Mai fejjel szinte elképzelni is nehéz, hogy a 2022-es Nintendo Switch Sports annak a franchise-nak a része, ami egy korábbi résszel belopta magát minden idők öt legtöbbet eladott videójátékának listájára, és a maga közel 83 millió eladott példányával még jó ideig ott is fog maradni. Persze a valóságot némileg árnyalja, hogy a Nintendo Wii Sports magas számait annak köszönhette, hogy sok esetben a konzol mellé csomagolták, ám a javarészt mozgásérzékelős gimmickre épített széria így is világhírre tett szert. A Switchre kiadott újrázás sem panaszkodhat a maga 18 millió eladás feletti eredményével, és most befutott a Switch 2-re szánt verzió is, mely a franchise második legnépszerűbb részének, vagyis a Wii Sports Resort szigetével felvértezve próbálja emlékeztetni játékosok millióit, hogy miért is egyedi a Nintendo. Mintha az elmúlt 20 évben mi se történt volna a videójáték-iparban, úgy dobják be ismét óriási technológiai csodaként a mozgásérzékelőket, ám a dolog mégis működik, az öncélúan szórakoztató hadonászás, a közös meccsek és a nosztalgia úgy szippantja be a játékost, mint ahogyan két évtizeddel ezelőtt. Ha sosem szerettük az efféle mókát, akkor a Switch Sports Resort sem fogja megváltani a világot, ám ha elfogadjuk a műfaj adta lehetőségek korlátait, akkor bizony a Switch 2-es iterációt még az előző Switch Sportnál is jobban szerethetjük majd!
Mostanra már megszokhattuk a Nintendo fejlesztői stratégiájától, hogy a valósághű és részletgazdag grafika helyett a spéci esztétika és környezeti hangulat az, amire elsődlegesen fókuszálnak. És természetesen nincs ez másként a Switch Sports Resortban sem. Ahogyan az előző részben, úgy a Mii-figurákat ezúttal is a jóval emberszabásúbb Sportsmate karakterek váltják, ám az aprócska Spocco Square sportcentrumának helyét a legendás Wuhu Island veszi át. Utóbbi ugye ismerős lehet mindenkinek a Wii-éra sportjátékaiból, és bizony most, megújult formában sem fog csalódást okozni. Annál is inkább, hogy amolyan központi hubként különböző sportágakban a teljes szigetet szőröstül-bőröstül felfedezhetjük!
A grafika viszont mindehhez csak részben idomult; a sportok helyszínei aprólékosak, részletesek és gyönyörűen megkomponáltak, ahogyan ujjszkanderezhetünk a vulkán oldalába ékelt teraszos küzdőtéren, az hibátlanul fest, ahogyan az olyan statikusabb helyszínhez kötött sportoknál, mint a tenisz vagy a pingpong is végre megvan a konzolban az a nyers erő, amivel a recéknek, a rossz minőségű árnyékoknak búcsút inthetünk, és hibátlan vizualitással tárul elénk a fejlesztők által megálmodott világ. Amennyiben viszont járműre pattanunk és belevágunk a felfedezésbe, bizony hamar szemet fognak tűnni a limitációk és hiányosságok szinte minden téren. De még mielőtt ennyire messze szaladnánk, vessünk egy pillantást a sportkínálatra!
Tanulva a korábbi hibákból, ezúttal a fejlesztők nem bízták a véletlenre a dolgot, és egyből 12 különböző sportágat tettek elérhetővé (plusz a bemelegítésnek szánt ugrókötelezés). Van itt boksz, ahol nyilván a Joy-Conok kezenként érzékelt ütésein, védekezésén és elhajolásain van a hangsúly, visszatér a már jól megszokott golf és bowling, utóbbiban ezúttal is elérhetőek a pályát mozgó elemekkel kibővített mód is. Labdajátékok terén természetesen a tenisz nem hiányozhat a felhozatalból, ahogy a Switch Sportból visszatér a röpi és a kosár is, új bemutatkozóként pedig a pingpong hoz meglepően izgalmas meccseket. Sok-sok évnyi kihagyás után ismét jön a közönségkedvenc íjászkodás, aki pedig amolyan furcsa, de gyorsan pörgethető meccseket keresne valamelyik családtagjával egy gyors vita lezárásához, az ujjszkanderben találhatja meg számításait. Három technikaibb sportágat is kaptunk a gördeszka, jetski és a dupla légcsavaros repcsizés formájában.
