Ismerősen hangzik? Nem véletlen, ugyanis a magyar fejlesztésű RetroSpace egy szebb világban akár még System Shock 3 is lehetett volna, Shodan viszont a jogi hercehurcákból kifolyólag nem ért rá egy újabb menetre. A The Wild Gentlemen csapatának tehát gyorsan találnia kellett valamit, ami legalább akkora szemétségekre képes, mint ahogyan azt az annak idején gonoszkodó mesterséges intelligencia tette és mit ad isten, pont kapóra jött nekik az Aurora 5 repülési pályája mellett terpeszkedő óriási gravitációs anomália, aminek közbenjárása nyomán pillanatok alatt elszabadul a pokol. Mindenféle, emberi ésszel szinte felfoghatatlan kreatúra, öntudatra ébredt halálos robotok és még megannyi fenyegetés, amik csak arra várnak, hogy darabokra szaggassák hősünket.
Szerencsére azonban nem olyan anyagból faragták őt, hogy könnyedén feladja, sőt, akár harccal, akár a sötétben sunnyogva, esetleg Mutamod képességekkel felvértezve (amiket fejleszthetünk és egyszerre három lehet belőlük aktív, viszont csak óvatosan, mert ha túlzásba esünk velük, akkor könnyedén szörnyként végezhetjük), de újra és újra szembeszáll a fenyegetésekkel, hátha egyszer sikerrel jár. A választás csak rajtunk áll, ugyanakkor akárhogyan is döntsünk, a játék háttérrendszereiben rejlő szabadság minden lehetőséget megad majd a számunkra, azaz, a szó szoros értelemben vett rossz irány egyáltalán nem létezik, maximum csak olyan, amelyiknél kicsit több a hátráltató tényező. Az Aurora 5 fedélzetén tehát nincsenek áthatolhatatlan falak, csak megtalálandó ajtók, amiknek kinyitásához a fejlesztők teljesen szabad kezet adnak a számunkra. Mindez ráadásul annyira igaz, hogyha ügyesek vagyunk, akkor akár egyetlen élet kiontása nélkül, a sötétben sunnyogva is végigvihetjük a kalandot.
Természetesen ez a fajta földöntúli szabadság csakis akkor működőképes, ha a pályatervezés kellően tudatos, hiszen hiába tehetünk meg papíron bármit, hogyha a fejlesztők folyamatosan sugalmazzák a helyes megoldást. Nos, ilyen az Aurora 5 fedélzetén nemigen lesz, itt ugyanis teljesen magunkra leszünk utalva, az elénk kerülő problémákra pedig számtalan megoldás létezik, kezdve a fentebb már említett lopakodástól, a nyílt konfrontáción át egészen a mutációk nyújtotta előnyök, valamint azok mellékhatásainak kihasználásáig. Ráadásul eme tevékenységeinkhez hathatós támogatást nyújt majd az űrállomás maga is, mivel a történet előrehaladtával kinyíló új területek, lezárt átjárók és szellőzőrendszerek nemcsak temérdek felfedeznivalót és interakciós pontokat tartogatnak a számunkra, hanem megannyi olyan lehetőséget is, amiket kihasználva jobban megismerhetjük, illetve könnyedén túljárhatunk az ellenségeink eszén.
A magasba kell jutnunk, de nem működik a lift? Gond egy szál se, építsünk tornyot dobozokból, vagy tartsuk magunk alá a poroltót és máris fent leszünk. Kizárt minket egy retinaszkenner? Semmi probléma, keressük meg a kívánt szemeket tartalmazó fejet és tartsuk oda a beolvasóhoz. Elállja az utunkat egy telepített gépágyú? Pajzs hiányában tartsunk magunk elé egy dobozt, majd keressük meg a hozzátartozó számítógépet és állítsuk át a mi oldalunkra. Számtalan ötletes és jópofa lehetőség, amikre egytől-egyig magunktól kell rájönnünk, szóval mindenki bátran kísérletezzen, mert egy elsőre elborultnak tűnő baromság sokszor akár a továbbjutásunk kulcsát is jelentheti.
