Jelenlegi bemutatónkban két nem olyan rég megjelent 2D-s indie alkotást hoztunk nektek, melyek alapműfajban hasonlítanak egymásra, viszont a külsejük és a tényleges játékmenet miatt nem is állhatnának messzebb egymástól. A humoros, rajzfilmes küllemű Lucky Tower Ultimate könyörtelen csapdákkal teli dungeon crawlerként képviseli a roguelike stílust, míg az akciódús Dark Scrolls egy retró stílusú kaland, ami minden tekintetben a 80-as éveket idézi. Mindkettő jó választás lehet a könnyed kikapcsolódásra, de nézzük is meg, mit tud a két játék, valamint a végére az is tiszta lesz miben térnek el gyökeresen egymástól. Fontos leszögezni, hogy nem egy összehasonlítás készült, mert eléggé az almát körtével esete áll fenn, mindkét cím brillíroz valamiben, mindkettő másért jó.
A Dark Scrolls és a Lucky Tower Ultimate idén jelentek meg Nintendo Switch és PC platformokra, utóbbi pedig már 2024 ősze óta futott korai hozzáféréssel.
Lucky Tower Ultimate
A stuttgarti Studio Seufz animációs videók és flash játékok után most már komolyabb videójátékokkal (PC és konzolok) is foglalatoskodik, 2020-ban pedig a több jelöléssel és díjjal kitüntetett The Longing fel is rakta őket a térképre. A sötét hangulatú, föld alatt játszódó sétaszimulátorban teljes magányban kell kivárni 400 napot a király ébredéséig, de a szokatlan point & click rendszerű idle játékban akkor is telik az idő, amikor nem vagyunk ott. A hangulatos és egyedi élményt nyújtó alkotásban a karakterdizájn és a grafika lesz nekünk érdekes, ugyanis a Lucky Tower nagyban merít belőle. A hosszú orrú árnykarakter szinte egy az egyben visszaköszön a kíméletlen toronymászós történetben, de a pályák is kifejezetten hasonló minőségben lettek összerakva.
A sztori szerint a prófécia beteljesítéséhez egy kiválasztott érkezik majd, aki számtalan kudarc és szenvedés útján végül teljesíti a jóslatot. A kudarc és a szenvedés jól érzékelteti a játék nehézségét, viszont a gyakorlatban már jóval szórakoztatóbb és viccesebb végeredménnyel számolhatunk. Más dungeon crawlerekkel ellentétben itt nem egy katakomba felfedezése és kifosztása lesz a célunk, hanem a torony legmagasabb szobájából kell kijutnunk a szabadságot jelentő vadonba, majd onnan a biztonságos városba – azért itt is fontos a felfedezés. A szobák és az ellenfelek mindent megtesznek majd, hogy megakadályozzák a szökést, de egy kis ügyességgel és szerencsével simán túljárhatunk az eszükön. A feneketlen vermek, a darázsfészkek, a vérszomjas állatok, az őrült koboldok és trollok önmagukban is bajosak, de ezen kívül konkrétan bármi az életünkre törhet – néha még az ajtók is.
Nagy szerencsénkre szó szerint mindent a kezünkbe vehetünk a jogos önvédelemhez, amiket aztán fegyverként használva már le is küzdöttük az egyik akadályt – dobálni is lehet. A cuccok nagy részét ugyanígy meg is lehet enni, legyen az agy, szemgolyó, döglött patkány vagy varangy, de bájitalokból sem lesz hiány. Külön gomb van a tárgyak cserélgetésére, ezért az inventory a két kezünkben ki is merül, ezen kívül a rajtunk lévő ruha és az övre akasztható pénzes szütyő fog csak kísérni a procedurálisan generált szinteken. A változatosság minden tekintetben kiváló, így az első gyors halálok utáni pár órában igazából még mindig a felszínt kapargatjuk csak. Mire kiérünk elsőre a toronyból, már bizonyosan megismerkedhettünk néhány kulcsfontosságú NPC-vel, de a random segítőket is tuti kiszabadítottuk párszor a cellákból. Velük mindig könnyebb lesz az adott futam, hiszen felfegyverkezve segítenek szétcsapni a torony galád lakói között, de a saját történetük is tovább szövődik a falakon kívül, valamint a befejezésnél együtt ünnepelnek velünk a helyi ivóban.
