Kísértetiesen ismerős felütéssel indul a mindössze öt főt számláló Wych Elm stúdió bemutatkozó játéka, a Silver Pines. A fenti leírásból akár egy újabb Silent Hill játékra is asszociálhatnánk, de lesz itt még Twin Peaks, Alan Wake, X-Akták, Resident Evil áthallás, mindez nyakon öntve egy nagy adag 2,5D-s metroidvaniával. A legjobb, hogy miközben a nagyok előtt tiszteleg a Silver Pines, egyben az év egyik leghangulatosabb és legzsigeribb túlélőhorror játékát is köszönthetjük a képében.

Ahogy említettem a bevezetőben, Red Walker – aki kinézetében zavaróan emlékeztet Dwight Schrute-ra a The Office-ból - protagonistánk a semmi közepén található kis idilli város, Silver Pines egyik éttermében tér magához. Magánnyomozónk nem igazán emlékszik, hogyan is került ide, mindössze azt tudja, hogy meg kell találnia Eddie Velvetet, a zenészt - bár ezt is csak a titokzatos megbízója közli vele a helyi telefonfülke kagylóján keresztül recsegve. Innentől a kaland pont azért lesz roppant magával ragadó, mert nem tudjuk, hol húzódik a valóság és hallucináció közti vékony mezsgye, illetve, hogy milyen mély nyúlüreg, amelybe kíváncsiskodva süllyedünk egyre mélyebbre és mélyebbre. A történet nem a legeredetibb, de amellett, hogy valószínűleg rengeteg motívumában szintén a nagy elődök előtt szeretne tisztelegni, maga a cselekmény is úgy van prezentálva, hogy már csak azért is látni akarjuk, hogy hova megy ki ez az egész nyomozás.

Silver Pines valójában csak akkor lenne idilli, vidéki kis üdülőváros az Egyesült Államok északkeleti partjánál, ha nem járkálna minden utcáján egy-egy rémség, akik többnyire horrorisztikus emberszerű alakban, de néha kifejezetten furcsa, eltorzult szörny formában támadnak ránk. Emellett (ha ez önmagában nem lenne elég hívogató a városnézésre) még egy rekord méretű vihar is közeledik a város felé, az evakuációnak köszönhetően pedig csak egy-két kósza lélekkel tudunk az utcán szóba elegyedni. Ezek a járókelők Silent Hill-módra talányokban, vagy többnyire elsőre érthetetlen dolgokról beszélnek nekünk, valamint szintén lesz köztük, aki segítségünkre lesz, de olyan is, aki még tovább hátráltat a célunk elérésében. Külön érdekesség, hogy a kinézetüket és hangjukat is adták ezekhez a karakterekhez többek között olyan youtuberek is, akik az egész csatornájukat a zsáner népszerűsítésének szentelték.

Szerencsére, ha a lakosai nem is annyira, Silver Pines külső jegyei és hangulata elképesztően hívogató a szemeinknek és füleinknek. A játék kinézetéből csak úgy árad a nagy betűs atmoszféra. A rotoszkópos animációkat például valós filmen rögzített jelenetek után rajzolták át képkockáról-képkockára (összesen mintegy 1800 karakterkockát) a fejlesztők. A textúrák szintén hasonló megoldással kerültek a játékba, de képregényes, "inkes" hatás gyakran emlékeztet egy Frank Miller képregényre, illetve idézi a régi PS1-es játékokat. A szinkron, hanghatások és a zenék szintén bizarr, és egyben magával ragadóak, ami végig kitart a 12-15 órás játékmenet alatt. Audiovizuális élményből egyértelműen csillagos ötösre vizsgázott tesztalanyunk, és csak szorgalmazni tudom, hogy mindenkinek mozgás közben kell látnia/hallania, amikor egy többé-kevésbé interaktív belső térben Walker elsüti a sörétes puskát.

