Gears of War

  • Írta: Ca$h
  • 2006. november 22.
November 14-én este kaptam egy SMS-t, „Önnek megérkezett az előrendelt Gears of War játéka, holnap 16 óra után átveheti a megjelölt helyen”. Aztaaaaaaa!!! Először azt hittem álmodom, megtöröltem a szemem, pislogtam pár jó nagyot és újra átnéztem az üzenetet. Ez hihetetlen, és én még attól rettegtem, hogy a megígért időpontban 17-én nem fog megérkezni… tévedtem, Istenem de jó hogy tévedtem!
A történet 14 évvel a „felbukkanás" után kezdődik, egy börtöncellában, ahol főszereplőnket Marcus Fenixet fogva tartják. Az ok, ami miatt bent sínylődik, parancsmegtagadás, mégpedig még azokból az időkből, amikor a sáskák megjelentek ezen a titokzatos kolónián. Marcus csak az apját szerette volna megmenteni, de ez parancsba ütközött, nem kérdéses hogy melyik lehetőséget választotta. Büntetése nem kevesebb, mint 40 év volt, ami valljuk be eléggé húzósnak számít, még Texas államban is. De szerencsére kint a helyzet annyira rosszra fordult, hogy cimborája, Dom parancsot kapott arra, hogy kiszabadítsa a börtönből. Rögtön miután felkaptuk különleges páncélunkat és puskánkat, innen a név, hogy Gear, el is indul a pokoli utazás.

Köszöntelek 720p

Az X360 játékok idáig is 720p felbontással jöttek ki, a különbség csak annyi, hogy idáig én nem láthattam őket, ezen kívül egyikük sem volt még ilyen mértékben kidolgozott, mint a GoW. Miután megláttam a bátyám 107centis óriás plazma HDTV-jén a GoW cinema és tv trailerét, rögtön tudtam, hogy nem várhatok tovább eljött az én időm. Vettem egy nagy levegőt és vásároltam egy 107centis LCD HDTV-t. Mit is mondhatnék? A játék úgy néz ki rajta, hogy sírógörcsöt kapok a gyönyörtől - elég, ha csak rágondolok. Egyszerűen hihetetlen az a minőség az a rengeteg ráfordított energia, amit ebbe a játékba fektettek. A környezet egyszerűen olyan, mint egy gyönyörű festmény, annyira élethű és kidolgozott a legkisebb falevéltől a legnagyobb romhalmazig a távolban, hogy arra szavak nincsenek. Kristálytiszta, tökéletes hátterek, hihetetlenül élethű sokkoló fizika. Szinte minden, minden szinten tökéletes! Mi az, hogy szinte? Talán az egyedüli gond azzal van, hogy annyira tökéletes minden, hogy egy picit szúrja az ember szemét az-az apróság, hogy a szereplők arcán azért jó pár textúra hibát fel lehet fedezni. Igaz, hogy az érzelmek nagyon jól látszanak rajtuk, de a szemükben nincsen élet és sajnos az arcukkal nem végeztek olyan hibátlan munkát az Epixes srácok, mint minden mással. De ez annyira csak szőrszálhasogatás volt, hogy felejtsétek is el amit írtam.


A forradalmi irányítás
Ha jól emlékszem így is reklámozták a stuffot. Hááááát ha nem is forradalmi, de tény hogy nagyon kényelmes és könnyen tanulható. Szinte mindent az „A" gombbal tudunk irányítani. Ha simán csak megyünk és megnyomjuk, akkor Marcus vetődik egy jó nagyot, ezt a műveletet minden irányba meg tudjuk csinálni, szükség is lesz rá rendesen. Ha menetel közben folyamatosan nyomjuk, akkor egy remek kis dolog fog történni, ugyanis egyszerre fogunk leguggolni és futni is, aminek köszönhetően nehezebben találnak el minket, de sajnos mi sem tudunk ilyenkor lőni. Vigyázat sajnos csak véges ideig tudunk futni, mert a 185 centi, 120 kilós Fenix bácsi teljes páncélzatban csak rövid távon hatékony futó. Viszont az tény, hogy remekül meg lett oldva ilyenkor az a Ryan közlegényes kézikamerás látvány, ami ilyenkor a szemünk elé tárul.


