Hihetetlen, de a várakozásnak vége! Megjelent a Call of Duty legújabb része, mely az elődökhöz képest, immáron a modern hadviselés rejtelmeibe vezet be minket. Igaz, ez nem meglepő azoktól a fejlesztőktől, akik több díjat is besöpörtek a remek első résszel, majd a második rész, mely Xboxon a legkelendőbb játékok közé tört fel anno. Nem is húznám tovább a szót! Mindenki dőljön hátra és csatoljátok be öveiteket egy atomcsapásra az új hidegháborúból!
Ez a sorozat nyolcadik része (kiegészítőket is bele számolva), ám mégis igazából harmadik a fejlesztőktől. Ennek az-az oka, hogy sok konzolos verzió, illetve kiegészítő elkészítésével a Call of Duty 2 befejezése után más fejlesztőket kértek meg a srácok. Így teljes erőbedobással koncentrálhattak giga projektjükre, melyet most kezünkben tarthatunk.
Az Infinity Ward megalakulása (2002) után 2003-ban az Activision-höz szerződtek le. A fejlesztők (azóta már feloszlott és beolvasztott) 2015 gárda tagjai voltak, akiket az EA bízott meg a Medal of Honor elkészítésével. Az Electronic Arts nagyon megkötötte a srácok kezét. Emiatt aztán a társaság nagy része (huszonöt fő) eltávozottak és létrehozták az Infinity Ward névvel fémjelzett stúdiót Kaliforniában. Azóta vígan élnek és dúskálnak a pénzben köszönhetően egyetlen, ám hihetetlenül sikeres játék sorozatuknak. Természetesen megérdemelten!
Az új rész, mint korábban említettem a modern hadigépezet belsejébe viszi a játékost, hogy ott megküzdjön a gonosz és rosszarcú terroristákkal. Miközben két fegyvert lóbálva Rambó módjára berontunk egy tucat ellenséges egységgel zsúfolt házba. Persze sérülést nem szenvedve vészeljük át ezt a fajta berohanásos taktikát… nos, ha valaki azt hitte ilyen lett az új rész, gyorsan felejtse el! Igazi, kőkemény Call of Duty hangulat, melyet utoljára igazán az első részben érezhetett át mindenki. Erre legjobban a széria legrégebbi darabjában lévő filmecskében megjelenő szöveg írhatja le körülbelül ezt a hangulatot: „A háborúban, ami megváltoztatta a világot…a győzelmet nem egy ember érte el…hanem sokak életük árán…"
A történet egy Imran Zakhaev, orosz nacionalistáról szól, aki vissza akarja téríteni imádott Oroszországát a Szovjet Unióba. Természetesen, ezt nehéz lenne elérni, így állama nukleáris fegyverkészleteit, az amerikai nagyvárosok ellen akarja bevetni. Az amerikai titkos elhárítás persze ennek tudatában van, és nem engedélyezi a terrorista és egyben fegyverkereskedő határátlépését. Viszont nem ilyen fából faragták ellenfelünket, így a közel keleten egy kisebb államban sikeres katonai puccsot segít végrehajtani, Al-Asad barátját kisegítve ezzel. Az igazi cél viszont az, hogy a békefenntartó amerikai egységek tekintetét lefoglalják egy időre, míg ő Oroszországba bevonul.
A játékban két (elméletileg három) főszereplőt személyesíthetünk meg. Az egyikük a brit John "Soap" MacTavish őrmester a SAS 22. Regimentjének tagja. A csillagos zászló alatt, pedig Paul Jackson őrmesterrel vehetjük kézbe a dolgokat, aki az Első Ezred, Hetedik Tengerészgyalogsági Regimentjének oszlopos tagja. Az elméletileg három kifejezést azért használtam, mert a sztoriban egy időre visszaugrunk, majd a múltba, ahol egyik jelenben is élő feletessünk szemszögéből hajtunk végre egy küldetést. Természetesen lesznek szakasztársaink is, akik mindegyikét a játék végére nagyon megkedveljük egyedi személyességük miatt. Néha csatlakoznak hozzánk orosz, illetve brit sorkatonák is, akik tovább növelve a létszámot, még nagyobb epikus csatákat prezentálnak.