Kezdjük is utóbbiakkal, mivel talán ezek a legproblémásabbak. Repülésnél lényegében úgy kell fognunk a Joy-Cont, mintha egy papírrepülő lenne a kezünkben, amerre döntjük, arra kanyarodik, ha pedig a dobást imitáljuk, kapunk egy pár pillanatig kitartó turbót. Ennél a játékmódnál kötött versenyek helyett szabadon kóricálhatunk a szigeten, közben lufikat lőhetünk szét extra pontért, és lefényképezhetjük a világ fontosabb látnivalóit. Hasonló fotózással van dolgunk a jetskin lovagolva is, viszont akad egy kis bökkenő: a játékélménynek ezen szeglete rendkívül sivár. Főleg, ha eszünkbe jut még a Wii-s érából a motorcsónakos vízisí! A sziget „városi” része rendkívül kicsi, a többi pedig olyan szinten sivár, mintha csak a Game Freak egyik Pokémon-játékába teleportáltunk volna. Grafikailag mintha két generációt ugrottunk volna vissza, a jármű szimulációja olyan fapados, hogy abszolút nem ad a vezetéshez élvezeti faktort. Ötperces kalandozásra, vagy szoros meccsek közti feszültségoldásra okés, de mást nem érdemes tőle várni, maximum a legkisebbeknek tartogat némi szórakozást. Gördeszkára pattanva viszont már más a helyzet, itt egy picit meglepő módon a Joy-Conok egérfunkciója adja az irányítás alapját, és mintha csak a lábunkat szimulálnánk, úgy kell valamilyen szilárd felületről lendületet „rántanunk”, illetve döntögetéssel kanyarodnunk. Akadnak versenyek is, melyek során a pályát boostokkal telepakolt platformokat kell az ideális ívvel összeegyeztetnünk a siker érdekében.
Mindez viszont csak szemfényvesztés, amire nem is kifejezetten érdemes több időt szakítani, a játék valódi lelkét ugyanis a többi sportág adja. Személyes kedvencem a pingpong lett, melynek alapjai azonosak a tenisszel, ám a kisebb pályán a kisebb labdával nagyobb precizitással üthetjük vissza a labdát, hogy a szándékosan megcélzott csuszákról ne is beszéljünk. Az ütők mozgásának lemodellezésében és az irányítás fürgeségén és precizitásán abszolút érezni a Joy-Con 2 és a Switch 2 dominanciáját az előd fölött, persze nem lesz alapból más az élmény, de az egész sokkal kiforrottabb, pontosabb, és sokkal jobban érezzük azt, hogy valóban az történik a pályán, mint amit csinálni akartunk.
Szerencsére ez elmondható szinte az összes többi sportágra. A tenisz és a röpi remekül őrizte meg a tempóját, gyors, pörgős, élvezetes és látványos meccseket játszhatunk bennük, ahogyan a bowling is még mindig hozza a kitűnő atmoszférát a jól bevált irányítás mellé. A Joy-Conok segítségével az íjászat is egész érdekes élmény lett, az egyik kontrollerrel az íjat fogjuk és célzunk, a másikkal a nyilat húzzuk hátra, majd engedjük el a megfelelő pillanatban. Különböző távolságokról kell eltalálnunk a céltáblákat, ráadásul néhol a szél is fúj, szóval a bullseye abszolút nem gyerekjáték, vagy ha valakinek mégis az lenne, akkor rejtett célpontokat is kereshet a lőtéren némi extra pontért.
A játék szavatosságáról az elődben már bemutatkozott weekly és monthly pass felel, melyeknél folyamatosan újabb és újabb kiegészítőket, ruhadarabokat és egyéb skineket nyithatunk meg a karaktereinkhez. Ha csak singleplayer mókaként tekintünk az egészre, nagyjából 4-5 órába telhet, míg az Island Crown bajnokságban minden kihívót minden sportágban legyőzünk, és minden játékmódban minden pályát megnyitunk, ám eléggé alap szabály, hogy a játék a valódi arcát nem a gép, hanem hús-vér emberek ellen mutatja meg. És legyen akár online multiról szó, vagy négyszemélyes, osztott képernyős családi mókáról egy jó nagy TV előtt, ilyen téren abszolút hozza a szériától elvárhatót a Nintendo Switch Sports Resort, a nosztalgia, illetve a precízebb irányítás miatt pedig még némileg túl is tesz rajta.
A Nintendo Switch Sports Resort kizárólag Nintendo Switch 2-n érhető el.
