Jelen tesztünk alanya és a fentebb emlegetett klasszikusok közötti hasonlóság tehát teljességgel letagadhatatlan, viszont egyáltalán nem véletlen, mivelhogy a játék mögött álló Visuwyg csapata pontosan ezen címek előtt szeretett volna tisztelegni, ami végül olyannyira jól sikerült, hogy a DERELIKT még a kisebb hibái ellenére is bátran odatehető a műfaj legnagyobbjai mellé. Pedig, ha szigorúan nézzük, akkor a fejlesztők valójában semmit sem bíztak a véletlenre, csupán felmondták a kötelezőt, ugyanakkor egyrészt jóktól lopni nem bűn, másrészt ezt annyira nagy műgonddal tették, hogy a végeredmény sokkal inkább érződik egy, az ihletforrásoktól teljességgel különálló, koherens egésznek, mintsem egy innen-onnan összetákolt, ezerszer látott klisétengernek.
Ettől függetlenül a kiindulási alap eléggé ismerős lesz, hiszen itt is van egy elszigetelt helyszín, jelen esetben egy kutatást végző űrállomás, amin furcsa dolgok történnek. A Von Neumann névre keresztelt, a Szaturnusz körül keringő egyik aszteroidában felépített létesítmény tudósai ugyanis megőrültek, a folyosói sötétbe burkolództak, a falaiban futó szellőzőjáratokból pedig furcsa, nem evilági hangok és zörejek szűrődnek ki. Természetesen a helyi erők tehetetlenek a felmerülő problémákkal szemben, szóval miránk, egy frissiben bedokkolt külsősre hárul a feladat, hogy a meglehetősen furcsa események végére járjon. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, szóval indulás előtt ajánlott felkötni a felkötnivalót és a lehető legtöbb lőszert betárazni a fegyvereinkbe, ahogy azonban haladunk előre és egyre több titkot fedünk fel szépen-lassan kikristályosodik előttünk, hogy talán nem is a minduntalan ránk támadó szörnyszülöttek jelentik majd a legnagyobb fenyegetést.
Ahogy tehát az lenni szokott, ezúttal sem az ismeretlen a legveszélyesebb, hanem maga az ember, aki gyarló módon sokszor mindent és mindenkit beáldozna a saját nyomorult életének megmentésért. Ez ráadásul itt halmozottan visszaköszön, hiszen az űrállomás túlélői sokszor nem azért hazudnak nekünk, vagy vernek át minket, mert gyarlóak, hanem azért, mert az elméjükbe már sikeresen befurakodott az idegen entitás egy dalocska képében (amihez valószínűleg köze lehet az épületkomplexum alapjaként szolgáló hatalmas szörnytetemnek is). Ennek hála tehát soha, senkiben sem bízhatunk meg teljesen, mivel bármikor bárki ellenünk fordulhat, méghozzá akár a legváratlanabb helyzetekben is, szóval a csőre töltött pisztoly nemcsak ajánlott, hanem egyenesen alapfelszereltség. Viszont ettől függetlenül az ujjunk ne nagyon remegjen a ravaszon, mert az utánpótlás véges, szóval érdemes alaposan beosztani a munícióit, nehogy aztán néhány vaktában elpuffogtatott pisztolylövedék, vagy sörét miatt letolt gatyával fogadjuk a következő szörnydelegációt.
Mondjuk sokszor a lövöldözésben sincsen sok köszönet, merthogy a DERELIKT gunplay-je, nos, fogalmazzunk úgy, hogy van, teszi a dolgát, de például a visszarúgásokon túl sok minden másra nem terjed ki. Találatainkhoz csatolt visszajelzés például egyáltalán nem létezik, ami viszont még ennél is zavaróbb, hogy ugyanez a metódus a ránk mért csapások esetében is fennáll, emiatt pedig sokszor elég nehéz detektálni a bekapott sebzés mikéntjét. Szintén nem segít rajtunk, hogy az ellenfelek egytől-egyig gyorsabbak nálunk, vagyis, ha nincs fegyver a kezünkben, esetleg éppen újratárazunk, akkor garantáltan sebződni fogunk, amit aztán a környezetünkben fellelhető tárgyak, esetleg a nálunk lévő gyógyító eszközök segítségével tudunk valamicskét negálni. Sajnos az inventory kezelése szintén nem a játék erőssége és bár idővel hozzá lehet szokni, hogy a játék képtelen egybepakolni a felvett tölténytárakat, az első pár alkalommal garantáltan felidegesít majd a „zsebeink tele” felirat, miközben még bőven lenne hely bennük.