A játék nem egyszerű megyek és lövök FPS. Feljebb pár sorral olvasható, hogy ez igazán csapatjáték és a gépi társaink által lehet igazán győzedelmeskedni. A modern hadviseléshez viszont modern taktikai érzék is szükségeltetik. Az ilyen stílusú játékok között idáig az Ubisoft Ghost Recon játékai voltak a piacvezetők, melyeket lehet sokan nem kedveltek lassú játékmenetük miatt. Íme, megérkezett a játék, melyben egyszerre szükségeltetik gyors reakció, okos gondolkodás és taktikai felkészülés. Nem kell hirtelen megijedni. Arról van csak szó csupán, hogy egyes pályákon nekünk kell védekeznünk a ránk törő ellenséges erők ellen és ilyenkor támogatást kérhetünk. Bombázás kérésénél egy Harrier segít megtisztítani a terepet, míg helikopter rendelés esetén egy Cobra pucol ki egy házat ellenséges egységektől.
Esetenként kapunk ezen kívül még extra felszerelést, melyek akármikor alkalmazhatunk egy küldetés közben. Ilyen például a Claymore lézeres akna, a C4 töltet távirányítóval, illetve az igazán hangulatos éjjellátó is. Ezek alkalmazása értelemszerű, így megkötve nincs senki keze, ám mégis ajánlatos őket elhasználni, ha életben akarunk maradni. Az éjjellátó nélkül például nem tudtam volna elképzelni egy éjszakai pályát sem, hiszen ezek használata nélkül nem működik a fegyverünkre szerelt lézeres célzó sem.
Ekkor még nem is beszéltem a fegyverekről, melyekből a játék (a gránátokkal együtt) negyven darabot vonultat föl. Ez nem kis szám, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelő karabélyt, amelyikkel a legkönnyebben szedi le a zsoldosokat. Itt megjegyezném, hogy nekem személy szerint a kedvencem a mesterlövész puskák voltak, amelyből négy faját pakoltak be a fejlesztők (pl. Dragunov). Ezeknek az is a különlegessége, hogy a CoD2-ben sikeresen alkalmazott rendszert átvették, így levegőnket visszatartva pontosabban célozhatunk és lőhetünk pár másodpercig. Az ütés lehetőségét is elvették, amit most már átvett a kés, melyet előrántva, leszúrhatjuk ellenfeleinket közelharcban vagy csendben, lopakodás közben.
A játék küldetések terén sem szerénykedik. Öt fejezettel rendelkezik, melyben a küldetések száma így huszonegy darab, ami valljuk be őszintén szép szám, ha külön beleszámoljuk, hogy a legrövidebb pálya is fél órás (kiképzésen kívül). Küldetéseink során változatos feladatokat kapunk, általában mindig más környezetben. Ez alól csak két pálya kivétel, ahol csak a napszak változik, és támadásból védekezésbe megyünk át. Olyan feladatokat kell végrehajtanunk, mint a szokásos menj A pontból B-be, vagy egy terrorista vezér kézre kerítése élve, illetve mesterlövészként egyetlen magasabb rangú vezér kiiktatása, miközben figyelnünk kell a szélre is amely fontos tényező. A legérdekesebb viszont, mikor egységeinknek kell támogató tüzelést nyújtani egy hatalmas lövegekkel felszerelt repülőgépből. Utóbbi hallatán lehet elsőre meglepődik az ember, de ezt a részt inkább nem lövöm le.
