Évek óta figyelemmel kísérem az EA Sports hokisorozatát, ám legutóbb aktívan csak a PS4-es NHL 19-cel játszottam, szóval volt mit bepótolnom. Azóta itt az új generáció, hamarosan már tova is illan, évről évre pedig bitang nehéz életképes újdonságokkal előállni. Mint minden sportjátékra, úgy az NHL-szériára is jellemzőek a jó és rosszabb évek. Ha már tavaly is jelen voltál, az NHL 27 nem jelent túl nagy ugrást a játékmenet szempontjából – a prezentációt tekintve viszont igen. Az indítás után kicsit visszatetsző módon máris a Hockey Ultimate Team játékmódot erőlteti a program, amit minduntalan át kellett ugranom, hogy a főmenübe kerüljek és végre indíthassak egy random meccset.
Ami elsőre mellbe vág, az a játékcsarnokok parádés hangulata. A készítők idén nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az arénák jobban megkülönböztethetőek legyenek egymástól. Az adott csapat kabalaállatai, a közönség éljenzése, az egyedi gólkürtök és a zene sokkal egyedibbé tesz minden stadiont. Ahogyan a jégre vetülő fények is a házigazda mezének színeiben pompáznak, a meccsek elején látható szeánsz pont olyan, mint a valóságban, persze ez csak az első pár alkalommal lesz érdekes, utána már automatikusan skipeljük a mérkőzések előtti felvezetést. Ezúttal a veterán John Buccigross és Darren Pang veszi be a kommentátori fülkét, a páros rendesen teszi a dolgát, szemfülesebben reagálnak arra, ami a jégen történik, sokkal kevesebb sablondumát kapunk. Bár itt is befigyel némi AI-minta, de ha nem olvasok róla, észre se veszem.
Az egész prezentáció már sokkal jobban emlékeztet egy valódi tévés közvetítéshez, és ehhez a közönség visszajelzései is sokat hozzáadnak. Nem csak mereven bámulnak előre, követik a mérkőzés alakulását, elképesztő energia szabadul fel a lelátókon egy gól vagy egy látványos ütközés után, főleg, mikor a hazaiak játéka is új lendületet vesz. Nyilván a prezentáció is nagyon fontos, de a lényeg az, hogy a játékélmény idén mekkora lépést tett a realisztikusság felé.
Kezdetben még normál nehézségi szinten is alaposan megszenvedtem a gólokért, a korábbi beidegződéseimmel nem mentem semmire. A passzok nem mindig találtak célba, teljesen újra kellett tanulnom mindent. A messziről eleresztett lövésekbe a bekkek rendre beleérnek, a kemény ütközések nehezen találnak be, az NHL 27-ben csak akkor terem nekünk babér, ha folyamatosan nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, amit a játék külön jelez is nekünk. Az egymást követő lövésekkel kimeríthetjük a kapust, ami olyan lehetőségeket teremt, amelyekre korábban nem volt példa. Sokkal hatásosabb, ha a kapu körüli zóna mentén vitézkedünk és letámadunk ahelyett, hogy a tiszta lövésre várnánk.
Az NHL EDGE adatait felhasználva minden csapat folyamatosan naprakész a játékban, mindig tudjuk, mennyire hatásosak a védekezésben és a támadásban, amikor elindítjuk a programot. Sokkal többször láthatunk védekező pozicionálást, ha a csapatunk egy olyan ellenféllel néz szembe, aki inkább támadni szeret. Viszont fordítva már nem ilyen markáns a különbség. Minden meccs elején mi választhatjuk ki Team Playbookunkat, vagyis, hogy milyen taktikát erősítünk, amin később módosíthatunk, ha látjuk, hogy az ellenfél elnyújtja a védekezését, vagy túl sokszor kerül helyzetbe.
A passzok jelen formájukban frusztrálóak számomra. A korong gyors mozgatása sokszor csak hiú ábránd, normál beidegződésekkel elég sokszor lesznek pontatlanok az átadások. Az Icon Passing már használhatóbb megoldás, mert közvetlenül választhatjuk ki a címzettet, de ilyenkor nyomva kell tartanunk az RT-t, hogy kiválasszuk a csapattárs ikonját, de ez időbe telik, kapáslövéseknél még lehetetlen is. Ha jobban belegondolok, az utóbbiakat egyszer sem tudtam kivitelezni a játékkal töltött órák alatt, tanulni kell még.
