjében (mondjuk az kissé furcsa, hogy a japán tematikus szigeten is jobb oldali közlekedés van), majd hirtelen váltás és máris egy narancssárga hurok kellős közepén találjuk magunkat, ahonnét aztán egy jókora ugrató jóvoltából befarolunk a homokos tengerpartra, az ott elhelyezett nyugágyak legnagyobb bánatára. Mindez a változatosság pedig annak köszönhető, hogy a fejlesztők sutba dobták a korábbi HOT WHEELS™ játékokra jellemző zárt pályás rendszert és helyette kiengedtek minket a szabadba. Egészen pontosan négy, meglehetősen eltérő nyitott területet kapunk, ahol aztán kedvünkre randalírozhatunk, rombolhatjuk a megannyi tereptárgyat, vagy épp agresszívan felszámolhatjuk a ténykedéseink jóvoltából keletkezett dugókat (a civil kocsikat tollpiheként lökhetjük arrébb, minimális sebességvesztés mellett).

Temérdek verseny, kihívás és egyéb felfedeznivaló vár arra, hogy megtaláljuk őket, ha pedig elértük a térképnézetben nyomon követhető kvótát, ami rendszerint a helyi, nevesített versenyzők legyőzését jelenti, akkor máris ugrathatunk át a következő zónába, ahol aztán kezdődhet minden elölről. A teendőink listája szerencsére igencsak bőséges, ráadásul akármit is csináljunk, a rendszer folyamatosan pontoz minket, amikből eleget összegyűjtve pénzérméket kapunk. Utóbbiakból tudunk venni új kocsikat (mármint a feloldhatókon túl), pimpelhetjük a már meglévőket, de – szűkös keretek között ugyan – akár még tuningolhatjuk is az erre leginkább érdemeseket. Járgányokból egyébként rengeteget kapunk (híresebbeket és kevésbé ismerteket egyaránt, amiknek listája a később érkező DLC-kkel még tovább bővül majd), amiket a fejlesztők négy nagyobb kategóriába soroltak bele (Versatile, Titan, Drifter, Speeder). Jópofa ötlet, hogy mindegyikhez állíthatunk be kedvencet, melyek között menet közben bármikor egy szempillantás alatt válthatunk, így aztán még a menükben való kotorászás sem szakítja meg az élményt.

Egyszerű és könnyed, akárcsak a pályaszerkesztő, aminek segítségével pillanatok alatt megalkothatjuk álmaink narancssárga nyomvonalát (van lehetőség egyedi matrica és festés létrehozására is). Ráadásul mivel a játék nem szűkölködik a különféle épületekben és egyéb extrákban, ezért aztán mi sem leszünk rákényszerítve a korábban már ezerszer látott pályaelemek használatára, hiszen, ha kedvünk szottyan, akkor akár a King Kong sújtotta városi látkép kellős közepére is felhúzhatjuk a rögtönzött Hungaroringünket. Az agyamenten kreatív vízióinkat pedig nem muszáj egyedül kiélveznünk, sőt, a cross-play támogatással ellátott online opción túl kapunk még egy négy főben maximalizált helyi osztottképernyős módot is, amit a mai világban sajnos igencsak meg kell becsülni.

Tartalom, játékmenet és hangulat tekintetében tehát a HOT WHEELS™ Infinite Rush jócskán megugrotta az elvárásaimat, ráadásul a kifogástalan játékélményt tovább növeli az elképesztően stílusos megvalósítás. Ez a színes-szagos világ ugyanis pillanatok alatt beszippantja az embert és még annak ellenére sem ereszti el, hogy az optimalizáció azért nincs mindig a helyzet magaslatán. Félreértés ne essék, egyáltalán nem fut rosszul a kicsike és még a gépigénye is egész baráti, de az időnként megjelenő indokolatlan beakadások könnyedén bele tudnak kontárkodni az amúgy pazar összképbe. Ugyanakkor azt azért gyorsan hozzátenném, hogy én még bőven a megjelenés előtt játszottam vele, szóval simán előfordulhat, hogy mire ezeket a sorokat olvassátok, már kijavították ezeket a csöppnyi kellemetlenségeket. A látványnál maradva egyébként az külön tetszett, hogy a pályaelemek többnyire meglehetősen elnagyoltak, ami elsőre furcsának tűnhet ugyan, különösképpen a hihetetlenül részletgazdag versenygépek árnyékában, de ezáltal a játék sokkal jobban visszaadja a gyermeki képzeletből fakadó, inkonzisztens álomvilágok váltakozó minőségét.

Audioszekció terén ugyanakkor korántsem ennyire jó a helyzet, mivel míg a zenei taktusok kellően pörgősek és pumpálják az adrenalint rendesen, addig a motorhangok már rövid távon is monoton zörejjé degradálódnak. Ez utóbbin sajnos az sem segít érdemben, hogy mindegyik járgány más és más frekvencián vonyít a fülünkbe, mert a váltás hiánya miatt idővel garantáltan falra mászunk majd tőlük, különösen akkor, amikor éppen egy nagyobb boly kellős közepén szeretnénk érvényesülni. Ilyenkor jön ki egyébként a játék másik nagyobb gyengesége is, ami a fizikai motorban érhető tetten. Bár ahogy fentebb már említettem, az árkád vezetési élmény tényleg kifogástalan, a fizika azért így is képes megbokrosodni, ami leginkább ütközések, illetve olyan nagyobb ugratások esetében ütközik ki igazán, amikor egyenetlen talajra érkezünk.

Ezeket a kisebb kellemetlenségeket leszámítva azonban a HOT WHEELS™ Infinite Rush még így is egy elképesztően szórakoztató árkád versenyjáték, ami hozott anyagokból ugyan, de tökéletesen újította meg a sokadik részre már kissé megfáradtnak érződő minikocsis formulát. A nyitott világ, a rengeteg járgány, az őrült tempót diktáló játékmenet, a kellemes körítés, a részletes pályaszerkesztő, valamint a többjátékos lehetőségek ugyanis egy olyan egészen lenyűgöző és piszkosul élvezetes elegyet alkotnak, aminek a bűvköréből szinte lehetetlen kiszabadulni. Bár őszintén szólva, ki a fene szeretne küzdeni ez ellen, hiszen így, még ha csak virtuálisan is, de újra átélhetjük a határtalan gyermeki képzeletünk kreatív szüleményeit, azokat a csodákat, amiket a szürke hétköznapok valósága idővel elkerülhetetlenül kifakít.

A HOT WHEELS™ Infinite Rush szeptember 10-től érhető el PlayStationre, Xboxra, Nintendora és PC-re. Mi utóbbin elevenítettük fel a gyermekkori emlékeinket.