Abban az esetben, ha van a közelben valami fedezék, legyen az akár egy elfektetett fogpiszkáló, megnyomjuk az „A"-t és emberünk azonnal igénybe is fogja venni. Persze ha nem túl hatékony a menedék, akkor valamennyire ki fogunk lógni, ami azt jelenti, hogy sebezhetőbbek leszünk és bízzatok bennem, a fránya kis sáskák marha jól céloznak ám. Ha fedezékben vagyunk, akkor az irányokat próbálgatva egy ismételt „A" megnyomásával balra-jobbra, tudunk kommandózni, illetve alacsonyabb fedezékek esetén át is tudjuk ugrani azokat.


Az „X" gombbal tudunk minden akciót elvégezni, ilyeneket mint lőszer, fegyver felvétel, vagy egy gomb megnyomása, ajtó berúgása, és ezzel tudjuk elesett katonáinkat is felrázni, hogy ne aludjanak már a csata kellős közepén. A „B" gombbal tudjuk aktiválni a közelharcot, de igazából csak egy dolgot fogunk használni, mégpedig a COG Rifle-en lévő találóan csak fűrész-szuronynak keresztelt, ultragizda fegyvert, aminek köszönhetően instant tudathasadást tudunk okozni a legtöbb kedves ellenfélnek. De vigyázat, ha mi közelharcba bocsátkozunk az ellenfeleink is használni fogják öklüket, fűrészüket stb. Még valami, ha elindítjuk a fűrészt és találatot kapunk, akkor abbamarad, úgyhogy csak csínján bánjunk vele és villámgyorsan.


Az „Y" gomb egy igencsak hasznos dolog, ugyanis ezzel tudjuk az éppen aktuális érdekességeket meglesni. Ez lehet bármi, akár egy adott pályaszakasz célja, vagy éppenséggel egy elesett katona társunk holléte. Abban az esetben, ha folyamatosan nyomjuk az „Y"-t és előre toljuk a joyt, akkor hősünk elindul abba az irányba, amerre kell, persze csak akkor, ha nem ütközik semmilyen akadályba. A bal ravasszal tudunk célra tartani egy adott fegyvert, a jobbal pedig elsütni. A bal joy klikkel zoomolhatunk, nem fogjuk túl sűrűn használni. A D-Paddal pedig fegyvereket tudunk váltani. A bal felső gombbal tudjuk megnézni, hogy merre vannak a többiek és itt tudunk parancsokat is adni nekik, amik a lehető legegyszerűbben lettek megoldva: „sorakozó, támadás, tüzet szüntess!"


A jobb felső gombbal tudunk tárat cserélni, és ezzel kapcsolatban érünk el az egyik legnagyobb újításhoz, mégpedig az aktív tárcseréhez. Ennek az a lényege, hogy minden tárazásnál megjelenik a fegyver alatt egy üres fehér csík és elindul egy kis mutató benne, ami azt közli velünk, hogy éppen hol tart a tárazás. Ebben a csíkban van egy rövidebb fehér átlátszó rész és egy még rövidebb teli fehér rész. Lényeg a lényeg, ha tárazunk akkor érdemes újra megnyomni a jobb felső gombot, akkor amikor a mutató eléri az átlátszó részt, (ez lesz az aktív tárazás, aminek köszönhetően rövidebb idő alatt tárat cserélhetünk), vagy ha ügyesek vagyunk a teli részt (ez a tökéletes tárazás, aminek köszönhetően sokkal pontosabban és hatékonyabban fogunk lőni azzal a tárral). Ezeknek a jutalma a könnyebb játékmenet lesz, úgyhogy érdemes a tökélyre fejleszteni eme tárazóképességünket!


Multiplayer

Ahogy azt a készítők megígérték, rengeteg több játékos üzemmód közül választhatunk. Az egyik legjobban sikerült rész természetesen a sok játékból hiányolt Co-op. Itt szerencsére minden lehetséges módon tudunk nyomulni, legyen az osztott képernyő, vagy XBox Live. A sima multiplayer részhez még nem volt szerencsém, mert sajnos nincsen még goldom, és egyelőre csak az egy játékossal nyomultam egyedül és Co-opban. De annyit tudok róla mondani, hogy sokak szerint kegyetlen jók a multis módok.