Nem esett szó még ellenfeleinkről. Ezúttal nem a gonosz tengelyhatalmak és azok csatlósai ellen kell küzdenünk, hanem terroristákkal és profi orosz zsoldosok ellen. Utóbbiak szerencsére a játék vége fele jelennek meg. Okosak és nyíltterepen fél perc alatt cafatokra lőnek minket, ha nem vigyázunk. Változatos a kinézetük, így szerencsére nem mindig egy turbános alakba ütközünk harc közben. Emellett fejlett intelligenciával rendelkeznek, melynek köszönhetően sokszor azon kapja magát a játékos, hogy bekerítik és nincs menekvés. Ellenségeink járműveket is felvonultatnak, melyeket rakétavetőkkel tehetünk mozgásképtelenné. A legveszélyesebb és legalattomosabb ellenfélről még nem beszéltem. Ez az őr (vagy vad) kutya, melyeket arra tanítottak be, hogy az illetéktelen behatolókat darabokra marcangolják. Sokszor azon kaptam magam, hogy a gyors állat rám vetette magát, majd elharapta torkomat. Újra kezdve rájöttem, hogy bizonyos gomb lenyomásával még időben kitörhető a kutya nyaka, hogy így megússzuk a halálos harapást.
Napokig lehetne még regélni a játék fantasztikus játékmenetéről, mely a Halo szintjét is olykor-olykor túlszárnyalja. Az érdekes, hogy a játék ismét színig van előre leprogramozott jelenetekkel, melyeken a játékos nem változtathat. Mégis olyan egyedi hangulata van ezeknek, mintha a moziban ülve néznék egy akció-thriller filmet. Helikopterek zuhannak le, falak robbannak be, tankok lőnek házakon keresztül. Ezek mindig ismétlődnek, ám mégis annyira jól megkoreografáltak, hogy soha nem unjuk meg őket.
Az első rész igazából többjátékos téren tette sikeressé a sorozatot. A játék a Counter-Strike elveire épült és olykor a mestert túlszárnyalva igazi taktikai ízt adott a játéknak. Nem meglepő ezek után, hogy az első részt napjainkban is rengetegen játsszák. Ezt biztosan tudták a fejlesztők, ezért eléggé nagy bátorság volt tőlük mégis, hogy „belepiszkáltak" az idáig rendesen működő rendszerbe.
A nagy újítás a kasztok bevezetése lett. Amely elsőre nem hangzik nagyon forradalminak. A gyökerére ásva mégis teljesen egyedi koncepcióval rukkoltak elő a stúdió alkalmazottai. Ez az újdonság nem más, mint az extra tulajdonságok bevezetése, illetve a saját kaszt készítése. Alapból már tíz előre elkészített kaszttal fogunk rendelkezni, melyeket saját magunk módosíthatunk kedvünkre. Így a taktikai lehetőségek tárháza szinte korlátlanná válik ezáltal.
És ekkor még nem is ejtettem szót az extrákról, melyek egyedi tulajdonságokat kölcsönöznek számunkra. Például a „Last Stand" nevezetű extrát birtokolva halálunk előtt gyilkosunkba még pár golyót fekve beleereszthetünk, mielőtt kimúlnánk. Természetesen ennek hiányában azonnal meghalnánk. A „Martydrom" , pedig halálunk előtt kiold egy gránátot, hogy a közelünkben lévőket magunkkal vigyük. Remekül hangzik, nemde? Ezekből az extrákból, pedig több mint huszonhárom van, melyek a javítások során csak tovább bővülnek a jövőben.
A játékmódok megmaradtak, de ezek is immáron modernebb formában fel lettek újítva. Ismét van „Headquarters", „Team Deathmatch", „Free-for-all", „Capture the Flag", „Sabotage" és mindenki kedvence a „Search & Destroy", melyben bombát kell telepítenünk és megvédenünk azt. Remek móka továbbra is csapatban dolgozni netes játékok során, hiszen ilyenkor nagyobb esélyünk van több ellenfelet sarokba szorítani, vagy feladatot teljesíteni. Ha egy bizonyos pontot elérünk szintet léphetünk és statisztikánkat netről elérhetjük.