Az említett vadászpuskával, félautomata fegyverekkel és forgótáras pisztolyokkal rengeteg lehetőségünk lesz majd lövöldözni, de persze jó túlélőhorror játék módjára az a legjobb megoldás, hogy ha ezeket a szituációkat lehetőség szerint elkerüljük. Pláne, mert a fegyverrajongóknak már ebből kiderült, hogy a flinták újratárazása lassú munka, amit ráadásul külön gombnyomkodással kell elvégeznünk, miközben általában az életünkre törnek. Az értékes (és igencsak limitált) lőszert egyébként is inkább a bossokra kell tartogatnunk, amik látványosak, de a 2,5D-s technika miatt sajnos elég egy kaptafára épülnek. Ha minden kötél szakad az összecsapásokban, akkor közelharci fegyverek is rendelkezésünkre állnak, de ezek könnyen rongálódnak - szerencsére helyrehozhatjuk őket a megfelelő nyersanyag felhasználásával -, ahogy Walker is könnyen roncsolódik a bekapott pofonok után. Mindezek mellett pedig a szűkös inventory menedzsment is visszaköszön a Silver Pinesban, szóval tényleg elmondhatjuk, hogy kipipálta a műfaj összes sajátosságát. Még a mentés is nyersanyag használatot igényel, még ha nem is annyira szigorúan, mint például a korai Resident Evil-játékok, de a sok telefonálgatás (így tudunk ugyanis menteni) befolyásolni fogja, hogy hány dollárt tudunk a kihelyezett automatáknál lőszerre és gyógyítócsomagokra fordítani.

A túlélőhorror receptet mindezek mellett még egy kis metroidvania-elemekkel is megbolondították a Wych Elmnél, így gyakran lesz, hogy bizonyos helyszínekre vissza kell majd látogatnunk például egy Sasmu kalapáccsal, amivel most már át tudjuk törni az opcionális, vagy épp a továbbhaladáshoz szükséges falakat. Itt érdemes megemlíteni, hogy a pályadizájn nem csak a fentebb ecsetelt külcsínben, de belső tervezésében is zseniális, ahol öröm lesz felfedezni, fejtörőket megoldani és persze menekülni és/vagy megküzdeni a felbukkanó rémségekkel. Ez a szenthármasság egyébként tökéletesen működik együtt, ugyanis a rejtvények inkább a megfigyelő képességeinket, és a memóriánkat teszik próbára, amiknek a kivitelezését a nálunk lévő polaroid fényképezővel és térképpel tudjuk áramvonalasabbá tenni.

A felfedezés poririzálása (a túlélés mellett) azért is erősen ajánlott, mert a három különféle befejezésből kettőhöz is szükséges lesz, hogy alaposan benézzünk minden sarok mögé. A különböző végkifejletek mellett az újrajátszásokat a feloldott módosítókkal dobhatjuk fel, viszont egyelőre New Game + nem áll rendelkezésünkre. Természetesen akárcsak az ihletadókban, itt is minél kevesebbet mentünk, kevesebb kötszert használunk, gyorsan teljesítjük a játékot egy végigjátszás alatt és hasonló kihívásokkal tudunk egyre több módosítót kinyitni. Mindenesetre, ha csak egyszer is rettegjük végig Red Walker nyomozását, akkor is pazar ár-érték rációt képvisel a Silver Pines a maga 25 eurós árcédulájával - ami Halloween alkalmából ráadásul most stílusosan még olcsóbban bezsákolható. A leírtakból pedig nem kell nagy nyomozónak lenni, hogy kikövetkeztessétek, hogy erősen tudom tanácsolni ennek a cselekedett mihamarabbi végrehajtását valamelyik platformon.

A Silver Pines pár apróbb technikai bakija - néhány helyen indokolatlanul leesett a képkocka-számom és a billentyűzet + egér irányítás kicsit darabos tud lenni a kontrollerhez képest, főleg a platfomer részeknél - ellenére engem teljesen levett a lábamról a Wych Elm első játéka. Akárcsak 2022-ben a Signalis esetében, idén is egy kis csapat rakta össze az év legjobb túlélőhorrorját, ami szintúgy bekerült a műfaj minden idők legjobbjai közé. Ködös őszi esték mellé tökéletes, de az év többi szakaszában is erősen ajánlott kikapcsolódás Eddie Velvet felkeresése az Ezüst Fenyvesekben.

A Silver Pines október 8-án jelent meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switchre és Switch 2-re. Mi a PC-s verziót teszteltük.