Három lehetséges opció közül lehet választani. Az első a Warzone, ami egy sima deathmatch, ahol csapatok vagy egyének a mindenki-mindenki ellen nyomulhat. Aztán van még az Ressurection, ami egy meglehetősen brutális mód. Itt ugyanis nem hal meg senki elsőre, hanem mindenki csak megfekszik a földön, nekünk meg az a dolgunk hogy az „X"-szel jól eltapossuk a fejét szerencsétlennek. A cél minél több ember eltaposása, de vigyázat mert ha 30 másodpercen belül nem érünk oda, akkor az ellen felkel és újra harcolni tud. A harmadik mód az Execution ahol minden csapatnak van egy vezetője akit meg kell ölni, ez az ember tudja csak felvenni a jó kis fegyvereket, míg a többieknek csak az áll a rendelkezésére amivel respawn-oltak. Ez egy picit hasonlít a Man of the hill klasszikushoz, de sebaj itt is nagyon jól működik. Szóval a játék egyik legnagyobb erőssége a több játékos üzemmód, have fun hozzá!


Fekete pont


Az az igazság, hogy nagyon gonosznak kell lennem ahhoz, hogy bármi rosszat mondjak egy programról, ami ennyire beváltott minden hozzá fűzött reményt, ami ennyire profira sikerült. Az első és talán legfontosabb probléma a történettel van. Sajnos eléggé rövid a játék, olyan 5-6 óra alatt végig lehet tolni. De sebaj ott van nekünk a három nehézségi fokozat plusz a co-op ugyebár. Ugyancsak a történettel kapcsolatos probléma, hogy sajnos ehhez a minőséghez nem sikerült valami igényesre. Igaz a végéből érződik, hogy ez még csak a kezdete egy nagy egésznek, de akkor is eléggé sablonosnak tűnt nekem a sztori. De a látvány és az élmény kárpótol mindenért. Végül pedig ott van az a kis gond a karakterek arcával, ha mondjuk átvitték volna a source engine-ből az arcokat és egy picit feltupírozták volna, akkor tényleg kénytelen lettem volna 10 pontot adni rá. De mint minden játékban itt is vannak hibák, még ha oly kevés is. Mindez nem számít, ugyanis a GoW minden képzeletet felülmúlóan jóra sikeredett, biztos vagyok benne, hogy jócskán meg fog ugrani az X360 eladási száma ennek a gammának köszönhetően. Mindenképpen felkerült a dobogóra, mint a jelenleg legjobb X360-as játék. A kérdés már csak az, hogy mit tud majd felmutatni ezek után a Lost Planet és a Halo3. Az biztos, hogy a lecke rendesen fel lett adva nekik!

Kapcsolódó cikkek

11.
feher576
Hali

Király játék az tuti, Pontozás szerintem 10/10
Hatalmas
Üdv Lacos Salgót-ből
10.
Dontrip
legalább 6-szor végigtoltam és még mindig nem untam meg. 5* :)))
9.
MrCrovax999
#7: Szinte mindenben tökéletes! Csak a főhős kicsit unszimpatikus nekem..
8.
szöcske
Tökéletes játék számomra,ez volt az első X360-as játékom.
7.
felegyi
Rég írta a fater a cikket, ezen ne akadjatok fenn... nem tudta még h mi az a "tökéletes" játék :), mert elég sok nagy cím nem hozza azt a minőséget mint ez. Lemerem fogadni ha ma jelenne meg, lazán adna 9.5-pontot a játékra :)!
6.
tubi911
én is fen akadtam ezen "A történet nem méltó a játékhoz" dolgon , mert szerintem tényleg jó a játék története.
5.
Cool game gamer
Ami rossz:



A történet nem méltó a játékhoz:

"nem méltó"? szerintem pont megfelel



Túlságosan rövid:

Sztem van rövidebb játék is és a szintek korigálják a hosszát.



Kisebb parák az arcokkal:

Ezek nem nézték meg Marcus arcát?
4.
X360_FaNbOy
én most tolom az 1-et és utána tervezem a 2-őt....fantasztikus játék....és az biztos h csak ezért megérte az x360!!!
3.
Cool game gamer
én nekem ennek a 2. része volt a kezdő játék az x360-hoz de (másfél éve kaptam) de még ma is játszok vele és most se unalmas.

ráadásul az egy elég cool.

1.
Dentis 360
Ezért a játékért megéri X360-at venni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...