Grafikára nem lehet egy rossz szavunk se. A fejlesztők egy házon belüli grafikus motorral dolgoztak és megpróbálták abból a legtöbbet kihozni. Van itt minden, amit már egy következő generációs akciójátéknak tartalmaznia kell: dinamikus árnyékok, homályosítások és mélység érzet. A motor extrája, hogy képes golyó behatolását kiszámolni a tárgy vastagságát megvizsgálva. Tehát egy nehéz gépágyútól nem véd meg most már a fakerítés, hiszen a golyók ezt könnyen átlyuggatják. Viszont a környezet továbbra sem pusztítható járművek és bizonyos tárgyak kivételével. A játék végre alkalmaz fizikát is, így ellenségeink halálának animációja előre megírt, viszont a fizikai hatások hatnak rá halála után is. Sokan azt hitték, hogy a játék DirectX 10 támogatással jön ki, de a mostani tényállás szerint ezt a játék nem tartalmazza.
A pályák hangulata leírhatatlan. Le a kalappal a designerek előtt, akik ilyen változatos és hangulatos pályákat terveztek meg papíron. A sivatagi városban a szemetet fújja a szél, miközben felkavarodik a por is, amitől alig látunk. Eközben egy repülőgép száll el fölöttünk megremegtetve a képernyőt. A mellettünk lövő tank hangjától ideiglenesen megsüketülünk és társaink ropogó géppuskáinak csövénél felhevült levegő vibrál. Egészen hihetetlen, milyen részletességre oda figyeltek a készítők.
Harry Gregson-Williams már alapból garancia a megszólaló aláfestő zene minőségére. Olyan művek alá komponált, mint a Metal Gear Solid sorozat (az új rész is az ő keze munkája), Armageddon, Shrek 3, Narnia Krónikái és még megannyi melyeknek felsorolásával megtelne két A4-es oldal. Természetesen nagy segítségére volt Stephen Barton (ő komponálta meg a játék főcím dalát). Hangok és szinkron terén is mindenki a legjavát nyújtotta. Nincs két ugyanolyan hangon eldördülő fegyver. A katonai járművek is jól felismerhetők és megkülönböztethetők. A szinkron színészek beleéléssel üvöltik képünkbe, hogy ideje lenyomni pár gonosz terroristát. Hangulatfokozás terén tehát nincs okunk panaszra.
Nehéz olyan játékról negatívumot írni, mely alapból megnyerte tetszésemet, már csak az elődei tekintetében is. Ám, mégis vannak „zavaró tényezők", melyek igazából nem hibák csak kellemetlen lehet egyesek számára, amivel úgymond nem számoltak a fejlesztők. Az egyik ilyen probléma (melyre skiz0 hívta föl a figyelmemet), hogy sokszor társaink teljesítik a feladatot, melyet ránk szabtak ki, vagy esetlegesen mindenki lelőnek, mire a játékos utánuk kocogva felméri a terepet. A jól megszokott lassú tempót is felváltja a pörgős akció, így néha meg kellet állítanom a játékot pár perce, hogy pihenjek, mert egymás után jönnek az akció dús részek és nincs megállás. Természetesen a jó öreg „lezárt" pálya is megmaradt, így „láthatatlan falak" nem engednek kijutni a világba, a pályára szorítva minket. Természetesen nem azt mondom, hogy kicsik a pályák. Talán ebben a részben a legnagyobbak és a leghosszabbak, de mégis elég zavaró, ha látod az utat és megakadsz valamiben, mikor oda szeretnél jutni. Még egy apró bosszantó, ám már csak kisebb lustaság a fejlesztők részéről, hogy az autók kerekei golyóállók és folyamatos lövésük esetén a kocsik motorja gyullad ki.
