Kellően röhejes alapszitu, amit szerencsére nem komolykodtak el az Arma játékok mögött is bábáskodó Bohemia Interactive fejlesztői sem, sőt, maximumra tekerték a humorfaktort. Ennek hála folyamatos kiszólások, negyedik fal döntögetések és kínos, mégis megmosolyogtató szóviccek kereszttüzében fogjuk megmenteni a világot. Igazi önfeledt, családbarát szórakozás ez, amit nemcsak a szövegkönyv bizonyít, hanem minden más is. Ott van rögtön a megvalósítás, ami egyszerre idézi meg a 70-es és 80-as évek retrofuturisztikus elképzeléseit, valamint a matiné mesék színes-szagos világát. Az összhatás elképesztően stílusos, aminek hála hiába halunk meg minduntalan, néminemű garázsmunkát követően szinte garantáltan ismét kint találjuk majd magunkat az űr színkavalkádjában.
Sok dolgunk mondjuk nem lesz a szervizeléssel, mivel jelenleg csak a feloldott járgányaink, valamint a megnyitott biomok között tudunk válogatni. Sajnos mindkettőből kevés van, bár ez nyugodtan felírható a korai hozzáférés számlájára, akárcsak az ellenfelek mennyisége, amikből szintén nincs túl sok. Ebből fakadóan aztán hiába jópofa a Cosmo Tales körítése, egyelőre piszkosul hamar rá lehet unni, amin az sem segít igazán, hogy a családbarát mivoltából fakadóan alig van benne kihívás. Az ellenséges robotok szinte nem is sebeznek minket, az időközben megjelenő és felszedhető bónuszok pedig annyira erősek, hogy gyakran még a főellenfelek sem jelentenek érdemi akadályt a számunkra. Ráadásul, ha valamilyen okból kifolyólag mégis meghalnánk, akkor is erősödünk valamicskét, mivel a szintlépésekért cserébe folyamatosan növekednek a kasztnik alaptulajdonságai.
A Cosmo Tales tehát nem fogja radikálisan megváltoztatni a roguelite alapszabályait, ugyanakkor a kihívás könnyedsége miatt a fiatalabbak számára tökéletes belépési pont lehet a műfajba. Első pillantásra ezt szorgalmazza a játékmenet is, ami szintén nincsen túlbonyolítva, lövünk, kitérünk és felfedezünk, azonban a tutorial alatt rögtön megkapjuk a különféle dimenziók közötti váltás lehetőségét. Ez az a játékelem, ami a körítésén túl kiemeli még a játékot a hasonszőrű próbálkozások közül, ugyanis korántsem mindegy, éppen melyikben tartózkodunk. Az egyik nagyobb sebzést, a másik pajzsot, a harmadik pedig gyorsabb mozgást biztosít, amivel remekül lehet taktikázni, vagyis csak lehetne, merthogy a kihívás hiánya miatt jóformán teljesen mindegy, éppen melyikben rostokolunk. Külön tetszett, hogy a váltás nemcsak a járműveinkre, hanem a környezetre is hatással van, ráadásul mindenféle töltés és akadás nélkül végbemegy.
Ezekből is látszik tehát, hogy van ötlet a Cosmo Tales mögött, egyelőre azonban a kevés tartalom miatt nem igazán tudom ajánlani senkinek, még úgy sem, hogy én személy szerint kifejezetten élveztem a vele töltött órácskáimat. A fejlesztők elmondása alapján egyébként nagyjából egy évig terveznek a korai hozzáféréssel, ami alatt természetesen tartalmi bővítmények tömkelegét igyekeznek beépíteni a jelenleg még igencsak foghíjas felhozatalba. Remélem tartják a szavukat, mert ha igen, akkor egy elképesztően stílusos és könnyed szórakozást kaphatunk majd a pénzünkért, ami bár nem reformálja meg a roguelite műfajt, hoz bele annyi egyediséget, hogy simán a legjobbak között emlegessük.
A Cosmo Tales szeptember 3-án jelent meg, kizárólag PC-re, korai hozzáférésben.