Demigod

Link másolása
Pár hete, hogy Chris „Mester” Taylor bejelentette legújabb játékát, a Demigod-ot. A játékról tudjuk, hogy nem mindennapi lesz, így nem mindennapi előzetest kaphattok tőlünk a játékról. A mű feltehetőleg még ez évben landol polcainkon, hogy bebizonyítsa, a PC ideje még koránt sincs leáldozóban.
A Gas Powered Games stúdió kapui 1998 májusában nyitotta meg kapuit, hogy csúcskategóriás játékokkal lepjék meg a játékosokat. A cég idáig rendületlenül törtetett felfele és sikereket, sikerekre halmozva mára független céggé váltak. Ez sokban köszönhető az alapító tagnak aki (egyben a cég arca is) nem más, mint Chris Taylor. Szerintem, nem kell sokaknak bemutatni őt, hiszen korábbi cége készítette a  Total Annihilation című RTS-t, mely egyedi kezelőfelületével és új fajta játékmenetével mindenkit levett a lábáról PC körökben.  


Természetesen ezek után sem hanyatlott fantáziája, így saját stúdiójának első játéka a Dungeon Siege lett. A játék akkoriban szinte minden díjat bezsebelt és mostanában került a mozivásznakra is a játékból készült adaptáció (A Király Nevében). A folytatásra ítélt játék második része az első részt nem tudta felülmúlni viszont elég tapasztalatot adott a fejlesztőknek, hogy neki kezdhessenek Chris nagy álmának. Az álom a Total Annihilation folytatása volt, mely nem hivatalos folytatásként Supreme Commander néven landolt a boltok polcaira. A világsajtó tagjai egymás kezét fogva dicsőítették, hiszen ismét sikerült egy hangulatos és egyedi játékot készítenie. Hamarosan egy kiegészítő is érkezett a hatalmas robotokat felvonultató játékhoz, mely sok teljes értékű mai játékot is felülmúl.


Ekkor döntött úgy a cég, hogy felhagy a kiadók bábáskodásával, és saját kézbe veszik műveik kiadását. Ez sok téren remek dolog, viszont egy esetleges bukás esetén az egész cég belerokkanhat. Én személyesen remek ötletnek látom, hiszen a nagyfejesek nyaggatásai és a folyamatosan közeledő határidők így megszűnnek. Így minőségben teljes játékot kapunk majdan készhez. A mostani Demigod sikeréhez tehát minden adott: egy remek játék designer és annak csapata, akik hatalmas tapasztalattal rendelkeznek.


A játék címe Demigod lesz, mely a görög mitológiából származik. A szó igazi jelentése félisten. A történetek szerint, ha egy újszülött gyermek apja isten, anyja ember volt, félistenné válik és annak minden erejével és átkával rendelkezni fog. A legnagyobbik Herkules volt, aki a hatalmas főisten Zeus és az egyszerű halandó Alcmene fia. Természetesen a játéknak köze sincs a görögökhöz, viszont a félistenekhez annál inkább. Mi is egyike leszünk ezeknek a játékban. Feladatunk nem lesz más, mint hogy más fél-isteneket legyőzve teljes istenné válhassunk.


A játékban két választható karakterrel indíthatunk. Lehetünk Assassin vagy General kaszttal. Mindkettő két különböző játékélményt és megjelenítést ígér. Assassin, azaz bérgyilkosként lehetőségünk lesz a Dungeon Siege-ben látottakhoz hasonlóan közeli nézetben irányítanunk karakterünket, miközben a játék ekkor akció és szerepjáték elemeket vonultat föl. Így a tömény akcióra vágyók hatalmas ütközetekben, az első sorokban csapdoshatják a rosszarcú ellenfelünk egységeit. A General kasztot választók a játék kezdetétől madártávlatból figyelhetik az eseményeket, miközben saját egységeiket koordinálva pusztíthatják el az ellenséget. Ez a mód, pedig inkább a stratégák számára lesz kedvező.