Összességében a Call of Duty 4 Modern Warfare az év egyik legjobb játéka lett. Hihetetlen, de sikerült immáron harmadik alkalommal is bizonyítania az Infinty Ward-nak, hogy játékaikat megéri megvenni. Manapság a tendencia a részek növekedésével, vagy esetleges „tapasztalt fejlesztők" bevonásával az, hogy egyre jobban romlik minőséget illetően. Ez alól kivétel ez a gyöngyszem, mely mindenki polcán szinte kötelező, hogy ott legyen. Kihagyhatatlan és történelmi játékkal örvendeztetett meg minket az Activison hosszú idő után! Köszönöm!
Az Infinity Ward megalakulása (2002) után 2003-ban az Activision-höz szerződtek le. A fejlesztők (azóta már feloszlott és beolvasztott) 2015 gárda tagjai voltak, akiket az EA bízott meg a Medal of Honor elkészítésével. Az Electronic Arts nagyon megkötötte a srácok kezét. Emiatt aztán a társaság nagy része (huszonöt fő) eltávozottak és létrehozták az Infinity Ward névvel fémjelzett stúdiót Kaliforniában. Azóta vígan élnek és dúskálnak a pénzben köszönhetően egyetlen, ám hihetetlenül sikeres játék sorozatuknak. Természetesen megérdemelten!
Az új rész, mint korábban említettem a modern hadigépezet belsejébe viszi a játékost, hogy ott megküzdjön a gonosz és rosszarcú terroristákkal. Miközben két fegyvert lóbálva Rambó módjára berontunk egy tucat ellenséges egységgel zsúfolt házba. Persze sérülést nem szenvedve vészeljük át ezt a fajta berohanásos taktikát… nos, ha valaki azt hitte ilyen lett az új rész, gyorsan felejtse el! Igazi, kőkemény Call of Duty hangulat, melyet utoljára igazán az első részben érezhetett át mindenki. Erre legjobban a széria legrégebbi darabjában lévő filmecskében megjelenő szöveg írhatja le körülbelül ezt a hangulatot: „A háborúban, ami megváltoztatta a világot…a győzelmet nem egy ember érte el…hanem sokak életük árán…"
A történet egy Imran Zakhaev, orosz nacionalistáról szól, aki vissza akarja téríteni imádott Oroszországát a Szovjet Unióba. Természetesen, ezt nehéz lenne elérni, így állama nukleáris fegyverkészleteit, az amerikai nagyvárosok ellen akarja bevetni. Az amerikai titkos elhárítás persze ennek tudatában van, és nem engedélyezi a terrorista és egyben fegyverkereskedő határátlépését. Viszont nem ilyen fából faragták ellenfelünket, így a közel keleten egy kisebb államban sikeres katonai puccsot segít végrehajtani, Al-Asad barátját kisegítve ezzel. Az igazi cél viszont az, hogy a békefenntartó amerikai egységek tekintetét lefoglalják egy időre, míg ő Oroszországba bevonul.
A játékban két (elméletileg három) főszereplőt személyesíthetünk meg. Az egyikük a brit John "Soap" MacTavish őrmester a SAS 22. Regimentjének tagja. A csillagos zászló alatt, pedig Paul Jackson őrmesterrel vehetjük kézbe a dolgokat, aki az Első Ezred, Hetedik Tengerészgyalogsági Regimentjének oszlopos tagja. Az elméletileg három kifejezést azért használtam, mert a sztoriban egy időre visszaugrunk, majd a múltba, ahol egyik jelenben is élő feletessünk szemszögéből hajtunk végre egy küldetést. Természetesen lesznek szakasztársaink is, akik mindegyikét a játék végére nagyon megkedveljük egyedi személyességük miatt. Néha csatlakoznak hozzánk orosz, illetve brit sorkatonák is, akik tovább növelve a létszámot, még nagyobb epikus csatákat prezentálnak.
