Ghost Recon: Advanced Warfighter 2

  • Írta: Ca$h
  • 2007. március 20.
Link másolása
A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző részben befejeződött. Mitchell az emberfeletti szuperkatona, akinek Svarzi a Fantom kommandóból még az árnyékában sem bújhatna el…
Ezt a cikket az UBERKONZOL támogatásával írtuk nektek!
Ahol olcsóbban, stabil 16.900Ft-os áron juthattok hozzá minden X360-as játékhoz! Ahol minden nextgen játék az amerikai megjelenés után 2-3 nappal már kapható! Ahol a játékokat ki is próbálhatod!
További infók és előrendelés: www.uberkonzol.hu


Éppen hogy csak megérkezik a bázisra, még ennie és ürítenie sincsen ideje, mert a küldetés folytatódik. Igaz, hogy a terroristákkal megszállt Mexikót kitakarítottuk, máris újabb csapat gyülekezik vészesen közel a texasi határhoz. Ráadásul ezúttal még atomveszély is fenyegeti a dicső amerikaiakat. Persze még egy nap sem telt el az első rész óta, azért főhősünknek már új felszerelése van és a Cross-Com is a v2.0 fázisba lépett. De hát tudjátok a harcászat még a számítástechnikánál is gyorsabban fejlődik. Szóval uccu neki, irtsuk tovább az emberiséget…


Elnézést a kicsit cinikus hangvétel miatt, hiszen a világ legjobb játékfejlesztő cégének az Ubisoftnak új játéka olyannyira a kedvenceim közé tartozik, hogy valami olyasmit érzek iránta amit leginkább a szerelemhez lehetne hasonlítani. A GRAW 2 a világ legjobb játéka, még a Rainbow 6-szel is vetekszik, pedig az R6 sok szempontból jobb nála, mind grafikailag mind játékélményben. De a GRAW-ban van valami megmagyarázhatatlan varázs valami olyan plusz, amit idáig még csak a Halóban véltem felfedezni. A GRAW2 pusztít a GRAW2 elsöpör mindent, a GRAW2 a legjobb játék most a piacon. Nincs is erre jobb bizonyíték, mint hogy a kb. 70-80 magyar ismerősöm közül minimum a 90%-uk ezzel játszik. Nagyon vicces tud lenni, amikor bekapcsolom a gépet, kiírja hogy 30 barátom van bejelentkezve és abból szinte mindenkinél ott van, hogy GRAW2. Ehhez foghatót idáig még csak a Crackwodnál tapasztaltam, de még azzal sem tolták ennyien mint a GRAW2-vel. Egyébként egy jó tanács ifjú Xbox 360 tesóimnak: ha fel szeretnéd duzzasztani magyar ismerőseid számát, akkor rakd be a Lost Planetet, keressd meg a National Leaderboardot, és rögtön találni fogsz minimum 150 felhasználót, akiket egyenként bejelölve minimum olyan 70-80-an fel is fognak venni a barátlistájukra. De akkor térjünk a lényegre, vissza a GRAW-höz.


A kampány

Bár első ránézésre mindenkinek úgy tűnhet, hogy a GRAW2 nem sokban tér el az első résztől, olyan mint egy küldetéslemez, a valóság vagyis a második ránézés nem ezt tükrözi. A játékban rengeteg újdonsággal találkozhatunk, amit leginkább akkor fogunk észrevenni, ha berakjuk az első részt és összehasonlítjuk a kettőt egymással. Igaz hogy grafikailag nem sok különbséget véltem felfedezni (max a robbanásokban és a füst effektekben) ami miatt sajnos a GRAW2 kissé el van maradva versenytársaitól. Koránt sem olyan szép, mint az R6, vagy a Gears, de még a Lost Planettől is jóval le van maradva. A játékélmény azonban mindenért kárpótol. Lássuk akkor az újdonságokat:
  • Csak egy vicc erejéig említem meg, hogy Mitchellnek új sisakja lett, amit egyszer el is fog hagyni a kampány során, nem kis hangulatot csempészve a játékélményünkbe.
  • A Cross-com sokat fejlődött, mert képesek leszünk minden egyes járművünket belső nézetből nézni, illetve a katonáinkat is látni fogjuk a vállukra szerelt kamerák miatt. Ez rengeteg taktikai lehetőséget nyit meg, stratégiai képességeinket tökéletesen kamatoztatni tudjuk majd. Ami még fontos, az embereink között is tudunk váltani, ha éppen a kamerából nézzük őket, ezt sűrűn használni is fogjuk!