Tehát egy játék áráért kettőt kapunk kézhez. Viszont a fejlesztők ezzel sem elégedtek meg, így még egy hatalmas újítással rendelkezik a produktum. Ez nem más, mint a csapat alapú játékmód.  A játékban található kampány során is hasznát vesszük csapattársainknak, melyet egy másik játékos vagy a gép személyesít majd meg. Fontos lesz, hogy együtt működjünk partnerünkkel, hiszen nagyobb ellenfeleket csak együttes erővel tudunk legyűrni. Persze, akik ismerik a World in Conflict című RTS-t, nagy hasonlóságot vélhetnek felfedezni ezen a téren. Számukra ez nem lesz igazán nagy újítás.


A csaták igazi célja az lesz, hogy egységeinket bevezényeljük az ellenséges területre, majd az ott található hatalmas erődöt megsemmisítsük, vagy elfoglaljuk. A döntés rajtunk fog állni. Természetesen a tömény akcióra vágyó játékosok ne szomorkodjanak, hiszen a Demigod rengeteg arénát is felvonultat majd, melyekben többjátékos opciónak köszönhetően élet-halál harcokat vívhatunk hatalmas kolosszusainkkal. Az RPG kedvelők pedig csaták közötti szünetekben kényük kedvükre fejleszthetik egyedi külső és belső tulajdonságait karakterüknek.


Grafika terén pontosan nem tudunk még sokat mondani a Demigod-ról, hiszen pár képen kívül nem sok jutott még el hozzánk. Viszont abban biztosak lehetünk, hogy a játékról készült képek fantasztikusak. A hatalmas összecsapó kolosszusok felverik a port, miközben alattuk nagyban folyik a küzdelem a két sereg között. Seregeink egységei rendre szépen ki vannak dolgozva, viszont kicsit rosszul érintett, hogy mindegyik ugyan azzal az arccal rendelkezik. Azt hittem a Total War és Dawn of War széria után már mindenki átvette a technikát. Viszont elnézem ezt az apró dolgot, hiszen karakterünk (a kolosszusok) remekül néznek ki.


Alig várom, hogy hatalmas seregeket vezényelve, emeletes ház nagyságú félistenemet irányítsam a csatatéren. Egységeket tapossak el, vagy repítsek a magasba. Irányítható karakter ötlet remekül hangzik, amit a Black & White szintű istenes mókát ígér. Természetesen itt legalább nem kóborlunk el, vagy eszünk meg civileket ok nélkül. Azt viszont biztosra mondhatom, hogy remek játéknak ígérkezik Chris új játéka. A Shadow of The Colossus, Supreme Commander és Dungeon Siege elemek keverése remekül hangzik, azonban nem tudni még, hogy ez elméletben működni fog-e. Jelenleg nálam ez a játék joggal pályázhat 2008 (ha nem is a legjobb), de biztos dobogós stratégiai játékának. Meglátjuk mit lép erre a Blizzard a Starcraft 2-vel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikk

4.
4.
Gula
nagyban osztom az első kommentelőt...ez a kettő egyben modszer az egyik vagy akár mindket féle játékot gagyivá teheti

viszont bízom a fiúkban mert a supreme commanderrel nálam taroltak nem csak a saját műfajába de (ha az Overlord című gammát nem számítjuk)az összes műfaj képviselőit leveri nálam

viszont meg egy kétej a supreme comm ba nagyon szép látványvilág volt ahogy asok sok egység lövi (ismétlem lövi) egymást...de ugylatom itt harc lesszz(baltaval landzsával, de nem fegyverrel) és ezt nagyon könnyű elrontani a szokásos odamegyek és ugyanúgy csapok perceken keresztűl (át az ellenfél testén) amíg valamelyiknek el nem fogy az élet
3.
3.
uszylaci
nekem tetszik az ötlet... remélem adnak erre garanciát.... mert ha nem lesz joo, akkor kivágom az ablakon... ugyhogy...
2.
2.
peterpal7
Ha ilyen lesz mint ahogy írják akkor tetszeni fog. Bár kicsit furák az egységek. Supreme Commanderes egységekkel milyen lenne? :D
1.
1.
General Thomas
Hát.... kíváncsi leszek rá, volt már pár játék ami megpróbálta minden RTS-es álmát megvalósítnai ,hogy a nagy seregekkel együtt harcol ő is...

De ha valakinek sikerülni fog akkor azok ők lesznek (Y)



Bár a gépigénybe nem merek belegondolni sem...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...