A játék nem egyszerű megyek és lövök FPS. Feljebb pár sorral olvasható, hogy ez igazán csapatjáték és a gépi társaink által lehet igazán győzedelmeskedni. A modern hadviseléshez viszont modern taktikai érzék is szükségeltetik. Az ilyen stílusú játékok között idáig az Ubisoft Ghost Recon játékai voltak a piacvezetők, melyeket lehet sokan nem kedveltek lassú játékmenetük miatt. Íme, megérkezett a játék, melyben egyszerre szükségeltetik gyors reakció, okos gondolkodás és taktikai felkészülés. Nem kell hirtelen megijedni. Arról van csak szó csupán, hogy egyes pályákon nekünk kell védekeznünk a ránk törő ellenséges erők ellen és ilyenkor támogatást kérhetünk. Bombázás kérésénél egy Harrier segít megtisztítani a terepet, míg helikopter rendelés esetén egy Cobra pucol ki egy házat ellenséges egységektől.
Esetenként kapunk ezen kívül még extra felszerelést, melyek akármikor alkalmazhatunk egy küldetés közben. Ilyen például a Claymore lézeres akna, a C4 töltet távirányítóval, illetve az igazán hangulatos éjjellátó is. Ezek alkalmazása értelemszerű, így megkötve nincs senki keze, ám mégis ajánlatos őket elhasználni, ha életben akarunk maradni. Az éjjellátó nélkül például nem tudtam volna elképzelni egy éjszakai pályát sem, hiszen ezek használata nélkül nem működik a fegyverünkre szerelt lézeres célzó sem.
Ekkor még nem is beszéltem a fegyverekről, melyekből a játék (a gránátokkal együtt) negyven darabot vonultat föl. Ez nem kis szám, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelő karabélyt, amelyikkel a legkönnyebben szedi le a zsoldosokat. Itt megjegyezném, hogy nekem személy szerint a kedvencem a mesterlövész puskák voltak, amelyből négy faját pakoltak be a fejlesztők (pl. Dragunov). Ezeknek az is a különlegessége, hogy a CoD2-ben sikeresen alkalmazott rendszert átvették, így levegőnket visszatartva pontosabban célozhatunk és lőhetünk pár másodpercig. Az ütés lehetőségét is elvették, amit most már átvett a kés, melyet előrántva, leszúrhatjuk ellenfeleinket közelharcban vagy csendben, lopakodás közben.
A játék küldetések terén sem szerénykedik. Öt fejezettel rendelkezik, melyben a küldetések száma így huszonegy darab, ami valljuk be őszintén szép szám, ha külön beleszámoljuk, hogy a legrövidebb pálya is fél órás (kiképzésen kívül). Küldetéseink során változatos feladatokat kapunk, általában mindig más környezetben. Ez alól csak két pálya kivétel, ahol csak a napszak változik, és támadásból védekezésbe megyünk át. Olyan feladatokat kell végrehajtanunk, mint a szokásos menj A pontból B-be, vagy egy terrorista vezér kézre kerítése élve, illetve mesterlövészként egyetlen magasabb rangú vezér kiiktatása, miközben figyelnünk kell a szélre is amely fontos tényező. A legérdekesebb viszont, mikor egységeinknek kell támogató tüzelést nyújtani egy hatalmas lövegekkel felszerelt repülőgépből. Utóbbi hallatán lehet elsőre meglepődik az ember, de ezt a részt inkább nem lövöm le.
Nem esett szó még ellenfeleinkről. Ezúttal nem a gonosz tengelyhatalmak és azok csatlósai ellen kell küzdenünk, hanem terroristákkal és profi orosz zsoldosok ellen. Utóbbiak szerencsére a játék vége fele jelennek meg. Okosak és nyíltterepen fél perc alatt cafatokra lőnek minket, ha nem vigyázunk. Változatos a kinézetük, így szerencsére nem mindig egy turbános alakba ütközünk harc közben. Emellett fejlett intelligenciával rendelkeznek, melynek köszönhetően sokszor azon kapja magát a játékos, hogy bekerítik és nincs menekvés. Ellenségeink járműveket is felvonultatnak, melyeket rakétavetőkkel tehetünk mozgásképtelenné. A legveszélyesebb és legalattomosabb ellenfélről még nem beszéltem. Ez az őr (vagy vad) kutya, melyeket arra tanítottak be, hogy az illetéktelen behatolókat darabokra marcangolják. Sokszor azon kaptam magam, hogy a gyors állat rám vetette magát, majd elharapta torkomat. Újra kezdve rájöttem, hogy bizonyos gomb lenyomásával még időben kitörhető a kutya nyaka, hogy így megússzuk a halálos harapást.