A bedobás is kissé szokatlan mechanikát használ, nem elég abban a pillanatban reagálni, amikor a bíró elejti a korongot – előre kell gondolkodni, hogy kinek és merre söpörjük a pakkot. Összességben a szimuláció kellően okos, de emiatt a korong mozgatása válik nehézkessé, vagy nehezen tanulhatóvá, sokszor volt olyan, hogy egy remek kiugratás után egyszerűen elvesztettem a lendületet, mert nem úgy ment a korongkezelés, ahogy azt szerettem volna. Szégyenszemre Rookie nehézséget kellett választanom, mire nagyjából képben lettem mindennel – de még úgy sem záporoztak a gólok. Szerencsére a játék elég sok tippet ad a meccsek során, hogy mit kéne erőltetni a sikerhez, és higgyétek el, mindig jól látja a helyzetet. Egy régóta jégen lévő játékos gyorsan kifullad, nem is tud látványos akciókat összehozni, mozgása is lelassul – a fáradtságrendszer okosan működik és arra sarkall, hogy egy lépéssel mindig előre gondolkodjunk. Friss cserékkel minden könnyebb.
A játékmódok kínálata javarészt változatlan maradt, az új történeti szálat bemutató Be a Pro és a sima Franchise nagyobb frissítéseket kapott tavaly óta, ám az igazi újdonság a Connected Franchise, ami az NHL 14 után tért vissza. Itt 3-tól 32 emberke indíthat közös online ligát, akik egy teljes szezon alatt menedzselhetik saját csapatukat, lecsaphatnak az ígéretes tehetségekre és szabadúszókra. Nyilván egy ilyen nagy horderejű online mód csak akkor működhet tartósan, ha a barátaink is elkötelezik magukat mellette. A móka nem veszi figyelembe egy adott játékos fejlődését vagy kiöregedését, nem is kapunk annyi lehetőséget, mint a normál Franchise-ban, ám alapnak tökéletes, jövőre lehet továbblépni. A hoki szerelmeseinek tehát idén is meglesz a kedvenc elfoglaltsága, a nagy pénznyelő Hockey Ultimate Team a szükséges rossz, bár most már valódi edzőket és Team Playbookokat is tartalmaz. A hosszú grindolást és uncsi kártyacsomag-nyitogatást nem ússzuk meg idén sem.
A látvány továbbra is pofás, a Frostbite Engine teszi a dolgát, de érezhetően kevesebb gondoskodást kapott, mint mondjuk a Madden NFL- vagy az EA Sports FC-széria, és már eljárt felette az idő. A karaktermodellek kicsit élettelenek, üveges tekintettel merednek a nagy semmibe, az arcmimika nincs a topon, ami a mérkőzéseken kívüli animációkon tűnik ki a leginkább. A meccsek viszont tényleg jó néznek ki, pláne a parádés arénahangulat mellett, de sok ponton az NHL 27 még mindig az előző generációt idézi. A közönséget inkább hagyjuk és ha jót akartok, átugorjátok ezeket az illúzióromboló átvezetőket. Ellenben az EA Sports még mindig kiválóan ért a zseniális betétzenék összeválogatásához, a felhozatal ismét pazar – még azt is figyeli, hogy egy adott csapat meccsén melyik számokat pakolja legtöbbször a lemezjátszóba a DJ.
Az NHL 27 továbbra is egy betonstabil jégkorong-szimuláció, egyértelműen jobb, mint a tavalyi iteráció, de az újdonságok léptéke kisebb, mint vártuk. Nagy lépést tett előre a prezentáció és a stadionhangulat terén, külön öröm volt az A-csoportos világbajnokságban játszani a magyar válogatottal. A gólszerzés, vagy csak a sima passzolás nehezebb, mint mondjuk hét évvel ezelőtt, amit a védekezés fejlesztésével és a fáradságrendszer erőltetésével értek el. Az új Playbook-rendszer viszont arra sarkall, hogy többet taktikázz, ám a jó előre beharangozott Connected Franchise mód egyelőre eléggé fapados, és nehéz hozzá haverokat találni, hogy legyen értelme hetekig lekötni magad mellette. Az idei rész tehát azoknak ajánlható, akik kihagytak pár évet, ha viszont jól elvagy az NHL 26-tal, nem biztos, hogy megéri 30 ezret kicsengetni a nyúlfarknyi változásokért.
Az NHL 27 2026. szeptember 11-én jelent meg PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Mi az alap PS5-modellen teszteltük.