  • Minden küldetés előtt kapunk egy kis eligazítást írásban, aminek segítségével könnyedén ki tudjuk választani a megfelelő embereinket és fegyvereinket. Ez is újabb stratégiai lehetőségeket tár fel előttünk.
  • Kapunk egy új járművet (Maul), ami azon kívül hogy páncélozott és fedezéknek is lehet használni, tele van lőszerrel és medikittel.
  • Két új embert is kapunk, egy kifejezetten tankok ellen kiképzett kínai származású férfit és egy harci fleccsernek kiképzett dokit. Akit a csapatba rakva, magunkat is fel tudjuk gyógyítani, nem csak az embereinket.
  • Mind az embereinknek mind pedig az ellenfeleinknek nagy mértékben javult a mesterséges intelligenciája, ami nagyon nagy plusz pont a készítőknek. Végre eredményesen használni tudjuk majd az „assault" módot, bár én bevallom, jobban szeretem a „recont", mert szeretek ura lenni a helyzetnek.
  • Segítségnek időnként kapni fogunk légi támogatást és helikoptert is, ebből a helikopter lesz a leghasznosabb, hiszen belső nézetből remekül fel tudjuk fedezni majd a terepet és még támadni is tudunk vele.
  • A UAV-t nem csak hogy belső nézetből használhatjuk, de még irányítani is tudjuk, de VIGYÁZAT, ha túlságosan sokáig vagyunk egy helyen akkor észrevesznek minket és pillanatok alatt kilőnek.


Kb. ezek lettek volna az újdonságok. Mint láthatjátok, van belőlük bőven, ami miatt a GRAW2 szerintem megérdemli az önálló második rész titulust. Viszont van sok üröm is az öröm mellett, mert sajnos a játéknak pillanatok alatt vége van. Sokan azt nehezményezték, hogy a mellett, hogy könnyebb lett, még rövidebb is. Pedig igazából az egyik a másiknak a következménye. Valóban rövidebbnek tűnik, de csak azért, mert sokat könnyítettek rajta. A vérbeli rajongóknak még a legnehezebb fokozaton is elég lesz olyan 4-5 óra, hogy végigtolják. Sajnos emiatt a GRAW veszített egy picit a fényéből, hiszen mindig is arról volt híres, hogy olyan élethűen szimulálja a háborút, mintha tényleg benne lennénk mi is. Az első részben hardon minden ellenfél rögtön fejre célzott és elég volt egy lövés és már meg is haltunk. Itt viszont hardon is kibírunk két lövést, ami miatt rögtön magunkra tudjuk küldeni a medic csávót és már fel is vagyunk tankolva. Emiatt a profiknak nagyon rövidnek tűnhet a gamma, pedig igazából két küldetéssel hosszabb is, mint elődje.


A szavatosságot kissé növeli a másodlagos küldetések teljesítése, amik időnként olyan nehéznek bizonyulnak, hogy felidéződnek bennünk a hosszú órákon keresztül újra és újra kezdett küldetések az első részből. Szóval sajnos bár a kampány nagyon élvezetes, a sztori hihetetlenül pörgős és gizda, a zene azonban ismét szuper (bár nem olyan jó mint az első részben), a GRAW2 nem emiatt fog megmaradni az emlékezetünkben…


Multiplayer

Na itt már valami egészen nagyot sikerült alkotnia a készítőknek. Emiatt fogjuk igazán szeretni a játékot. A lehetőségeink és a pályák száma olyan nagy, hogy szinte fel sem tudom sorolni mindet. A multiknak három főbb csoportja van; a solo, a team és a co-op, és ezeken belül is az elimination, a mission, a territory és még pluszban ott vannak a rengeteg külön szabályokra épülő játékok, mint például a defend vagy a helikopterhunt. A lehetőségeink száma valóban nagyon magas, annyira hogy még nekem sem sikerült teljesen kiigazodni rajtuk. Látszik, hogy ebbe fektették a legnagyobb energiát, nem véletlenül lett a GRAW tavaly a legtöbbek által játszott játék a Live-on. Kíváncsi leszek arra, hogy vajon le tudja-e győzni a Gearst, ami régóta vezeti a listákat. Szerény véleményem szerint a Gears multis része nagyon gyengére sikerült még akkor is, ha látványban és játékélményben teljesen olyan, mint a single rész. Engem nagyon nem fogott meg, nem értem, hogy miért vezeti a listákat, amikor pl. a Lost Planet 1000-szer élvezetesebb nála.


No mindegy, itt most nem ez a lényeg, a GRAW2 multijában az zavar a legjobban, hogy mint ahogy az első részben sem, itt sem tudunk a falhoz lapulni, vagy fedezékbe vonulni, pedig a kampány során ezt már nagyon megszokhattuk. Valóban sokkal nehezebb lenne a játék tőle, de én nagyon hiányoltam ezt, mint ahogy az első résznél is. Igaz a bal ütközőt nyomva tartva és oldalra húzva a joyt ki tudunk nézni a fedezék mögül, de ez koránt sem olyan profi megoldás, mint ami a single játékban van. Szerintem, ha a Gears multijában ugyanúgy működött a fedezékes megoldás, mint az egyjátékosban, akkor itt is működne. Egyébként a legkedveltebb játékmódok a 6 co-op pálya, a solo elimination és a team territory. Gondolom mindenki ismeri ezeket, nem kell ecsetelnem, hogy mennyire élvezetesek tudnak lenni. Lényeg a lényeg, a multis lehetőségek miatt, nagyon hosszú ideig fognak még az emberek játszani vele.