A harc tehát kissé fapados (akárcsak a fejlődési rendszer, ami kimerül annyiban, hogy három üres helyre pakolhatunk pozitív, illetve negatív hatású rúnákat), a tárgyaink menedzselése pedig eleinte kényelmetlen, akkor mégis mire fel ajnároztam a DERELIKT-et a bevezetőben? Hát, nagyjából minden más miatt. A fejlesztők ugyanis fogták a korábban emlegetett klasszikusokat és a bennük rejlő atmoszférát nemes egyszerűséggel átörökítették az itteni űrállomásra. Elképesztően magába tudnak szippantani a Von Neumann rideg, kihalt folyosói és üresnek tűnő közösségi terei, amit csak tovább tetéz a remekbeszabott pályatervezés. Utóbbi ráadásul lépten-nyomon jutalmaz minket, szóval érdemes alaposan körbejárni a létesítményt (ebben segítenek a megszerezhető térképek is), mert még a legkisebb elágazásokban is eldugott utánpótlásra, a továbbjutásunkat elősegítő feljegyzésekre, esetleg fontos, máshol használatos kódsorokra bukkanhatunk. Mindezen ténykedéseinket pedig remekül festik alá a háttérben meghúzódó minimalista dallamok, illetve az innen-onnan kihallatszódó hangfoszlányok, amik még annak ellenére is gyakran rám hozták a frászt, hogy a megvalósítás jócskán elmarad a mai sztenderdektől.
Ez utóbbi azonban korántsem véletlen, a fejlesztők ugyanis azzal a szánt szándékkal készítették el a DERELIKT-et, hogy nemcsak hangulatban, hanem megvalósításban is igyekeznek tisztelegni a régi nagy öregek előtt. Emiatt aztán egy minden ízében retro, PS1-es korszakot megidéző pixelcsodát varázsoltak a képernyőnkre, ami megannyi extra effektjének segítségével valóban visszarepít minket a 90-es évek közepére. Bámulatos azaz aprólékosság, ahogy a Visuwyg csapata újraalkotta az erre a korszakra jellemző megoldásokat és bár a végeredmény valószínűleg majd csak azok szívét dobogtatja meg igazán, akik már akkoriban is játszottak, ők garantáltan el fognak alélni a látványtól. Nemhiába na, a nagy pixel még mindig gyönyörű. Akinek viszont bántja a szemét ez a jókora pixelhalom némileg azért tudja mérsékelni az összképet, a különféle effektek kikapcsolásával ugyanis egy sokkal letisztultabb végeredményben gyönyörködhet, ami ugyan továbbra is megragad a Quake 2-es grafikai motor szintjén, de ezáltal legalább számukra is láthatóvá válnak a textúrák és az élek.
A DERELIKT-et azonban még így is nehéz lesz értékelni azoknak, akiket nem fűznek gyengédebb érzelmek az ihletforrásként szolgáló klasszikusok felé. Szerencsére nálam ez a probléma nem áll fent, sőt, a játék már az indításakor felugró, erősen az első PlayStationre hajazó kamu logókkal belopta magát a szívembe, hogy aztán a történet előrehaladtával egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát benne. Ha tehát hozzám hasonlóan számodra is sokat jelentettek a 90-es évek sci-fi-horror akciói és mind a mai napig könnyes szemmel gondolsz vissza Shodan-ra és G-Man-re, akkor már kattinthatsz is a vásárlás gombra, garantáltan nem fogod megbánni. Ellenkező esetben viszont csak óvatosan közelíts az űrállomás dokkolója felé, mert bár az odaszóló jegy árát olcsón mérik a virtuális kasszáknál, az élmény, amit cserébe kapni fogsz korántsem biztos, hogy háttértudás nélkül is ugyanúgy be fog találni, mint ahogyan azt nálam tette.
A DERELIKT november 13-tól érhető el, egyelőre kizárólag csak PC-n.