Más miatt is érdemes lesz ügyeskednünk, hiszen, ha nem figyelünk oda, akkor nagyon hamar az újraklónozó ponton találhatjuk magunkat, ahonnét aztán leszegett fejjel indulhatunk vissza a korábbi elhalálozásunk helyszínére. Utóbbi egyébként kötelező kitérő lesz minden egyes újraéledésünk alkalmával, mivel egyrészt a szűkös és kissé körülményesen rendszerezhető zsebeinkbe apránként összegyűjtött felszerelésünkből sosem okos dolog hátrahagyni néhány értékesebb darabot (a nem kívánt tárgyakat szétbonthatjuk alkatrészekre), másrészt a Heal-O-Dome névre keresztelt masina hiába hoz minket vissza az élők sorába, eléggé elavult egy masina, aminek következtében állandóan valamilyen kellemetlen problémával kell szembesülnünk (skizofrénia, influenza, csőlátás, rossz modor…). Akármi is legyen az, nem kell megijedni, némi pénzmag fejében, vagy a korábbi testünk génjeinek kiszívásával kikúrálhatjuk őket, de csak óvatosan, mert ha útközben megint sikerül elhaláloznunk (a tetemek nem tűnnek el, kivéve, amikor időt ugrunk), akkor bizony nagyon hamar egy végtelenített szopóroller kellős közepén találhatjuk magunkat.
Mondjuk ennek mértéke erősen függ majd a történetünk kezdetén beállított nehézségi szinttől is, melyek között akad olyan is, ami nemcsak a mutálódott, állat-növény hibrid ellenfelek sebzésének mértékét, a boltok felhozatalát és árazását, valamint az utánpótlásunk mennyiségét befolyásolja, hanem azt is, hogy legyen-e gyorsmentés és amennyiben igen, akkor azt felülírja-e a főszereplőnk halála. Akármelyiket is válasszuk, a humorral és horrorral gazdagon átitatott, a 60-as és 70-es éveket megidéző retro-futurisztikus miliő már itt átüti a képernyőnket, főleg, miután becsatlakoztunk az állomásra a régi időkre hajazó gépindítási metódussal, de nyugalom, ez a későbbiekben csak tovább fog fokozódni.
Persze ez nem véletlen, hiszen a fejlesztők már a Chicken Police-nál bebizonyították, hogy hihetetlenül értenek a stílusos megvalósításhoz és bizony eme képességeiket a RetroSpace esetében sem küldték parkolópályára. A noir hangulatot tökéletesen megidéző monokróm megjelenítés helyett ezúttal azonban a pixel artra esett a választásuk, ami tökéletesen idomul az általuk csak immerzív "disco-punk" űrhorror néven emlegetett stíluskavalkádhoz. Legyen szó ugyanis akár humoros karikatúrákról, felénk vonagló groteszk lényekről, mellékhatások szolgáltatta képernyőeffektekről, vagy épp a folyosókat félhomályban tartó fény-árnyék megoldásokról, a retrósított pixelforgatag minden esetben kifogástalan képet fest az űrállomásról.
Ráadásul mindezt úgy sikerült abszolválni, hogy hiába vonul végig ugyanaz az építési irányzat a teljes játéktéren, sosem fogjuk elveszve érezni magunkat, sőt, a központi hubonkból kilépve idővel már térkép nélkül is könnyedén eligazodunk rajta. A megismeréssel tehát nem lesz gond, a kiismeréssel viszont már annál inkább, főleg, hogy a fedélzeten grasszáló ellenfelek mellett néhanapján még az időutazás viszontagságaival is meg kell majd küzdenünk. Nem lesz egyszerű dolgunk annyi szent, de gondnokként nincs választásunk, ha hív a kötelesség, akkor menni kell, legyen szó akár egy megtébolyult molylepkéről, egy halálos dugulás elhárításáról, tönkrement gépek megjavításától, esetleg egy lemosandó vértócsáról.
Az aktuálisan elvégzendő feladatainkat egyébként többnyire itt is egy mesterséges intelligenciától kapjuk majd meg, ami nem túl bizalomgerjesztő, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk. A játék szereplői amúgy egytől-egyig kaptak szinkronhangot (egyelőre csak angolt, de van magyar felirat), ami az ambient dallamokkal és a távoli zörejekkel kiegészülve rengeteget tesz hozzá az amúgy is kifogástalan atmoszférához. Nincs is annál szebb, amikor egy új területre belépve felcsendül az adott helyszín zenei témája, a közelben álldogáló ellenfelek duruzsolnak valamit a fülünkbe, mi pedig a degenerációinkból kifolyólag óriási tüsszentések és szaftos káromkodások kíséretében igyekszünk életben maradni.