Az endingnél látható tivornyázás után karakterünk elnéz az árnyékszékre, ezután pedig vissza is teleportálnak minket a jól ismert kezdőhelyre. Eleinte vicces beszélgetésekkel és bunyókkal teli céltalan bolyongásnak tűnhet az egész, de a titkok felfedezése után már látjuk is magunk előtt a célt. Az értékes felszereléseket és tárgyakat aranyra tudjuk váltani a városban, a bankban pedig készséggel eltárolják nekünk az így szerzett vagyont, de saját házat is vásárolhatunk állampolgársággal együtt. A kis kuckót bővíteni is engedi később a hivatalnok, a toronyban felbukkanó öregembertől pedig a próféciát tudjuk megszerezni. Ez leírja, milyen ruhában és fegyverrel jön el a kiválasztott, szóval ez lesz a legfontosabb küldetés: a megfelelő felszereléssel betérni a királyi várba. Erről nem is ejtenék több szót, mert a felfedezés izgalma pont olyan fontos, mint a seprűvel és hullákkal elegánsan agyoncsapkodni a folyosón tébláboló számtalan holdkórost.
A sok apró részlet miatt külön dicséret illeti a készítőket, ugyanis az elsőre faék egyszerű felállásból hamar szövevényes történet kerekedik. A városban lévő egyik helyen kapunk alkatrészeket, amivel apránként csőrendszert lehet kiépíteni a szintek között, így például ezzel ingyen leküldhetünk valami cuccost, de az erkélyeken kidobált tárgyakat is megtaláljuk szabadulás után szétgurulva a domboldalon. A torony alagsora szintén tartogat egy kis meglepetést, de mindig nagy dilemma eldönteni mi legyen: kimenekülünk az aktuális zsákmánnyal, vagy kockáztatunk az ismeretlennel. A városban ezen kívül akad még tennivaló, a kimenekített teknős NPC a beteg családját ápolhatja, feltéve, ha megosztjuk vele a pénzünket, az egyik háznál pórul járt muzsikus pedig a megfelelő hangszert várja türelmesen – ezeket nem mindig egyszerű odajuttatni. A néhány szintenként megváltozó egyhangúbb belső terek után a szabadban csodálatos látvány fogad, az a rész nagyon kellemesre sikerült.
A grafika minőségi rajzfilmet imitál, de ez egy animációs háttérrel rendelkező stúdiónál nem túl meglepő, a zene pedig atmoszférikus módon teremti meg a rejtélyes középkori vibe-ot – fantasy beütéssel. A szinkron profi, de egyben szándékosan pont olyan bugyuta, mint a humoros megjegyzések és a szóviccek, a hangeffektek pedig szintén tökéletesen passzolnak. A futamok hosszát soha nem lehet előre meghatározni, ugyanis a labirintusszerű felépítés miatt váratlan levágásokba lehet botlani, de sokszor az erkélyre is ki lehet mászni, ahol a párkányokon ugrálva tudunk rövidíteni egy nagyot – itt a külső melléktoronyban van egy hatalmas titok is, amit nagy erőkkel védenek a trollok. Az életerő kijelzőnk nagyon ötletes, a bekapott találatok után kiesett fogak jól mutatják mennyi van még hátra, ha nagyon foghíjasok vagyunk, akkor bizony közel már a vég. Persze lehet találni elszórva bizonytalan eredetű fogakat, amiket betuszkolhatunk az ínyünkbe – brrr –, de inkább érdemes védeni a páncélt és a hibátlan mosolyt – aranyfogak is akadnak.
