Enchanted Arms

  • Írta: Daks
  • 2006. június 28.
Link másolása
A Horse Armor és a Wizards' Towers már nem fogja az Obliviont sokáig életben tartani, ezt jól tudja a Bethesda Softworks, de még az UbiSoft is, amely utóbbi ezt kívánja kihasználni új játékával, az Enchanted Arms-szal.
Tény, hogy az Elder Scrolls-t egy hamar nem lehet megunni, de gondolni kell a jövőre is, az utánpótlásra. Az RPG-k világa rendkívül összetett és szerteágazó, a fantasy wizzard akciójátékok közt pedig kétség kívül az Oblivion és a Final Fantasy jelenleg a piacvezető. Az Ubisoft persze ezt nem nézi tétlenül és már az E3-ra is kivitte az Enchanted Arms-t, hogy idejében mindenki megbarátkozhasson a trónkövetelővel. A játék az első japán stílust képviselő Xbox 360-as RPG, mely a felkelő nap országában, a távoli Japánban már meg is jelent nem mindennapi [eM] -eNCHANT arM- néven. Nekünk még augusztusig várni kell az angol nyelvű változatra, most azért kukkantsunk bele, hogy milyen lesz ez a valóban kuriózumszámba menő játék.


Keletről nyugatra utazva nem csak új nevet kap majd a játék, de a szövegek és a szinkronhangok is az eredeti japánról angolra váltanak majd. Természetesen a történet, a helyszínek és a szereplők mit sem változnak, a fejlesztések kizárólag a fordítási munkákra vonatkoznak. A sztori Yokohama City és lakossága körül forog majd, mely város köztudottan több ezer éve a mágia és varázslatok bölcsőjének számít a régióban. Főhősünk, Atsuma egy több generációra visszanyúló varázslócsalád sarja, kinek felmenői azokról a mágikus teremtményekről híresültek el, melyeket a nép mellé állítottak a nagy háborúk idején. Bár Atsuma népszerű és ügyes harcos diák, mégis sok titok lappang a családja körül, melyre sehol sem leli a válaszokat.


Az említett nagy harci állatok az idő múlásával áttértek a rossz oldalra és már a város biztonságát veszélyeztetik. Yuki-val és társaival karöltve azt a feladatot kapjuk, hogy számoljunk le ezekkel a lényekkel és az elpusztításukkal felszabadult energiát gyűjtsük be, mielőtt azok ismét a gonosz oldal szolgálatába nem kerülnek. Ez az eddig még sosem használt RPG elem biztosan felrázza majd a stílust, hiszen itt már arra is figyelnünk kell, hogy nehogy a sötét oldal erejét növeljük ügyetlen, ám sikeres stratégiánkkal.


Kalandozásaink során Atsuma varázserővel rendelkező karja fog minket segíteni, hogy ne csak a kardunk erejére támaszkodjunk az összecsapások alatt. A játék az Obiliviontól eltérően kizárólag külső nézetben lesz majd irányítható, a csaták pedig körökre osztottak lesznek. A terület teljesen bejárható lesz, sőt az sem lesz megkötve, hogy mit mikor és hol kell megcsinálnunk a továbbjutáshoz. Az E3-as demót természetesen mi is kipróbáltuk, sőt egy középesen nehéz kategóriájú alfőnökbe is belebotlottunk, akivel rendkívül élvezetes volt az összecsapás. Érdekesség, hogy az FF stílusú körökre osztott csaták miatt ugye nem átlagos akciójátékkal állunk szemben, mégis tudtunk mozogni még a speciális támadások közben is. A sötét erők képviselőinek amúgy az emberekhez hasonlóan megvannak a saját erősségeik és hátrányaik, legyen szó akár test-test elleni harcról, akár varázslatról.


Lenyűgözött minket továbbá, hogy a már a Final Fantasy-ben is megszokott gazdag speciális effektek itt is visszaköszöntek az összecsapások alatt. A harcok mindegyike (legyen az akár egy kis szörnnyel való gyors csata) kivétel nélkül rendkívül látványosak, sugárzik belőlük a még itt Európában is annyira imádott és irigyelt japán stílus. Érdekesség, hogy ha elfáradunk vagy elfogy az energiánk, akkor a városi kaszinókban nyerhetünk majd új fegyvereket, életlöttyöt rejtő üvegcséket vagy felszereléseket is. Apró finomság továbbá, hogyha legyőzünk egy nagyobb, domináns teremtményt, akkor azt utána használhatjuk karakterként a multiplayer összecsapások alatt is.



Az Ubisoft nem kevesebb, mint 50 óra tiszta single player játékidőt ígér az Enchanted Arms világában. Nem véletlen, hogy a cikk elején az Oblivion-hoz hasonlítottam a játékot, mivel bár első ránézésre a Final Fantasy babérjaira pályázik, mégis kizárólag Xbox 360-ra készült, ott pedig FF híján ugyebár az Elder Scrolls az abszolút befutó.


Az Xbox 1-en rengeteg fantasztikus RPG debütált, elég ha csak a Morrowind-re vagy a Knights of the Old Republic-ra gondolunk. A 360 eddig szerénykedett az ilyen alkotásokban, de néhány hónappal az első szülinapja előtt egy kimagaslóan profi fantasy wizzard szerepjátékkal gazdagodik majd az Enchanted Arms személyében. Természetesen a varázslatos világ és a profi módon megszerkesztett történeti szálak még nem garanciák a játék sikerére, de amit az E3-on láttunk és tapasztaltunk, az megérdemelt egy csillagos ötöst. Gratulálunk Ubisoft, ismét kitettél magadért!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...