Final Fantasy II: Anniversary Edition

Mint ahogyan azt egy hónappal ezelőtt ígértem, eljött az ideje annak, hogy a nemrég megjelent Final Fantasy II évfordulós kiadását is nagyító alá vegyem. Miután pár héttel ezelőtt végigjátszottam az első részt, erőteljes függőségi tünetek jelentkeztek nálam, éppen ezért nagyon örültem neki, hogy be sikerült szerezni a „folytatást”. Az idézőjel annak köszönhető, hogy gondolom mindenki tudja, a Final Fantasy sorozatban az egyes részeknek semmi köze nincsen egymáshoz. Lássuk akkor, hogy hogyan teljesített, szerény véleményem szerint.

Természetesen kalandjaink előtt, rögtön egy legalább kétszer hosszabb, és ha lehet, akkor még szebb animáció fogad minket, amiből nagyjából értesülni is fogunk a történet előzményeiről, ami valljuk be a mai napokban már sajnos nagyon sablonosnak fog tűnni. Ennek a megtekintése után mindenki észre fogja venni, hogy ellentétben az előző résszel itt nem tudunk válogatni a különböző kasztok között. Ennek az oka igencsak egyszerű, ebben a részben nincsenek ilyenek. Minden egyes karakter ugyanolyan esélyekkel indul neki a kalandoknak, bármilyen fegyver és bármilyen varázslat megtanulására képesek lesznek. Sajnos nem kell hozzá sok idő és rá fogunk jönni, hogy ez a rendszer eléggé el lett rontva. Lássuk akkor bővebben egy picit ezt a problémát.


A készítők úgy gondolták, hogy egy új fejlődési szisztémát fognak bevezetni, aminek a lényege röviden annyi, hogy minden egyes képességünk aszerint fog fejlődni, hogy mennyire használjuk őket. Tehát embereink életereje például csak akkor fog növekedni, hogyha elegendő támadás éri őket. Ahogyan minden más képességünk is ennek a szabálynak megfelelően ér el egyre magasabb szintet. Ugyanez a helyzet a varázslatokkal és a fegyverekkel is, amiknek látni fogjuk az eredmény „csíkját" és hogy mikor fogunk vele a következő szintre lépni. Éppen ezért érdemes karaktereinket az elejétől fogva egy fegyverre specializálni, hogy ezzel minél magasabb szintet elérve, egyre hatékonyabbak tudjunk lenni. Apropó mágia. Ebben a részben nem lesznek külön varázslók, mindenki képes megtanulni bármilyen varázslatot az egyetlen kikötés csak annyi lesz, hogy összesen csak 16 darab megtanulására lesz képes piciny agyunk. Tehát ahogyan a fegyverek esetében, itt is érdemes lesz elosztani egyes karaktereink között a fehér (támogató) illetve fekete (támadó) szpelleket. Van még egy eleinte hasznosnak tűnő újítás is a progiban, mégpedig a formáció beállítása. Ennek az a lényege, ha valakit a hátsó sorba rakunk, akkor addig, amíg él valaki az elsőben, őt nem érhetik fizikai támadások (varázs támadások természetesen igen), a hátsó sorba természetesen a gyengébb karaktereinket, esetlegesen a sérülteket érdemes rakni. Bár bizonyára mindenki fel fogja fedezni magának, az ebben rejlő lehetőségeket.


A legtöbb RPG rajongónak az lesz az első gondolata, hogy ezek az újítások bizony nagyon jók és forradalmiak, de sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy nem igazán. Lévén ha a hátsó sorba rakunk valakit, sosem fogja támadás érni, ami miatt csak nagyon lassan fog nőni az életereje, tehát amint belebotlunk valami komolyabb ellenfélbe, pillanatok alatt az örök vadászmezőkön fogjuk találni magunkat. Az új fejlődési rendszerrel ugyanez a baj, hiszen ha mindenkinek van valami varázslata és használni is akarjuk ezeket, akkor a harci képességeink illetve az életerőnk sosem fog növekedni. Abban az esetben, ha valakivel mindig csak a mágiát használjuk, akkor nagyon vissza fog maradni a többiektől. Lévén ők a leggyengébbek, a főellenfeleknek amúgy is ezek a karakterek lesznek az elsődleges célpontjai, tehát nem érdemes lemaradni senkivel, főleg a HP fejlesztésben. Egyedül talán csak a páncélok használata miatt jó ez a rendszer, hiszen mindenkit fel tudunk szerelni a legerősebben védő eszközökkel, mivel nincsenek kaszton belüli szigorítások. Szóval én úgy gondolom, hogy érdemesebb lett volna megmaradni az előző szintlépéses rendszernél, illetve a konkrét kasztoknál, hiszen ez idáig még mindig bevált.


Sajnos a hírhedt random támadások sem maradtak ki a második részből, pedig ezen igazán változtathattak volna. Sőt! Ezúttal ha olyan részre tévedünk a térképen, ahova elvileg még nem szabadna eljutnunk, akkor egyszerűen olyan szörnyeket rak be nekünk a gép, akik pillanatok alatt levernek minket és jöhet a load game menü, amit sajnos nem ritkán fogtok látni kedvenc PSP-tek képernyőjén. Igaz hogy lehetőségünk van az ilyen csatákból megfutamodni, de az ilyesmi egyrészt gyávaságra utal ugyebár, illetve idáig nekem még sosem sikerült ezt véghez vinnem, lévén vannak olyan szörnyek, akik elől egyszerűen nem lehet elfutni!


De hogy valami jót is írjak nektek a stuffról, meg kell, hogy említsek pár pozitív észrevételt is. Az első a grafika, ami még szebbre sikeredett, mint az első részé, sokkal részletgazdagabb és változatosabb lett. A zenéket itt is felújították, amik kellemes fülbemászó dallamokon keresztül vésődnek bele agyunkba, de pozitív értelemben véve. Találkozni fogunk egy teljesen új labirintussal is, az Arcane Sanctuary-val, ami nagyon ötletesen és szórakoztatóan lett kitalálva, hogy ez pontosan mit jelent, legyen meglepetés.


Mindent egybevetve, sajnos nem tett valami jó benyomást rám az FF II, igazából pont az ellenkezőjét érte el nálam, mint az első rész. Véleményem szerint könnyen felejthető, kissé elbaltázott próbálkozás!