A torony misztikus, csuklyás mestere minden szinten ajándékkal vár, vagy ránk bíz valami bugyuta feladatot, de van, hogy simán csak kicseszni jött velünk a hecc kedvéért. A teljes szabadság jegyében ignorálhatjuk az illetőt, elvégezhetjük a feladatokat, de meg is támadhatjuk; az utóbbi viszont a kijáratnál később a seggünkbe haraphat: nála van az utolsó lakatba illő kulcs. A fura figura meglepően erős, szóval érdemes a jó oldalán maradni végig, nem annyira vicces a kaland legeslegvégén elpatkolni. A szavatosságot nézve egészen sokáig el lehet szüttyögni a procedurálisan generált rendszer miatt, külső segítség nélkül a nehézség és a kriptikus dolgok jócskán megtolják a játékidőt. A futamok rövidek és kemények, így még a sokadik körnél is lesz olyan csapda vagy ellenfél, ami váratlanul véget vethet a próbálkozásunknak – főleg az azonnali halállal járó esetek lesznek kellemetlenek. Egyesek túlságosan nehéznek találhatják az egészet, így a sok újrakezdésből adódóan monotonnak is érezhetik, de a titkok és célok megtalálása után már kifejezetten izgalmas és érdekes lesz, emiatt pedig jó szívvel ajánlom.
Dark Scrolls
A laza és komótos felfedezést itt teljes mértékben el lehet felejteni, a doinksoft alkotásában egy kőkemény sidescrollert kapunk, ahol akár kooperatív módban is nekiugorhatunk a sztorinak. A fejlesztők nem ma kezdték, 2019-ben kifejezetten jól sikerült a Gato Roboto névre hallgató első játékuk, a fekete-fehér minimalista cicás metroidvániájukban állig felfegyverzett mechekbe lehetett bepattanni a főszereplő macskával, de a brutális pályák és főellenségek még így is okozhatnak némi fejtörést. Nem sokkal később a kiadójuk előtt tisztelegve elkészítették a Devolver Bootleget is, aminek már az előzetese is megér egy misét, itt a Devolver Digital gondozásában megjelent címek ötletes paródiáit tolhatjuk le, szám szerint 8-at – Hotline Milwaukee, Catsylvania, Enter The Gun Dungeon, stb. Egy mobilos és egy Switch-exkluzív játék után ott van még az igazán minőségi Gunbrella is, ebben egy golyóálló esernyőfegyverrel felvértezve irányíthatjuk morcos „Mary Poppins” vadászunkat nyomozós bosszúhadjárata során – igazi noir csemege.
A NES-érát idéző Dark Scrollsban klasszikus fantasy hősök közül tudunk választani, majd a többfelé ágazó térképen haladva kell mindent ripityára lőni. A karakterek egytől egyik távolsági fegyverekkel operálnak, de a tűzerejük és a taktikák merőben eltérnek, ahogy a szuper támadásuk is. A barbár ívesen szórja a baltákat, a zsivány egyvonalban dobja a tőröket, az FF-széria mágusára hajazó varázslónak pedig pattognak a lövedékei. Rajtuk kívül több érdekes karaktert lehet még megnyitni, amiből némelyik megszerzése bonyolultabb és nehezebb feladat, de mindenképp megéri begyűjteni őket. A szaxofonos patkány például baromi erős, a gyilkos hangjegyeit jó sorrendbe nyomva mindenféle extra támadást tudunk majd durrantani, a séf pedig megint csak egy op hős lesz, a serpenyőjével felpattintott húsok pusztító erejűek, főleg a fejlesztésekkel.
Az audiovizuális élmény a korábban említett autentikus NES játékok legjavát hordozza, a grafika minimalista, de kifejezetten szép pixelartot kapunk egyszerű hátterekkel, pályákkal és karakterekkel, a zenéhez pedig ehhez tartozó fülbemászó, 8-bites chiptune muzsikákat biztosítanak. A hangok nagy részét a folyamatosan prüttyögő lövéseink teszik majd ki, de az ugrás és az ellenségek mocorgása is jól hallható effektekkel színesíti a hangzást. A pályákon felcsendülő dallamos számokat és a főellenségharcoknál bedurvuló veretősebb szólamokat egytől egyig imádtam, viszont a roguelike műfajból adódó ismétlődés miatt a végén már a könyökömön jöttek ki – sajnos ez ilyenkor elkerülhetetlen.
