Freak Out: Extreme Freeride

  • Írta: Daks
  • 2007. március 10.
Link másolása
Nem hittük volna, hogy idén még minőségi síelős játékkal találkozunk. A Jowood és a Coldwood Interactive közös produkciója, a Freak Out: Extreme Freeride végre igazi, freestyle síelős hangulatot hozott számítógépeink képernyőire, nem is csoda hát, hogy belopta magát szívünkbe.
A játéknak nincsen semmi története, nem kell a főszereplőt a csúcsok királyává tenni, nincsenek riválisaink, itt csak az önfeledt lesiklás és a látványos trükkök bemutatása van a középpontban. A Freak Out: Extreme Freeride-ban négy, nagy helyszín különböző lejtőin garázdálkodhatunk kedvünkre, a feladatunk pedig mindössze annyi, hogy a legkülönfélébb mutatványok segítségével szórakoztassuk önmagunkat.


A karrier indulásakor hat karakter közül választhatunk, hogy kivel akarjuk meghódítani a lejtőket. A felvonultatott helyszínek száma igencsak szegényesnek mondhatóak, hiszen csak négy hegy kapott szerepet a játékban, de legalább mindegyiknek van több lejtője is. A Broken Back Mountain, a Mount Blanca, a Redcloud Valley és a Cascade Mountains területeken fejenként két küldetéssorozatot, két freeride lesiklást és két, különböző szempontok szerint pontozó challenge menetet tolhatunk le – feltéve, ha sikeresek vagyunk, és unlockoljuk magunknak az összes helyszínt.


A feladatok persze nem könnyűek, de többnyire mindenhol ugyanazon szempontoknak kell megfelelni. A küldetéssorozatban van jump challenge, csillaggyűjtögetős feladat, elkóborolt kutya megtaláló küldetés, slide bajnokság, és különböző trükköket elváró kihívássorozat is. A teljesen megszokott karrier koncepciót használva minél több feladatot oldunk meg, annál több pontot és pénzt kapunk, annál jobban fejlődik a karakterünk, és persze egy idővel annál több új helyszín és felszerelés válik elérhetővé. Nem egy forradalmi megoldás, de legalább tetszőleges sorrendben végezhetjük ki a challenge-eket - e nélkül nem is lenne freeride az Extreme Freeride :).


A síelésre kijelölt területek változatosak és a hasonló játékokkal ellentétben igencsak szépek. A pályán mindig csillogó szűz hó vár minket, amibe lesiklás közben térdig belesüppedünk, mély és hatalmas nyomvonalat hagyva magunk után. A fordulásnál óriási hó mennyiséget tudunk kicsapni magunk mellé, amit még hangulatosabbá tesz a gyorsulás közben előtűnő motion blur effektus is. A pálya tele van lejtőkkel, sziklákkal, bokrokkal, álló és már kidőlt fákkal, mely utóbbiak remek lehetőséget adnak egy kis slide-olásra. A karakterünk nagyon szépen ki van dolgozva, és profi módjára mozog, a kinézetét pedig a 30 különböző, pénzért vásárolható naci, dzseki, sapi és szemcsi együttes variálásával szabhatjuk testre.


Mindenképpen említésre érdemes a grafika. Nincsen túlbonyolítva, de mérföldekkel szebb az RTL téli sorozatánál. A motor támogatja a 16:9-es megjelenítőket, a viszonylag pazar látványvilág mellé pedig bonuszként alacsony gépigény is társul. Az options menü grafikai részletességet tárgyaló pontján nem sok variálható pont vár minket, de nincs is rá nagyon szükség. Az alacsony erőforrás-igénynek hála mindenki bátran csutkára veheti az értékeket, nem fog belehalni a gépe!


Audio téren két nagyobb tényezőt fogunk górcső alá venni. A hangeffektusok átlagosra sikerültek, a lécünk alatt ropog a hó, ha elesünk, akkor tompán puffanunk, ebben nincsen semmi különc, kiemelendő dolog. A zene viszont annál jobb! Kellemesen pergős, minőségi, dallamos soft rockzene kíséri végig utunkat, amit többnyire a 3 Feet Smaller nevű divatzenekar prezentál nekünk. Az biztos, hogy ha nem a licenszelt muzsika szólna a játék alatt, akkor sokkal laposabb lenne a hangulat, úgyhogy ezért külön köszönetet mondunk a készítőknek. Apró baki, hogy a hangszórók néha recsegtek a játékmenet során, ami lehet, hogy a tesztgép hibájának tudható be, bár ezelőtt nem jelentkezett ilyen tünet, így ezt most a játék számlájára írjuk.


Ahogy a Tony Hawk játékokban, itt is először csak az alap dolgokat sajátítjuk el, és csak később tanulhatjuk meg a speciális mozgásokat. A szereplőnk először sokat ügyetlenkedik, de ahogy mennek fel az értékek, annál könnyebb lesz irányítani őt, és annál több speciális mozdulatot tud hibátlanul elvégezni.


Nagyon sajnáljuk viszont, hogy több idegesítő bug is benne maradt a játékban. Lesiklás közben sokszor indokolatlanul belassul a szereplő, néha pedig az emelkedőn gyorsít, teljesen ellent mondva ezzel a fizikai törvényeknek. Eséskor egy pillanat alatt visszarak minket a gép a talpunkra, meg se várja, hogy felálljon a szereplő. A sziklákba és a fákba néha beleolvadunk, ahonnan nem könnyű kikerülni, de a néhány napos teszt során olyan is előfordult, hogy egy nagyobb ugrás után kiestünk a pályáról, bele a nagy semmibe. Ehhez hasonló bug, hogy visszajátszáskor folyamatosan tűnt el mögülünk a léc által vetett nyomvonal, sőt ha játék közben megálltunk, akkor pár másodperc múlva újra szűz hó volt az előző hatalmas bukás helyszínén. A kevés helyszín mellett ezek azok a tényezők, amiért nem érdemelt tőlünk a játék 8-nál nagyobb pontszámot.

2.
2.
ldavid
demót mindenképp próbáld ki, nekem baromira tetszik bár megvenni nem fogom... xD

még játszok azon az egy pályán kicsit aztán annyi



nem tudja valaki annak a számnak a címét ami először megy általában a menüben?
1.
1.
General Thomas
Hüm-hüm, hát a videóban hallható zenére tényleg erősen ráillik a Divatzenekar kifejezés....

De azért a cikk alapján kedvet kaptam a gamehez, talám egyszer kipróbálom majd :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...