Elképesztően szórakoztató, ahogy a pályával együtt fedezzük fel a lehetőségeinket, mindez pedig még akkor is igaz, ha pár hibának azért sikerült átcsúsznia az űrállomás légzsilipjén. Kezdjük rögtön a legszembetűnőbbel, a harcrendszerrel, ami annak ellenére, hogy számtalan módot kínál az ellenségeink likvidálására, sajnos eléggé esetlenre sikeredett. A lövéseknek és csapásoknak semmi súlya nincs, amiből kifolyólag azon kívül, hogy az életerőcsíkunk csökken, sokszor szinte nem is érzékeljük a bekapott sebzést. Ez különösen akkor válik igazán frusztrálóvá, amikor mondjuk egy csapdákkal és hasonló veszélyekkel teli folyosónál szeretnénk lerázni az üldözőinket és mire észbe kapunk, máris a klónozógép búrája mögött találjuk magunkat. Ebből kifolyólag aztán a játék későbbi szakaszaiban már el is hagytam a nyílt konfrontációt és inkább bebújtam a sötétbe, hogy aljasabbnál aljasabb módszereket használva tegyem hidegre azokat, akik voltak olyan bátrak és az utamba álltak.
Emellett sajnos a fizikai rendszer sincs mindig a helyzet magaslatán, amit különösen a ládák egymásra pakolásakor fogunk észrevenni. Nem azt mondom, hogy lehetetlen tornyokba rendezni őket, de néha bizony kell hozzá türelem, mivel egyes ládák a környezettel való érintkezést követően örökmozgó állapotba kerülnek. Ilyenkor csak óvatosan közelítsünk feléjük, mert az egy dolog, hogy emiatt nem tudunk felmászni rájuk, a nagyobb probléma viszont az, hogy a kiszámíthatatlan pattogásuk közepette minket is könnyedén fejbe kólinthatnak, ami bár ritkán halálos kimenetelű, valószínűleg így is meg fogjuk érezni. Végül pedig ott vannak a bugok, na nem azok, amelyek a fedélzeten mászkálnak és kísértenek minket, hanem azok, amik miatt az ellenfeleknek gyakran a zárt ajtók sem okoznak kihívást, egy-egy tárgy kiesik a semmibe, karakterünk visszafordíthatatlanul beszorul és még sorolhatnám.
Szerencsére egyik sem olyan horderejű, amit ne lehetne kiküszöbölni a gyorsmentés-gyorstöltés intézményével, feltéve persze, ha a történetünk kezdetén engedélyeztük azok megóvását, mert ellenkező esetben elég egy rosszkor bekövetkezett halál és máris nyakig ülünk az űrbéli slamasztikában. De tudjátok mi a legszebb az egészben? Az, hogy a RetroSpace még ilyenkor sem veszíti el a varázsát és annak ellenére is képes tovább szórakoztatni minket, hogy éppen akkor váltottunk jegyet a fentebb már emlegetett interdimenzionális szopórollerre. Hiába ugyanis az esetlen harcrendszer, a néhol rakoncátlankodó fizika, valamint a kisebb bugok, ha a játékmenet összetettsége, a megannyi lehetőséget biztosító Aurora 5 felfedezése, a stílusos megvalósítás, a fanyar humor, illetve a minden egyes képkockájából áradó retro-futurisztikus atmoszféra olyan íncsiklandozó elegyet alkot, amire egész egyszerűen nem lehet és nem is szabad nemet mondani. A The Wild Gentlemen alkotása tehát egy valódi kis gyöngyszem a modern játékok palettáján, amihez manapság sajnos egyre ritkábban van szerencsénk, szóval becsüljük meg, ameddig még lehet és váltsunk jegyet erre a fekete lyukba tartó nem mindennapi űrodüsszeiára, mert higgyétek el, megéri.
A RetroSpace október elsejétől érhető el PlayStationre, Xboxra, Nintendora és PC-re. Mi utóbbin küzdöttünk a klónozásból fakadó kellemetlenségekkel.