A képernyő folyamatosan üldöz minket komótos tempóval, ezért a temérdek ellenség, tüske és szakadék mellett a szétlőhető torlaszokkal is vigyázni kell, hiába van életcsíkja a karakterünknek, ha a gördülés beszorít minket valahova, akkor azonnal vége. A kooperatív lehetőség élvezetes kiegészítés, a dupla tűzerővel könnyebben lehet mindenkit lelőni és a pénzérméket felmarni, viszont a társunknak ott lesz a teste, amiről minden irányba lepattanunk – a lassabban koccanó fél szív. Emiatt sokszor köthetünk ki a szakadékok mélyén, vagy a tüskébe lökjük majd véletlenül egymást, de pozitív hozadékként a másik fejéről könnyebben elérhetünk magasabb platformokat is. Élvezetes, de kétélű fegyver tehát a co-op, ezért jól válasszuk meg kivel ülünk neki, a hamar kipurcanó játékos mondjuk szellemként tovább tevékenykedhet mellettünk.
A faluban indulás előtt mindenre fel kell készülni, a gyakorló téren egy boxzsákot lehet csépelni a képességek kipróbálásához, de ugyanitt néhány titkot is feloldhatunk X sebzés után, ezen kívül a karakterválasztás és boltos is itt kapott helyet – permanens megnyitni-valók és egyebek. A pályák változatosak, bár lehetett volna belőlük több is, egy futam lényegében csupán 4 darabból áll, de a titkos helyszínek miatt több befejezés is lesz. A játék címéből adódóan az útvonalak végén lapuló sötét tekercseket kell megszerezni, majd ezekkel újra megindulni, ezután, ha elég ügyesek vagyunk, láthatjuk a valódi endinget is. Az erdőben tanyázó óriás farém még könnyű ellenlábas, a folyós részen felettünk ugráló tüskés hal már trükkösebb a lövedékeivel, ezután pedig egyre szivatósabbak a dögök – a hóbagoly és a 3 fejű sárkány is keményebb falat már.
A boltos és hűséges libája szerencsénkre a pályákon is felbukkan egy biztonsági zónában, így tőlük vehetünk extrákat ameddig a tárcánk bírja, ezután a csillagokat feltöltve az adott szinten mindig aktiválódik a betárazott portéka. Támogató tündéreken (támad vagy gyógyít) kívül gyorstüzelést, dupla lövést, tüzes támadást vagy hasonlókat alkalmazhatunk, ezek pedig az adott karakterünk függvényében lehetnek brutálisan erősek, vagy simán moderáltan hasznosak. A faluban megnyitott cumók idővel hozzáadódnak a poolhoz, ezért folyamatosan változik a menet közben megvehető kínálat is, szóval tessék bátran kísérletezni az újdonságokkal. Elhalálozásnál és a pályák végén drágaköveket kapunk a teljesítménytől függően, ezeket pedig vissza is lehet vinni a permanens vásárlásokhoz, az aranyat viszont jól beosztva mindig érdemes kiköltekezni, vagy bedobni a fölöst a tábortüzeknél lévő kutakba – bizonyos útvonalak is aranyba kerülnek mindig.
A Dark Scrolls eleinte nehéz és elveheti az ember kedvét a gyors halál és újrakezdés váltakozása, viszont itt is kis idő elteltével mutatkozik meg a játék igazi oldala. A folyamatosan érkező ellenfelekből lesz bőséges kínálat és változatos felhozatal, ahol a szemetebb variánsok is megjelennek, de nem kell aggódni, egészen kiismerhetőek. Ez a főellenségekre is igaz, náluk a talajjal és a szakadékokkal trükközik még a rendszer, de jó taktikával már nem is akkora ördöngösség letudni a sztorit. A megfelelő karaktert megtalálva szintén sokat könnyíthetünk az életünkön, az aréna harcok során pedig ágyús rövidítések nyílnak meg, ha gyorsabban le akarjuk tudni a futamot – időben kell mindenkit kinyírni hozzá. Magához mérten a szavatosság egészen jó, de itt is a NES játékok a mérvadóak, a titkokkal, a megnyitható karakterekkel, a plusz pályákkal és a valódi befejezéssel egészen tartalmas szórakozást kapunk arra a néhány órácskára, ráadásul az árcédula is roppant baráti.