Napokig lehetne még regélni a játék fantasztikus játékmenetéről, mely a Halo szintjét is olykor-olykor túlszárnyalja. Az érdekes, hogy a játék ismét színig van előre leprogramozott jelenetekkel, melyeken a játékos nem változtathat. Mégis olyan egyedi hangulata van ezeknek, mintha a moziban ülve néznék egy akció-thriller filmet. Helikopterek zuhannak le, falak robbannak be, tankok lőnek házakon keresztül. Ezek mindig ismétlődnek, ám mégis annyira jól megkoreografáltak, hogy soha nem unjuk meg őket.
Az első rész igazából többjátékos téren tette sikeressé a sorozatot. A játék a Counter-Strike elveire épült és olykor a mestert túlszárnyalva igazi taktikai ízt adott a játéknak. Nem meglepő ezek után, hogy az első részt napjainkban is rengetegen játsszák. Ezt biztosan tudták a fejlesztők, ezért eléggé nagy bátorság volt tőlük mégis, hogy „belepiszkáltak" az idáig rendesen működő rendszerbe.
A nagy újítás a kasztok bevezetése lett. Amely elsőre nem hangzik nagyon forradalminak. A gyökerére ásva mégis teljesen egyedi koncepcióval rukkoltak elő a stúdió alkalmazottai. Ez az újdonság nem más, mint az extra tulajdonságok bevezetése, illetve a saját kaszt készítése. Alapból már tíz előre elkészített kaszttal fogunk rendelkezni, melyeket saját magunk módosíthatunk kedvünkre. Így a taktikai lehetőségek tárháza szinte korlátlanná válik ezáltal.
És ekkor még nem is ejtettem szót az extrákról, melyek egyedi tulajdonságokat kölcsönöznek számunkra. Például a „Last Stand" nevezetű extrát birtokolva halálunk előtt gyilkosunkba még pár golyót fekve beleereszthetünk, mielőtt kimúlnánk. Természetesen ennek hiányában azonnal meghalnánk. A „Martydrom" , pedig halálunk előtt kiold egy gránátot, hogy a közelünkben lévőket magunkkal vigyük. Remekül hangzik, nemde? Ezekből az extrákból, pedig több mint huszonhárom van, melyek a javítások során csak tovább bővülnek a jövőben.
A játékmódok megmaradtak, de ezek is immáron modernebb formában fel lettek újítva. Ismét van „Headquarters", „Team Deathmatch", „Free-for-all", „Capture the Flag", „Sabotage" és mindenki kedvence a „Search & Destroy", melyben bombát kell telepítenünk és megvédenünk azt. Remek móka továbbra is csapatban dolgozni netes játékok során, hiszen ilyenkor nagyobb esélyünk van több ellenfelet sarokba szorítani, vagy feladatot teljesíteni. Ha egy bizonyos pontot elérünk szintet léphetünk és statisztikánkat netről elérhetjük.
Grafikára nem lehet egy rossz szavunk se. A fejlesztők egy házon belüli grafikus motorral dolgoztak és megpróbálták abból a legtöbbet kihozni. Van itt minden, amit már egy következő generációs akciójátéknak tartalmaznia kell: dinamikus árnyékok, homályosítások és mélység érzet. A motor extrája, hogy képes golyó behatolását kiszámolni a tárgy vastagságát megvizsgálva. Tehát egy nehéz gépágyútól nem véd meg most már a fakerítés, hiszen a golyók ezt könnyen átlyuggatják. Viszont a környezet továbbra sem pusztítható járművek és bizonyos tárgyak kivételével. A játék végre alkalmaz fizikát is, így ellenségeink halálának animációja előre megírt, viszont a fizikai hatások hatnak rá halála után is. Sokan azt hitték, hogy a játék DirectX 10 támogatással jön ki, de a mostani tényállás szerint ezt a játék nem tartalmazza.
