Merthogy bizony ez utóbbi a játék legnagyobb rákfenéje, amihez ha nem sikerül hozzászoknunk az elején, akkor a hátralévő néhány óra maga lesz a pokol. A fő probléma, hogy hiába látjuk az általunk irányított karaktert és az ellenfeleket oldalról, valójában egytől egyig a térben helyezkednek el, azaz lövéskor nemcsak a helyes irányt, hanem a megölni kívánt életforma pontos helyzetét is meg kell határoznunk a tereptárgyakkal és szintkülönbségekkel gazdagon megszórt pályákon, ami a 2.5D-s megvalósítás miatt korántsem egyszerű. Én balga kontrollerrel kezdtem bele az akciózásba (ahogyan azt a játék is sugalmazza), ami egyáltalán nem volt kényelmes, aztán naivan gondoltam egy nagyot és átállítottam a célzást manuálisról automatára, aminek következtében még rosszabbra fordult a helyzet.
A rendszer ugyanis meglehetősen „érdekesen” működik, több ellenfél esetén hajlamos megőrülni, sőt, az is számtalanszor előfordult, hogy fogta magát és az ellenségek helyett inkább a közeli hordót jelölte ki célpont gyanánt. Az intimszféránkkal szintén nem tud mit kezdeni a játék, a pofánkba álló rosszakaróinkat például az automata célzás képtelen befogni, de mi magunk sem igazán tudjuk őket eltalálni mindaddig, amíg nem távolodunk el tőlük. Ez különösen azért fájdalmas, mert az OZARK nem viccel, az ellenfelek folyamatosan özönlenek felénk és nehézségi szinttől függetlenül akár már néhány bekapott találat és egy közeli robbanás is elég az újrakezdéshez (a beépített lopakodási rendszer lehetne erre megoldás, de az meg az inkonzisztens látómezők miatt majdhogynem használhatatlan), ami a hanyagul elhelyezett checkpointok miatt egyáltalán nem leányálom. Ezzel azonban nincs vége a szenvedésünknek, merthogy a fegyverrel érkező hullajelöltjeink gyakran még a kamerán túlról is betámadnak minket, amire lehetetlen felkészülni, szóval nem marad más, mint a trial and error metódus.
Na meg persze az egér és billentyűzet kombó, ami bár a fentebb említett problémát nem oldja meg, legalább a célzásban segít valamicskét. Cincogóval a kézben tehát némileg javul a helyzet, ugyanakkor a tárgylistánk kezelése még így sem lesz túlságosan egyszerű. Pedig a táskánkat muszáj lesz gyakran nyitogatni, mivel az abban összegyűjtött árucikkeink segítségével gyógyulhatunk, lakhatunk jól, olthatjuk a szomjunkat, illetve válthatunk muníciót a négy elérhető fegyverünk valamelyikénél. Ezek természetesen időigényes tevékenységek, ráadásul a nyakatekert irányítás miatt korántsem egyszerű abszolválni őket, ami különösen a lőszer esetében lesz problémás, mivel simán előfordulhat, hogy a nagy kattintgatások közepette csere helyett nemes egyszerűséggel kiürítjük a tárat. Velem számtalanszor előfordult ez a kellemetlen pillanat, aminek következtében nincs mit tenni, mászhatunk vissza a hátitáskánkba és miközben kutakodunk benne, csak imádkozhatunk, hogy a körülöttünk lebzselő ellenfelek lesznek olyan hülyék, hogy nem ölnek meg minket. Spoiler, nem lesznek.
A kezdeti lépéseink tehát korántsem kellemesek, ha azonban egeret ragadunk és mindeközben sikerül hozzászokni a kamera és a hátizsákunk nyújtotta kellemetlenségekhez, illetve találunk magunk mellé egy hozzánk hasonló szerencsétlen mazochistát, akkor egész jól elszórakozhatunk. A történet, ami egy szimpla mentőakciónak indul, meglepően jó, főleg, miután mélyebbre ásunk és megjelenik a horror. Na, nem kell megijedni, semmi komoly, de atmoszféra szempontjából kifejezetten kellemes az élmény, amit a játék megvalósítása csak tovább erősít. Kicsinyke címhez képest ugyanis az OZARK egész pofásan néz ki, ráadásul teljes körű szinkronnal rendelkezik, amit nem feltétlen vártam volna egy 10 eurós próbálkozástól. Az is jópofa, hogy bár a játékmenet gerincét a fentebb már taglalt lövöldözések alkotják, néha azért kapunk kisebb-nagyobb fejtörőket is, amik bár nem váltják meg a világot, ügyesen ékelődnek be az akciódúsabb szegmensek közé, ezáltal tolva ki a monotonitás eljövetelének időpontját. Utóbbit szolgálja a helyi, illetve online kooperatív lehetőség is, aminek külön pikantériája, hogy a két fős csapatból elég, ha csak az egyik játékos vásárolja meg az OZARK-ot, utána ingyen és bérmentve behívhat bárkit maga mellé, ami hatalmas plusz pont a fejlesztőknek.
Amit viszont nem teljesen értettem, az a pisztolypárbajokat idéző PvP mód, ahol 1v1-ben bizonyíthatjuk rátermettségünket. Mit mondjak, elég minimalista, a fejlesztők azonban megígérték, hogy a közeljövőben új lehetőségekkel kívánják bővíteni az egyelőre igencsak karcsú felhozatalt, szóval ki tudja, a végére még valami jó is kisülhet belőle. Mondjuk nem tudom, hogy a bugok kijavítása mellett mennyi idejük lesz, mert bizony azokból is akad bőven. Tereptárgyakba történő beakadások, falban elbújó ellenfelek, de nekem kétszer még a pályáról is sikerült kipottyanni a szinte használhatatlan ugrás segítségével, szóval van mit kijavítani, cserébe viszont legalább jól fut és fagyásokkal sem találkoztam a röpke 4-5 órás kampány alatt.
Az OZARK tehát egy remek atmoszférával, érdekes történettel és kellemes megvalósítással rendelkező 2.5D-s akcióorgia, ami többedmagunkkal játszva akár még szórakoztató is lehet, de egyedül nem túl élvezetes, sőt, gyakran inkább frusztráló. A kameranézetből fakadó nehézkes irányítás és a folyamatosan özönlő, a kamerán túlról is lövöldöző ellenfelek ugyanis folyton megkeserítik majd az életünket, ha pedig valamilyen oknál fogva mégis sikerülne megszoknunk ezt a borzalmat, akkor meg jön a tárgymenedzsment, ami legalább akkora, ha nem nagyobb kínszenvedés. Kár érte, mert az ötlet remek és a kis büdzsé egyáltalán nem látszik meg rajta, de mindez hiába, hogyha a rossz fejlesztői döntések miatt újra és újra, pillanatok alatt az őrületbe kerget minket. Ettől függetlenül a 10 euró nem sok érte, úgy meg főleg nem, hogy kooperatív akciózás esetén elég csak az egyik játékosnak beleinvesztálnia, szóval akiket nem rettentenek el az intelmeim, azok ennyiért végül is ránézhetnek, de aztán csak óvatosan, mert könnyedén sírás lehet a vége és sajnos nem az örömkönnyes fajtából.
Az OZARK október elsején jelent meg, kizárólag PC-re.