Achievmentek


Külön lettek bontva az egyjátékos és több játékos AP-k, amiket a játékból külön menüpontok segítségével megnézhetünk. Az egyjátékos módban, külön pontok járnak, ha hiba nélkül teljesítjük az egyes gyakorló pályákat. Ha a legnehezebb fokozaton teljesítjük a játék három fő fejezetét, akkor minden egyes nehézségi szint AP-ját meg fogjuk kapni. Illetve 5 külön AP jár akkor, ha teljesítjük a quick mission-ön belül a különböző feltételeket. A quick missionben egyenként is játszani tudunk a különböző pályákon, az általunk szeretett nehézségi fokozatokon. Ezzel is javítani szerették volna a gamma szavatosságát, hiszen még külön leaderboard is van az egyes pályákra. De sajnos a leleményes AP őrültek az összeset meg tudják szerezni csupán az első pálya újrajátszásával, a legkönnyebb fokozaton.


Itt egy példa, ha fogjuk magunkat és az első pályán nem szenvedünk el egy sérülést sem, az ellenfelek 50%-át az embereinkkel nyírjuk ki és ügyelünk arra hogy egyszer se sérüljenek meg, és végül az összes ellenfelet csatán kívül felfedezzük a UAV segítségével, illetve egy kis sunnyogással laposkúszásban, akkor rögtön három AP-t meg is szereztünk az 5-ből. Szóval ezzel csak pár óra szavatosságot nyertek a készítők, úgyis mindenki csak a multival fog foglalkozni, ahol már komoly teljesítményt kell nyújtani az összes AP megszerzése érdekében.


Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy a GRAW2 elképesztően jóra sikeredett, még akkor is, ha érdemeiben nem nyújt sokkal többet, mint az első rész. De mivel már az előd is nagyon magasra helyezte a mércét ezért ez nem rossz pont az Ubisoftnak. Még egy jó hír ide a végére, a történetnek úgy volt vége, hogy nagyon csodálkoznék, ha nem lenne folytatása a játéknak. Mert ahogy az lenni szokott, ha valami megéri a második részt, akkor abból tuti, hogy minimum trilógiát csinálnak. Ebben az esetben alig tudom kivárni a jövő márciust, amikor szinte biztos, hogy újra írni fogok nektek egy mindent kimerítő cikket. Addig is: „…target down, and staying down… good shot captain!" Engem ismét le sikerült taglóznia az Ubisoftnak!!!

Kapcsolódó cikk

11.
11.
sosyname
én is befigyeltem, egyből rá is kerestem torrenten, de nem volt... utánna látom hogy ez a kis hiba miatt lett PC-hez írva... én torrentről csak biztonsági másolatokat másoltatok binztonság miatt a gépemre le :D:DD:D:D:D:D::D
10.
10.
Ca$h
Péntek este tolhatjuk! Olyan 23 körül fennt leszek! ;) Egyébként inkább privátban üziben beszéljük meg az ilyesmit! :)
9.
9.
Ca$h
Sajnos a hétvégéken nem szoktam nagyon ráérni, főleg reggel nem, mert fősuli van meg mindig megyünk valahova. :( Ajánlanék neked egy routert! :)))



HunTerror Rúlz!
8.
8.
Ca$h
Jah... értem. De gondolom a PC-sek pislogni fognak egy csöppet mikor achievmentekről írok meg ilyesmi! :)))
7.
7.
Daks
mert a jatek PC-ként lett felvéve. Mostmar nem lehet modositani :(
6.
6.
Ca$h
HÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ! Miért PC-hez lett rakva a X360 cikkem, most látom! >:((((
5.
5.
Ca$h
FNorberto: Valóban nem valami egyszerű veled találkozni, pedig minden egyes nap fennt vagyok. Gearsben jó lenne ha megcsinálnád velem az Act2 végét és a teljes Act5-őt. Szűkségem lenne egy jó társra! :)



Decooy: Szerintem sokat javult az AI az első részhez képest, nekem szinte egyszer sem kellett gyógyítanom őket a kampány során, pedig hardon toltam végig. Míg az első részben, nem is mertem velük támadni, mert tutira meghaltak. De tény hogy a R6-hoz képest nulla a teljesítményük! :)
4.
4.
Decooy
amugy a single részben 1 dolog nem tetszik: még mindig s..g hülyék a társak,ezen nem sikerült javitani,pedig a vegasban marha jól dolgoztak.....na mindegy...addig is... big bad baby moving to position ! :)
3.
3.
Decooy
jó lett a cikk,köszönjük :)))) graw forever !
2.
2.
Ca$h
Bánhatjátok rendesen... valami elképesztően jó lett a stuff. Annak ellenére hogy igyekeztem szőrősszívű lenni!
1.
1.
Daks
de sokat kell még várni a PC-sre... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...