A pályák hangulata leírhatatlan. Le a kalappal a designerek előtt, akik ilyen változatos és hangulatos pályákat terveztek meg papíron. A sivatagi városban a szemetet fújja a szél, miközben felkavarodik a por is, amitől alig látunk. Eközben egy repülőgép száll el fölöttünk megremegtetve a képernyőt. A mellettünk lövő tank hangjától ideiglenesen megsüketülünk és társaink ropogó géppuskáinak csövénél felhevült levegő vibrál. Egészen hihetetlen, milyen részletességre oda figyeltek a készítők.
Harry Gregson-Williams már alapból garancia a megszólaló aláfestő zene minőségére. Olyan művek alá komponált, mint a Metal Gear Solid sorozat (az új rész is az ő keze munkája), Armageddon, Shrek 3, Narnia Krónikái és még megannyi melyeknek felsorolásával megtelne két A4-es oldal. Természetesen nagy segítségére volt Stephen Barton (ő komponálta meg a játék főcím dalát). Hangok és szinkron terén is mindenki a legjavát nyújtotta. Nincs két ugyanolyan hangon eldördülő fegyver. A katonai járművek is jól felismerhetők és megkülönböztethetők. A szinkron színészek beleéléssel üvöltik képünkbe, hogy ideje lenyomni pár gonosz terroristát. Hangulatfokozás terén tehát nincs okunk panaszra.
Nehéz olyan játékról negatívumot írni, mely alapból megnyerte tetszésemet, már csak az elődei tekintetében is. Ám, mégis vannak „zavaró tényezők", melyek igazából nem hibák csak kellemetlen lehet egyesek számára, amivel úgymond nem számoltak a fejlesztők. Az egyik ilyen probléma (melyre skiz0 hívta föl a figyelmemet), hogy sokszor társaink teljesítik a feladatot, melyet ránk szabtak ki, vagy esetlegesen mindenki lelőnek, mire a játékos utánuk kocogva felméri a terepet. A jól megszokott lassú tempót is felváltja a pörgős akció, így néha meg kellet állítanom a játékot pár perce, hogy pihenjek, mert egymás után jönnek az akció dús részek és nincs megállás. Természetesen a jó öreg „lezárt" pálya is megmaradt, így „láthatatlan falak" nem engednek kijutni a világba, a pályára szorítva minket. Természetesen nem azt mondom, hogy kicsik a pályák. Talán ebben a részben a legnagyobbak és a leghosszabbak, de mégis elég zavaró, ha látod az utat és megakadsz valamiben, mikor oda szeretnél jutni. Még egy apró bosszantó, ám már csak kisebb lustaság a fejlesztők részéről, hogy az autók kerekei golyóállók és folyamatos lövésük esetén a kocsik motorja gyullad ki.
Összességében a Call of Duty 4 Modern Warfare az év egyik legjobb játéka lett. Hihetetlen, de sikerült immáron harmadik alkalommal is bizonyítania az Infinty Ward-nak, hogy játékaikat megéri megvenni. Manapság a tendencia a részek növekedésével, vagy esetleges „tapasztalt fejlesztők" bevonásával az, hogy egyre jobban romlik minőséget illetően. Ez alól kivétel ez a gyöngyszem, mely mindenki polcán szinte kötelező, hogy ott legyen. Kihagyhatatlan és történelmi játékkal örvendeztetett meg minket az Activison hosszú idő után! Köszönöm!
Kapcsolódó cikkek
Üdv
17: ha nem értene hozzá mester úr akkor miért bízták rá????
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.